Omán: hatodik-hetedik nap

KÉPGALÉRIA

A galériában 118 kép van. (Oo)

Az utolsó két nap ugyan sok mindent csináltunk, de úgy gondoltam hogy belesűrítem egy bejegyzésbe, mert már kezdett terjengős lenni az Omán akta.

A hatodik napon (nem a Schwarci film) Surból indultunk el egy egészen hosszú kis part menti útra, ami egészen a fővárosig, Maszkatig tartott.
Surból nem indultunk valami korán, mivel nem terveztük túlságosan szigorúra a hátralévő két napot.


Út közben azért megálltunk két wádinál is, amik gyönyörűek voltak. Az egyik a wádi kiwi a másik pedig a wádi sáb volt. Nos a wádi kiwinél építkeztek és el is töprengtünk hogy bemenjünk-e. Miközben töprengtünk megmászta az autót egy kecske, mert úgy könnyebb volt elérni a fán lévő zöldet. Itt nevettünk egyet, aztán megpróbáltunk bemenni. Egy ideig sikerült, aztán fel kellett adnunk, mert nem fértünk el, illetve kegyetlenül gyilkoltuk szegény Nissant. Amúgy a képek össze vissza vannak, de ez az a hely ahol utat próbálnak építeni a wádi belsejébe. Sok sikert.
A második a wádi sáb volt. Itt is bementünk, ez tele volt vízzel. Leparkoltunk, majd átvittek a túlsó oldalra, ahol be lehetett sétálni. Sétáltunk is egy darabig, de aztán feladtuk mert annyira durván meleg volt, hogy majdnem beszédültünk a vízbe. Rafalnak ez sikerült is, vett egy fürdőt ott helyben.

Utána indulás Maszkatba. Út közben még eszünkbe jutott, hogy esetleg be kéne térni egy másik természeti csodához, a beomlott barlanghoz, de annyira kevés volt a benzinünk hogy úgy döntöttünk hogy nem. És milyen jól döntöttünk. Rafal benzinkímélő vezetésének hála éppen hogy csak eljutottunk egy Shell benzinkúthoz, ahol utoljára Ománban tele tankoltuk az autót. A benzin meglepően drága amúgy: Shell Super benzint tankoltunk (mert miért ne) 55 litert 2900 Forintért :D.

Innen Én vezettem, mert közeledett Maszkat, és városban nyerő vagyok. Maszkatba megérkezni a szárazföld felül nem annyira kellemes érzés. Először olyan mintha egy külszíni bányában autóznánk, aztán átváltozik lassan "külvárosi" környékké. Megjegyzem kevés olyan külvárosban jártam ahol hegy előtted, mögötted, és oldalt is. De gyönyörű volt. Utána tovább a belváros felé, majd pedig megérkeztünk a Cornichehoz, ami tulajdonképpen a part. Ez nagyon szép. Van vámos, teherkikötő része (mi itt laktunk) meg van gyönyörű szultános-kormány negyede is. Van két nagy erőd, ám ezekbe nem mehettünk be mivel még mindig a katonaság használja őket. Fotózni kívülről lehetett őket.


Amikor odaérkeztünk akkor a piacot néztük meg, meg úgy generál bóklásztunk a városban. Utána autóba ültünk, és jó arab módján elkezdtünk kocsival várost nézni. Én vezettem. Időközben sikerült egy célt is kitűzni: találni egy fagyizót. A fagyizót valami hídról láttuk meg, ahonnan csak trükkösen tudtunk eljutni hozzá. A végén sikerült eljutni a fagyizóhoz, de annyi közlekedési szabályt keféltem meg hogy az félelmetes: itt ez természetes. Volt olyan amikor Rafal mondta hogy rossz irányba jöttünk, a hídra kellett volna visszamennünk. Én mondtam mi akadálya? Rafal lemondóan szólt, hogy innen nincs az az isten hogy átmész az itt lévő hídra. Fogadjunk? Áttoltam az autót, aztán mentünk. Végül is meglett a fagyizó.


