"Első nap"

Sikerült kicsit későn lefeküdni 21.-én hála pár dolognak, és azért egy kicsit megint hozzá kell szoknom ehhez a két órához. Nincs ezzel gond, de este meg reggel nagyon érződik.

Nem tudom, hogy csináltam de sikerült cirka 4 órát aludnom, majd felkelni negyed 8-kor, bebattyogni a suliba és rendesen végigcsinálni.

Most hazudtam. Fogalmam sincs hogy mi van az órarendemmel. Adtak egyet, de körülbelül 5x átmagyarázták a kinyomtatott rendet, meg amúgy is dolgom volt. 11-kor beszéltük meg Rafallal, hogy elmegyünk Khaldiyyába, és felvesszük a pénzünket... szóval gőzöm sincs hogy normálisan voltam-e iskolában vagy sem. Elvileg igen, gyakorlatilag meg majd ha kapom az ívet hogy nem voltam akkor nem.

Reggel suliban (álmos, rövid haj...)

A suliról amúgy annyit, hogy teljesen kiment a fejemből minden. Ott karattyol a tanár, és kb. semmit nem értek meg belőle. Eléggé kiábrándító. Remélem hamarosan elmúlik és visszatérünk ahhoz az áldásos állapothoz amikor ha figyeltem akkor a nagyját megértettem annak amit mondott. Renivel is találkoztam, minden testrésze megvan ha jól láttam, látszólag semmi baja. Meg is ajándékoztunk egymást: Tőlem kapott majd 1 kiló csokit, Én meg nem is gondoltam volna, de kaptam egy imaszőnyeget Bagdadból, illetve egy csomag képeslapot. Nem gyenge, nagyon szépen köszönöm:)

Ezek után mentünk pénzt kiverni az egyetemből. Legalábbis arra számítottunk, hogy ki kell verni belőlük, de olyan simán, olajozottan ment minden, hogy meglepődtünk. 60 ropogós kuvaiti dinárt kaptunk a kezünkbe. Hát ezek után kell csinálni valamit vele...

Szerintetek milyen szín lesz nyáron a divat?

Már megint a rossz helyen... (Hófehérke és az X nazgul)

The Avenues. Mi kell? Nos, benéztünk pár helyre, de egyenlőre egyikünknek sem volt valami sok kedve ruhát vagy egyéb ilyen cuccot vásárolni, arról nem is beszélve, hogy az igazi leárazások elvileg még hátravannak. (érdekesség: nem kellett alkudoznom a taxissal... annyiért vitt el minket amennyit mondtam neki. Fehér holló)

Bementünk az IKEA-ba is, ami nagyon vicces volt. Bementünk, jó bent vagyunk: lehet kajálni, meg fizetni. OK, hol vannak a bútorok meg a többi cucc? Nem most komolyan, ez nem vicces. Minden van, hot dog, röskveska puding, meg jörkapukka krémleves. Az IKEA profilt váltott... Aztán benyitottam egy szervízajtón. Kajak azt hittem hogy a bangladeshiek fognak ott cigizni, és a felmosórongyra támaszkodni. De nem, az IKEA sok kis izéje, meg a puffok meg minden egyéb tárult elénk. Ennél idiótább megoldást még nem láttam. Nem mondok semmit, de kétszer jártunk fel alá és valószínűleg mi voltunk full idióták, hogy nem találtuk meg a bejáratot.

Aztán kajáltunk az Au bon Pain-ben (Péjn:D), kellemes volt. Aztán irány a helyi tesco (CarreFour), lecsekkolni minden hülyeséget. Nah hát itt sokat ökörködtünk (mondjuk korántsem annyit mint az IKEAban). Vettem fogkefét, a régi kezd elhalni, vettem szőlőt mert megkívántam, vettem tisztítószert, meg bagettet... blablabla

Rafallal gondoltuk hogy olasz bérgyilkosoknak öltözünk

Én inkább sikerültem drogbárónak

Rafal még vett pár dolgot, amin sokat röhögtünk, szívattam egy picit:D Ezek után haza, baromira elfáradtunk.

Aztán kicsit kevesebb mint egy óra után hívott Reni, hogy most, ma mennek lőni menjünk velük. Király:) Megyünk. Achmed, egy holland srác, Reni, Rafal és Én mentünk. A lőtér a Kuvaiti Lövőklub vagy micsoda. Nagyon jó, nagyon hosszú az út oda, kint van a francban. megérkezünk, és hát fordultunk is vissza. Ugyanis valami nemzeti lövőverseny volt...

