Nem lehet minden nap írni

Nem lehet, mert annyi dolog nem történik, az olvasókat meg baromira nem akarom azzal untatni hogy mi mindent nem csinálok, meg mi minden nem történik.

Habár most egy picit rossz vagyok, mert a szombat-vasárnapom meglepően jól sikerült.

Péntek este kezdődött azzal, hogy lent voltunk kosarazni, ami nem tartott sokáig, meg nem ment annyira jól de azért élveztem. Első alkalom a hátam óta. Jól esett.
Aztán még aznap este, minden idők legnagyobb homokviharját láttam itt Kuvaitban. A korábbi poszt azzal foglalkozik, tényleg brutális. A homok nem jó móka. Csípi a szemed, kaparja a torkod, és MINDENED homokos lesz.

Szóval kosár közben realizáltam, hogy a következő napon korcsolyázás lesz a szakan szervezésében. Ezt nem hagyhattam ki. Fél KD az egész, busz oda, busz vissza, belépő. Ott béreltem most egy hokikorit.
Jöttek az oroszok, Adelbek, Adelet, a koreaiak, indonézek, sőt mikor odaértünk akkor örömmel konstatáltam hogy ott volt Reni is. Szóval sokan voltunk. Az oroszok és Theo tud előre menni, aztán ennyi. Hátramenni, meg megállni csak Én tudtam. A korcsolya nyomta a talpam, de legalább tartotta a bokám. Ellenben éle nem volt. Így amikor kanyarodni akartam akkor volt olyan hogy elkezdett oldalra menni a kori ami eléggé félelmetes. Ilyet még nem is nagyon tapasztaltam koris pályafutásom alatt.
Előre koszorúban akarsz kanyarodni, viszonylag nagy sebesség mellett, és annyit érzel hogy oldalra is csúszol. Durva.

Voltak kis arab gyerekek, meg voltak amerikaiak (Moom the skates are rubbish!)
Ki akartam próbálni hogy megy-e a hokimegállás: amikor a két korit párhuzamosan elfordítom és farolok. Nos mondhatjuk azt hogy siker volt, de a saját korimban ez jóval magabiztosabban és jobban megy (Csopak, jég, hoki, rémlik?). Szóval megcsináltam. Ennek fura eredménye lett. Artur az orosz srác rögtön jött hogy hogyan csináltam, mutassam meg neki. Aztán jöttek az arab kisgyerekek akiknek az volt az első kérdésük hogy Te pro vagy? Mondom nem. Mindegy, csináld meg nekünk ezt a megállást, MOST!

Szóval élveztem, jó volt:)

Aztán vissza a szakanba ahol 1 órás pihenőt rendeltem magamnak, majd pedig az oroszok keltettek hogy hajrá, menni kell, mert ugye meghívtak bennünket. A meghívás elég fura volt. Egy indiai srác hívott bennünket, aki nagyon vallásos volt, és nem átallott hit téríteni. Kaptam is kis muszlim csomagot, mindenféle könyvvel, hogy így ez meg az...
Voltak olyanok akiket már korábban meghívott egy rendezvényre, de mi Rafallal újak voltunk. Facebookon ment a diskurzus a meghívottak között. Itt kialakult egy kis kérdez-felelek, mert a pár ember ki volt akadva hogy baromira nincs kedvük a muszlim maszlagot hallgatni, meg hogy mennyire király az, meg hogy ha megtérnek akkor azt fogják csinálni amit isten mond nekik. Én úgy voltam vele, hogy ha ez lesz akkor mosolygok egyet, meg különben is azt hallottam hogy jó lesz a kaja.

Lementünk a portára gyülekezni. Két kuvaiti jött értünk, fehér dishdáshában, ahogy kell. Mivel megyünk? Hát mivel mással mint két teljesen lesötétített, fekete, bazinagy amerikai terepjáróval. 1 terepjáróba 8-an fértünk el(!!) úgy hogy nem kellett összehúznunk magunkat. De olyan szinten nem, hogy hárman egymás mellett tespedtünk egy sorban, úgy hogy a vállunk közel sem volt egymáshoz.
Elindultunk. Kicsit siettünk, ami úgy nézett ki hogy a két hatalmas lesötétített, fekete terepjáró (komolyan inkább tank) a belső sávban, konvojban 160-nal takarította az utat. Kicsit filmszerű érzésem volt.
Kb 20 percet utaztunk, amikor is megálltunk egy mecsetnél. Itt vagyunk? Nem, csak imádkoznunk kell. Jaa OK. Persze a képmutatók is bementek imádkozni, ha már mindenki imádkozik, mi addig kint maradtunk és beszélgettünk.

Végeztek, beültünk a terepjárókba és mentünk kb 200 métert egy házig. Végül is a kényelem a legfontosabb. A ház hatalmas volt, tipikus kuvaiti kastély szerű ház, ami egy nonprofit társulat, a TIES otthona volt. Lementünk az alagsorban, ahol a már megszokott nagy tér várt minket, fotelekkel. Leültünk és meghallgattuk az előadást. Elvileg Kuwait történelme lett volna az előadás témája, de a láthatóan igen tanult, és normális előadónk inkább választotta a nemzetközi kapcsolatok, az IQ illetve az EQ fogalmának magyarázatát. Végezetül arra jutott hogy a barátság a világban az egyik legfontosabb, és hogy Ő a barátainak köszönhet sok mindent.

Meg is ajándékoztak minket. Kapott mindenki egy kuvaiti, tradicionális hajómakettet (az olaj előtt hajóépítésből éltek leginkább). Nagyon pofás, szerintem hatalmas ajándék. Arról nem beszélve hogy magamtól eszem ágába sem jutott volna ilyen emléket venni Kuvaitról.
Aztán jött a kaja. Hál istennek nem csak Én vagyok ennyire egyszerű gyerek: az oroszok szabályosan gyermeki izgalommal jöttek oda hozzám hogy hurrá, most jön a kaja.
Szokásos kuvaiti vacsora volt, de valami olyan finom hogy elképesztő. Komolyan mondom nagyon finom. Finom rizs, finom csirke, finom marha gombás mártásban. rengeteg volt, de mindent felfaltunk. Jó volt.

