A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ali. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ali. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. november 7., szombat

Weekend ház

KÉPGALÉRIA

Most nem tervezek sokat írni, inkább egy képes-egymondatos beszámolót akarnék feldobni. De azért egy kis infó nem árt.

Csütörtök este felhívott Reni hogy nincs-e kedvem elmenni pénteken velük valami farmra. Mondom de, nincs jobb dolgom. Akkor találka Keifanban (ahova kétszer sikerült elindulnom...) és onnan megyünk.
Reni, Katja, Muzna, Pavel (asszem), Ali, Hamed, Ali egy haverja, Jalal (olasz srác), Én. Odamenet két autóval, a mi autónk el is tévedt egyszer, sebaj. Odaértünk, egy hétvégi település szerűségre: nagy udvarral rendelkező atriumos nagyobbacsak telkek, elkerítve bazinagy kerítéssel. Belül van minden...
Ott voltunk egy picit, aztán a házigazda (nagyon kedves volt, kiszolgáltak bennünket) elvitt minket tevéket nézni, ami mulatságos volt, de semmi extra. Mindegy, legalább megint láttam tevét:)
Aztán vissza, ahol Ali és Katja kb 8 éves gyerekek szintjére vedlett vissza...
Ezek után vissza városba kajálni, egy nagyon jó iráni étterembe. Most jöjjenek a képek:

Az út kb mindig ilyen volt, durván a semmiben mentünk:
Hamed, Reni meg Én kezem (kicsi kis toyotában ültünk. Nem igen láttam még igénytelenebb autót)
Ali...

Megálltunk egy kis kis "pihenő" hely szerűségen. A vicces az volt, hogy sivatagi cuccok mindenütt, körülöttünk a semmi, és tradicionális boltok, meg kellékek mindenütt aztán mellette mi van? Egy KFC. nem látszik sajnos a képen...
A másik jó dolog az volt amikor megkérdeztem Renit hogy mit érez, most hogy Ő az egyetlen lány itt, kb 500 arab férfi között. Kicsit betojt.

Az olasz sráccal már a "farmon"... amit Én inkább hívnék amolyan weekend háznak

Útban a tevékhez. Ezt hívhatjuk a településnek is... Az utak ilyenek, természetesen mindenki terepjáróval tolja. Ez így borzasztóan néz ki, de higgyétek el az ilyen ranch cuccok egész élhetőnek tűntek.
WÁÁÁÓÓÓ Az első puszim egy kuwaiti leányzótól:D:D:D:D (amúgy kicsit be voltam szarva tőlük... megcsócsálja a fülem vagy nem tudom)
Tevék, meg két hülye gyerek...
Oké, egy kutyatenyésztőnél voltunk, de szerintem senki nem így gondolta... (most már végképp nem tudom hogy szegény Ali mi fán terem)

Akik ott voltak + Reni, de Ő fényképezett.
Balról jobbra: Muzna (ománi csaj), Pavel? (muzna csávója, cseh), Iráni csávó, Hamed, Jalal. Most veszem csak észre hogy Ali sincs rajta a képen. Mindegy, a galériában benne van.

Jól éreztem magam, sok új dolgot láttam, arról beszélve hogy jóformán egész nap olyan helyeken voltam amiket még soha az életben nem láttam. Szóval köszönöm a meghívást.

2009. október 28., szerda

Angol tanár-Farszi

Nah hát a tegnap este több volt mint érdekes. Ali jött, dumáltunk, és ugye felborította a virágcserepet. Azt elfelejtettem mondani hogy miután a helyére visszarakta a virágot, meg a cserepet, a kiborult földdel már nem foglalkozott. Ehelyett fogott egy újságot, szétszedte, és leterítette a földre, hogy ne legyen szem elött...:D:D:D Ha rágondolok akkor még mindig röhögök.

Nah, itt ekkor megbeszéltük hogy este elmegyünk valahova. Mondtam hogy nincs pénzem, így ha lehet akkor olcsón szeretném megúszni a dolgokat.

Hatra értünk jött egy haverja, valami nissan terepjáróval, aztán persze a szokásos módon elindultunk. Üvöltő zene, és ahol lehet nyélgáz. Ali már sikítozott de szegény terepjáró nem egy fürge jószág... mindenesetre nem írom le mennyivel kerülgette az arc a forgalmat:) Én persze élveztem. (már várom Anyu levelét dorgáló levelét:D)

Elmentünk Salmiyába kellett telefont vennie a vezetőnek. Ez is annyira jellemző hogy felmentünk a bevásárlóközpont emeletére, és legalább 20 darab telefonbolt van. Egymás hegyén hátán. Nem értem. 1, esetleg 2 nem elég? Persze mondjuk jó hogy van választék. Itt bóklásztunk egyet, aztán mentünk tovább, és szóltunk hogy kajáljunk már valamit mert meghalok az éhségtől.

Itt jönnek a kuwaiti szokások: Elmentünk egy olyan helyre, ahol sok parkoló van, és sok étterem is. Vagy inkább hívjük őket büféknek, mert beülni nem lehet (vagy maximum 5 embernek) hanem a lényeg az hogy kint áll két manus, és kimennek az autóban ülőkhöz felvenni a rendelést, utána visszamennek, majd kihozzák a kaját. Ez úgy történt hogy megálltunk a parkoló bejáratában, és odakurjantott a vezető hogy é, renedlnénk kaját. És a manus meg elkezdett jönni. Én meg megkérdeztem, hogy akkor most szegénykém tényleg el fog idáig cancukálni? (át kellett kelnie a 4 sávos úton és átsétálni a parkolón: mindezt konyharuhában)
Erre jött a válasz: Eljön ez messzebb is. És már nyomta a gyerek a gázt, és elmentünk a parkoló másik végébe, mindezt csak Értem:) Szegény csóka meg jött utánunk. És egy szót sem szólt. Felvettük a rendelést és beszélgettünk. Arabul beszéltem, már amennyi jött. Természetesen segítettek, de menni fog ez még jobban is. Mondjuk tényleg az lesz, hogy dialektusban jobban fogok tudni mint irodalmiban.