Bementünk a városba és ettünk... Állítólag valami jó helyen voltunk de annyira nem estem tőle hasra. Mindegy, itthon várt a jó kis bagettem egy kis hazaival:)

Nem hittem volna hogy ennyire mozgalmas lesz az úgymond "első" napom, de kellemesre sikeredett. Arról nem beszélve hogy amikor felkelek akkor bőven 20 fok felett van a hőmérséklet, nyitott ablaknál alszom, délután pedig simán 29-30-nál vagyunk. Ez azért kellemes:)

u.i.: amikor hazajöttünk az avenuesből akkor szóltak hogy levelem érkezett. Hirtelen nem tudtam mi van, de aztán eszembe jutott. A liftben nyitottam ki, és zenélt. Hihetetlenül feldobott, így megkésve is hatalmasat dobott a kedvemen. Millió puszi érte:)

Mert érdekes

Ez a bejegyzés most teljesen más mint az eddigiek. Nem leszek benne.

Az előző bejegyzésben elmeséltem egy Irak közeli élményt, ám szaktársam Reni most per pillanat ott tartózkodik a családjánál. Létrehozott egy blogot amiben elmeséli mi történik vele és képekkel is illusztrálja.

Kedves Reni, veszem a bátorságot és kirakom ide a blogod elérhetőségét. Aki kíváncsi rá, nyomon követheti itt:
http://egyhonapirakban2010-rena.blogspot.com/

Jó nap - Iraq special

KÉPGALÉRIA Jan. 18.
Több kép a galériában.

Tegnap nagyon jó napom volt. Igazából semmi érdekes nem történt, de nagyon jól éreztem magam, olyan furán és érdekesen, de hatalmas élmény volt. Számomra legalábbis. Megpróbálom szavakba önteni.

Nos mint tudtuk, Reni elutazik Irakba, a családjához. Meghívott engem hogy kísérjem el a határig. Örültem hogy elhívott, kíváncsi is voltam, meg bármi jobb mint a szakanban lenni.

Tegnap (Hétfő) reggel 11-re itt is voltak értem és mint kiderült jött velünk az új srác, egy brazil fiú. Alexnek hívják, ugyanúgy van itt mint a két magyar korábbról, azaz 1 hónapig látogatja a Mubarak kórházat. Jó fej. Az autóban volt még Reni is, meg Achmed is, szintén doktorjelölt.


Reni mivel irakba megy, egyedül: nem nézhetett ki európaiul. Beöltözött, mindenhol takarva volt, feketében, és természetesen higabot is vett fel. Fantasztikusan borzalmas volt. Reni úgy nézett ki mint egy 80 éves banya. Szegény... (megengedem hogy kommentelj egy bazd+-et :D)

Az autóban dumáltunk meg hülyültünk, meg Achmed folyamatosan fel akarta hívni Reni nagybátyját vagy az apját aki a határon túl volt. Ezzel eddig nincs is baj, de a vezető is Ő volt, a kuwaiti forgalomban. Ő azt mondja jó vezető, Én ezt nem tudom ennyi idő alatt megítélni, de szerintem veszélyes volt. Achmed, tessék jobban figyelni.
Hamarosan kiértünk Kuwait Cityből, és az autópályán, a semmi közepén találtuk magunkat. Komolyan nincs semmi, 3 sávos autópálya, póznák oldalt, Burger King az iraqi határtól 70 kilométerre, és fekvőrendőr az autópályán, mert hogy checkpoint... Ez azért durva, de elnézzük. Vezetőnk természetesen megint nem figyelt, de a fekvőrendőrt nem kaptuk be kiló-negyvennel, hálistennek.


Ahogy közeledtünk Irak felé annyira volt lepusztultabb a környék. Több pózna lett, és feltűntek farmok, ahol fákat, illetve gyümölcsöt-zöldséget termesztenek. Ezek aranyosak. Egy kis zöld a sivatagban. Eszembe jutott, hogy most mit is csinálok. Egy autóban ülök és éppen az iraki határ felé robogok a sivatagban, ami meglepően közel van.
Jobb oldalt olajkút: 1 darab, nem lángol, de mögötte valami igen. Érdekes látvány volt az is. Bal oldalt szitává lőtt, szétrobbantott, üres, romos épületek. Némelyikre még a vezetékpózna is rádőlt. Nem tudom hogy miért hagyták ezt úgy, mindenesetre ilyet is ritkán lát az ember. Legalábbis Én.

