A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kaffeteria. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kaffeteria. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. május 31., hétfő

Végre Kuvait! (videóval)

A blog címe azt sugallja, hogy itt kőkeményen Kuvaitról van szó, ám aki erre téved az hirtelen több anyagot talál Jordániáról és Ománról. Ezen most változtatunk. Rengeteg minden van amit el akarok nektek mesélni, de egyenlőre csak a ma fénypontjával fogok foglalkozni.

Ma hafla volt (parti). Nah nem kell semmi durvára számítani, csak meghívtak bennünket valami ceremóniára, amin előadott pár ember pár verset, dalt, illetve recitáltak a Koránból, majd pedig a prominens embereket megajándékozták, illetve a markaz lugat tanulóit, azaz minket.

Még üresen

Facebookon hívtak meg minket, jó előre kellett jelentkezni, leadni a nevünket. Ez meg is történt, de komolyan nem számítottunk semmi komolyra. Ehhez képest eltátottuk a szánkat. Mondjuk voltak vicces dolgok is:)

Az egész ceremónia 6:40-re volt meghirdetve a kaffeteriába, azaz közvetlen a Magrhib ima idő után. Ez annyit tesz hogy az egész kaffeteriába ekkor akarnak menni az emberek kajálni... ami szerintem kellemetlen egy ilyen rendezvénynél, de hát csak így lehetett megoldani. Se gond. Természetesen mi kajáltunk a cucc előtt, mert nem akartuk hogy nagy tömegben kelljen.

Már tele

Szégyen szemre a Markaz lugatosok közül nagyon kevesen jöttek el, el sem tudom képzelni hogy mit csináltak... No comment.



A szakan lakók közül sokan telefont, turmixgépet, vasalót, nyomtatót kaptak. Jó ajándékok ezek, legalább tudnak vele mit csinálni. Látszott hogy örülnek.
Utánuk jöttünk mi. Mi kaptunk egy sahádát, szépen bekeretezve, egy kuvaiti zászlót, valami füzet szerűséget illetve valaki a Koránt kapta, valaki pedig (mint például Én) egy könyvgyűjteményt... aminek az a címe hogy The decision is yours. Kommentekbe várom a véleményeteket hogy miről is szólhat.

Ezeket kaptam. Köszönöm szépen:)

Aranyos kis szösszenet volt. Igazából elcsodálkoztunk, hogy ennyire rákészültek, de hát mulatságos, illetve kedves volt. Csak azt tudom mondani hogy köszönöm Kuvait, illete kuvaiti egyetem!

A végén meg felzabáltuk Rafal sütijét. Jó lett. Lehet le kell öblítenem egy kis whiskyvel, mert Én benyomtam 4-et ezekből, és nem picik:)

Művész úr az utolsó simításokat végzi. A szobájáról is csináltam végre képet, de nem mutathatom meg. De hogy el tudjátok képzelni: olyan mint az asztala :D:D. Remélem ezért nem öl meg.

Ez egyszerűen pazar volt.

2009. december 20., vasárnap

Szombati vacsora+hülyülés a kaffeteriában

Nem tudom hogy ki volt az aki egy nem létező bejegyzést rögtön egy normál illetve egy nagyon tetszik minősítéssel illetett, de had gratuláljak. Mabruk.

December 17. kaffeteria hülyülés

December 19. Kuwaiti lány, vacsora

Először is: BOLDOG MUSZLIM ÚJ ÉVET!!!

Szóval mint említettem nyertünk egy vacsorameghívást, mivel több kérdésre tudtuk a választ mint a szemben álló csapat. Ez eddig normális is. Azaz két csoport volt, az amelyik nyert, és az amelyik nem nyert... Azért írom le ezt így, mert többeknek ez nem volt ennyire nyilvánvaló. És ugye csak a nyertes csapat kapott meghívást.

Nos a lány akihez meg voltunk hívva, elkezdte szervezni, a buszt, meg mindent. Ennek az lett a vége hogy csütörtökön, szóltak nekünk a Markaz Lugatban, meg a szakanban is (suli és kolesz) hogy, még aznap este, azaz csütörtök este lesz egy haflat (parti) a markaz lugatban 6 órakor.