Az Iráni arc meghívott (Kia, de nem fogok így hívni) nagyon kedves volt. Tele voltam. Ekkor mutatott még valamit: ha befejezted a kaját, akkor simán hajítsd el a kajásdobozt, meg mindent. Ki a földre. Nekem ez furcsa, mert nem erre neveltek, de itt valamilyen szinten érthető. Kezdjük ott hogy nincs szemetes úton útfélen, mint otthon. A másik hogy jönnek a vendégmunkások és mint a szorgos kis hangyák eltakarítják. (Ali földjét is eltakarították mire felkeltem)

Kocsiba bee, egyesbe bee... Szóval elindultunk. Fogalmam sem volt hogy hova. Majd félreálltunk egy lakótelep szerű helyen ahol már várt minket két srác egy autóban. Az egyik egy vékony volt, a másik meg egy hatalmas szőrös Iráni. Brutál nagy volt. Olyan Bud Spencert képzeljetek el. Ezek megdumálták hogy mit fogunk csinálni, persze Irániul, aztán uzsgyi. Jah és feltűnően udvariasak voltak.

Aztán elmondták hogy megyünk pipázni, meg kajálni/inni, meg játszani. Mondom OK. És jöttek a vicces dolgok: Megkért Kia hogy adjam ki magam angol tanárnak, aki itt Shuwaikhban tanít, mert meg Kia meg akarja szivatni egy kicsit a két haverját... hát mondom jó:D

Nah innentől volt érdekes:) Aliék szakadtak a röhögéstől, Én meg adtam a tanárt. Persze gőzöm sem volt a vizsgákról meg ilyen apró dolgokról, de hát szépen beszéltem hozzájuk:)
Persze jöttek a kérdések hogy tanítanál-e engem? meg ilyenek. Mondták, hogy ilyenkor bújjak ki a felelősség alól, tehát hogy nem tudom őket tanítani meg ilyenek.

Deni, Dév, meg mindenki akit érdekel: itt minimum elkérnek egy óráért (50 perc) 15 KD-t. Ha jól számolom akkor az cirka 11 ezer Forint/50 perc.

Semmi nagyon komoly átkúrás nem volt a dologban, de jót mulattunk. Nagyon jó arcok, nagyon rendesek voltak. Meghívtak mindenre, durván elvertek Pro Evo. Soccerben, meg ilyenek, de nem izgat annyira:)

Ezután még haza is vittek. Jól éreztem magam, beszélgettünk egy csomó mindenről, meg kimozdultam.

Nem vittem fényképezőt. Gondolkoztam rajta, de olyan ormótlan volt az oldalzsebes gatyámban is, hogy inkább nem vittem. Kár mert egy csomó képet lehetett volna csinálni, de ez elmaradt. majd máskor.

2009. október 27., kedd

Tengi-lengi

Most komolyan, két, úgymond fontos dolgot csinálok az elmúlt pár napban: Tanulok meg "edzek". normálisan ugyan nem lehet itt edzeni, de azért a tőlem telhetőt megpróbálom. Ma például alig tudtam ráállni a lábamra...:)

Van egy kézi súlyzóm, mondhatni érdekes, amikor megpróbálok normálisan csinálni valamit... nem igazán érzem hogy használ, de persze sokkal többet jelent mint a semmi.

A futás meg még viccesebb: Tudjátok milyen szaunában futni? Ilyen... kezd jönni a tél, folyamatosan be van borulva, és durván párás az idő. Először még semmi bajom nem volt, de aztán már nagyon kezdtem érezni. Vicces. Kb olyan érzésem van mint amikor Songoku edz azon az állítható gravitációjú bolygón, és amikor már nagyon durván tolja akkor kiengedik, és a normál gravitációban egyszerűen istentelenül gyors. Nah, hát remélhetőleg Én is valami hasonlót művelek a tüdőmmel. Se pia, se cigifüst, Shisát is csak elvétve szívok, szal még rombolni sem tudom magam, csak építeni. és ez jó.

Aztán mivel nem tudok semmi értelmeset írni, álljon itt az hogy milyen itt 1 hónapja:

-A kaja uncsi, de eljutottam oda hog ymár várom, mert semmi másom nincs, és sokszor már farkas éhes vagyok. Napi 3x kajálás van, percre pontosan. Valószínűleg ez se tesz rosszat.

- A szobám? Kezdem imádni. Idegesít hogy nincs normális akasztó a falon, és nekem kell celluxozni, meg hogy nem tudom berakni a szekrénybe a cuccaim olyan irgalmatlanul hullaszag van bennük, de ezen kívűl semmi. Az ágyam nagy, és kényelmes, az asztalom jó, és csak ELVÉTVE van csótány. Lent voltam a lengyel csávó szobájában, az első emeleten, de ott nincs kilátás, és tele van csótánnyal. Akkor borzongtam meg amikor egy méretes darab simán oda volt celluxozva a falhoz. De ilyen átlátszó celluxszal. Aztán kegyetlenül elkezdtem rajta röhögni:D:D

(Közben most megjött Ali, itt ült mellettem. Addig baszogatta az asztal polcán lévő virágot, amíg az fejre nem esett, és ki nem borult a cserépből MINDEN. A padlószőnyegre ment a föld, meg minden, megpróbálta visszalapátolni... kevés sikerrel. Elég kellemetlen, de alig bírom abbahagyni a röhögést)

-Iskola? Elég érdekes. Megy, meg nincs vele baj, de még nagyon az elején vagyok. Sokat kell még tnaulni. Főleg a szókincsemet kell javítani hogy itt jó legyek valamilyen szinten. Mondjuk ha visszakerülök Pestre, az ELTE-re akkor nagyon kellemetlen lesz hogy végződések meg minden nélkül fogom tolni a cuccot. Majd jönnek az oltások, meg hogy mekkora paraszt arabot tanultam Én. (Soha nem felejtem el amikor Walid lejobbágyarabozta Hanna dialektusát:D)

-Itteni haverok. Egy csomó van belőle. Nagyon sok, és mindenki elvan a másikkal. Nincsenek veszekedések, csak röhögünk meg ilyenek. A fiúk sokkal normálisabbak mint a lányok.

- Apropó lányok: még jófromán eggyel sem sikerült normálisan beszélgetnem, szóval elmondhatjuk hogy itt gyakorlatilag nincsenek. A Markaz Lugat felhozatal borzalmas. Egyikre se tudsz úgy ránézni hogy az kellemes élmény legyen. Borzasztó.