Lassan megérkeztünk, a Kuwait Citytől cirka 90 km-re lévő határhoz. Begurultunk a határátkelőhöz, ahol volt pár rendőr... Itt a brazil sráccal fényképezőgép elő, és nagyon óvatosan csináltunk fényképet. Megkérdeztük, hogy át lehet-e menni, vagy hogy mennek itt a dolgok. A határőr felhívta a figyelmünket hogy csak busszal. Ott áll a parkolóban, tessék odamenni, ingyenes, felszállnak és átjönnek. Wáó. Ennyi. Karnyújtásnyira Iraktól. Ez volt az a pillanat amikor úgy voltam vele hogy furán érzem magam.


Visszakanyarodtunk a parkolóba ami nem volt messze. Az egész olyan üresnek, kihaltnak hatott attól függetlenül hogy voltak autók,meg voltak emberek is. A parkolóban, Achmed lebeszélte a sofőrrel a dolgokat, elbúcsúztunk Renitől akin látszott hogy nagyon izgul és kész. Busz elindul, el a határ felé, mi meg megcélozzuk gyalog a kis élelmiszerboltot ami a határ mellett van. Reninek integetek, Nővéremnek meg írok egy SMS-t hogy éppen sétafikálok a párszáz méterre lévő iraki határ felé. A koncepció a következő volt: megvárjuk amíg Reni a túloldalról hangot ad. Addig meg reggelizünk. Vettünk, fagyit, csokit, sajtos cuccot. Jól betömtük, és közben dumáltunk mindenféléről.

Reni a buszonMár csak a katonai szerkó kellene és mehetnék jenki katonának

Mögöttem a határ

Komolyan nem gondoltam volna pár évvel ezelőtt, hogy a kis Bálintka egy kuwaitival és egy brazil sráccal fog az iraki határon egy lepukkant élelmiszerbolt elött reggelizni, és az élet nagy dolgairól beszélni. Valahogy kétlem hogy ez normális lenne. És abban is biztos vagyok ezek az élmények hatalmasak. Hány olyan embert ismersz Kedves Olvasóm aki ilyen dolgokat csinál? (lehet kommentelni)

Körülbelül egy óra reggelizés után úgy döntöttünk hogy menjünk hazafelé. Reni átért, jól van (azt hiszem).

Nagyjából 10 perce mentünk az autópályán amikor oldalt megláttunk egy adag tevét. Szabadon. Mi sem természetesebb mint hogy félreállunk a leállósávba és becaplatunk a sivatagba megsimogatni a tevéket. Volt tevepásztor is egy szudáni arc, aki kedves volt, mondott pár dolgot a tevékről, meg megengedte hogy megüljük a vezértevét. Nekem nem volt túl sok kedvem ehhez. Aztán el kellett futnia mert 6-8 teve elkezdett elmászni az autópályára. Egy ideig egyedül voltunk 3 tevével, néha beszartunk amikor elkezdtek felénk ügetni, de összességében nagyon jó fejek, sokat hülyültünk:)

A szudáni pásztorral
(több kép a galériában)

Szudáni pásztor visszajött de nem járt sikerrel. Ötlet: gyere velünk, autóval vagyunk és összeszedjük a tevéket. Három sávos autópályán néha kamionok, autók suhantak ám szerencsére nem volt nagy a forgalom. Tevéből viszont rengeteg lófrált az utakon. Nagyon vicces volt. Ilyet is ritkán látok. Olyan tipikusan klisés volt az egész. Autópályáról tereltem vissza tevéket a sivatagba. Pipa:)


hazafelé menet Alex bealudt, Achmeddel ketten dumáltunk mindenféléről. Autókról, kuwaitról meg egyéb témákról. Az Avenuesba mentünk ami nem volt érdekes, baromira untam már. Órákat és napszemüvegeket néztünk mert a brazil gyerek azt akar venni. Éhesek voltunk és fáradtak. Nah az éhséget egy méregdrága étteremben hagytuk ott. Egy régi '40-es évekbeli amerikai étteremben: Jhonny Rocket (ha ez mond valamit). Hihetetlenül finom volt, egyszer ki kellett próbálni, de az árait nem lehet finanszírozni az ösztöndíjból.

Záróakkordként pedig ez a csoda állt a parkolóban. McLaren Mercedes SLR cabrio. Elképesztően jól nézett ki, csináltam is róla 1 jó fényképeket és sok rosszat. Jah és rossz helyen parkolt, de Ő megteheti. Olvadoztunk tőle...