Másnap a Saultan Qaboos nagy mecsetben jártunk, ahol egészen mostanáig a világ legnagyobb kézzel szőtt szőnyege volt, de az irániak beelőzték Ománt... Itt fontos megjegyezni hogy plafon felé nézős, viccelődni akaró Jézus segíts ábrázat egy mecsetben erősen tiltva van. Próbáltuk, ránk szóltak:D

Ezután megnéztünk egy múzeumot ami nagyjából bemutatta Omán történelmét. Képek és magyarázatok voltak, és nagyon igényesen volt az egész kialakítva. Itt sokat nézelődtünk, mert komolyan profi volt, és lekötött minket. Ománnak közel sincs annyi pénze mint Kuvaitnak, de ez a tárlat is milliószor igényesebben volt megcsinálva mint a kuvaiti hasonló.


Utána pedig ellátogattunk az olaj múzeumba. Ingyenes volt, mi hárman voltunk az egyetlenek, és akkora király interaktív játékok voltak, amilyeneket ritkán lát az ember. Átmentem gyerekbe és megnyomkodtam mindent:)


Ezután olyan 4 óra fele elmentünk strandot vadászni. Maszkattól nem messze van egy luxus szálloda komplexum, ahova természetesen nem mehettünk, de azért megnéztük. Elképesztő.
Ám gyorsan találtunk egy normálisan felszerelt strandot, ahol kis belépő kifizetése után eltöltöttünk egy valag időt. Konkrétan estig ott voltunk. Nos a tenger... khhm pisi meleg volt. Ez nem is csoda hisz árnyékban 47 C fokot olvastunk le és ennek fényében a víz is elég meleg volt.

Este pedig oda jutottunk hogy nem kellene itt hagyni egy liter vodkát. Nos az eredmény a következő napon látható is volt...

Még van: 1 liter vodka.

Hova lett??

Nagy nehezen felkeltünk, a bibi csak ott volt hogy még erőteljesen rosszul voltunk és mi ott vagyunk a hotelben, az autó meg velünk... Sebaj, levegőztünk egyet, aztán ki ha nem Én, elvezettem a 20 kilométerre lévő reptérig.

Áááá tényleg minden rendben:D

Leadtuk a kocsit, becsekkoltunk és aludtunk hazáig. Kényelmes utam voltam, csak néha keltettek fel hogy leszállunk, felszállunk üljön normálisan (mert feküdtem...).

Összességében Omán gyönyörű ország, megérte elmenni. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, rengeteget hülyültünk, és sok szépet láttam. Az olaj nem fertőzte meg ezt az országot, jelen vannak a régi értékek, ugyanúgy mint az újak. Szerettem.

Omán: ötödik nap

KÉPGALÉRIA
A galériában 40 kép van

A hegymászás utáni napot nem kell túlragoznom. Igazából csak pár fontos dolog volt kijelölve. Ezek között szerepelt a Nizwában való bóklászás, a Surba való kocsikázás (hosszú út) illetve a Ras alJinzben a teknőcök megnézése.
Itt felmerült hogy esetleg sátorozunk... természetesen erősen vétóztam az ötletet.

Reggel Nizwában az izomlázat nem éreztük, de mindegyikünk leégett valahol... nekem a lábamat sikerült megsütnöm, ami vicces, mert bekentem, de mégsem hatott. Fránya hegyi nap:D
Szóval Nizwában megnéztük a Nizwa Fortot, ami már a sokadik erődítmény így annyira sok időt nem töltöttünk benne. Arról nem i beszélve hogy megint hülye turisták voltunk, mert csak 3 embert lehetett látni Nizwa belvárosában bóklászni: két lengyelt és egy magyart...

Elképesztő meleg volt, így hamar úgy döntöttünk hogy menekülünk és irány Sur. Rafal vezetett, ezáltal nekem lehetőségem nyílt elfogyasztani a sörtartalékok megmaradt részét. Az számomra ezután teleportálássá vált. Bealudtam, majd felkeltem Surban.