Aztán haza, kis dumálás még Rafallal aztán alvás.

Másnap este pedig olvasás közben kopognak az ajtómon. Merih és Hassan, a két török srác volt az. Bálint öltözz aztán menjünk meccset nézni! Micsoda? Meccs!! Több se kellett, felöltöztem és mentem. Jött Rafal is. 4-en mentünk a mubarakiyyához közel lévő török helyhez, ahol már ki volt készítve a TV meg minden.
Bevallom, először nem volt sok kedvem menni, fontolgattam hogy nem is megyek. Aztán szerencsére nem tettem ilyet. És milyen szerencse!
Ugyanis baromira jól éreztem magam. Galatasaray a Fenerbahce ellen, a Fenerbahce nyert, habár Én a GS-nek drukkoltam. Jól éreztem magam, a srácokkal is dumáltunk, a focimeccs is király volt főleg egy olyan társaságban ahol érzed, hogy mindenki feszülten nézi a TV-t hogy mikor lesz helyzet.
A kajáról nem is beszélve. Kebabot ettem és ilyen török sajtos akármit. El sem tudjátok képzelni hogy milyen jó volt, és hogy mennyire sokat ettem. Nem olvasnak, de ezúton is köszönöm a meghívást. Nagyon jól éreztem magam.

Azóta semmi érdekes nem történt. Majd ha lesz még valami akkor megírom:)

Ez+az (UPD.)

Megint nagyon rég írtam ide. Egyszerűen nem jó ez a hetente frissítem dolog, mert túlságosan ellaposodik a blog: elhagynak az emberek, illetve Én is eltunyulok. Nem jó, nem jó...

Megpróbálok jobban rákoncentrálni, de addig is jöjjön egy kis elemzés. Elemzésem alapja az előző bejegyzés lesz (annyira nehéz szó ez a bejegyzés hogy mindig nehezemre esik leírni... sokkal inkább akarnék posztot írni... de akkor Dév beszólna:D). Nos az angol írás sok mindenkinek tetszett, a célomat elértem vele. Most ahogy nézem, több mint 200 %-os olvasógyarapodást hozott. Az oldalon töltött idő is megnőtt, a mutatók egyértelműen felfelé mennek. Lett Moszkvában 2 rendszeres olvasóm illetve Nigériában is akadt pár. Hmm...
Ami rendkívül érdekes még hogy eddig mindenki magas ívből tett arra a három gombra ami a bejegyzések alatt van, de most ennél az írásnál soha nem látott számban értékelték a bejegyzést az emberek. Gratulálok. Mondjuk sok a nem tetszik pipa de hát ez van.

Mostanság nem lesz több angol bejegyzés, csak ki akartam próbálni.

Semmi izgi nem történik amúgy. Elvagyunk. A hét első felében jó volt az idő aztán fokozatosan váltott át szarra. Szó szerint. Ugyanis homokos minden, kapar a torkod miatta, és centi vastagon áll a homok mindenemen. Úgy vagyok vele hogy már többen túlélték ezt, akkor miért ne Én legyek az aki szintén túléli?

Jó hírek is vannak:) Felszereltek pár napja több helyre a szakanon belül egy jelerősítőt. Ez azt jelenti hogy fullos internet van a szobámban ami nagyon hasznos. Most nem ecsetelném, hogy miért:)
Ám itt valamit valamiért alapon mennek a dolgok, úgyhogy internetet kaptunk, de elvették a meleg vizünket. Nem nagy ügy. Fürdünk hideg vízben. Jelzem, ez bizonyos népcsoportoknál még inkább visszaveti a higiéniát.

Aztán hírt kaptunk arról hogy jön az emír és hogy nagy ünnepség lesz a stadionban (itt az is van a campuson). Király, ezt meg kell nézni. A végzősöket búcsúztatták. Körülbelül ugyanaz volt mint nálunk, csak kuvaiti kiadásba, és nagyobb flanccal. Nekem tetszett.

Stadionba bemenet hatalmas tömeg, Shuwaikhban még sohase volt ennyi ember, a bejáratnál TV társaságok, sok autó, sok katona, rendőr. Belépéskor fémdetektor: kipakolok, keresztül megyek rajta, becsipogok, jalla, menjen tovább. Rafal keresztülmegy rajta, becsipog, jalla menjen tovább. Jah mondom, ez kemény de már igazán hozzászokhattam volna, hiszen a reptéren is így megy:)
Ingyen kóla megragad, keressünk helyet. Artúr, Merih, Hassan, Rafal és Én mentünk. Nálunk lazább emberek ott nem voltak (szőkébbek sem). Leültünk aztán néztünk. Bámulatos volt, láttuk messziről az egyik fő emberkét aki nem is az emír, de nagyjából ugyanolyan fontos. Jól meg volt csinálva, kuwaiti volt és tetszett. Semmi nagy durranás de azért tegye fel mindenki a kérdést, hogy nálunk melyik egyetemen van ekkora felhajtás? Van pénz, nagyon látszik.
Jöjjön pár kép:

Ááá nem volt ám meleg

Szerintem korrektül összehozták

Volt ám diszkóhangulat... És olyan pömpörömpömm zenét nyomtak a karok bemutatásánál amitől mindenkinek felállt a szőr a hátán. Király volt:D

A méltóságok nekünk háttal voltak. Az a kocsisor pedig nekik van, hogy ne kelljen annyit sétálni. Páncélozott volt a legtöbb ha jól láttam.

Hülyék

Jó a parti?? Hell yeah!!!

Másnap megbeszéltük hogy elmegyünk vásárolni. Elmentünk Avenuesbe. Éhesek voltunk, és eldöntöttük hogy most kipróbálunk valami normálisabbat. Néztük hogy hova üljünk be: Jhonny Rocket, Buffalo, Chillies, TGI Fridays... Arra jutottunk, hogy mindegyik ugyanazt azt az amerikai cuccot árulja, max más néven, meg máshogy néz ki, de ugyanaz. Úgyhogy TGI Fridays lett belőle. Rafal Steaket evett, én meg egy sajtos csirke szerűséget. Mondanom sem kell hogy isteni volt, egyszerűen visszagondolok és folyik a nyálam illetve mosoly ül az arcomra, ellenben még ilyen drágán nem ettünk itt Kuvaitban. Fejenként 7KD-t hagytunk ott... Meg is érte meg nem is.