Nos ennyi volt az Én kis kalandom hétfőn. Mint ahogy az elején is írtam, lehet hogy semmi különleges nem történt, de Én valami hihetetlenül élveztem és nagyon örültem hogy elmehettem. Reméljük a második félévben majd egy babiloni kiruccanás is lesz belőle és akkor valóban át is lépem a határt, de ezek csak tervek-álmok egyenlőre.

Nem hittem volna...

...hogy ennyire jól sikerül majd a Karácsony.

GALÉRIA

Legutolsó posztomnál ott tartottam, hogy 24.-e van, voltam suliban, aztán neteztem egy picit, majd természetesen a természet győzött és beájultam az ágyba. Hála az égnek sikerült időben felkelnem, így összepakoltam és 6 óra környékén elindultam Keifanba, ahol a kávézó volt. A taxiban rajtam kívül ült még valaki, de meglepve tapasztaltam, hogy bekapcsolódtam a beszélgetésbe, habár csak konyhanyelven(otthon ezért megfognak vágni, mert baromira nem beszélek jól, csak egymás után csapom a szavakat).

Odaértem, a kávézóban volt bőven hely, ám sajnos nem foteles részen, de ez kicsit sem tudott zavarni. Odamentem a pulthoz, rendeltem: Decaf english breakfast tea(oppá) és ribizlis sajttorta. Mindkettő isteni volt. Megkérdeztem az internetet is, és kiderült hogy nekem adják oda a legutolsó internet jegyet, amivel 1 órán keresztül használhatom a netet. Akkora mázlim volt ezzel hogy el se hiszitek. Az utolsót hoztam el...

Felmentem, skype bekapcs és már hívtam is Esztert. Azonnal reagált, tökéletes képminőség, tökéletes hang, semmi akadozás és egyszer sem szakadt meg. Nem volt egy erős net (125kb/sec), de könyörgöm ENNYI a minimum ahhoz hogy normálisan tudd használni az alapvető szolgáltatásokat. Ennél kisebb sebességnél inkább szenvedés minden... 21. század KUWAIT SZAKAN FFS!!

Időközben megérkezett Reni is, de Én még beszéltem (boccs). Anyuékat nagyon jó volt normálisan látni, mindenki egyben: Papa, Mama, Nővérkém, Apu, Anyu. Király volt, nagyon élveztem, ha csak 1 órán át tartott is. Aztán lejárt a net, és elraktam a laptopot. Renivel dumáltam, és még ajándékot is kaptam Tőle: egy bugyuta fejű tevét:D:D Nagyon jól néz ki:)
Köszönöm, jó volt. Mivel Reninek vissza kellett mennie, nem maradtunk sokáig, fél 10-re vissza is ért a börtönbe, Én meg fogtam egy taxit haza.

Otthon rendeltem magamnak kaját, aztán elkezdtem nézni egy filmet. Majd 11 környékén hívott Rafal hogy fent vagyok-e még. Mondom persze. Akkor jön és hoz puppyseed kalácsot (BEJGLÍÍÍÍ). Ok. Nah hát mondanom sem kell hogy baromira jó ötlet volt, mert széthülyültük az agyunkat, ettünk, meg beszélgettünk, meg minden csináltunk. Szóval baromira nem voltam egyedül, és nagyon jól éreztem magam.

Igen tisztában vagyok vele hogy fundamentalistává válok... (most minek borotválkozzak?:D)

A bejgli érdekes dolog itt, mert tele van mákkal: tiltott. Ezen kívül jól át volt itatva rummal: tiltott. Szal mondhatjuk, hogy olyan csúnyán megkeféltük a törvényeket, ahogy azt normál ember nem szokta... Tömény droggal tömtük a fejünket... haráám. Jól esett. Rafallal még az asztalba is belevágtunk amikor a bejglit szeltük:D No comment.

Boldog Karácsonyt:)))

Aztán 3 körül el is mentünk aludni. Másnap délután 3-kor sikerült is felkelni, lementem Rafalhoz, hogy akkor beszéljük meg a dolgokat. Megbeszéltük, Megyünk az Au bon Pain-be (azaz a péjnbe, mint fájdalomba: vicces volt). Ez egy Kávézó és sütöde az Avenues nevű mallban. Rafal, Ewa, Yani, Reni és Én. Többen nem is kellettünk. Itt ittunk, ettünk, hülyültünk, neteztünk. Ingyenes volt a net, és megállapítottam hogy lassabb mint a szakanban. Nem tudom hogy csinálják... Jól éreztem magam itt, és sikerült is eldumálni egy csomó időt. Aztán vissza a szakanba, majd netezés, meg hülyülés...