Tudniillik, nekünk azt mondták hogy szombaton lesz a vacsorameghívás, és a busz 6 órakor lesz a markaz lugat elött. Jó. Akkor mi ez a parti csütörtök este 6 órakor? Kicsit furcsálltuk, és az volt az érzésünk hogy a jóemberek itt összekeverték a szezont a fazonnal...

Természetesen elmentünk, kivizsgáltuk és ahogy sejtettük, semmi nem volt csütörtök este a markaz lugatban. Várható volt...

Én vittem fényképezőt. Visszafelé beugrottunk a kaffeteriába enni. A fényképezőt mivel nem tudtam sehová sem rakni ezért elöl volt. Nos, ez nem várt reakciókat váltott ki a konyhás személyzetből. Azt akarták elöször hogy adjam oda nekik... Nah még mit nem. Aztán utána képeket akartak. Legyen gyereknap kaptok képeket. Konkrétan mindenki képeket akart, hülyültek mint állat, és úgy viselkedtek mint az ovisok. Hihetetlen volt. Felnőtt emberek és egy fényképező ezt hozza ki az emberből. Hát csináltunk...


A TÖBBI KÉP A GALÉRIÁBAN VAN!!! (otthon jó a net, úgyhogy tessék csak megnyitni)

Kis köpcös mindegyik. Van akit nagyon szeretek, van akit nem annyira. Lehet találgatni hogy melyik, melyik:)

Aztán eljött a szombat. Már eddig is voltak olyanok akik azt hitték hogy mindenki meg van hívva és mi hiába mondtuk azt hogy nem így van, nem akarták elhinni. Volt olyan aki ott volt, részt vett a versenyben, de a vesztes oldalon volt, és tisztán halhatta hogy Ő nincs meghívva, szombat este mégis ott toporgott hogy elmenjen. Egyszerűen vicces volt a köbön.

Az összes nyelven elmondtuk hogy ez félreértés, és Ti nem vagytok meghívva. Igazából nekünk mindegy volt, sőt, szerintem kicsit szerencsétlenül nézett ki hogy a többieknek nem járt valami, de mekkora kellemetlenség lett volna hogy azok is eljönnek akik még az órára sem jöttek be? Aki meg vesztett az meg még egyszer megkérdem, mit képzelt?
Sok sok idióta van ám a világban. Mindegy, végül is elindult a csapat (lányok jöttek értünk, érdekes a lányoknál nem volt ilyen gond. Úgy néz ki a fiúk közül több idióta kerül ki) és csak néztük ahogy pár ember hitetlenkedve, az igazságot el fogadni nem akaró arccal bámulja a tovahaladó buszt.

Kis idő után megérkeztünk. Tipikus kuvaiti ház: bazinagy volt. Nagyon sok giccsre számítottunk, de egyáltalán nem volt súlyos.
Én egy házat nem így rendeztem volna el, nekem nem volt természetes a szobák/helyiségek eloszlása, de itt valahogy nem tudtam ezzel foglalkozni.

Van az alap szint, amin van egy TV szoba amiben mi fiúk dekkoltunk, van egy viszonylag nagy étkező, egy rejtett, indusztriális konyha (amiben persze a szolgálók főznek) és egy nagy társalgó szerűség, ami normálisnak tűnik így az arab társadalmat nézve.

Alul egy hatalmas tér van ami szintén társalgó, illetve egy csomó kacat van. Fent vannak a lakórészek, lányok és fiúk külön. Külön öltözőszoba, sok kacattal.
legfelül laknak a szolgálók.

Jobb oldalon a háziasszonyunk

A TÖBBI KÉP A GALÉRIÁBAN

Tudni kell hogy ebben a házban 5 kuwaiti ember lakik és velük lakik 6 indiai vagy bangladeshi vagy ki tudja milyen szolgáló. Sofőr, kertész, szolgálók, séf, varrónő.

Megérkeztünk, leültünk, beszélgettünk. Elején kicsit döcögve mentek a dolgok, aztán oldottuk a hangulatot. A legtöbbet persze Rafal, Pavla (cseh lány) illetve a magyar srác beszélt:) Oldottuk a hangulatot. Otthon volt az anyuka, meg az apuka is. Jó fejek voltak nagyon, mi meg nagyon tisztelettudók.

Aztán elkezdték felszolgálni az ételt. Elöszőr is azzal kell kezdenem hogy forró volt. Nagyon rég ettem ilyen ételt, ami forró volt. Egyáltalán.... forró ételt nagyon régen ettem. Rizst, itt gőzölögni még soha nem láttam.
Apropó rizs, meg csirke. Nem hittem volna hogy megkóstolom, de nagyon jól tettem hogy végülis megtettem: omlós, ízes, és szaftos volt. Nem száraz, nem ízetlen, és nem hasonlított egy adag fűrészporra.

Aztán volt chilis cucc, ami csípős volt, ez is jólesett, aztán volt még mindenféle. Nagyon jó volt. Egyszerűen szuper volt. Ez simán megérdemel egy NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM-öt.

Ezek után jött az hogy beszélgettünk még, jöttek még családtagok, meg teázás, sütievészet. Sok jó süti volt.

Hihetetlenül jól éreztem magam és szerintem a többiek is. Máskor is megyünk:)

2009. december 9., szerda

Fodrásznál voltam


Hehe, nem kell megijedni, azért ennyire rövidre nem vágattam. Mindenesetre megszabadultam egy jó adag hajtól. Hál istennek.

Már nagyon kellett, egy jó kis hajvágás, és nem csak nekem hanem Rafalnak is, így gondoltuk elmegyünk aztán kipróbálunk valami fodrászszalont. Hova máshova mint mubarakiyyába menjünk?

Ok. Láttunk diplomata szalont ahol 300-500 fils volt egy nyírás ami 150-300 HUF. Nem tudtuk elképzelni hogy ilyen létezik. Durva volt. Mindenesetre tele volt, és bizodalmunk sem volt elég, úgyhogy tovább kerestünk. Találtunk egy üreset és Én vállaltam a kísérleti nyúl szerepét. Viszonylag jól levágta a manus a hajamat, de amikor a tetejéhez érkezett akkor azzal nem tudott mit kezdeni. Fent alig vágott, elöl pedig fogta és FULL egyenesen vágta le a hajam. Ennyi erővel egy bilit is tehetett volna a fejemre és körbevághatta volna...

Szóltam neki hogy igazítson egy kicsit, amit meg is tett, de még mindig nemv olt jó arról nem beszélve hogy valami borzasztó érzés volt, hogy ha lelapul a hajam akkor elöl full egyenes. Szóval felborzoltam kicsit.

Alapvetően nem sikerült rosszul (ami fontos, mert ha normálisan nézek ki akkor jól érzem magam), de otthon még igazítottam az elején kicsit. A suliban mondták hogy hosszabban jobb, de nem érdekel, nekem így kényelmes.

Ma megnyertünk egy "versenyt" amiben kikérdezték az eddigi két előadás tartalmát. Jah igen, Badr nem volt, és a normális csaj volt megint aki szerintem érdekes dolgokat szokott mondani. Van nyeremény is. Egy ebédmeghívás a házába.

Nah most ez nagyon vicces mert ugye 2 csapatot csináltak a 40 emberből, így a csaj gondolt egyet és meghívott cirka 20 embert a házába ebédre. Nem lehet semmi. Kíváncsi leszek rá. Jövő hét szombaton lesz esedékes. Karácsony elött.

Aztán van Badr project, amit meg kell csinálni. Nos nekünk úgy néz ki, hogy a fiúk-lányok ismerkedéséről csinálunk felmérést. Kész van már a kérdőív is, csak ki kell töltetni. Természetesen lányokkal is. Nos Én mondtam hogy bevállalok egy nagyobb adagot. A 25 kérdőívből 9-et Én kaptam meg, mert elkértem Rafaltól az Ő példányait. Nem is tököltem sokat, kiszúrtam a lányokat, odamentem és mondtam nekik hogy kéne egy kis segítség. Rafal ott volt mellettem, de Én beszéltem. először kicsit néztek, aztán persze simán ment minden... Miért is ne?