- Sok korlátozás van, nincs pia, 9 körül eltűnnek a lányok, éjfélkor meg már mindenki... ez még furcsa, d emár nem szokatlan. Kezdek belerázódni a dolgokba. Arról nem is beszélve hogy itt már 2 órával előrébb van, szóval ha hazamegyek akkor vicces lesz amikor Bálintka este 9kor már hullafáradt és menni akar aludni, meg amúgy sincs semmi. (jaaa hogy sör meg kolbász a hűtőben?aaawwwww)

Összegzés:
Szóval azt kell mondjam, hogy nem a legkellemesebb környezet, sőt az idióta törvények meg az idióta iszlám csak rosszabbá teszi az egészet, de ez van. Nem hittem volna, hogy ennyire jól fogom bírni, ám mégis. Még nincs honvágyam, bár a pókereket nem hagynám ki...

Nah majd ha lesz valami akkor még írok. majd még jelentkezem.


2009. október 25., vasárnap

Követségi parti FULL-FULL

Tegnap este nem volt rossz. Nem számítottam arr ahogy ennyien leszünk és hogy ekkora készültség lesz. De ne szaladjunk annyira előre. Alival még trécseltünk, meg baromkodtunk, aztán taxit fogtunk és irány az Amerikai Követség. Azért ez, mert a bejáratától kb 50 méterre van a Magyar Nagykövetség. Ami ugye kb akkora mint az ameriakiak ellenörző pontja, szóval nem nagy. Az egész hely már meg volt pakolva, és még mindig szállingóztak az arcok. Gyorsan kezet fogtam azzal akivel kellett, megvolt a pofavizit, aztán irány enni valamit. Baromi éhes voltam, és fel voltam rá készülve hogy csak az lesz mint múltkor, tehát pogácsa, meg ilyenek. De ehelyett egy komplett vacsora volt kirakva, több fogással. Sajtos tészta, pörkölt, meg még tonnányi nagyon király kaja. Egyszerűen jó volt. (igen, ez volt a legfontosabb, mert mi másért mentem volna oda?)

Aztán a másik legfontosabb dolog lent volt a pincében. Kígyozó sor állt a piákhoz. VOLT SÖR. Egyszerűen nem akartam elhinni. Heineken, alkoholos, wááááá. Persze hogy egy whisky sörrel indítottam, és ez a tendencia maradt is az este folyamán. Ali is egy sört kért, de kiderült, hogy nem igazán szereti az ilyen piákat. Sör helyett szívesebben inna alkoholos málnaszörpöt, gin vagy whisky helyett meg mondjuk alkoholos szirupot, mint például valami mézes páleszt. Teljesen érthető, nem isznak sokszor alkoholt, ha isznak is az is annyira borzasztó, hogy mindig felöntik valami gánnyal. Mondjuk kólával.

Leültünk, néztük az arcokat, aztán néha néha beszédbe elegyettem az itt élőkkel. Van olyan aki fél éve érkezett mert a férje itteni (később), volt olyan aki már itt van 11 éve és még általános iskolás, van olyan aki 6 éve él itt, és konduktor. Nah ezekből a konduktorból sok van. Hazai intézeteket képviselnek, például a Pető Intézetet, és itt segítenek sérült gyerekeknek meg ilyenek. Ebben azonban az a durva hogy évente újítják a szerződést, és ha nem újítják meg, akkor lehet hazamenni. Szóval 1 évre tudnak előre tervezni.

Időközben persze sikerült találkoznom Nagykövet úrral, akiről megint megállapítottam hogy lehetetlen vele értelmesen beszélni. Odamész, lenyomja a monologját aztán szevasz. Meg se hallgat, vagy egyáltalan nem is kíváncsi arra amit Te akarsz mondani. Sokan mondják hogy jobb mint az elöző, mert az elöző soha semmit nem szervezett, és semmi nem kapcsolta össze magyarokat itt Kuwaitban. Oké, a rendezvényekkel tényleg nincs semmi baj, sőt, ám maga az ember valami hihetetlenül ellenszenves. Ez van, nincs mit tenni. Kb csak bológattam, meg próbáltam jó pofát vágni ahhoz amit mond, de nem nagyon érdekelt (vazz már megint elfogyott a whisky-m).

Aztán ott volt az egyik ügyintéző, a Balázs. Nah hát Ő is fantasztikus... Ali zsigerből utálja, és amikor jött akkor mindig elfordult:D. No hát vele még kevészer sikerült érintkeznem, de eddig kellemesre nem emlékszem. Most is egy téma miatt kellett vele beszélnem és annyira flegma volt, annyira nem érdekelte hogy már nekem fájt. Oda jutottam hogy -------- szegénykém, a jövőbeni interakciónkat annyira fogom leszűkíteni amennyire csak tudom. A "hogy vagy?" kérdésre nemes egyszerűséggel az lesz a válasz hogy "most ez tényleg érdekel?" és tovasiklok a márványon.

Hamar eljött a hazamenetel időpontja, és sikerült már annyi innom hogy teljesen mindegy mibe ülök be, teljesen mindegy hogy hol vagyok. Azért kellemes volt. Nah hát összeismerkedtem egy itt élő magyar fiatallal, akinek a felesége (21 éves) most jött ki hozzá, és akkor itt együtt gombolyítják majd az életet. Srác körülbelül 25-28 éves lehet. Felajánlotta hogy hazavisznek. 740iL Individual, sportkipufogó, V8, gyárilag kicsit megpiszkálva. Telitalálat:) Természetesen a gyerek kente neki rendesen, de sajnos ez egy akkora autó, annyira semmi nem érzel benne hogy hihetetlen. Hátul annyi helyem volt hogy még valaki beguggolhatott volna elém és a vezetőülés közé. Ez is egy élmény volt:) Mégegyszer elmondom, az autókon SEMMIFÉLE adó nincs, abszolut SEMMIT nem kell rá fizetni. Megveszed és annyi. Csak a vételár van. A benzin literje 60 forint, vagy még annyi sem.