Nahh itt van Renike is, hogy teljes legyen a világ, de akkor már felrakom Ewat is...

Összegzésképpen elmondhatom hogy rosszabbra számítottam. Arra hogy jobban megvisel, és jobban magamba roskadok, ám a helyzet az hogy épp ellenkezőleg: az elmúlt pár hétben most érzem magam a legjobban.

Btw., Lilla mondta, hogy elvileg meghívtak a nagykövetségre szilveszteri partira. 15KD a beugró. Ezzel alapvető gondom az, hogy per pillanat 10 KD-m sincs. Ha kapok ösztöndíjat addig, akkor elképzelhető hogy benézek, ha nem akkor nem.

Jah és ittlétem alatt először berágtam a müezzinre. Ma valaki direkt szívatta a népet. Az Én hibám hogy mostanság többet meghallok (úristen asszimilálnak), de az már nem hogy ma majdnem mindegyik kb. 10 percesre sikeredett, és már-már azt hittem hogy soha nem ér véget. Arról nem is beszélve hogy valaki randomra bekiabálja hogy Allah...Ahkbar.

Weekend ház

KÉPGALÉRIA

Most nem tervezek sokat írni, inkább egy képes-egymondatos beszámolót akarnék feldobni. De azért egy kis infó nem árt.

Csütörtök este felhívott Reni hogy nincs-e kedvem elmenni pénteken velük valami farmra. Mondom de, nincs jobb dolgom. Akkor találka Keifanban (ahova kétszer sikerült elindulnom...) és onnan megyünk.
Reni, Katja, Muzna, Pavel (asszem), Ali, Hamed, Ali egy haverja, Jalal (olasz srác), Én. Odamenet két autóval, a mi autónk el is tévedt egyszer, sebaj. Odaértünk, egy hétvégi település szerűségre: nagy udvarral rendelkező atriumos nagyobbacsak telkek, elkerítve bazinagy kerítéssel. Belül van minden...
Ott voltunk egy picit, aztán a házigazda (nagyon kedves volt, kiszolgáltak bennünket) elvitt minket tevéket nézni, ami mulatságos volt, de semmi extra. Mindegy, legalább megint láttam tevét:)
Aztán vissza, ahol Ali és Katja kb 8 éves gyerekek szintjére vedlett vissza...
Ezek után vissza városba kajálni, egy nagyon jó iráni étterembe. Most jöjjenek a képek:

Az út kb mindig ilyen volt, durván a semmiben mentünk:
Hamed, Reni meg Én kezem (kicsi kis toyotában ültünk. Nem igen láttam még igénytelenebb autót)
Ali...

Megálltunk egy kis kis "pihenő" hely szerűségen. A vicces az volt, hogy sivatagi cuccok mindenütt, körülöttünk a semmi, és tradicionális boltok, meg kellékek mindenütt aztán mellette mi van? Egy KFC. nem látszik sajnos a képen...
A másik jó dolog az volt amikor megkérdeztem Renit hogy mit érez, most hogy Ő az egyetlen lány itt, kb 500 arab férfi között. Kicsit betojt.

Az olasz sráccal már a "farmon"... amit Én inkább hívnék amolyan weekend háznak

Útban a tevékhez. Ezt hívhatjuk a településnek is... Az utak ilyenek, természetesen mindenki terepjáróval tolja. Ez így borzasztóan néz ki, de higgyétek el az ilyen ranch cuccok egész élhetőnek tűntek.
WÁÁÁÓÓÓ Az első puszim egy kuwaiti leányzótól:D:D:D:D (amúgy kicsit be voltam szarva tőlük... megcsócsálja a fülem vagy nem tudom)
Tevék, meg két hülye gyerek...
Oké, egy kutyatenyésztőnél voltunk, de szerintem senki nem így gondolta... (most már végképp nem tudom hogy szegény Ali mi fán terem)

Akik ott voltak + Reni, de Ő fényképezett.
Balról jobbra: Muzna (ománi csaj), Pavel? (muzna csávója, cseh), Iráni csávó, Hamed, Jalal. Most veszem csak észre hogy Ali sincs rajta a képen. Mindegy, a galériában benne van.

Jól éreztem magam, sok új dolgot láttam, arról beszélve hogy jóformán egész nap olyan helyeken voltam amiket még soha az életben nem láttam. Szóval köszönöm a meghívást.

