Szóval írok is valamit. vagy legalábbis megpróbálom. Nem ígérem hogy hosszú leszek, vagy élvezetes, mert az mostanában nem megy...
Szerdán keveset aludtam, későn feküdtem, korán keltem, forgolódtam. Ez hangyányit megalapozta a csütörtöki napomat. Az iskola borzasztónak tűnt, bár Theo megröhögtetett (első sorban ültünk, mert késtünk). Utána kaja, majd elmentünk az Avenuesban és vettünk egy- egy Dumbellt (súlyzót) Legalább most már kezdem érezni az izmaim helyét. Sajnos nincs hova eljárni szóval most csak ilyen koca-gyúrás lesz, a futás mellett. Elfogyni talán nem fogok, mert azért jól táplálnak, de szándékomban áll kondit szerezni, a súlyzó pedig remélhetőleg rendben tartja a még megmaradt izmaim.
Szóval hamar letudtuk a plázát (hamarosan újra megyek) és belezúgtam az ágyba. Talán ha mésfél órát aludtam éjszaka... szóval jólesett.
Közben hívott Reni, hogy rossz híre van, mennem kell a konzulátusra. Naaaa neeeee. Nincs kedvem ott mosolyogni, meg mesélni.
Telt az idő és hirtelen egy taxiban találtam magam amivel az USA embassy főbejáratához vitettem magam (itt van a közelben a magyar) és megkérdeztem tőle merre visz az út budára.
Aztán meglett a nagykövetség. Bent, rögtön le kellett mennem az alagsorba, persze közben megdícsérték az öltözékem (Én voltam az egyik legkulturáltabban felöltözött egyén). Az előadást Dr Varró József tartotta, egy vezető rovos a szakmájában, amit intervenciós radiológiának hívnak. Vicces volt. Egy csövet dugdosnak a csávókba aztán kész. Érdekes volt, de még mindig nem tudtam hogy mit csinálok itt. Komolyan mondom a magyarok között idegennek éreztem magam. Magyarul beszélő emberrel már régóta nem találkoztam, főleg nem ennyivel. A nyelvet se nagyon alkalmazom.
Ám az előadás után kisebb fogadást rendeztek. Kis sütikével (persze kimaradt a tetves vacsora, szóval éhes voltam) elkezdtem betolni pár pogácsát, és töltettem magamnak Whiskyt. Elsőre nem akartam elhinni, de ott volt. ÉS NAGYON JÓL ESETT. Ezek után jöttek a beszélgető partnerek: Fodor Barnabás (Fodor t. úr fia) Ágai zsolt konzul helyettes, Várkonyi Péter aneszteziológus... blablabla. Fogyott a whisky nagyon, de jajjj jólesett, meg az a sok kis péksüti is.
Beszélgettünk, meg meséltünk, és közben ittunk-ettünk. Jó kedvem lett. Élveztem. Aztán vége lett. Nahh a lányokat hazavitte a sofőr, engem meg Várkonyi Péter. Tudom nem akkora nagy szám de egy 250 lovas SAAB 93-mal mentünk. Nah azért préselt az ülésbe rendesen, és ott is jókat beszélgettünk. Szóval a végére még egy kis európaiassabb gyorsulást is kaptam... már kezdtem hozzászokni ezekhez a nagy amerikai hodályokhoz... Majd írok róluk, mert érdekesek, de még gyűjtöm a tapasztalatot.
Ennyi volt kb az este. Másnap pedig mosás, meg kicsit rendet raktam, aztán pedig a többiek kitalálták hogy menjünk el a pénteki piacra (szuq dzsuma).
Nah ez a piac nagyon hasonlít ahhoz ami otthon nálunk van, csak azzal a különbséggel hogy ez nagyobb, keletiesebb cuccok kaphatók, és a termékek túlnyomó része használt/lopott/rossz. Láttam 2 literes vízforralót 1 dínárért. Az volt a bajom vele hogy baromi koszos, és baromi undorítóan nézett ki. Tudom hogy ki kell mosni, meg ilyenek, de azért ilyet csak akkor veszek ha szép állapotban van. Nembaj, addig használom Theóét. Nem is kell.