Hazaértünk, Theoék kint voltak a közös részen, volt pár arab is. Theo azonnal mondta hogy csináljak valamit, mert nem látszik ugyan, de érezni baromira lehet a piát rajtam. OOPS. Hát sorry. Kicsit dizzy állapotban voltam. Sok sört nem sikerült legurítani, de a whisky azért emberes mennyiség volt. KÖSZÖNÖM MAGYAR NAGYKÖVETSÉG:)

Ma a suli valami hihetetlen fájdalmasnak tűnt, ki is voltam száradva, kicsit a fejem is fájt, szal elvoltam, de a Lengyel srác megdícsért hogy menjek már, nem is vagyok rossz, olvasni például közel teljesen folyékonyan tudok. Mondom jah, ELTE-n megtanítanak megtippelni a harakákat... mert hogy már a legelején sincsenek kint.
Gazdagodtunk egy új taggal, egy idősebb emberkével, aki az amerikai nagykövetségről jött, természetesen amerikai. Nah hát ha Én eddig nagynak minősültem a csoportban, akkor el kell felejteni. A csávókám jóformán nem fért be az ajtón!!! Körülbelül 2.5 fejjel magyasabb nálam, és 3x szélesebb. Egyszerűen durva. Szerintem a kis japánokat simán megkajálná reggelire.
Jah és várunk még egy olasz srácot. Megint egy srác. Mindegy, csak reménykedem hogy jó fej lesz. És akarok olaszul is tanulni, ha csak poénnak is, de jó:)
Apropó tanulás, az egyik Taiwani csaj odajött hozzám: Szia, Hogy vagy? Én: WÁÁÓ. És akkor mondta hogy a hétvégén magyarul tanult Lillától. Mondta hogy tanítsam. Hát nem tudom. Lehet, de nekem nincs kedvem magyarul tanítani, kínaiul meg Én nem akarok megtanulni.

Nah ennyi.

Milyen volt a póker?

2009. október 21., szerda

Chill és a visa gondok

Kezdjük azzal hogy Boldog szülinapot Nővérkém:) Már kezdesz nagyon öreg lenni:)

Tegnap nem volt post, és van is mit mesélnem úgyhogy ezt a postot megint nem fogja szeretni az Olvasninemszeretők(ONSZ) testülete.

Kezdem a tegnap estével. Tegnap estére hivatalosak voltunk a The Grazioso Budapest String Quartet nevű zenés estre. Nem tudtuk hogy hol van, de volt meghívónk, meg minden egyebünk. 20 percet késtünk, de aztán végre meglett a hely. Egy bazinagy kocka épület (itt vagy henger alakú vagy kocka alakú minden épület) volt a helyszín, ami nagyon exkluzív volt. Már a kocsibejárón feltűnt hogy itt valszeg nem spóroltak. Belül meg aztán csicsás volt nagyon. Megérkeztünk, helyet foglaltunk aztán hallgatuk kb 1 órán át a koncertet, ami kalsszikus zene volt. Ali, Hamed, Theo Kim és Én voltunk négyen, aztán csatlakozott hozzánk Reni, Ahmed és Muzna is. Mindenki szépen fel volt öltözve, több ember volt aki arra vigyázott hogy ki hova ül, meg hogy minden rendben legyen. Szóval nagyon igényes volt. Aliék már nagyon nem bírtak magukkal a vége felé, hamar el is húzták a csíkot. Volt kaja is, de ahogy gondoltam MINDENKI azonnal megrohanta a kajapultokat amint vége lett a koncertnek. Nagyon gáz volt szerintem, hogy az elhízott, már több éve kuwaitban élő nassasszony (mondjuk magyar) hogyan löki fel szegény indiai pincért hogy minnél elöbb kajához jusson. Mire realizáltam hogy vége a koncertnek addigra már tömött sorok voltak, szóval kihagytam.
Én élveztem, de valahogy úgy voltam vele hogy Én itt nem akarok kajálni, utána meg egyáltalán nem akarok bekapcsolódni a végeláthatatlan seggnyalásba, főleg hogy alkohol sem volt. Egymást taposták az emberek, mindenkinek mosolyogni kellett, és sokan lekezelőek voltak. Valahogy nem éreztem a közösséget... (majd ha sikerül szavakba önteni hogy akkor mit gondoltam, akkor majd leírom) Odamentünk Ágai Zsolthoz hogy intézzük a papírokat amiről beszéltünk (lejjebb kifejtem a VISA problémát), beszéltünk vele egy kicsit, újfent megállapítottuk hogy nem tudunk semmit, aztán Reni azt mondta hogy elmegy, Én meg azt mondtam hogy megyek vele.

Ahmed kirakott bennünk Theoval a Mubarakiyya Szuqban, ahol beültünk az iráni éttereme ahol korábban már voltam, és ettünk egy hatalmasat, úgy hogy teljesen kiszolgáltak, baromi finom volt a kaja, és még keveset is fizettünk. Nem kevesen bámultak meg minket, ahogy két fehér ember ingben, meg szövetnadrágban (igényesek voltunk) a piac közepén átmászik és beül kebabot enni az arabok által használt helyre. Miután végeztünk, kimentünk oda ahol bementünk a piacra, és kiültünk a tobbi arab közé vizipipázni meg tázni egyet. Egyiptomi mangó teát ittam, és alma-mentol pipát kértem. Itt is nevetségesen olcsón megúsztuk a dolgokat. Viszont itt egy csomót beszélgettünk Theoval különböző dolgokról, félig angolul, félig arabul: ahogy éppen sikerült. Nagyon élveztem. Jó kis este lett, leginkább talán azért mert nem a seggnyalós-mosolygós partin voltunk.

Már éjfél volt amikor leléptünk, és szóval durva látvány fogadott minket. Kuwait city éjfélre kihal. Alig voltak az utcákon, a shisházó helyek meg a többi hely is bezárt. Durva. Mondjuk hálisten csak ritkán vagyok kint éjfél környékén, de szóval sokkoló látvány a kongó üresség.
Hazafelé fogtunk egy taxit, és 1 KD-t fizettünk, ami baromijó ár:) Megint szidott bennünket a taxis hogy ha tudja hogy ez ilyen messze van akkor nem vállal el bennünket ennyiért (Hát bazzeg Te vagy a taxis, tudnod kéne...) Dumáltunk még a srácokkal aztán lefeküdtünk aludni.

És akkor következzen a VISA:

A koncert-fogadás elött felhívott Ágai Zsolt, hogy azt írták vissza nekik a kuwaitiak Magyarországról, hogy küldjük vissza nekik gyorspostán a vízumokat és akkor csinálnak vele valamit. És mellékeljünk 3750 forintot mellé, fejenkénkt. A bibi ott van hogy ha mindannyiunk forintját összeadjuk akkor sincs nálunk 3750 HUF nemhogy fejenkénkt. Jó, akkor az lesz hogy visszaküldik, és majd a család bemegy és elintézi a pénzt (ekkor gondoltam hogy de fognak nekem örülni otthon, hogy kis családom faszával verem a csalánt kuwaitból, de talán OK). Aztán mondták még hogy a gyorsposta is nagyon drága lesz. Nahh itt már úgy voltam vele hogy igazán megtehetik nekem hogy ezt átvállalják, de nem mondtam semmit... Szóval ez volt a megállpodást.
A koncert utáni fogadáson megkerestük Ágai Zsoltot, akit szeretünk mert nagyon segítőkész és érzem rajta azt, hogy tudja a problémát, próbál segíteni, de ugyanakkor halvány lila gőze nincs arról, hogy mit kéne csinálni. Elmondtam neki hogy egy hatalmas viccnek tartom azt, hogy itt vagyok Én, itt az útlevelem, és itt a VISA-m akkor mi a tökömért kell visszaküldeni a dolgokat Magyarországra? Arról nem is beszélve hogy nekünk az útlevelünkbe kell hogy beüssenek egy papírt, szóval akkor az útlvelet is vissza kellene küldeni? Most komoly? Akkor mi marad itt? A magyar személyim. GRATULÁLOK KUWAIT.
Időközben odajött a magyar nagykövetünk kicsit mosolyogni, meg teljesen elterelni a beszélgetés menetét. Én kb a menj már innen, nem látod hogy nem vagyunk kíváncsiak Rád arcot vettem fel (számomra rendkívűl unszimpatikus személy a nagykövetünk, mióta beszólt hogy hogyan nézek már ki...). Hál isten hamar elment trécselni a többiekkel, ami ugye a fő feladata. Mindezek után kiderült hogy nekünk kell ez a VISA papír, mert csinálják a tartózkodási engedélyünk, illetve a személyit. Nahhmost ez egy oximoron, mert ha ezek meglesznek akkor mire kell az a papír az útlevélbe? Mit tudnak kedves urak ott a magyar nagykövetségen? : "annyit mint Ti". Tehát semmit. EEEEEEEEEEEEEEEEEEGY PONT A NAGYKÖVETSÉGGGNEEEKK!!!!!!! Igazából már nevetni tudok az egészen, mert mást nagyon nem tudok csinálni. Apropó nem tudok mást csinálni: ez a kedvencem: Próbáljatok beszélni az egyiptomiakkal, meg a kórházból elhozni a leleteiteket. És akkor azokkal operálni valamit, meg megkérdezni mindenkit. OKé: egyikünk sem beszél arabul, egyinkünk sem járt még kuwaitban elötte, egyikünk sem tudja hogyan működik a helyi bürökrácia. SEMMIT. Azt sem tudom hogy hol van az a tetves kórház-szerűség ahova vittek bennünket. Félreértés ne essék, figyelek, meg beszélek Én mindenkivel, de ez hihetetlen mértékben meghaladja az Én hatásköröm.

Egyszerűsítve akkor: Senki nem tud semmit, nem küldjük haza a papírjainkat, a kuwait nagykövetség pesten egy rakás szerencsétlenség, illetve a kuwaiti magyar nagykövetség se tud semmit. Azt hajtogatják hogy minden a jóindulatokon múlik, meg minden csak idő kérdése. Hát jó. Tényleg tanácstalanok vagyunk, tényleg nem tudunk semmit sem csinálni, kb nevetünk csak azért kicsit frusztráló. Nem gondolom hogy ebből probléma lesz, mert nem hiszem hogy ezt megengedheti magának a kuwaiti állam, de ha mégis akkor otthon töltöm a Karácsonyt. Yeah.


2009. október 10., szombat

Elvagyok azért... :)

Nos megint nem volt net, szóval csak ma sikerült felraknom...

Már páran szóvá tették hogy nem olvasnak frisset már két napja. Nos elnézést, de Nektek, kedves Barátaim, Családom, és még mindenki aki idetéved a nagy homályból, meg kell értenetek, hogy nem mindig tudok napi postot írni. Arról nem is beszélve hogy van amikor- tényleg hihetetlen- de alig történik valami. Tudom hogy ki vagytok éhezve, mert nagyon jókat írok, és mindenki szeret engem olvasni:D, de legyetek türelemmel.

Most pótlok egy kicsit, rendben?
Nos az elmúlt napokban nem történt semmi érdekes, ha az iskolát nem számítjuk. Annyi történt csupán hogy iskolába mentem, utána pedig mindig valami szabadfoglalkozás következett. Ez az egyik nap abban merült ki hogy szakanban hülyültünk, aludtunk, olvastunk: pihiztünk. De volt egy olyan nap is amikor gondoltunk egyet, és elmentünk keifanba, ahol baromi meleg van, ha lehet akkor még kevesebb árnyékkal mint shuwaikhban.

Aztán ott volt a tegnapi nap. Amikorra is beharangozták hogy megyünk a dokihoz, mindenféle szűrővizsgálatra. Utána pedig beszéltünk valami olyanról, hogy elmegyünk végre a Kuwait Towers-t megnézni, és estére pedig Ali hívott valami partiba, amiről semmit nem tudtam. Nah felkészültem: elraktam a fényképezőt, meg mindent ami kellett egy jó kis túrához, és gondoltam hogy nem lesz ma suli, szóval nem viszek füzetet, meg semmit. Hiba volt. Ugyanis volt suli, és medical teszt nem volt... De megoldottam, adtak ilyen fénymásolt lapokat, szóval nem kellett füzet, meg semmi egyéb sem. Suli keretén belül ezután mentünk megfagyni. Ez azt jelenti hogy a szembelévő épületbe mentünk ahol kajak volt 18 fok mert annyira ment a légkondi. Az épület az iskolaújságnak ad otthont, aminek a neve Afaq. Nah hát ki ha Én nem, elneveztem OhFuck-nak... A bolgár srác megkönnyezte egy picit a humorom. 1 órát voltunk bent. 3 különböző faszi mondta el és mutogatta körbe a dolgokat, harmadszorra már tisztára át voltam fagyva. Itt is volt egy vicces történet, mert a falon volt egy nagy LCD TV és Yaqub, a tanárunk mondta hogy ameddig várjuk a fejeseket akik majd mutogatni fognak, addig tvzzünk. Okéé... Adelbhek, a kazah elkezdte kapcsolgatni a Tevét, míg nem talált egy amerikai csatornát ahol azt mutatták egy műsorban ahogy amerikai picsák verik szét egymást, meg másokat. Vicces volt. Aztán megjött az arc aki elöszőr beszélt. Odament a Tv-hez és lehalkította, de a műsor ment tovább. Képzeljétek el ahogy Arab manus ott beszél hullakomolyan a dolgokról, a feje mögött pedig ilyen kamerás felvételek mennek ahogy megy a catfight:D:D:D A koreai srác rám nézett, artikulálta hogy O my god, Mi meg majdnem befostunk a röhögéstől:D... tudod ez a le kell nézned különben kitörsz...