Nagykövetség

Azt mondták a csajok hogy ma nem megyünk suliba, mert jönnek és elvisznek minket a magyar nagykövetségre. Elöszőr értük mennek fél 10-re, aztán értem jönnek. Nahh Ez pont fordítva történt úgyhogy Én még az ágyamban fetrengtem amikor jöttek. Szóval sietnem kellet, de gyors voltam:) Felszedtük a lányokat, aztán irány a nagykövetség.

A nagykövetség messze van, egy ilyen családi házas övezetszerűségben, de itt azért a családi házak komoly villákat takarnak. Kívűlről nem látszik annyira, de belülről nagyon faszán nézett ki a nagykövetség. Olyan nagykövetségszerűen:) Nem azt mondom hogy grandiúzus, de egy nagyon kellemes környezetben töltöttük az időnket ott. Megismerkedtünk Dr. Hóvári János nagykövettel, és Ágai Zsolttal a nagykövet helyettessel. Kaptunk kávét, meg elmondtuk nekik hogy mi a helyzet a vízumunkkal, amit egy idő után sikerült is tisztáznunk. Mármint hogy mi a bajunk (az hogy nincs). Nagykövet úrnak el kellett mennie egy idő után, de Zsolttal még tovább dumáltunk. Mondott pár érdekességet, de érdemben Én nem lettem okossabb. Majd ha valami baj van akkor hozzájuk fordulok. Egyenlőre nincs semmi baj, a vízumprobléma meg úgy gondolom nem az Én hatásköröm. Azért vannak Ők hogy ezt megoldják, de ezt már írtam. Nagyon jó fejnek találtuk Őket, nem lesz semmi baj.
Emellett még kiderült hogy orrba-szájba lesznek rendezvények is. Elvileg holnap is megyünk egy radiológus előadásra (MINEK???), mert elvileg lesznek magyarok még ott. Az első gondolatom az volt, hogy mi az a radiológia? Jah hogy orvosoknak? Őőő sokszor az is untat ami érdekel, nem hogy olyan amin nem is érdekel. Hát nem biztos hogy Én el akarok erre menni.
De ezen felül vannak itt még érdekes emberek, nagy emberek akikkel fogok találkozni, mind magyar, mind kuvaiti részről. vagyis nagyon remélem. Emellett most lesz talán első Október 23.-ai ünnepségem. Nah ez jó lesz. Dress code: szigorúan nagyon elegáns. Szóval inget elő, meg ilyenek és asszem vennem kell egy nyakkendőt. Ennyit a nagykövetségről.

Apropó vétel meg ilyenek. Hát bizony ma beváltottam a novemberi dollárjaim, de még nem vettem őket ki a borítékból. De szerintem majd hamarosan ki fogom mert hétvégén megyünk beachelni és még venni akarok pár dolgot. Mondjuk ahogy látom, most már nem lesznek extra kiadásaim, szal decemberre bőven helyreáll a fiskális helyzetem. Vagyis így tervezem. Arról nem is beszélve hogy amikor a kuwaitiak majd megdobnak 60-70 dínárral minden hónapban és minden "fél" év elején meg 150-250 dinárokkal, akkor azért rendeződik minden.

Ha már itt tartunk jól fog jönni ez a kis pénz. Ma voltunk Renivel 2-3 utazási irodában. Érdeklődtem. Elmondtam nekik hogy mit szeretnék, van akitől helyben kaptam árajánlatot van aki majd küldi a mailemre. Ugye intézzük az iraki kiruccanást, amit Én egy alapnak veszek, és mivel Reniékkel mennék (még ott is várnak) ezért vélhetően minimális költségekkel számolok, viszont nagyon szeretnék még a térségben is utazgatni. Mondtam hogy érdekel Irán, Szíria, Egyiptom, de egyiptomon belül nem akarok sharm el sheikbe menni, meg ott a környékbe mert ott már voltam. A piramisok, kairó, alexandria meg többi cucc érdekel. Persze hogy ezt ajánlották. Még most semmi pontosat nem tudnak mondani, de még folyamatosan bombázom az irodákat. Mert erre spórolók:)

Aztán elmentünk a souk shark melletti Sultan Centerbe, ami persze hogy mégegy pláza, de nem ez a jó benne hane az hogy közrefog egy jachtkikötőt, illetve csodajó kis tengeri kilátása van. Csináltattam Renivel egy valag képet magamról is (Nővérkém, csak neked:) ) de mivel nekem nem volt ott a gépem, ezért eltart egy darabig majd míg feltöltöm Őket. Szóval most nem lesznek képek. Kicsit Bencésítem a blogot (boccs Bence:D).