Surban kocsikáztunk egy picit, megnéztük autóval a várost, majd a belvárosban kiszálltunk. Hiba volt: olyan páratartalom ütött meg minket, hogy azonnal elkezdtünk levegőért kapdosni. Egy idő után sikerült... Brutálisan izzadtunk, a sós vizet pedig harapni lehetett a levegőben. Nem is csoda, mert volt vagy 50 fok.

Itt kajáltunk, meg tátogtunk egy picit. Körbekérdeztünk szállás ügyben is, elég kecsegtető ajánlatot kaptunk.

Ám kezdett esteledni, szóval el teknőcöket nézni. Ras al Jinzbe mentünk, ez kb. 60 kilóméterre van Surtól.
Itt egy vadonatúj épület várt minket, és rengeteg óvintézkedés, mert a part ugye el van zárva, ugyanis a teknősöket nem szabad bántani.

Befizettünk, majd 2 kis csoport indult el, 2 idegenvezetővel. Milliószor ki lettünk oktatva, hogy mit nem szabad, és mit szabad csinálni. Jah azt elfelejtettem mondani hogy vaksötét volt, csak néhány zseblámpával lehetett világítani, de ezekkel is vigyázni kellett, mert ha belevilágítottál a teknős szemébe akkor megijedt, illetve megvakul. Azért jöttek a hülyeségek: elég nagyon ahhoz hogy megüljük őket és versenyezzünk:D.
Nem lehetett fényképeket készíteni ezért az internetről szedtem le pár képet, de megismertem a sziklákat is illetve a csávót aki a vezetőnk volt, szóval jó képek:)
Ezek a teknősök átlag 1 méteresek, és egész évben jönnek ide költeni. Még kisteknőst is láttunk evickélni a vízig. Aranyosak voltak. Szeretem a teknősöket.

Cirka másfél óra múlva véget ért a teknős nézés. Nagy élmény volt, kár hogy nem lehetett képeket csinálni. Surban alvás, aztán másnap pedig út a fővárosba, Maszkatba (Muscat).

Omán: harmadik nap

KÉPGALÉRIA
A galériában 58 kép van.

Ezen a napon keltünk a wádiban ugyebár, szóval ezt most ki is hagynám. A reggeli fürdés és a többi után még punnyadtun kegy kicsit a tó partján aztán szépen lassan el is indultunk kifelé.

Első utunk Bahla felé vezetett ahol megnéztük a Jebreen erődöt. Ez az erőd hatalmas, a Unesco világörökségi listáján is fent van. Szépen fel volt újítva, de az igazat megvallva az első erőd amiben voltunk az sokkal érdekesebb volt. Biztos az újdonság varázsa. Arról nem is beszélve hogy majdnem bealudtunk a nem alvás miatt...

Utána pedig elmentünk egy Miszfat nevű helyre, ahol csináltunk kegy kis kirándulást. Ez annyiból állt hogy szerettük volna megtalálni a szállást ami elvileg turistáknak van kialakítva... de hegymászás és irgalmatlan gyaloglás után sem sikerült meglelnünk. Mi vagyunk a bénák ez van.

Ez a Miszfat nevű hely amúgy lenyűgöző volt. Alig lehetett látni a pálmafáktól, a bokroktól és minden mástól. Nagyon tetszett. És az egész hely tele volt kis csatornákkal (falaj) amikben szüntelenül csordogált a víz. Nagyon tetszett. Kár hogy nem tudtunk ott aludni...

Miszfat után elmentünk az Al Hoota Cavebe. Itt nem lehetett képeket csinálni, bazinagy volt, de ami a legfontosabb, hogy a páratartalom az csillió százalék volt. A barlang tényleg nagyon nagy, és az egészet a víz mosta ki. És az esős évszakban mindig le van zárva, ugyanis az egészet elönti az esővíz.

Ezután az utunk a híres Nizwába vezetett. Nem is kellett sokat autókázni, és megérkeztünk. Nizwa az eddigiekhez képest nagy városnak számított. Tetszett is. Itt hamar meg is találtuk a szállásunkat. Koszos volt és lelakott, sok sok csótánnyal de volt benne ágy (amit megosztottam Rafallal) szóval egy szavam nem volt. Lehetett aludni.
Nizwában bedobtunk egy nagy adag kaját, illetve sétáltunk egy kicsit a belvárosban. Nizwa még később is előjön, mert itt két éjszakát is eltöltöttünk... de az már egy következő bejegyzés.