Honnan jöttetek? Tudsz arabul olvasni? Húúú felolvasnád ezt? Mondom most nem, nem akarnám égetni magam. Gyere máskor is! Remélem még látunk! És sok mosolygó lányka.

Ez eddig oké és jó és szép de az egész hatalmas campuson csak 1 fiút láttál lánnyal/lányokkal beszélni és nevetgélni. És hát nem magyar volt?:D (valami B betűs neve volt).

Mindegy siker volt, most megyek is kiértékelem a válaszokat. Majd még írok.

2009. december 6., vasárnap

Kaffeteria, hétvége, pénz blabla

Az az igazság hogy nem szoktam gondolkozni a címen. Egyszerűen amikor rákattintok, hogy új bejegyzést akarok csinálni, és bejön a cím mező akkor átfut az agyamon pár dolog és ami először eszembe jut azt írom bele a címbe.

Gondolhatjátok, hogy természetesen ez se mindig van így, mert akkor megint megnőne a nézettség, hehe:)

most ígérem rövid leszek, mert nincs sok időm mielött lemerül a gépem. (Mivan ott nincs áram kérdésre behúzok egyet.)

Nah hát a hétvégée megint eseménytelen volt, azt leszámítva hogy elmentünk Rafallal és a két magyar Doktor tanonccal az Avenuesba. Egy kedves, rendes helyi magyar, Péter vitt el minket. Azóta már meg is hívott a sivatagba BBQ partira, nagyon érdekel a dolog, de még szervezem az embereket, mert sajnos nem vagyunk elegen.
A két magyar sráccal keveset voltam együtt, de amikor együtt voltunk akkor nagyon jól éreztem magam velük. Jó volt hülyülni, kicsit szabadon beszélgetni, KÖSZÖNÖM:)

Szóval Avenuesban csak pár dolgot akartunk nézni, meg vásárolni, semmi nagy dolgot. Aztán Rafalnak mondtam, hogy nézd már ott a Pierre Cardin bolt. Nah hát ott ragadtunk. Rafal sikeresen vett egy öltönyt, persze megint olyan viccesen alacsony áron mint amilyenen Én vettem.

Amíg Ő próbált, addig Én szórakoztam. Vágjátok a Wall Str.-es filmeket? És a gazdag üzletembereket? Nah, hát találtam egy olyan kabátot amit az ilyen filmekben szoktak viselni. Hosszú fekete. 1.5 millió HUF. Háháháá ez pont jó lesz nekem. Full kashmir, belül meg vidrabunda vagy micsoda. Az eladó külön smasszert rendelt nekem hogy ne fussak el benne.
És jön a slusszpoén: nem állt jól. Mondtam az eladónak, hogy nem tetszik, nem áll jól. Nem kell:).

Voltak bőrkabátok, leértékelve, azokat is megnézegettem. Fél millió forintos bőrkabátok, és egyik hülyébben állt mint a másik. Ennyire azért nem vagyok elrontva, bezzeg a kabátok!

Aztán vettem egy hősugárzót mert olcsó volt, és miért ne? Baromi jó szolgálatot tesz. Ha fázik a lábam (leginkább csak az szokott) akkor bekapcsolom, elé rakom a lábam és awwwwww. Közben megy valami zene, vagy Family guy vagy nagy ritkán arabul olvasok valamit.

És akkor záróakkordként jöjjenek még jó hírek:
Megnyílt a kaffeteria a szakan mellett. Durva. Nem kell buszra szállni, nem kell sokat sétálni (bár az az igazság hogy ez hiányzik), hanem csak kilépsz a szakanból, mész 10 métert és már ott is vagy.
Sőt az alsó részlegen imádkozás megy. Tök jó nem? Sokat imádkozott? Fáradjon fel a folyton nyitva lévő kaffetériába és egyen egy kis rizst csirkével. Also restores mana by 20%.