Hazafelé találkoztam az első undorító taxissal. Nagyon sok pénzt akart kérni, majd megalkudtunk vele. Káromkodott az úton aztán amikor engem vitt haza akkor már nagyon, és ki akart rakni az úton, mondom nem, beviszel. Aztán amikor adtam neki 2 KD elkezdett sírni a szája hogy adjak már többet mert mekkora szenvedés volt idejönni. Gondoltam, azért vol szenvedés idejönni mert nem akarsz dolgozni, meg nem ismered az utat. 2KD, szevasz.

Már majdnem befejeztem amikor eszembejutott a tegnap. Hát odamenni érdekes volt, de egy nagyon jófej maszek taxis hozott, meg is van a száma. A hely meg csodaszép. Nem a legolcsóbb, de nagyon hangulatos, nagyon király volt a kaja, és a pipa is. Köszönöm a meghívást. Éjszakai kuwaitot bámulni, messziről nézni az éjszakában ragyogó felhőkarcolókat, aztán meg inkább nézni a tengert egy fotelből 10 méterről... 30fokban, közben ittam valami jeges isteni limonádét, meg ettem valami csirkés finom cuccot. Jól éreztem magam.

Mintha csak otthon lettem volna...

Ma elvoltunk az egészségügyi centrumban, tartózkodási engedélyt, illetve személyit csináltatni. Vagyis az első lépéseket tettük meg ezek felé. A történet úgy néz ki hogy beül egy buszba az összes diák akinek dolga van, és elmegyünk valami centrumban ahol sok sok papírt kell kitölteni, fülkéről fülkére menni. Utána vérvétel, megint egy kis sorbanállás, majd még több sorbanállás és végül röntgen. És vége.

Szóval nyolcra kellett haptákba állni, ami azt jelentette hogy hétkor kelek (nagyon durván korán van), elügettem kajálni, aztán vissza (jah egyedül voltam a buszon ami vicces volt...csak engem furikáztak: felszálltam, jóreggelt!, JALLA! és tényleg elindult, csak velem) a koli elé.
Nahh itt szembesültünk azzal hogy fel kell menni MohamedSultánhoz (tudjátok akinek magyaráztam miért nincs vízumom), adott mindenkinek pappírt, aztán mentünk. Nekem is olyat adtak, mint a többieknek, és a többi fülkénél sem volt semmi bajuk azzal hogy nekem nincs bent az útlevelemben a VISA. Majd holnap elregélem a magyaroknak, hogy ugyanmár ilyenkor most mivan?:)
Szóval amikor megérkeztünk és megláttam a helyet és hogy mennyit kell várni akkor egy kicsit otthoni érzésem lett. Mondjuk itt nagyiparban nyomják mert annyi indiai van mint a nyü. Afrikaiból is vannak elegen, és szegényeken baromira látszik, hogy a legtöbb az a dzsungelből teleportált ide.
Nah itt fel kellett hasznélni a 4 darab fényképem, ami Kuvaiti szabvány volt úgyhogy nem volt semmi baj, meg ott helyben is lefotóztak. Nahh az vicces volt. Nem akarom tudni hogy nézek ki. Hátulról ordították hogy Báálint smile, meg bogo (indonézul a szeretlek) majdnem röhögtem. Volt olyan akit újra kellett fényképezni mert egy ostoba indiai belemászott a képbe: Csak hogy el tudjátok képzelni, ügyintézők ülnek a pult mögött, és mindegyiknek van kinnt egy fényképezője, amivel kifele kattint. Nahmost ha fellöknek vagy valami akkor nem sikerül a kép... vagy mögötted, Abu a pakisztáni hegesztőmunkás túrja az orrát a képen.
Mindezek végeztével, irány a vérvétel. Yusufot csesztettük hogy nagyon fog fájni, meg hogy jajjj mennyire borzasztó. Ő ment be elsőnek és mivel nyitott ajtónál történik az egész, ezért halottuk ahogy Yusuf konkrétan üvölt, meg jajjgat. Egymásra néztünk kinnt a koreaiakkal meg az oroszokkal és sírtunk a röhögéstől, meg mi is elkezdtünk jajjgatni, hangosan:D:D Hatalmas volt. Kiszóltak hogy maradjunk már csöndben, de hát tudjátok ha a hülye srácok összejönnek akkor mi lesz...
Aztán Én is sorra kerültem. Nézem, hogy majdnem mindenki kapott az ujjába is valami szurit. Pfff. Sorra kerültem, az egyik néni valami csinált az egyik papírommal, meg felírta az adataimat, aztán odamondta a másiknak hogy Hungarijja. Az hátrafordult, és meggyőzödött róla hogy Mádzsárisztánhoz mik vannak írva. Ekkor jön a döbbenet: Kis hazánk egy végtelenül domesztikált, teljesen humánus környezet ahol nagyon durván nincs fertőzés, meg beteg emberek. Szóval Én ugrottam egy posztot. Bezzeg a japánokat akik Tokióból jöttek azokat szopatták rendesen: Malária, meg minden anyám kínja. Sima vérvétel, kb 5 perc után letéptem a rám ragasztott pamacsot is, mert korlátozott a mozgásban.
Ezután jöhet a röntgen. Nahh itt elkezdődtek a szopatások: a japánok menjenek előre, Ők már úgyis hozzávannak szokva a sugárzáshoz... Hihetetlenül sokat álltunk sorba, egy kis helyen, sokan. Volt mögöttem egy Apuka, kb 150 kiló, egyiptomból aki mindig olyan közel jött hogy volt egy érzésem, hamarosan lesmárol. A végén úgy lökdöstem arébb. Persze a honnan jöttem-hungary-yes im hungry too-very funny dolgot eljátszottuk. Hungary Észak európában van? kicsit gondolkodtam aztán azt mondtam igen... Most nem mindegy? Neki úgyis minden északon van, nem fogom ezen törni magam. Persze 'zmeg csak másszál már ki a képemből.