Az egyik indonéz gyerek vett két darab Casio órát 5 dínárért, és mutatta hogy nézd olyan mint az enyém, csak az övé még világítani is tud, az enyém meg nem. Mondom: jah király :). Örült neki, nahh.
Mai nap pedig megint korán keltünk, majd reggeli után irány a Dicksons House! Költői kérdések sora hangzott el: Ma hadza? What the fuck is Dicksons House? Who the hell is Dickson?
Két busszal mentünk, természetesen lányok-fiúk külön. Pff... Jó nem mintha buszozni akarnék velük. Aztán megérkeztünk egy pici verandás helyre, ami a dicksons house volt. Benne CSAK képek és néhány arab írás. Jó voltam érdekes képek is, de hát... jajj. Volt idegenvezetőnk is, aki elvileg angolul beszélt, gyakorlatilag nem értettem belőle gyakorlatilag semmit.
Hoztam brossúrát. Ezek szerint ez a ház egy nagyon régi építmény, és reprezentálja az angol birodalom koloniális építészetét amit a melegebb éghajlatú kolóniákon alkalmaztak. Szuper. Aztán itt élt egy faszi 1930 körül akit Dicksonnak hívtak és felújítatta akkor a házat, és benne is élt, míg az elődei csak irodának használták. Aztán volt egy "csaj" is. Um Saud. A csaj/nő kifejezés elég enyhe, ugyanis valami hihetetlenül rodna volt szegénykém. Hatalmas, ronda fejjel, buta szemöldökkel... Olyan igazi angol hölgy a rondábbik fajtából. Tudjátok... sziget, ronda nők: jó nem lehet:D (boccs Olivér).
Az egyik képen egy csomó teve között volt látható a hölgy, és mondtam az egyik japó csajnak hogy képzled el ha a tevék beszélni tudtak volna: "úristen mi ez itt?? meneküljünk mielött ránk ül". Szegény Japán csaj a könnyeit törölgette, és kérlelt hogy hagyjam abba.
Aztán haza. Mosok, tanulok, szarakodom a géppel. Este meg nem tudom mi lesz. Túl sok kedvem nincs elmenni, de lehet mégis majd megyünk valahova.
Remélem elég betűt írtam.
Jah és nincs MSN se SKYPE-om. De dolgozok a problémán...
Szerdán keveset aludtam, későn feküdtem, korán keltem, forgolódtam. Ez hangyányit megalapozta a csütörtöki napomat. Az iskola borzasztónak tűnt, bár Theo megröhögtetett (első sorban ültünk, mert késtünk). Utána kaja, majd elmentünk az Avenuesban és vettünk egy- egy Dumbellt (súlyzót) Legalább most már kezdem érezni az izmaim helyét. Sajnos nincs hova eljárni szóval most csak ilyen koca-gyúrás lesz, a futás mellett. Elfogyni talán nem fogok, mert azért jól táplálnak, de szándékomban áll kondit szerezni, a súlyzó pedig remélhetőleg rendben tartja a még megmaradt izmaim.
Szóval hamar letudtuk a plázát (hamarosan újra megyek) és belezúgtam az ágyba. Talán ha mésfél órát aludtam éjszaka... szóval jólesett.
Közben hívott Reni, hogy rossz híre van, mennem kell a konzulátusra. Naaaa neeeee. Nincs kedvem ott mosolyogni, meg mesélni.
Telt az idő és hirtelen egy taxiban találtam magam amivel az USA embassy főbejáratához vitettem magam (itt van a közelben a magyar) és megkérdeztem tőle merre visz az út budára.
Aztán meglett a nagykövetség. Bent, rögtön le kellett mennem az alagsorba, persze közben megdícsérték az öltözékem (Én voltam az egyik legkulturáltabban felöltözött egyén). Az előadást Dr Varró József tartotta, egy vezető rovos a szakmájában, amit intervenciós radiológiának hívnak. Vicces volt. Egy csövet dugdosnak a csávókba aztán kész. Érdekes volt, de még mindig nem tudtam hogy mit csinálok itt. Komolyan mondom a magyarok között idegennek éreztem magam. Magyarul beszélő emberrel már régóta nem találkoztam, főleg nem ennyivel. A nyelvet se nagyon alkalmazom.