Utána beszabadultunk egy-két jó helyre. Láttam jó cuccokat, de egyrészt nagyon drágák voltak, másrészt itt még mindig tél van (kint 40 fok) és még a "téli" kollekció van kirakva. Két dolgot vettem, egy sapkát mert félek a napszúrástól, illetve egy elmebeteg, polgárpukkasztó piros kis gatyát. Királyság:)

Utána CarreFour ahol webkamerát vettem, illetve kaját, napkrémet, poharat meg egyéb dolgokat. Webkamera azért kellett, mert a régi nem indul el az új rendszeren... Nem szerencsés, ellenben a gépem még soha nem volt ilyen gyors, mint a Win7-tel. Ámen.

Mi van még?

Jah igen, írtunk Jaqúbnál. Vicces volt. Bementem, két oldalas teszt, első oldal hallás után ikszelni hogy mi a jó és mi a nem jó. Megvan. Második oldal: random szavak hiányoznak. Puff. Gőzöm nem volt róla, hogy mit csináljak vele. Magamba roskadva olvasgattam, ide oda írkáltam pár szót, hátha az jó lesz. Aztán felnéztem: mindenki izzad, vagy allahhoz imádkozik hogy segítsen, vagy készül harakirit elkövetni... pusztító látvány. Mindenki szenved. Ezt amúgy Jaqúb is észrevette, és kérdezte, hogy ez ennyire nehéz? Ááá neeem... csak gőzünk nincs róla. Akkor megoldjuk együtt:).

Jövő héten intézem a hurugiyyát (a kilépőt), beszélek majd a tanárokkal is hogy nem leszek itt egy darabig. Remélem nem lesz belőle probléma. Most meg hamarosan megjön a pizzám. Sütöttem magamnak :D:D

Majd még jelentkezek!

UPDATE:

Btw, megvan Omanba is repjegyem:)

A hét

Fúú nagyon régen írtam már.
Ennek két oka volt. Az egyik az hogy baromira nem volt miről írni, a másik és talán fontosabb oka pedig az volt hogy el voltam foglalva. És tényleg el voltam foglalva. Mentem ide-oda, tanultam, kosaraztunk meg ilyenek...

De szépen sorjában. Az elmúlt hét egyik hőse és főszereplője természetesen a hűtő. Amióta megvan azóta van hideg piám, van sajtom, meg a többi finomság. Arról meg nem is beszélek hogy utat nyitott a főzőcskézésnek is, így pana cottát (olasz főzött krém), pirogit (lengyel tortellini) és az egyik kedvencemet glazed buns-t eper lekvárral töltve. Gyakorlatilag nagymama buktája, eper lekvárral, és a tetején cukormázzal. Ezt mind Rafal csinálta, de mivel a hűtővel Én rendelkezem ezért részesedést nyertem a kajából is. Tiszta nyereség. És baromi jó volt:)

A hideg pia meg azért kell mert itt már kis gatyában és ingben mászkálunk, de még így is szakad rólunk a víz. Brutálisan meleg van. Reggel háromnegyed nyolckor amikor caplatok az iskola felé akkor jéghideg kólát iszok...
A másik probléma, hogy még mindig nem fúj hideg levegőt a légkondi, de erre még visszatérek:)

Aztán ott van a sport. Nos az oroszok focilabdáját lenyúlták, úgyhogy dühükben most vettek egy kosárlabdát. Nem kellett sok, hívtak, mentem. És eszméletlen királyakat játszunk. Mondjuk hihetetlen béna kosárra dobó vagyok, 10-ből 1 ha bemegy akkor örülök. Mindegy, gyakorlat teszi a mestert. Ám itt is van vicces dolog. Emlékeztek még arra hogy kemény "homokviharok" voltak? Nos a járdát és az úttestet takarítják, ott ahol nem is járnak, ám a pályákat nem. Ez azt jelenti, hogy centi vastag finom homokréteg van a pályán. Jó kis műanyag pálya, Dani mondta hogy az vicces, mert ha taknyolok akkor az szedi le a bőrt. Nah hát ez nem. Itt esel és csúszol még 3 métert. Ugyanez van megállásnál. Az arabok ordítoznak egymással hogy mi volt már ez, de biztosíthatok mindenki, hogy nem lehet hamar megállni: blokkolsz és még csúszol 1 métert legalább.
Viszont a legviccesebbet még így se mondtam. Legutóbb azért nem mentem ki, mert nem akartam sok port inhalálni. Nah hát már teljesen mindegy. 8 ember van a pályán, vagy esetleg 10, úgy felvertük a port hogy mindenki hörgött. Mindenkinek roszogott a foga, és mindenkinek volt valami baja. Mondtam is a srácoknak, hogy ha más bajunk nem is lesz ettől, holnap tutira mindenki rottyant egy homokozót...

Amúgy sikeresen meghúztam a hátamat 2 napja, azóta voltaren meg valami rózsaszín pirulával élek... Semmi komoly, csak kellemetlen. Majd el fog múlni, de addig rossz.

Amúgy érdekes ez a hátfájás is, mert levegővételnél is fáj, de amikor Theoék mondták hogy mennek jégkorizni Yusuffal és a japánokkal, akkor egyszerűen nem tudtam ellenállni. Elmentem. És milyen jól tettem! Akkor arra az időre kicsit elmúlt a hátfájás, kicsit kevésbé görcsöltem és baromi jól éreztem magam. Bent pulcsi és 15 fok lehetett, kint meg 30...
A jégpályán majdnem egyedül voltunk, pár kisgyerek bukdácsolt. Amikor odamentünk akkor mondták, hogy Takuye, az egyik japán srác elég jól tud mert náluk gyakran fagy. Nah mondom, királyság. Akkor mindenki tud valamilyen szinten.

Kaname és Wang hiányzik a képről

Hát nem. Theo és Én voltunk azok akik nem használtak palánkot. Theo csak egyenesen tudott menni, Én meg mindenhogy:) Hiába, nagypapa jól megtanított azért. Jól éreztem magam:)

A fogpasztareklám mindenit! (és igen, nem erősségem heti többször borotválkozni)


A távolban pár magas épület... a csótányfejű az egyik kedvencem

Liberation tower. Majd ide is felmászunk

Ma meg voltunk megint a szúq dzsumában, meg a lulu centerben (sima bevásárlóközpont). Most jött Ewa és egy boszniai lány. Természetesen muszlim, hijabbal a fején, de jó fej volt.

A hétvégén tanulás és jordánia meg oman tervezés lesz. Nem sok érdekes de megvagyok. Majd megpróbálok sűrűbben frissíteni, de nem mindig jön össze. Pedig lenne mit mesélni, bár sokszor olyanok amiket nem nagyon akarok leírni, mert még valakik félreérthetik.

BTW, most már holokausztot sem lehet tagadni. Mondjuk Én azt nem értem, hogy ki tagadná? Valaki világosítson már föl.

Nemzeti Ünnep!

KÉPGALÉRIA Február 25.
A galériában a blogba fel nem rakott képek is vannak.

Nos azzal kezdeném hogy már megint -inkább még mindig- ez a trutyi idő van: kellemes meleg, ám homokvihar. Többen úgy képzelték el mint a filmekben lévő homokvihart amikor mondtam nekik, hogy ez van. Nos, nem úgy kell elképzelni.

Olyan mintha köd lenne, de pára helyett homok van a levegőben, bántja a szemet, bántja a torkodat, mindenek homok szaga illetve íze van. A szobákban, főleg az alsó részeken, csukott ablaknál naponta gyűlik össze fél centi homok. Egyszerűen durva. Van is képem arról hogy ezt hogy kell elképzelni.

A "homokvihar" a szakanból.

És akkor rá is térnék arra hogy a szünet első napján mit csináltunk. Nos, röviden semmit:D
Nah ez így nem igaz. Rengeteg figyelemreméltó dolgot hajtottunk végre. Este 8 előtt kirugdaltam Rafalt a szobájából, és kaja után úgy döntöttünk hogy megnézzük ezt az ünnepet.

A koncepció egyszerű volt. Fogunk egy taxit, elmegyünk a városba és meglessük milyen is a nemzeti ünnep. Rafal nem tudta, de Én amikor kinéztem az egyik oldalsó ablakon láttam, hogy a taxit elfelejthetjük, így mondtam hogy sétáljunk egyet. Ekkor még badarságnak tűnt de a vége az lett hogy elsétáltunk Shuwaikh Industrialtól a Mubarakiyyáig a Gulf road-on keresztül, majd vissza a Gamal Abdel Nasseren. Ennyit egy kuvaiti az egész élete során nem sétál. (azért mi is ritkán)

Szóval elkezdtünk sétálni, és már a Gamal Abdel Nasseren állt a sor, ami még Shuwaikhban volt, az egész Gulf roadon keresztül, egészen nem is tudom meddig. Durva élmény ennyi autót látni. A sor nem haladt vagy csak lépésben.
Emberek, gyerekek lógtak ki az autókból, néha kergették egymást, vagy simán kiszálltak az autóból és úgy mentek az úton. Az autó motorháztetőjén utaztak vagy a tetőn, vagy ültek az ajtóban. Mindenkin kényelmes, lezser ruha volt, és mindenkinek a kezében vagy vízipisztoly, vagy pedig ez a partihab fújó volt.

Még a Gamal Abdel Nasseren. Összefüggő, tomboló kocsisor

Nah ez undorító volt, de jó móka. Mindenki fehér habot fúj. Az összes autó tele volt ezzel a fehér habbal, mindenki kergeti a másikat hogy telefújja, az araszoló autókból egymást fújják... Látszott is hogy mindenki elővette a játszós autót, vagy le se húzta az ablakot. Volt azonban olyan megoldás is hogy az egész autó belsejét bevonták fóliával:D

Szépen fel voltak díszítve az épületek. Meg úgy minden

Szemét mindenütt, kilométeres kocsisor, és egymást fújó kuvaitiak. Kicsik, nagyok, mindenki volt. Elképesztő hogy Ők még a nemzeti ünnepet is a kocsiból ünnepelik. Mentünk egy ideig aztán fényképeztünk. Sajnos a képek nem lettek valami jók: nem a lencsével van a baj, hanem az időjárással. Azok a kis foltok nagyobb távolságban betükröződnek. Homoknak hívják.

Beleéltem magam

A kocsikból hullottak a kuvaiti zászlók, meg minden egyéb... sokan le akartak fújni, de hát a száguldó autóból nem nagyon lehet... Szedtünk magunknak kuvaiti zászlót és folytattuk az utat. Egy lezárt (lebontott) felüljáróra is felmásztunk, hogy jobb képet tudjak csinálni. Persze ez haraam:)

Első kép ahonnan jövünk, és második kép ahova tartunk

Aztán láttunk egy zenés partit, aminél gondoltunk egyet és megnéztük. Zene, abayás nők, gyerekek, és a Nestlé osztogatott ingyen poharat. Úgy képzeljétek mint amikor szomáliába megérkezik a kajaszállítmány, és mindenki azt akarja. Ott tolongtak az arcok, van aki egy egész karton poharat szedett magának. Nekem nem volt pofám odamenni, de Rafal odament, és szerzett egyet. Látnotok kellett volna, ahogy az 1.95-ös gyerek nyújtózkodik egyet és leakaszt egy poharat:D Hatalmas volt. Szóval poharunk is lett.

Gulf Road. Sokan voltak. A kép bal oldalán a tengerpart és a füves rész van

Aztán Gulf roadon folytattuk tovább. Itt is egybefüggő kocsisor, a tengerparton meg piknikezők, hatalmas "parti". Itt párszor megfújtak minket... Nem súlyos. És mindenki amerikainak nézett. Nem is tudom miért.

Aztán Mubarakiyya. Már baromira fáradtak voltunk. Beültünk a KFC-be mert éhes voltam. KFC paninit soha ne egyetek. Bár azt hiszem ilyen nincs is Mo.-n, de akkor is. Borzasztó volt. Most már tudom. Ezután gondolkoztunk hogy taxiba üljünk-e. Nem. Séta vissza, kezdetben a főúton. Alapvetően ezt is tanítják a szülők, hogy ne kolbászolj főúton mert könnyen elüthetnek. Főleg Kuvaitban. Nos, igen, csak amikor nincs járda, meg úgy semmi akkor mégis hol menjünk? Fél 1-re otthon is voltunk.

Megnéztük, poén volt, mozogtunk is. Ma nem tudom mi lesz, de most nem is akarom tudni. Kint sok a homok:(

Kuwait, 2. felvonás

Újra itt kuwaitban.

Minden nagyon poros, és ahhoz képest hogy honnan jöttem, minden baromi meleg.
Ez első emeleten még tűrhető a hőmérséklet, de amint feljöttem a 10.-re majdnem beájultam. A szobámban 31 fok van, és sajnos nem tudok vele mit kezdeni, mivel Kuwaitban még mindig tél van, ami annyit jelent, hogy a légkondiból forró levegő jön.

Nem vicces... Hála istennek a létfontosságú dolgokat már tegnap este eljuttattam egy hűtőbe, de a csoki meg nagyi süteménye még igencsak izzad. Szóval meleg van.

A szobámban centi vastag homok volt mindenhol, azt takarítottam egy ideig, meg Rafallal beszélgettem. Most meg majd megyünk körbenézni, hogy mégis mi történt. Nemzeti ünnep van, ami miatt az egyetem, a campus, meg minden úgy néz ki mint Las Vegas, de inkább ilyen karácsonyi hangulat van:)

A repülőút megint kellemesen telt, a gyomromban kellő mennyiségű sört csempésztem be az országba, a Lufthansa előtt meg le a kalappal. Semmi késés, semmi kényelmetlenség. Ha tudom máskor is őket fogom elővenni.

Most viszont megyek. A blog "újraindul", innentől folyamatos frissítések várhatóak. Addig is mindenki legyen jó.

Kiborult a bili

Eddig nem voltam ideges, csupa szépet sikerült ide a blogba összeírni az utóbbi időben (vagy vicceset, de nagyon ideges semmin nem voltam). Ám most kezdek elborulni. Tudom hogy elmúlik majd egyszer, de most még zakatolok.

Történt ugyanis hogy leadtuk a jelentkezést a bitáqa madaniyyára azaz személyi igazolványra. Tegnap hívott Reni hogy Ő fel is vette, de kellett fizetnie 20 KD bírságot, mert késett a jelentkezéssel... ami azt jelenti, hogy nekem is kell, akár többet is.

Itt kezdődött a dolog. Nagyon remélem hogy olvasnak a kedves ügyintézők. Nem annyira a kuvaitiakra gondolok, mert őbelőlük kevesen dolgoznak ezen ügyeken.

Már írtam, hogy az információ és annak áramlása itt teljesen halott ügy. Ha információ kell akkor majd valahogy isten megküldi. Kérdezni nem nagyon tudsz senkit, mert MINDENKI más nyelvet beszél, és segg fingjuk sincs hogy mit kell csinálni, jah és senki semmikor nem dolgozik: insallah alapon kapod el az embereket. Erre a kérdezésre még visszatérünk... Meg különben is mit kérdezzek? Ha nem tudok semmit akkor kérdezni sem tudok. Nem jött az anyatejjel hogy bitáqa madaniyya kell.

Ma felmentem a markaz lugatba, a titkárságra, hogy ilyenkor mi van? A törvény nem ismerete nem mentesít. Való igaz, 1 pont oda, akkor mégis honnan szedjem ezeket az információkat? A tetves miniszternek írjak levelet hogy mi a jó büdös francot kell csinálni? Senki nem mond semmit... MINDENRE NEKED kell rájönnöd. Nincs senki, ez az élet. Keserű.

Aztán elmentem MohSul-hoz akinek feltettem ugyanezt a kérdést. Fizetnem kell. Ok, és ezt honnan vegyem? Hát kérdezni kell. És erre még egy példát is kaptam: ha éhes vagy akkor megkérdezed a mushrifot vagy valakit hogy mégis hol lehet kajálni. Természetesen hihetetlen önuralmat tanúsítva visszatartottam magam, kérdeztem még, de lehet feltűnt neki hogy remegek az idegtől. Mondtam neki, hogy ha éhes vagyok akkor azt észreveszem. Az viszont, hogy kell egy teljesen haszontalan plasztikkártya, azt honnan szedjem? Természetesen ez nem az Ő hatásköre, nekem fizetnem kell mert egy hülye voltam, ez van. Köszönöm az idejét, Massalama.

Kezdem elfogadni, hogy fizetnem kell. Életem legdrágább plasztik kártyája lesz, szőröstül bőröstül 15 ezer forint, ha jól számolom. Még jó hogy tegnap felvettem a fogalmam sincs melyik hónapra vonatkozó 60 dináromat (mert a 100KD-s emelést is basszus kiírják de insallah hogy mikor lép életbe) amiből minimum, ha szerencsém van, 20 dínár elmegy egy tetves büntetésre, ami baromira igazságtalan.

Már most tudom hogy nem is gondolkozom azon hogy elmenjek a nagykövetségre, mert 15 KD-m végképp nem lesz arra. És hogy mit fogunk csinálni szilveszterkor? Ez egy jó kérdés, már az egyik orosz srác is kérdezte hogy nincs-e valami jó ötletem. Nos van egy univerzális válasza itt a srácoknak a szakanban, miszerint a változatosság kedvéért a pöcsünkkel fogunk játszani a szobánkban, és vizet iszunk.

Ezt a képet még Facebookon láttam, de nagyon tetszik, szal kirakom ide. Mindenkinek magával kell elszámolnia ha csúnyát olvas ki belőle.

Szombati vacsora+hülyülés a kaffeteriában

Nem tudom hogy ki volt az aki egy nem létező bejegyzést rögtön egy normál illetve egy nagyon tetszik minősítéssel illetett, de had gratuláljak. Mabruk.

December 17. kaffeteria hülyülés
December 19. Kuwaiti lány, vacsora

Először is: BOLDOG MUSZLIM ÚJ ÉVET!!!

Szóval mint említettem nyertünk egy vacsorameghívást, mivel több kérdésre tudtuk a választ mint a szemben álló csapat. Ez eddig normális is. Azaz két csoport volt, az amelyik nyert, és az amelyik nem nyert... Azért írom le ezt így, mert többeknek ez nem volt ennyire nyilvánvaló. És ugye csak a nyertes csapat kapott meghívást.

Nos a lány akihez meg voltunk hívva, elkezdte szervezni, a buszt, meg mindent. Ennek az lett a vége hogy csütörtökön, szóltak nekünk a Markaz Lugatban, meg a szakanban is (suli és kolesz) hogy, még aznap este, azaz csütörtök este lesz egy haflat (parti) a markaz lugatban 6 órakor.

Tudniillik, nekünk azt mondták hogy szombaton lesz a vacsorameghívás, és a busz 6 órakor lesz a markaz lugat elött. Jó. Akkor mi ez a parti csütörtök este 6 órakor? Kicsit furcsálltuk, és az volt az érzésünk hogy a jóemberek itt összekeverték a szezont a fazonnal...

Természetesen elmentünk, kivizsgáltuk és ahogy sejtettük, semmi nem volt csütörtök este a markaz lugatban. Várható volt...

Én vittem fényképezőt. Visszafelé beugrottunk a kaffeteriába enni. A fényképezőt mivel nem tudtam sehová sem rakni ezért elöl volt. Nos, ez nem várt reakciókat váltott ki a konyhás személyzetből. Azt akarták elöször hogy adjam oda nekik... Nah még mit nem. Aztán utána képeket akartak. Legyen gyereknap kaptok képeket. Konkrétan mindenki képeket akart, hülyültek mint állat, és úgy viselkedtek mint az ovisok. Hihetetlen volt. Felnőtt emberek és egy fényképező ezt hozza ki az emberből. Hát csináltunk...

A TÖBBI KÉP A GALÉRIÁBAN VAN!!! (otthon jó a net, úgyhogy tessék csak megnyitni)

Kis köpcös mindegyik. Van akit nagyon szeretek, van akit nem annyira. Lehet találgatni hogy melyik, melyik:)

Aztán eljött a szombat. Már eddig is voltak olyanok akik azt hitték hogy mindenki meg van hívva és mi hiába mondtuk azt hogy nem így van, nem akarták elhinni. Volt olyan aki ott volt, részt vett a versenyben, de a vesztes oldalon volt, és tisztán halhatta hogy Ő nincs meghívva, szombat este mégis ott toporgott hogy elmenjen. Egyszerűen vicces volt a köbön.

Az összes nyelven elmondtuk hogy ez félreértés, és Ti nem vagytok meghívva. Igazából nekünk mindegy volt, sőt, szerintem kicsit szerencsétlenül nézett ki hogy a többieknek nem járt valami, de mekkora kellemetlenség lett volna hogy azok is eljönnek akik még az órára sem jöttek be? Aki meg vesztett az meg még egyszer megkérdem, mit képzelt?
Sok sok idióta van ám a világban. Mindegy, végül is elindult a csapat (lányok jöttek értünk, érdekes a lányoknál nem volt ilyen gond. Úgy néz ki a fiúk közül több idióta kerül ki) és csak néztük ahogy pár ember hitetlenkedve, az igazságot el fogadni nem akaró arccal bámulja a tovahaladó buszt.

Kis idő után megérkeztünk. Tipikus kuvaiti ház: bazinagy volt. Nagyon sok giccsre számítottunk, de egyáltalán nem volt súlyos.
Én egy házat nem így rendeztem volna el, nekem nem volt természetes a szobák/helyiségek eloszlása, de itt valahogy nem tudtam ezzel foglalkozni.

Van az alap szint, amin van egy TV szoba amiben mi fiúk dekkoltunk, van egy viszonylag nagy étkező, egy rejtett, indusztriális konyha (amiben persze a szolgálók főznek) és egy nagy társalgó szerűség, ami normálisnak tűnik így az arab társadalmat nézve.

Alul egy hatalmas tér van ami szintén társalgó, illetve egy csomó kacat van. Fent vannak a lakórészek, lányok és fiúk külön. Külön öltözőszoba, sok kacattal.
legfelül laknak a szolgálók.

Jobb oldalon a háziasszonyunk

A TÖBBI KÉP A GALÉRIÁBAN

Tudni kell hogy ebben a házban 5 kuwaiti ember lakik és velük lakik 6 indiai vagy bangladeshi vagy ki tudja milyen szolgáló. Sofőr, kertész, szolgálók, séf, varrónő.

Megérkeztünk, leültünk, beszélgettünk. Elején kicsit döcögve mentek a dolgok, aztán oldottuk a hangulatot. A legtöbbet persze Rafal, Pavla (cseh lány) illetve a magyar srác beszélt:) Oldottuk a hangulatot. Otthon volt az anyuka, meg az apuka is. Jó fejek voltak nagyon, mi meg nagyon tisztelettudók.

Aztán elkezdték felszolgálni az ételt. Elöszőr is azzal kell kezdenem hogy forró volt. Nagyon rég ettem ilyen ételt, ami forró volt. Egyáltalán.... forró ételt nagyon régen ettem. Rizst, itt gőzölögni még soha nem láttam.
Apropó rizs, meg csirke. Nem hittem volna hogy megkóstolom, de nagyon jól tettem hogy végülis megtettem: omlós, ízes, és szaftos volt. Nem száraz, nem ízetlen, és nem hasonlított egy adag fűrészporra.

Aztán volt chilis cucc, ami csípős volt, ez is jólesett, aztán volt még mindenféle. Nagyon jó volt. Egyszerűen szuper volt. Ez simán megérdemel egy NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM-öt.

Ezek után jött az hogy beszélgettünk még, jöttek még családtagok, meg teázás, sütievészet. Sok jó süti volt.