És utoljára, de nem utolsó sorban: nagyon úgy néz ki (hivatalos papírt plakátot láttunk:) ) hogy a havi apanázsunkat 60 KD-ról 100 KD-ra emelik. Ez nem rossz. Arról nem is beszélve hogy minden szemeszter elött kapunk 50 KD könyvpénzt, amit most megdupláznak, szóval lesz olyan hónap amikor 200 KD-t kapunk. Nem semmi, de van miből. Ha már kempingeznem kell...

Szóval ennyi. Szerintem nem lett túl megerőltető a mai poszt. Majd még írok.

2009. november 18., szerda

Magyarok

Lett új vélemény dobozka, rögtön kaptam is egy nem tetszik tick-et a legutóbbi postomra. Több eshetőség is van, vagy azért meg nincsenek képek, vagy azért mert nem írtam érdekeset, (ami mostanság igaz, de ha ezt mondanám akkor magamat fényezném hogy korábban meg érdekeset írtam, és azt ugye sosem csinálom:D:D:D) vagy csak simán nem szeretnek, persze ilyen is van. Ahogy a statisztikából látom nem is kevesen lehetnek azok... Persze ez megint csak az Én vívmányom hogy ha rossz is, de olvasnak, hehe.

Tegnap előtt este jött 2 magyar srác. Tegnap Hassan kopogtat az ajtómon, hogy szevasz találkoztam 2 magyar arccal, ideadták a telefonszámukat, adjam oda neked. Óóó mondom király.

Magyar szám, pannonos... 1 sms-be még senki nem halt bele, írtam nekik hogy üdv, amiben lehet segítek, találkozzunk a kaffeteriában.

Tagnap homokvihar+eső volt, baromi idegesítő volt, minden csupa szaros lett, szó szerint. Sárga volt minden, fújt a szél, csípte a szemed a homok, borzasztó.
Megtaláltam a srácokat, aztán elköltöttünk egy vacsit közösen. 3 hétig lesznek itt, ahogy mesélték nekik is vízumproblémájuk volt, amit az itteni magyar nagykövetség megoldott. Nem beszélnek arabul (természetes), egy pályázatot megnyerve cserediákok, és sebészetet fognak gyakorolni. Ilyen volt a szlovák meg a lengyel srác az elején, amikor idejöttem.

Sokat beszélgettünk, kezdetben angolul, mert Rafal is velünk volt, de aztán Ákossal sétáltam vissza, és vele már magyarul. Fura volt. Nem voltam hozzászokva a magyarhoz... Mármint beszédben nem. Visszaértünk a szakanba, kérdezték az internet dolgot. Mondtam nekik hogy adok jelszavat de nem tudom hogy hogyan is fog működni mert nálam is szeszélyes.

Felmarkoltam a jelszót aztán irány hozzájuk. A második épületben laknak, ahol nincsen csótány. Szerencsések. Aztán ki akartuk próbálni a netet, de a laptopjuk egyáltalán nem akart csatlakozni wifin szal nem jutottunk sehova. Szegényeknek nagyon kellene a net, mert ugye hamarosan mennek is haza (milyen vicces már nem?) és intézni kell az otthoni dolgokat, meg ugye a családdal a kapcsolattartás...
Sajnáltam őket, de ebben nem tudok segíteni. Néztük egy ideig a laptop beállításait, de ez nekem magas.

Utána csocsó, ahol Rafallal egyrészt baromi gyengék voltunk, másrészt a két magyar nagyon jó volt. Durván elvertek...

Miután kijátszottuk magunkat, meg kibeszéltük magunkat, akkor mondták hogy fel kell tölteniük a telefonjukat, szóval abban is megpróbáltunk segíteni. Mondták hogy nem lesz túl jó ötlet egy 20 dínárost beletoni a gépbe... úgyhogy ez sem sikerült. Amúgy annyira durván belegabajodtam a nyelvekbe, hogy szegény magyarokhoz néha arabul válaszoltam, amin Ők nem lepődtek meg, de amikor Rafalhoz fordultam és elkezdtem a gondolataimat szavakba önteni akkor igencsak hülyén nézett rám, tudniillik magyarul hadartam felé. Le kellett ülnöm hogy jól van Bálintka...