Ám az előadás után kisebb fogadást rendeztek. Kis sütikével (persze kimaradt a tetves vacsora, szóval éhes voltam) elkezdtem betolni pár pogácsát, és töltettem magamnak Whiskyt. Elsőre nem akartam elhinni, de ott volt. ÉS NAGYON JÓL ESETT. Ezek után jöttek a beszélgető partnerek: Fodor Barnabás (Fodor t. úr fia) Ágai zsolt konzul helyettes, Várkonyi Péter aneszteziológus... blablabla. Fogyott a whisky nagyon, de jajjj jólesett, meg az a sok kis péksüti is.
Beszélgettünk, meg meséltünk, és közben ittunk-ettünk. Jó kedvem lett. Élveztem. Aztán vége lett. Nahh a lányokat hazavitte a sofőr, engem meg Várkonyi Péter. Tudom nem akkora nagy szám de egy 250 lovas SAAB 93-mal mentünk. Nah azért préselt az ülésbe rendesen, és ott is jókat beszélgettünk. Szóval a végére még egy kis európaiassabb gyorsulást is kaptam... már kezdtem hozzászokni ezekhez a nagy amerikai hodályokhoz... Majd írok róluk, mert érdekesek, de még gyűjtöm a tapasztalatot.
Ennyi volt kb az este. Másnap pedig mosás, meg kicsit rendet raktam, aztán pedig a többiek kitalálták hogy menjünk el a pénteki piacra (szuq dzsuma).
Nah ez a piac nagyon hasonlít ahhoz ami otthon nálunk van, csak azzal a különbséggel hogy ez nagyobb, keletiesebb cuccok kaphatók, és a termékek túlnyomó része használt/lopott/rossz. Láttam 2 literes vízforralót 1 dínárért. Az volt a bajom vele hogy baromi koszos, és baromi undorítóan nézett ki. Tudom hogy ki kell mosni, meg ilyenek, de azért ilyet csak akkor veszek ha szép állapotban van. Nembaj, addig használom Theóét. Nem is kell.
Az egyik indonéz gyerek vett két darab Casio órát 5 dínárért, és mutatta hogy nézd olyan mint az enyém, csak az övé még világítani is tud, az enyém meg nem. Mondom: jah király :). Örült neki, nahh.
Mai nap pedig megint korán keltünk, majd reggeli után irány a Dicksons House! Költői kérdések sora hangzott el: Ma hadza? What the fuck is Dicksons House? Who the hell is Dickson?
Két busszal mentünk, természetesen lányok-fiúk külön. Pff... Jó nem mintha buszozni akarnék velük. Aztán megérkeztünk egy pici verandás helyre, ami a dicksons house volt. Benne CSAK képek és néhány arab írás. Jó voltam érdekes képek is, de hát... jajj. Volt idegenvezetőnk is, aki elvileg angolul beszélt, gyakorlatilag nem értettem belőle gyakorlatilag semmit.
Hoztam brossúrát. Ezek szerint ez a ház egy nagyon régi építmény, és reprezentálja az angol birodalom koloniális építészetét amit a melegebb éghajlatú kolóniákon alkalmaztak. Szuper. Aztán itt élt egy faszi 1930 körül akit Dicksonnak hívtak és felújítatta akkor a házat, és benne is élt, míg az elődei csak irodának használták. Aztán volt egy "csaj" is. Um Saud. A csaj/nő kifejezés elég enyhe, ugyanis valami hihetetlenül rodna volt szegénykém. Hatalmas, ronda fejjel, buta szemöldökkel... Olyan igazi angol hölgy a rondábbik fajtából. Tudjátok... sziget, ronda nők: jó nem lehet:D (boccs Olivér).
Az egyik képen egy csomó teve között volt látható a hölgy, és mondtam az egyik japó csajnak hogy képzled el ha a tevék beszélni tudtak volna: "úristen mi ez itt?? meneküljünk mielött ránk ül". Szegény Japán csaj a könnyeit törölgette, és kérlelt hogy hagyjam abba.
Aztán haza. Mosok, tanulok, szarakodom a géppel. Este meg nem tudom mi lesz. Túl sok kedvem nincs elmenni, de lehet mégis majd megyünk valahova.
Remélem elég betűt írtam.
Jah és nincs MSN se SKYPE-om. De dolgozok a problémán...
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése