A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Keifan. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Keifan. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. december 26., szombat

Nem hittem volna...

...hogy ennyire jól sikerül majd a Karácsony.

GALÉRIA

Legutolsó posztomnál ott tartottam, hogy 24.-e van, voltam suliban, aztán neteztem egy picit, majd természetesen a természet győzött és beájultam az ágyba. Hála az égnek sikerült időben felkelnem, így összepakoltam és 6 óra környékén elindultam Keifanba, ahol a kávézó volt. A taxiban rajtam kívül ült még valaki, de meglepve tapasztaltam, hogy bekapcsolódtam a beszélgetésbe, habár csak konyhanyelven(otthon ezért megfognak vágni, mert baromira nem beszélek jól, csak egymás után csapom a szavakat).

Odaértem, a kávézóban volt bőven hely, ám sajnos nem foteles részen, de ez kicsit sem tudott zavarni. Odamentem a pulthoz, rendeltem: Decaf english breakfast tea(oppá) és ribizlis sajttorta. Mindkettő isteni volt. Megkérdeztem az internetet is, és kiderült hogy nekem adják oda a legutolsó internet jegyet, amivel 1 órán keresztül használhatom a netet. Akkora mázlim volt ezzel hogy el se hiszitek. Az utolsót hoztam el...

Felmentem, skype bekapcs és már hívtam is Esztert. Azonnal reagált, tökéletes képminőség, tökéletes hang, semmi akadozás és egyszer sem szakadt meg. Nem volt egy erős net (125kb/sec), de könyörgöm ENNYI a minimum ahhoz hogy normálisan tudd használni az alapvető szolgáltatásokat. Ennél kisebb sebességnél inkább szenvedés minden... 21. század KUWAIT SZAKAN FFS!!

Időközben megérkezett Reni is, de Én még beszéltem (boccs). Anyuékat nagyon jó volt normálisan látni, mindenki egyben: Papa, Mama, Nővérkém, Apu, Anyu. Király volt, nagyon élveztem, ha csak 1 órán át tartott is. Aztán lejárt a net, és elraktam a laptopot. Renivel dumáltam, és még ajándékot is kaptam Tőle: egy bugyuta fejű tevét:D:D Nagyon jól néz ki:)
Köszönöm, jó volt. Mivel Reninek vissza kellett mennie, nem maradtunk sokáig, fél 10-re vissza is ért a börtönbe, Én meg fogtam egy taxit haza.

Otthon rendeltem magamnak kaját, aztán elkezdtem nézni egy filmet. Majd 11 környékén hívott Rafal hogy fent vagyok-e még. Mondom persze. Akkor jön és hoz puppyseed kalácsot (BEJGLÍÍÍÍ). Ok. Nah hát mondanom sem kell hogy baromira jó ötlet volt, mert széthülyültük az agyunkat, ettünk, meg beszélgettünk, meg minden csináltunk. Szóval baromira nem voltam egyedül, és nagyon jól éreztem magam.

Igen tisztában vagyok vele hogy fundamentalistává válok... (most minek borotválkozzak?:D)

A bejgli érdekes dolog itt, mert tele van mákkal: tiltott. Ezen kívül jól át volt itatva rummal: tiltott. Szal mondhatjuk, hogy olyan csúnyán megkeféltük a törvényeket, ahogy azt normál ember nem szokta... Tömény droggal tömtük a fejünket... haráám. Jól esett. Rafallal még az asztalba is belevágtunk amikor a bejglit szeltük:D No comment.

Boldog Karácsonyt:)))

Aztán 3 körül el is mentünk aludni. Másnap délután 3-kor sikerült is felkelni, lementem Rafalhoz, hogy akkor beszéljük meg a dolgokat. Megbeszéltük, Megyünk az Au bon Pain-be (azaz a péjnbe, mint fájdalomba: vicces volt). Ez egy Kávézó és sütöde az Avenues nevű mallban. Rafal, Ewa, Yani, Reni és Én. Többen nem is kellettünk. Itt ittunk, ettünk, hülyültünk, neteztünk. Ingyenes volt a net, és megállapítottam hogy lassabb mint a szakanban. Nem tudom hogy csinálják... Jól éreztem magam itt, és sikerült is eldumálni egy csomó időt. Aztán vissza a szakanba, majd netezés, meg hülyülés...

Nahh itt van Renike is, hogy teljes legyen a világ, de akkor már felrakom Ewat is...


Összegzésképpen elmondhatom hogy rosszabbra számítottam. Arra hogy jobban megvisel, és jobban magamba roskadok, ám a helyzet az hogy épp ellenkezőleg: az elmúlt pár hétben most érzem magam a legjobban.

Btw., Lilla mondta, hogy elvileg meghívtak a nagykövetségre szilveszteri partira. 15KD a beugró. Ezzel alapvető gondom az, hogy per pillanat 10 KD-m sincs. Ha kapok ösztöndíjat addig, akkor elképzelhető hogy benézek, ha nem akkor nem.

Jah és ittlétem alatt először berágtam a müezzinre. Ma valaki direkt szívatta a népet. Az Én hibám hogy mostanság többet meghallok (úristen asszimilálnak), de az már nem hogy ma majdnem mindegyik kb. 10 percesre sikeredett, és már-már azt hittem hogy soha nem ér véget. Arról nem is beszélve hogy valaki randomra bekiabálja hogy Allah...Ahkbar.

2009. október 6., kedd

Egy átlagos napocska

Hamarosan megyek kajálni, és különben is, most itt helyben írom a bejegyzést, nincs előre elkészítve, meg amúgy se tudok sok mindent írni. Most úgy semmihez nincs kedvem. vagyis nem tudom mihez van...

Mai napom azzal kezdődött hogy bitáqa madanniyyához kellett papírokat vinnem (személyi ig.), és emiatt késtem/ünk a suliból. De a legjobb része ennek az amikor az elvileg angolul tudó faszikám: Mohamed Sultan, elmondja nekem hogy baromi nagy baj hogy nincs vízumom az útlevélben. Jó mondom tudok róla, elvileg mindneki tud róla, majd el lesz intézve, vagy nem. Különösebben nem tudok vele mit csinálni. Elmagyaráztam neki hogy voltam Én a magyarországi kuvaiti nagykövetségen, de mivel partiztak az arcok, ezért még csak az épületbe sem sikerült bemennem. Mondja: akkor meg kellett volna várni. Aha, akkor elmondtam neki hogy 4 nap múlva repültem, és kb a Ti (kuwaitiak) hülyesége miatt nem tudtam elintézni. Mondja: Akkor is meg kellett volna várni, mert ez így nagy baj. Muskila Kabirun.... nagy baj. EMBER NEM ÉRTED AMIT MONDTAM??????
Erre nekem: Nézd meg a kazahokat, nekik még nagykövetségük sincs az országban, mégis el tudták intézni. Nah itt már úgy voltam vele hogy ez retardált. Bólogattam, meg elmondtam neki hogy ha nem tetszik majd valami, akkor nekem nem ügy felszállni a repülőre és itt hagyni a tetves országodat, ha a saját hülyeséged miatt erre kényszerülök. A vicces persze az volt hogy ezt kb elhadartam (angolul) és valszeg nem értette.
Természetesen telefon megy a nagykövetségnek, hogy ez egy feladat amit meg kell oldani. Én szerintem egy nagykövetségnek pont ezzel kell foglalkoznia.

Nah mindegy, megyek majd AIDS tesztre meg egyéb kivizsgálásokra. Majd eldől mi lesz.
Suli érdekes volt, jött egy új tanár aki perfektül tud angolul, de nem használta viszont olyan feladatokat adott, arabul, meg úgy beszélt hogy kicsit elment a kedvem a sulitól. Nem értettem sok mindent (persze volt amit igen). Nagyon jó arc csávó, csak nekem még nem ez kell. Nekem még langsam kell.

Suli után a lányokat visszakísértük a fiúszakanba, hogy elintézzék a személyijüket. Majd egy kis pihi után elmentünk Keifan-ba, a lányos szekcióba. Vicces volt. Csak lányok. és rohadt meleg volt. Keifan szerintem még talán rosszabb helyen is van mint suwaykh, de mondjuk közel van egy nagy City Centre bevásárlóközpont. Nah azt irigylem.

Bóklásztunk aztán vissza. Miután kajáltunk vissza a szakanba, kicsit pihizni. Ma tanultam, nem sokat, és még talán fogok is de furcsa volt:) Írkáltam, olvastam, meg szavakat tanultam. Furi volt...

Nahh megyek kajálni, majd még lehet este leszek.


AKIKTŐL NEM SIKERÜL ELBÚCSÚZNOM, ELKÖSZÖNNÖM AZOKTÓL ELNÉZÉST? DE A TETVES INTERNET UGYEBÁR NEM AZ IGAZI...