Omán: első nap

KÉPGALÉRIA
A galériában 45 kép van.

Hol is kezdjem?
Egy hete nem írtam a blogra, de az azért volt, mert elutaztam Ománba. Omán az arab félsziget legkeletibb csücskében van. Híres az erődítményeiről, a folyómedreiről amiket a későbbiekben wádiknak fogok hívni.
Omán éghajlata vicces, van benne sivatag, van benne hegy, a délebbi régiók pedig beleesnek a monszun övezetbe.

Szóval...
Megérkeztünk rendben, minden úgy ment az álom. Kuwait Airwayszel mentünk, Reni azt írta róluk hogy isteniek... nos Én ezzel nem értek egyet. Szakadt gép, szakadt ülések, szakadt minden. A kaja jó volt.
És sikerült arra is rájönni hogy mitől tart 3 óráig Kuwaitból Ománba menni. Ugyanis megálltunk Abu Dhabiban... pompás.

Szóval kocsi átvétel a reptéren: egy Nissan Sunnyt kaptunk a kiválasztott Mitsubishi Lancer helyett, de üsse kő jó lesz ez is. Nagy volt, kényelmes.
Elindultunk Nakhal felé.

Nakhalban az utunk egy erődbe vezetett. Az erőd csodaszép volt, szépen restaurálva. Itt rengeteg képet csináltunk. Az erődből csodaszép kilátás is nyílt a környező vidékre. Itt láttam életemben először pálmaligetet. Láttam már sok pálmafát, sőt, sokat egy helyen is. De ennyit még az életben nem láttam. Sűrűn egymás mellett. A pálmafákat az épített és szépen rendben tartott falaj rendszer tartja életben. A falaj az gyakorlatilag csatorna. nyitott, és megy benne a víz. Nagyon poén.

Az erőd után tovább mentünk és megérkeztünk egy melegforráshoz. Ez gyakorlatilag egy wádiban van, ott is a végén. Úgy kell elképzelni hogy 3 bazinagy szikla közt van egy fej méretű rés és onnan szüntelenül bugyog elő a meleg víz. Ezt körbe is építették, folyamatosan fürdenek is benne. Poén.
Itt mi is lazítottunk egy picit.

Utána indulás Rustaqba ahol az esti szállásunk volt. Két ágyas szoba, hárman benne, de kaptunk extra ágyat.
Borozás, meg hülyülés volt az esti elfoglaltság.

Ománi út

Azt hiszem nem kell elmondani hogy hova megyünk. Ewa, Rafal és Én holnap reggel megkezdjük az ománi kirándulásunkat.

Most laptopot sem viszek, szóval semmilyen összeköttetésben nem leszek a világgal.

A nagy terv a következő:
Miután leszálltunk a repülőről, elfoglaljuk a bérelt autót, és elindulunk Nizwába. Nizwa a hegyek között illetve után van. Nagy utazás, kíváncsi vagyok mikor fogunk oda érni. Itt, és a környező falvakban töltünk pár napot. Várak, erődítmények, illetve túrázások lesznek. Természetesen a túrázások fogják a legtöbb időt kitenni, lévén az a jobb, szebb:)

Utána elindulunk Sur-ba, ami elvileg Omán második legnagyobb városa. Ide az út szintén gyönyörű helyeken keresztül visz. Surban fürdünk, várost nézünk, illetve hatalmas teknőcöket fogunk kergetni.

Surból visszafele megint csak sokat fürdünk, a tengerpart mellett fogunk elzúgni. Itt is lesznek várak, illetve tervezünk benézni egy wádiba.