Sajnos sok minden nem jött össze, de bízom benne hogy az internet és telefon feltöltési problémájuk is megoldódik. Mindenesetre telefonszámokat cseréltünk, és mondtam hogy bármilyen információra van szükségük, bármivel kapcsolatban, akkor csak szóljanak és segítek. (még jó)

Ma Rafallal este klasszikus zenei koncertre mentünk, ahonnan másfél órát késtünk, de jó volt. Rapid-koncert. Nem rosszXD
Utána kedves lengyel barát elvitt minket Marina Mall-ba mert Én már szédültem az éhségtől (a kocsiban anyuval dumáltam). Marina Mall jó hely...de felélmetes hogy csak egy MALL-ban lehet igazán valamit csinálni. Durva.
Amúgy megvannak a szopatások: Car polish, polish my shoes...:D Természetesen jön vissza is hogy Are you hungry?:D


Nagy gyönyörű lett ez a post, kb 5 perc alatt pakoltam bele a gépbe a betűket. Jöhetnek a nem tetszik tick-ek, megérdemlem!

Bé

2009. november 4., szerda

Jó nap/napok

Amilyen eseménydús és borúsak voltak az elmúlt napok, olyan felhőtlenre és jóra sikeredett azóta a többi napom. Azért az elmúltakban is voltak szépségek.

Kezdjük ott, hogy végre valóban beindult a focizás. Eddig csak olyan néha menjünk le aztán nyomjuk dolog volt, most viszont minden másnap este sikerül egyet focizni. Nagyon nagyon királyak:) Egyrészt irgalmatlanul megmozgat, olyan helyeken is, ahol már rég nem voltam megmozgatva: ugye a sok kontrázás, meg egyebek igénybeveszi a lábat. Javul a technikám...őőő... vagyis inkább kifejlődik a technikám, és ami a legfontosabb, tágul a tüdőm, érzem hogy egyre többet tudok, egyre inkább változok durecell nyuszivá, ami végülis a fő cél. A fő cél hogy ne álljak le, hanem körbe-körbe, keresztül kasul futkorásszak.
Nahh most hétfőn sikerült este 10-től éjfélig játszani... Másnap az első lépéseim olyanok voltak a fürdő felé mintha beszartam volna. AdelBek kazah, Kenan orosz, Artur orosz, Jani bolgár, Theo, Wang, Yusuf, meg sokszor kirgiz arcok, meg arab, meg ghánai arcok is jönnek. Nem tudom elmondani hogy mennyire élvezem... És ennek van oka is.
Sokszor tudom tartani a lépést, tehát nem fáradok el, meg ilyenek, de ugye van még mit fejlődni. A másik hogy MINDENKInél minimum 1 fejjel de inkább másfél fejjel magasabb vagyok, ezek mellett kb 2x szélesebb is. Ezek az adottságok azt eredményezik hogy jóformán gyorsabban sprintelek mindenkinél, meg amikor jön Adelbek (van rajta izom, meg nem annyira pici) és el akar lökni a labdától akkor egyszerűen lepattan rólam:)
Kenan, az orosz srác (nahh Ő duracellnyuszi, és ezért is baromijó) hozza a labdát, és simán elugrik előlem:D
Élvezem nah, és baromi jó csapat szokott összejönni.

Aztán, újabb hír hogy ha minden jól megy akkor jövő héttől nem kell buszozni a kaffeteriaig. Ugyanis a melletünk lévő Students Affairs épület felső szintjét már egy ideje alakítják, és ott lesz az új kaffeteria. Ez annyit jelent hogy egy kajálást meg lehet majd úszni 10 perc alatt is, nem kell hozzá majd 1 óra, arról nem beszélve hogy akkor megyek le teázni vagy kávézni amikor akarok, szóval YEAH!