Hihetetlenül jól éreztem magam és szerintem a többiek is. Máskor is megyünk:)

Autópálya

Kétszázzal száguldunk az autópályán reggel fél hétkor, a vízcseppek felfelé menetelnek az ablakon a menetszéltől, mint hangyák nyár végén. Én vezetek, mindenki más kapaszkodik. Épületek suhannak tovább, az eső megver mindenkit. Levillognak néha, aztán mi is elhúzunk pár közlekedő mellett. Majd észreveszem a negyedik kollégiumi épületet. Egy pillanat alatt semmivé foszlott a visszapillantó tükörben.
A tizedik emeleten állok, az ablak előtt egy boxerban. Törölgetem a szemeim ahogy bámulok ki az ablakon és nézem ahogy száguldunk.

Valahogy ilyen érzésem volt amikor ma reggel felkeltem és kibámultam az ablakon. Apokaliptikus hangulat, a fák mintha magvakat csipegetnének a földről, és esik az eső. Esik? Vízszintesen vágja az étert.
Az egész épület remegett, kíváncsian figyeltem hogy mikor kezdünk el mi is hajladozni a buta szél parancsaira.

Meglepően éberen léptem ki a szobámból hogy elinduljak a fürdő felé, kis boxeralsó, amsterdamos füvezős béka volt az alvótársam, csak hogy polgárt pukkasszunk.

Jelenésem volt fél nyolckor a recepción: Artúr szólt hogy a vezető elintézi nekünk a kórházat, meg a személyit. Szóltam Rafalnak is aki azt válaszolta hogy ott lesz. Nem erre a válaszra számítottam. Csont fél nyolcra leértem, Rafal akkor lépett be az ajtón, amin süvítve tolakodott utána a szél.

Elégedett fejet vágott, majd elmondta hogy kezdte azt hinni hogy átvágtam. Mielőtt még nagyon belegondoltam volna abba, hogy lehet az oroszok meg velem játszottak, megjelent a boszniai srác, ugyanazzal a céllal. Rendben, helyben vagyunk. Lassan szállingóztak az emberek, készen arra hogy vérvizsgálatot csináljanak és utána leadják a személyi igénylést.

Nos akkor itt megállnék egy picit.
Kezdjük azzal hogy SENKI nem mondja, hogy mit is kell intézni, neked kell rájönnöd, hogy merre vannak a dolgok, mit kell csinálni. Nem vagyok egy elveszett ember, de egy minimális tájékoztatást elvárnék. Előző ösztöndíjasok, itteni haverok, köszönöm. Remélem engem is majd elolvas egy jövőbeni ösztöndíjas és fogok tudni neki segíteni.

A következő dolog az a fényképek. Összeszámoltam: most tartunk a 16. leadott igazolványképnél. Körülbelül 6000-7000 forint értékben költöttem igazolványképre. Valamelyik arab ezekkel tapétáz. Nem akarok belegondolni hogy mi van akkor amikor valakinek meg is tetszünk. Kér még? Biztos vagyok benne, hogy még kelleni fog, mert ide érzem hogy a sarokba nem jutott elég. Amúgy nagyon vicces hogy majdnem minden igazolvány meg egyéb helyen más a fejem, meg a hajam.

A harmadik pedig maga a vércsoportvizsgálat és kórházi ügyintézés. Egyszer már végigültünk egy ilyen vizsgálatot, körülbelül ugyanazt a papírt kaptuk meg kitöltve mint amit most megint ki kell töltetni. Nem mintha nem akarnék vérvizsgálatot mert miért ne? Csak valahogy nem hiszem el hogy ez nincs meg valakinél, nem tartja egy mappában az éppen aktuális ösztöndíjasok űrlapjait, hogy utána ezzel ne kelljen foglalkozni. Nekem ez magas.

Nos odáig sikerült jutni, hogy mi ketten Rafallal mehettünk a dolgunkra, mert a Főatyaúristen nem volt még akkor bent hogy kitöltse a papírjainkat. Ez azonban nem az Ő hibája hanem teljesen egészében a miénk, ugyanis nem mentünk el hozzá (és most már végkép nem tudom ki az) kitöltetni a papírokat. Mondjuk nem sikerült megálmodnom hogy mit is kell ezzel csinálni, de majd talán megjelenik mint a csodaszarvas. Insaallah.

Én elmentem iskolába, kemény 40 percre, Rafal meg vissza aludni. Aztán suli vége, nincs semmi, bejelentették hogy Vasárnap nem lesz suli (Reni Te orákulum:D) mert muszlim újév lesz. Én meg mondtam hogy nekünk meg teljes hétvége lesz a vasárnappal...

Hazafele már salak-piros lett minden: értsd azt ezalatt hogy egy enyhe homokvihar jött, és olyan idő lett amiben inkább alszol mint hogy bármi mást csinálj. Én mondtam hogy elmegyek valami kaját szerválni, aztán megyek. HIBA VOLT.

Visszafelé csónakot kellett volna bérelnem, de csak a cipőm volt. Vártam egy picit, hogy elálljon, de nem akart. Gondoltam erőt veszek magamon és hazafutok. 300-400 méter körülbelül. Gondoltam hogy majd ha futok és átugrom a pocsolyákat akkor nem lesz gond. Ekkor jött a bibi. Az ugrálós dolog 10 méterig működött, utána nem volt mit átugrani. Egy egybefüggő nagy tócsa volt minden és eszméletlenül zuhogott az eső.

Éreztem ahogy bokáig lépek a vízbe, a barna cipőm eltűnt a vízben. Ez van. Nem tudtam erre koncentrálni. Teljes erőmből sprinteltem, a végén azt hittem lebabázok, már remegtem annyira kimerültem. Egy hatalmas vízi szörny lépett be a koliba: Én. Konkrétan bőrig áztam. És nem a "kicsit megáztam de azt mondom hogy bőrig áztam" elcsépelt jelentésre gondolok... bőrig-bőrig. Az alsógatyámból két kézzel csavartam ki a vizet. A cipőm 4x nehezebb lett, és sokkal sötétebb színű. Nem is a szobámban vetkőztem le, hanem mentem a konyhába és rögtön pakoltam a cuccokat a szárítóba...

Kuvaitban bőrig áztam. Aggódtam a szobám miatt is, de hál istennek semmi nem jött be. KOPP KOPP.