Miután az X-ray is megvolt, irány a szakan, kajálni. Persze felismertek, messziről köszöntek, rögtön beváltották a kuponjaimat. Sőt most rizst ettem csirkével, és nem mondom hogy szuper volt, de jólesett. Rögtön szebb az élet nem?

Most írom ezt a cuccot, aztán feltöltöm, majd tanulok. este meg megyek el. Reni hívott.

Btw., a szakanba érve a mushrif (főnök) persze hogy behajtotta az elfeledett 10 dínárt, úgyhogy kezdek nagyon szűkén lenni a pénznek. Jó mondjuk az első hónapban sok olyan dologra ment el pénz ami a továbbiakban már nem fog pénzt emészteni.

Nahh ennyi.

Kezdetek

Megpróbálom ezt a bejegyzést kicsit olyan Renisre csinálni. Az ösztöndíjjal kapcsolatban fogok írni.
Azt nem fogom leírni hogy hogyan kell ösztöndíjat nyerni, mert arra mindenkinek magától kell rájönnie. Annyit segítek hogy egyáltalán nem nagy ördöngösség, csupán csinálni, darálni kell meg persze kell az is hogy higgy magadban és abban hogy ez neked jár, ezt Te meg tudod csinálni.
AKARNI KELL.

Reni már különben is leírta a lényeget.
Hogyan nyerjünk ösztöndíjat Kuwaitba? I
Hogyan nyerjünk ösztöndíjat Kuwaitba? II
Hogyan .... harmadik rész III

Ahogy Reni írta, tényleg sok utánajárás, papírok, telefonálgatás, meg minden egyéb kell ahhoz hogy egyáltalán jelentkezhess ösztöndíjasnak és még utána is sok sok dolgot kell kiállni, észrevenni, elintézni.

De aztán vannak ennek kifejezetten jó oldalai is:)
Például a nagy útra be kell vásárolni... lehet hogy majd készítek egy bejegyzést ezzel kapcsolatban amiben részletezem a dolgokat, de nekem sikerült sok sok mindent beszerezni ami kell és fontos is, de nem biztos hogy beszereztem volna ha nem nyertem volna ösztöndíjat...

El kell menni szurira, ami nem fáj, de rohadt drága és utána szédültem nagyon...(doki azt mondta hogy lázam is lehet. Nah az nem volt, de a metrón elég érdekes éreztem magam akkor)
Fontos dolog még hogy annyi jófajta sört-pálinkát-whiskyt öntsünk magunkba amennyit csak lehet és nagymamamánál mindig disznót kérjünk nokedlival mert ezek azok a dolgok amik nem lesznek ott. Azért valami feketeimport/dugihelyen valami whiskyben reménykedem.

Igazából nincs kedvem most leírni mindent. A megnyerés utáni kis készülődésről még fogok írni bővebben de egyenlőre legyen ennyi elég. Szerintem már így se mindenki fogja elolvasni.