Az utolsó pár napot (nem tudni mennyi marad) természetesen a főváros, Muscat körbejárására fogjuk fordítani. Én eddig csak képeket láttam róla, de már most tetszik:)

Egy hét múlva találkozunk;)

A csütörtök

Amit pénteken írok meg mert olyan fáradt és frusztrált voltam már tegnap este amikor hazaérkeztem.

Csütörtök reggel iskola, két óra Jaqub. Hazabattyogok, minden szép és minden rendben van. Már az jár az eszembe, hogy délután a Lengyelekkel megyek bevásárolni, utána meg Salmiyába, a Marinába egy kávé mellett megbeszélni az ománi kiruccanást.

Megérkezek a koleszhez, éppen mennék be amikor elém ugrik a biztonsági őr (aki pár nappal korábban üvöltve szedett le a csokiautomatáról ami lenyúlta a pénzem. A csokiautomatát se kell félteni, mert hatalmas: meg se moccant pedig nekimentem párszor...), hogy téged hívnak Bálintnak?
Igen.
Akkor menj fel Mr Nagibhoz, mert szeretne veled beszélni.
Rohanok.

Mr Nagib kicsit mogorva kinézetű, ám szerintem kedves ember. Semmi bajom nincs Vele, segíteni akar. Itt kiderül, hogy Én vagyok az aki Jordániába akar menni. Nincsen semmi baj, csak az, hogy nem tudlak elengedni anélkül, hogy a markaz lugatból ne mondanák azt hogy oké, elengedünk. Beszélnem kell Mr Ibrahimmal.
Nos ez nem lehet probléma, gondoltam Én. Visszacaplatok a markaz lugatba: mondanom sem kell hogy picit meleg van, a farmer most igazán nem kellemes választás. Felmegyek a legfelső szintre, Ibrahimhoz. Ibrahim fogad, kedves, nyájasan kérdezi hogy honnan is jöttem meg hogy milyen a tanulás. Aztán a tárgyra tér.
Te vagy az aki Jordániába akar menni?
Igen
Hát ez bizony hatalmas probléma (szó szerint így mondta [nem... nem magyarul]).
Világosítson fel.
Ez bizony illegális. (Illegális. Mintha éppen egy üveg whiskyvel a kezemben hugyoznék a főtéren, miközben egy abayás nővel smárolnék, aki disznókolbász darabokat süt nekem.) Mert ugyebár tudjuk (a markaz lugat) hogy 1-2 napra nemvagy itt, de ennél többre nem engedhetünk el, ugyanis az már illegális. Persze szemet hunyhatunk afelett hogy nem vagy itt, ugyanis mint észrevetted nem vezetünk semmilyen papírt és így nem tudjuk kontrollálni azt, hogy ki mit csinál. (persze hogy nem tudják kontrollálni, több diák van aki simán kihagy heteket is akár.)
Így papírt nem tudunk adni, meg semmi nem tudunk csinálni, mert nem akarjuk hogy ránk szálljon a felelősség, de ha saját magad vállalod akkor mi nem fogunk megszólni érte. Beszéld meg Nagibbal, hogy ez van. Még valami: Én (Ibrahim) nem akarok beszélni Nagibbal, mert Én csak azt tudom neki mondani hogy ne engedjen el. Szóval kerüld ki, hogy engem felhívjon.

Remegtem, de nem is az idegességtől, hanem inkább a tehetetlenségtől. Attól, hogy milyen alapon zárnak be, hogy milyen alapon jön ahhoz mondjuk egy sima titkárnő, hogy így szívasson. A markaz lugatot megértem valahol, de akkor is a titkárnő ebbe ne szóljon bele.