És mi a vége az egésznek? fél órával visszaérkezés után enyhe szellő fúj, az eső nem esik, és süt a nap. Nem káromkodtam, nem voltam ideges, egészen jól viseltem a dolgokat.

Remélem nem untattalak kedves Olvasó, de most betűnapom volt. Alkotni mindig kell, és ha már itt tartunk, megyek is kreálok még valamit.

Kuwaiti Nemzeti Múzeum, előző este: KÉPREGÉNY!

KÉPGALÉRIA Dec. 12.
Nem minden kép van felrakva a blogra, vannak a képgalériában. Ezen kívül a blog nagyon lekicsinyíti a képeket (rá lehet kattintani hogy nagyobb legyen, de még úgy is kicsi), ellenben a picassán elvileg nagyban vannak fent.

Ezt a bejegyzést az Olvasni Nem Szeretők Egyesülete támogatta. Bár itt is kell egy kicsit olvasni, de megpróbálom rövidre fogni.

Kezdjük korábbról egy kicsit...

Megvettem a Kashkawan sajtot, és vettem hozzá ilyen fura kenyér félét. Szegény diák kajájának nem hívnám mert a sajt drága volt, de husi nem volt, szóval tekintsétek aminek akarjátok. A sajt nem volt nagy szám, de jól esett.

Szobám, meg a kis kamra szeglet. Ide hallom az úristen hogy lehet így élni??? Lehet:D Az arielt egy kicsit kiöntöttem, majd szerzek egy Bangladeshit valahonnan hogy takarítson ki. Van minden: Arab feliratos Pepsi és Coca termékek (feldobják a szobát), robbanó kínai cuccok (földhöz vágod robban)

Arab prezentáció, illetve rákattantam az ízesített TEJ-re. Durva, nagyon édes és nem hányom el magam tőle. Ellenben nem iszom folyton ilyet, mert fura élettani hatásai vannak:D












Éjjel 1-kor: Bálint éhes vagy? Jaa belém férne valami. Akkor rendeljünk. Ok. Mit kérsz? Nem tudom, de legyen elképesztően fokhagymás meg húsos. Okés... Tömjük a majmot Theo szobájában. (klikk a képekre, és nagyobbak lesznek)













NEMZETI MÚZEUM December 12! azaz MA!

Nem érdekel ha hosszú lesz a poszt, ezek úgyis csak képek.
Szóval ma a Kuwaiti Nemzeti Múzeumban voltunk. Hát mit mondjak? Nagyobb volt mint az előzőek, de annyira ez sem tudott megfogni. Nem ilyen múzeumokhoz vagyunk mi szokva. A legérdekesebb rész az az volt amikor életnagyságú bábukkal szemléltették a kuwaiti életet. Ugyan az mint a mubarakiyyában.


Reggel: Új Kaffeteria, törökök, indonéz, kirgiz.
Mr. Csíkszem:

Markaz Lugat, várunk, alszunk. Török srác mellettem nagyon jó, majdnem mindenen röhög:)
Borotválkozni nem szoktunk, mert minek?












Pole 1 (Ewa)

Pole 2 (Rafal) meg az emírek:D

Buszban, menjüüüüüüüüünk máááááááááááár!!!!!

Ááá, komolyan nem vagyok álmos...

Adelbek rögtön ki is pihente az 5 perces utat egy cigivel. A vicc az volt hogy eltévedtünk... Jah a másik vicces: Felszállt mindenki a buszra, ami egymás mögött parkol, erre jön Iman a kuwaiti, hogy szálljunk le és szálljunk át a másik buszba, mert ez a sofőr nem tudja merre kell menni. Mivan? Cseréljenek a sofőrök! A másik busz nem tud minket megelőzni vagy mi? Na nemáár... Komolyan nem tudtuk elhinni hogy ekkora az idiotizmus.

Hülyegyerek. (FIRE!!!!)

Hafída, Sali és a mosolygós európai gyerek. Nem akarom leírni mivel szórakozunk a fiúkkal egymás között amikor meglátunk egy nindzsát. XD (sok képen behajlítom a térdem, vagy ülök, de amúgy másfél fejjel magasabb vagyok a legtöbb embernél...)
Szigorúan tilos volt fényképezni, de a mutogatós bácsit nem hagyhattam ki:D Kis Ibrahim, ne nézz oda!:D

Bálint, Adelbek, Kenan, Rafal. Meg valami ürge a háttérben próbálja leszedni a hajót a korallzátonyról.

Ewa próbál lejjebb húzni. Sikertelenül.

Nem tudom mi volt olyan vicces. Japán csaj, Koreai lányok, Pole, Bálint, Theo, meg még ki tudja kicsoda. (van egy másik verzió a képgalériában, csak ide nem akartam kirakni)

A csapat nagy része. Nem az egész mert volt akinek fényképeznie is kellett. mivel elöl túl nagy helyet foglaltam volna, hátra kellett menni... Nem fogom most leírni hogy ki kicsoda, aki kérdez annak válaszolok.

Jani, Adelbek, Rafal, és Bálint. Nem volt rossz idő.

Tajwani lányok (Rafal folyton szivat az egyikkel...) Lilla (magyar) és Ewa.

Look how a Pole behave in an unfamiliar habitat. Mabruk:) (cmon it wasnt that bad... out of sakan at least)

Ki más, ha nem egy orosz (Kenan) mászná meg a LEZÁRT hajót?:D

A csajokkal élvezem a napsütést. A planetárium sajnos zárva volt, így kb 40 perc bolyongás után végeztünk a Nemzeti Múzeummal... hiába, kuwaitban vagyunk.

Vége:)
Hazafele benyomtunk indiai zenét, ami ordított a buszban, hatalmas volt. Nem volt rossz program, de el tudtam volna képzelni hogy utána beülünk valahova, csak éppenséggel mindenkit vissza kellet vinni a szakanba, mert irgumburgum. Ha meg már ott vagyunk akkor mindneki ment a saját dolgára, meg aludni.

Nah gondolom ez se fog tetszeni, mert most meg túl sok a kép vagy nemtom. Mindenesetre tessék írni, kommentelni, szívesen veszem őket. Kérdezni meg minden.

Legyetek jók:)