Nah szóval a nap első fele el is ment ezzel... Aztán jött a másik fele. Későn végeztünk, nem lett volna már időnk normálisan összeszedni az arcokat és elmenni a kuwait towershez, ezért azt találtuk ki, hogy Reni meg Én elmegyünk be a városba, aztán majd lesz valami. De előbb nekem a szakanba kell mennem, átöltözni, meg egyebek. Nah itt ez érdekes volt, mert Reni is jött a fiúszakanba. Ha láttátok volna az őr fejét (akit nem szeretek, meg úgy kb semmibe sem veszek, mert felettébb ostoba) amikor Reni bejött, rögtön mondta, hogy nem mehet fel, meg ilyenek. Mondom relax ember nem is akar feljönni, csak megvár. Aztán felkerekedtünk. Be a városba a halálosan büdös, koszos szaros busszal, amin most meglepődtem, meg KPTC volt, holott eddig amikor mentünk akkor ilyen volán-távolságibusz szerűséggel voltunk, most viszont egy olyan busz volt amiben éppen hogy csak elfértem. Ugyanis természetesen Én voltam a legmagasabb (midgetland), és a fenti kapaszkodó rúdba minduntalan bevertem a fejem. Nagyon vicces volt.
Aztán leszálltunk, és ide oda mászkáltunk, elmentünk az X-citeba, nézni szótárgépet, meg egyebeket (megint megállapítottam hogy nagyon jó lenne valami kütyü) de ezek marhadrágák. Bementünk a Mubarakiyya Szúqba ( a piac), de nagyon benéztük mert egy csomó minden zárva volt. Basszus ezek tudnak élni hogy dolgoznak egyig, aztán kinyitnak ötkor... Nah mindegy, lézengtünk össze vissza, aztán beültünk a Mekibe kajálni ahol McRoyalt kértem, de a BurgerKingből a whoppert kaptam. Máskor kérek egy sajtburgert, hátha az ugyanaz mint mindenhol máshol. Ezután visszamentünk -mert már voltunk ott- az almuthanna centerbe, ahol van egy bazinagy könyvesbolt, és éppen készült újrakinyitni. Még mielött kinyitott volna, ittunk egy kávét mert Én folyamatosan el akartam aludni, akár állva is... azért kivesz az emberből a 40-45 fokon sétálgatás. Jaa megtudtam hogy most nyáron nem 50 fok volt a jellemző hanem 60. 60fok...nah mindegy. Szóval ittunk egy kávét és egy marhajót beszélgettünk mellette. Utána be a könyvesboltba, ahol vettem rögtön két térképet is, szerintem hasznos. Aztán ugyanitt döntöttem el mostmár véglegesen hogy szeretnék egy nagyon durván csicsás-minőségi-exkluzív Korán nyomtatványt. Láttam már olyat aminek 2 centis faboritása volt, faragványokkal. Nah az már kezd közelíteni az elvárásaimhoz. Szóval valszeg ilyen csicsás cucc az egy korán lesz. Más az csak kacat.