Vissza a szakanban, ahol bemegyek Nagibhoz. Nagib ékes egyiptomi nyelven beszél, látom a hieroglifákat ahogy jönnek ki a száján. Sok mindent nem értek meg abból amit mond. Elmondom neki, hogy beszéltem Ibrahimmal aki azt mondta hogy Ők nem szólnak semmi, ez az Én felelősségem. Persze játszottam a szavakkal, senkinek sem kell pontosan tudnia hogy mit mondtak. Ügyeltem arra, hogy minden igaz legyen amit mondok, ám az nem hazugság hogy nem mondok el mindent.
Nagy hümmögések közepette eljutottunk odáig hogy mikor van vizsgád? Mondom Április 4.-én szóval nem ütközik.És ez volt az a pont hogy bekapcsolódott a titkárnő is. Ugyanis Nagib a titkárnőt hívta fel. Először megszólal: Kérem Mr Ibrahimot. Ekkor majdnem kikaptam a kagylót a kezéből úgy mondtam hogy Ibrahim nem tanít engem, Jaqúb tanít. Jaaaa akkor Jaqubot kérem. HUHH. Jaqúb nincs bent.
Hümmögés, menjek vissza beszélni Ibrahimmal és vigyek papírt arról, hogy nekem Április 4-én van vizsgám. De Ibrahim nem fog adni...

Visszamentem, felmentem Ibrahimhoz, és mondtam neki, hogy figyelj, annyit kéne csinálni hogy felhívod a titkárnőt és elmondod neki hogy Április 4.-én van vizsgám. Jó jó, meglett, lementem a titkárnőhöz. Titkárnő mondja, hogy beszélt Ibrahimmal, de meg kell kérdezni Jaqúbot. Felhívja, aztán mondja nekem hogy Jaqúb nem tud arról hogy Te elmész. Mondom persze hogy nem tud róla mert még nem beszéltem vele. De még van hetem, gondoltam ráér. Amúgy köszi hogy most elmondtad, mert olyan mintha a háta mögött szervezkednék...
Mindegy, a lényeg hogy Jaqúb a legnagyobb arc, mert azt mondta hogy nincs probléma, meg fogja írni a tesztet, mehet. Okés akkor titkárnő akinek a kezében már egy ideje gyakorlatilag összpontosult minden döntés joga, felhívja Nagibot hogy minden meg van oldva.

Visszamegyek, benézek Nagibhoz, aki az mondja hogy vége, rendben van minden. Gondolom ez azt jelenti hogy akkor kapom a kilépő papírt. Most már csak a nagykövetséget kell valahogy felhívnom majd hogy megyek el. Meg még párszor megkérdeznem, hogy tényleg készül-e az a tetves papír.

Leizzadtam. Nagyon rosszul éreztem magam emiatt az egész miatt. De egyenlőre elgördítettem minden akadályt.

Délután mentem Polékkal Keifanba vásárolni, aztán vissza és fogtunk egy taxit amivel berobogtunk a Marina Mallba. Kellemes idő, kopogó szem.

Közel fél 5 volt mire eljutottunk oda hogy kajálni kell. Fél nyolckor keltem és az egyetlen dolog amit fogyasztottam és még tartotta bennem a dolgokat az egy 0.33l ice tea volt. Az is csak azért mert annyira cukros volt, hogy nem ájultam el. Isten áldja.
Szóval kaja. Mindegyikünk teleette magát:)

Ezután ki a kávézókhoz ami a vízparton van, konkrétan a jachtkikötőben. Kávé rendel, leül, és jó három órán keresztül beszéltük Ománt. Sok minden világossá vált, majd ha közeledünk az utazáshoz, és meglesz a viszonylag véglegesített terv akkor leírom egy bejegyzésben hogy mit is akarunk.
Annyi biztos hogy autót bérelünk, hegyet mászunk, világörökség része erődöket nézünk, barlangba megyünk, vízesést nézünk, óriásteknősök partraszállását, sokat fogunk fürödni, és baromi jó lesz. Hála istennek a dolgok nagy részében egyetértünk, de persze mindenkinek lesz valami kellemetlen. Például elvileg fogunk sátorban is aludni... ám fiatalok vagyunk, miénk a világ, látni kell, tapasztalni, kalandot átélni. Jó lesz, nagyon várom:)

Aztán hazafelé sikerült bevásárolnom 12 darab Krispy Kreme fánkot, ami egy állat. Rafallal 2 napig ettük, és már rosszul voltunk tőle. Egy dologra azonban jó volt: látni sem akarok fánkot egy darabig.

Ma nem volt semmi, esett az eső, nincs jó idő.