Újabb taggal gazdagodott a 10. emelet. Ez már megtörtént múlt héten, de most írom csak le... Szóval jött Hasszan Elefántcsontpartról. Hatalmas arc. Kb. mindig mosolyog, mindig segít, és a nyelvjárás mellett tökéletesen beszél fuszhában is. Sokszor vagyunk a közös részen, és sokat röhögünk. Nem akarom elkiabálni, de szerintem az egyik legjobb szint a mienk... (nem csak azért mert alig vannak csótányok)

Van egy Bahreini srác is, Őt is Yusufnak hívják. Múltkor volt egy beszélgetésem vele hogy európai kultúra kontra arab kultúra. Nah hát végülis arra jutottunk hogy nincs jobb, mindenkinek más van, mindenki máshogy látja a másikat. Érthető voltam? Például képtelen megérteni hogy európában miért isznak alkoholt. Azzal érvelt hogy ha alkoholt iszol akkor buta, kiszámíthatatlan, és romlott leszel. Ebben igaza is van, csak éppen azt nem sikerült megértetnem vele hogy ha iszol akkor nem feltétlenül kell csatak részegre innod magad. Meg a keresztények... nah itt már hatáskörön kívűl voltam mert sokat sajnos nem értek a dologhoz, de: a keresztények isznak, és a keresztények romlottak meg. Nincs ezzel semmi baj, de már arab országokban is jelen vannak és egyiptomban, sziríában meg a többi helyen azért van alkohol, mert a keresztény befolyás megrontja a légkört. Nah erre nem tudtam mit mondani. Isten elfordult a keresztényektől, és inkább az arabokba vetette hitét. Jó, igazából nekem így is jó, a lényeg az hogy kilyukadtunk oda hogy más-más világ a kettő. Ez van. A beszélgetés amúgy nagyon óvatosan ment, mindketten kihangsúlyoztuk hogy nem akarjuk megbántani a másikat, szimplán csak gondolkodunk és összevetjük egymás gondolatmenetét. Nem mintha besértődtem volna egy gyalázáson...

Ma megkaptam az ösztöndíjam. 110 dínár, nem tudom hogy mások, vagy az elöző ösztöndíjasok honnan vették a 210 dínárt, de nem is érdekel. Ez a 110 Bőven elég, sőt rengeteg pénz. Főleg hogy hamarosan megint megdobnak 60 dínárral. Elképesztő. Khaldiyyát is kezdem már megismerni, legalábbis már tudom hogy a pénz hol van... Rengeteg lány van itt is, csak itt mindenhol vannak, míg Shuwaikhban jóformán csak a kaffeteria elött szoktak üldögélni. Majd róluk is írok, de ennek a külön fejezetet szentelnék, ugyanis a mit lehet mit nem kis szösszenetben szeretném kifejteni. Ha minden klappol akkor hétvégén jön:)

Apropó Shuwaikh Kaffeteria: Már fel sem tűnnek a Porsche Cayenne-ek vagy a "sima" porschék, vagy bömösök, AMG mercik, meg egyéb ilyen konzervdobozok, de ma azért kellemes látvány fogadott: A bejáratnál állt egy szürke Lamborghini Gallardo. Ugyan nekem nem a kedvencem, a nagyobb testvér Murcialago nekem jöbban bejön, de valami gyönyörű volt így is. Azért durván van mit tejbe aprítaniuk az itt élőknek, és ez látszik is rajtuk (ezt is majd hétvégén taglalom, főleg a lányokon látszik).

Vannak rossz dolgok is, de most túlnyomóan jó kedvem van. Otthon lévők: Nekem durván haldolklik a Thinkpad egerem jobb klikkje. Elég idegesítő hogy néha egyáltalán nem regál a kattintásra, máskor meg tökjó. Nálatok is van ilyen?

Aztán: Ricsi??? Valamit írjál nekem, élsz még? Pöt? Pöt egyáltalán tudja hogy van egy blogom? A többiekről hálisten kapok infókat, de azért MINDEN érdekel:)