Miután végeztünk, hívott Ali hogy hol vagyok már... mondom hogy itt a Muthanna Complexben, mondja ok, megyünk érted. Királyság. Tökéletes időzítés, amikor kiléptünk az ajtón, kanyarodott a Nissan Maxima (3.0L Benzin) benne a szokásos hármas: Ali, Moji, Hamed. Beültünk, Reni volt az egyetlen csaj... kicsit furcsa volt, nem erre számítottam, de Én azért kényelmesebben voltam mint szegény Reni, aki az elején parázott egy kicsit. Persze Én is, mert nem tudtam hogy most hova is megyünk. Kiderült hogy elég messze. Kuwait cityn kívűlre, egy másik városba (most meg nem mondom a nevét) ahol jóformán csak az ittélő idegenek élnek. Látszik az egész városon hogy nemrég húzták fel a gyarapodó lakosságnak. Amerikaiak, angolok, meg a többiek élnek itt. Új igényes, nagyon király kis épületek voltak. vagyis kicsinek nem mondanám mert voltak vagy 20 emeletesek, de kapásból úgy kezdődik a földszint hogy csócsó asztalok, meg billiárd asztalok, a kertben pedig egy medence napozórésszel. Királyság. ha nálunk is így néznének ki a panelek akkor örömmel laknék ilyenben. Jah és természetesen kilátás a tengerre (bár az nekem is megvan pff). Nah szóval megérkeztünk, egy iráni petrolkémikus, Joshep lakása volt. 3 évig tanult skóciában, szóval nem volt sok gondja az angollal. Nagyon kedves volt, meg minden, de még kellett egy fél óra amíg úgy igazán feloldóttunk. Mondták mit kérünk, Én mondtam hogy whiskyt. Jéggel. Pár perc múlva hoztak is valamit ami színre nagyjából úgy nézett ki mint a whisky, de pezsgett, és pezsgőspohárba hozták...
belekóstoltam és valami édes cucc volt. Nem mondom hogy rossz volt, elmegy de ez nem whisky:D Kiderült hogy valami bodza cuccal felöntöttek valami vodkaszerűséget. Jah és az elején mondtam is hogy ebben nincs alkohol:D Aztán volt, csak hamed nagyon keveset tett bele. Mondván hogy nem vagyunk hozzászokva, aztán Josheph felvilágosította Hamedot, hogy mi magyarok vagyunk, mi valszeg többet iszunk alkohol mint Ők együtt összesen...
Szóval ittuk ezt, aztn jött a kaja, és közben rendeltek még kólát is. A kaja úgy nézett ki hogy három darab pulyka egybe megsütve, és különböző chipsek, meg mártások hozzá, meg rengeteg pitatészta. Kb mint a filmekbe. Ilyen nagy tálon, egyetek amit láttok. Jaa még hozzátartozik az is hogy egy másik tálban pedig rengeteg gyümölcs volt. Szóval megvacsiztunk, elég jó volt. Közben megjött a kóla és Én úgy döntöttem hogy kólával iszom tovább ezt az alkoholos cuccot. Az alkohol egy barna műanyag üvegben volt, és az volt ráírva hogy Canadian Blended Whisky. Amikor kitöltöttem akkor pedig tiszta átlátszó volt. Fogalmam sincs mi volt, mert tisztán valahogy nem akartam meginni. De azért volt hatása. Sokat hülyültünk, dumáltunk, realizáltam hogy ezek nem akarnak rosszat nekem, csupán keresik a társaságot, meg hülyülnek össze vissza. Nem homik, de pusziszkodnak, meg közvetlenebbek egymással mint mi vagyunk, európaiak. Ezen felül szeretik szivatni a kis európait, aki nem tudja hogy mivel áll szembe, és mindent komolyan vesz, meg mindent bevesz:D:D. Szóval no para. Nagyon jól éreztem magam.
Sajnos 8 után valamivel el kellett indulnunk, mert Reninek fél 10kor legkésőbb a szakanban kell lennie. Ali, Hamed, és Joseph természetesen maradtak. Moji (akié az autó) vitt haza bennünket. nagyon rendes arc, végigdumáltuk az utat. Sok mindenről beszélgettünk. Kiderül hogy Ő itt született kuwaitban, és azóta is itt él, de mégsem polgár, és semmilyen juttatásban nem részesül. IT programozó, banki cuccokkal foglalkozik és olyan szinten amilyen szinten csak nagyon kevesen. Mondta hogy jó a munkája, mert egyszerűen kirúghatatlan, és sokat hoz, és alig vannak akik értenek hozzá. Az időbeosztása is rugalmas mert egy Insaallahhal sok mindent el tud intézni. Mesélte hogy egy Insaallahhal több mint 1 hónapot is késett a munkában... meg akkor ott van a ramadan amikor full fizetést kap, plusz még premiumot is, mert hogy szent hónapban dolgozik, és a munkaideje 10-től délig tart. Durva nem?
Akkor elomndt azt is hogy az európaiaknak ez a hely egy kánaán. Már aki kibírja... mert a munkán kívűl mást nem nagyon lehet csinálni. Kérdeztem azt is hogy milyen munkák vannak... Mondta hogy ha gyorsan és sok pénzt akarok keresni akkor al egjobb megoldás az a modellkedés. Nah ezen meghökkentem. Modelkedni. Beszarok, mert hogy nincs elég modell, és hogy kell nekik a mindenféle modell és jól megfizetik. Lehet szét kéne magam gyúrni aztán jelentkezni modellnek, próba-cseresznye:D. Ezzel amúgy csak egy a baj... modellnek születni kell, nem lehet azzá válni szerintem. Jó talán ha nagyon sokat műtetted magad, de az nem az igazi. Szépet csak a természet hozhat létre.
Aztán még demonstrálta pár dologgal azt hogy mennyire kiváltságosak itt az európaiak: Elmondta hogy ugyanazért a munkáért többet adnak egy európainak, mint bárki másnak, mert ahogy Moji fogalmazott szeretik a white meat-et, és bár nem biztos hogy jobban végzi el a munkáját egy európai mint bárki más, többet adnak neki mert azt hiszik hogy az elvégzett munka jobb, vagy nem tudom...
Másik nagyon durva történeten meg tényleg elkeredett egy kicsit a szánk. Mojinak orosz barátnője volt, gondolom valami fehérbőrű szőkésebb kiadás. És a parkban csókolóztak. És feljelentették őket, és nem engedték őket sehova, mert hogy jön a rendőrség. Ilyenkor a menet leginkább az hogy elrendezik a dolgokat, és egyszerűen kitoloncolnak az országból. KITOLONCOLNAK. Durva. De mivel a hölgynek semmi köze nincs az iszlámhoz (Mojinak se, olyan ateista mint a huzat... mondjuk programozó nem is hihet semmi földöntúliban:) ) ezért a rendőrség meg mindneki szemt hunyt az eset fölött. Persze nem azt mondom hogy itt egy európainak mindent szabad, csupán érzékeltetem hogy Ők, az arabok is tisztában vannak néhány törvényükkel ami a hülyeség csúcsa, és ilyeténformán ezeket meg lehet hajlítani, lehet egy kicsit formálni. Úgymond bending the rules. És mindenki csinálja.

Aztán hazaértünk. Jósrácok ezek, megbízom bennük, kiérdemelték.

Ma laza nap van, már mostam egyet, meg elvoltam beváltani a kuponjaimat. Az egyiket nem fogadták el, szóval repülőt hajtogattam belőle és berepültettem a konyhába... legyen az ő bajuk. Most van elég piám itt raktáron, nem kelll tartani attól hogy elfogy. Mindjárt nekiülök tanulni, de addig még teregetek, meg ötyézek.

Reni még tegnap hívott beachre strandolni, ahol elvileg van minden. Most fel is hívott hogy megyek-e de valahogy úgy vagyok vele, hogy nekem most se kedvem se elég időm nincs erre, és így egyáltalán nem éri meg. Tudom hogy mindenki azt kérdezi hogy voltam-e már strandolni, vagy fürödtem-e már a tengerben? Nos, nem de mindenképpen ki fogom próbálni. Valószinű hogy a napközbeni hőmérséklet még jövő hétvégén sem fog nagyon 40 fok alá süllyedni. innentől kezdve meg nincs miről beszélni. Kis családom tudja hogy nem annyira vagyok oda a sós tengerért, de a feeling meg egyebek miatt ki kell ugye próbáni. Hallom nálatok jön a rossz idő... nembaj majd akkor postolok egy két beach-es képet és akkor legalább amíg majd mesélek róla Ti is részesei lehettek:)

Nah mostmár abbahagyom. Akarok még pár dolgot írni, amint összeszedtem a gondolataim, majd publikálom őket. Legyetek jók, puszilok mindnekit.

2009. október 4., vasárnap

Elkezdődött az iskola, insaallah...

Ma nagyon elszámítottam magam, mert nem hittem volna hogy ilyen rossz lesz felkelni. De sikerült. Hozzá kell még szoknom, mert az utóbbi időkben nagyon nem ez volt a trendi...
A srácokkal kihagytuk a reggelit. Egyikünknek sem volt kedve enni. Háromnegyed 9-re sikerült beérni a Markaz lugatba. mi voltunk az elsők... Mivel senki nem volt, és nem tudtuk mit kell csinálni, bementünk a titkárságra lejelenteni magunkat. Nem tudom hogy jött, hogy ezt kell csinálni, de a végén kiderült hogy ez volt a helyes. Itt az arab néninek be kellett mondanom a nevünket, aki arab átírással lekörmölte azt. Nahh itt voltak problémák. Megkérdezte mi a nevem: Schandl Bálint. Elkezdte leírni... aztán az istenért sem értette. Megkérdezte hogy mi a nevem: mondom még mindig Schandl Bálint.
Jójó... de akkor Bálint az apjának a neve? Én: mivan? nem tudom feltűnt-e de európai vagyok, nem arab. A nevem is elég európai. Most akkor mi a neve?
Nah neeeeeee most komolyan itt tartunk még hogy a tetves nevemet amit elmondtam neki nem tudja leírni? Magyarországon is szoktak bonyodalmak lenni, de egészen más keletűek. Végülis egy idő után végeztünk. Képzeljétek el az Indonéziaiak családnevét...:D

Ezután tudjátok mi következett? Vártunk. Időközben befutottak a Reniék, a többi vágottszemű kiscsaj, meg a kazahok. Mi srácok eléggé összerázódtunk úgy érzem, és a jövőben az csak fokozódni fog. Két koreai, 4 vagy mittomén mennyi indonéz, 1 kazah srác ( a másik olyan nyuszinak tűnt, Ő nem is vállalta a délutáni programot) és az 1 fasza magyar. Bementünk az osztályterembe, miután megjött Ibrahim az intézetvezető. Kedves, jófej arcnak tűnik. Olyan szórakozott profnak. Nem néz ki arabnak, de az. Az osztályteremben hihetetlen hideg volt, szal holnap már pulcsiban megyek, ja és még szerelték... no comment.
Beültünk, elmondta Ibrahim hogy ki Ő és mi lesz itt, meg hogy mindig késni fog (kössz Reni a fordítást) meg hogy kevés tanár lesz. Fasza lesz. Aztán bejött fogalmam sincs kicsoda (valszeg egyik tanár) és elkezdte intézni a csopikat. Bemutatkozunk neki, mondtuk hogy mennyire tudunk arabul, aztán felmérte-megkérdezte a tudásunk, hogy mégis melyik csoportba kerüljünk. Én temrészetesen a kezdő csoportba kerültem. Nem értettem hogy a tanár mit mond, de adok magamnak egy hónapot hogy ezt a kis fogyatékot meggyógyítjuk.

Fél órája voltunk a Markaz Lugatban amikor is vége lett az első tanítási napnak, mondván hogy mára nem volt semmi sem kijelölve... Hmm. Akkor ott dumáltunk kicsit, meg szerencsétlenkedtünk. Az egyik koreai felvette hogy menjünk Khalidiyyába, a másik campusra. Elvileg Reniékkel lettem volna, és elmentünk volna egyet kávézni, de túl sokat tököltek még a markaz lugatban (internet jelszavat akartak kérni: mondtam nekik hogy 2-3 hónap, meg különbenis, nekem itt csimbókokban lógnak a user nevek és passwordök, csak éppen bhatom), meg úgy voltam vele, hogy Suwaikh-ot már nagyon ismerem, nem fog ártani ha meglátogatom a másik campust.
Elmentünk busszal ami vicces volt, mert lányok is voltak a buszon. Ilyen még nem volt:) kb 1 órát ültünk a végtelen dugókban amikor is sikerült megérkezni. Azzal kezdődött hogy nem akartak beengedni minket a kapun. Én voltam elöl, nekem mondta az őr hogy ID pls. Az nincs. Akkor nem lehet bemenni. Elővettem az útlevélfénymásolatom és a kezébe nyomtam. Hát jó, de ezzel sem enged be. Amint ezt kimondta, kifújta a papíromat a szél a kezéből. Nah nekem is csak ennyi kellett, fogtam és egy elegáns mozdulattal átgyalogoltam a biztonsági őrőn (mindneki vékonyabb és alacsonyabb mint Én) és elkezdtem üldözőbe venni a papírom a camupuson. Mögöttem még 7-8 társam pedig nem nézett se istent, se embert bejött a kapun:)) Szegény biztonsági őr.
Így fordult elő hogy bementünk a khalidiyya campusba, ahol konkrétan mi voltunk az EGYETLEN külföldi (vagyis nem arab kinézetű). Baromi vicces volt, a koreai gyerek ahhoz hasonlította hogy mi vagyunk a majmok az állatkertben ahogy a campuson keringünk 8an és fingunk sincs semmiről. Keressünk caffeteriát. Megtaláltam. Bementem az egyik ajtón mert nagyon tetszett. Ámultam és bámultam... úrsiten ezeknek külön fagyizójuk van, meg ilyen baromijó kávézójuk, meg külön gyorséttermük. Ott álltam a bejárattól 5 méterre belül és nem értettem a többiek miér tnem jönnek be, és miért kiabálnak. Körülnéztem, MINDENKI engem nézett és csak lányok voltak. Hehh nézd már, ennyi lányt sem láttam egy helyen eddig. Aztán leesett... Hopp.

Miután eldöntöttük hogy nem akarunk beülni kajálni, leültünk egy nagyobb árnyékos részre, a lépcsőre. Megint csak majom effektus. Menjünk haza.

Hazaút is durván hosszú volt, de találkoztam egy Ali nevű sráccal, iráni, és nagyon jóban volt az elöző magyarokkal is (bazdmeg és társai mentek neki), és úgy nézki velem is jóban lesz. Jó sokat dumáltunk, és délután fel is hívott, meg miközben írom ezt a blogot aközben is. Programot szervez, unatkozik. Király:)
Hazafelé egy amerikai lány lökte a rizsát, nem tud arabul, muszlim. Furcsa párosítás volt.

Szóval a mai nap fasza volt. Úgy nézki szereztem egy új barátot, az indonéz arcok hatalmas jófejek, és a koreaiakkal is nagyon jól kijövök. Jó volt ez a nap.

Ma este nem leszek mert Ali talált valami programot. Nem hagyhatom ki.