A következő címkéjű bejegyzések mutatása: oroszok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: oroszok. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. március 30., kedd

Nem lehet minden nap írni

Nem lehet, mert annyi dolog nem történik, az olvasókat meg baromira nem akarom azzal untatni hogy mi mindent nem csinálok, meg mi minden nem történik.

Habár most egy picit rossz vagyok, mert a szombat-vasárnapom meglepően jól sikerült.

Péntek este kezdődött azzal, hogy lent voltunk kosarazni, ami nem tartott sokáig, meg nem ment annyira jól de azért élveztem. Első alkalom a hátam óta. Jól esett.
Aztán még aznap este, minden idők legnagyobb homokviharját láttam itt Kuvaitban. A korábbi poszt azzal foglalkozik, tényleg brutális. A homok nem jó móka. Csípi a szemed, kaparja a torkod, és MINDENED homokos lesz.

Szóval kosár közben realizáltam, hogy a következő napon korcsolyázás lesz a szakan szervezésében. Ezt nem hagyhattam ki. Fél KD az egész, busz oda, busz vissza, belépő. Ott béreltem most egy hokikorit.
Jöttek az oroszok, Adelbek, Adelet, a koreaiak, indonézek, sőt mikor odaértünk akkor örömmel konstatáltam hogy ott volt Reni is. Szóval sokan voltunk. Az oroszok és Theo tud előre menni, aztán ennyi. Hátramenni, meg megállni csak Én tudtam. A korcsolya nyomta a talpam, de legalább tartotta a bokám. Ellenben éle nem volt. Így amikor kanyarodni akartam akkor volt olyan hogy elkezdett oldalra menni a kori ami eléggé félelmetes. Ilyet még nem is nagyon tapasztaltam koris pályafutásom alatt.
Előre koszorúban akarsz kanyarodni, viszonylag nagy sebesség mellett, és annyit érzel hogy oldalra is csúszol. Durva.

Voltak kis arab gyerekek, meg voltak amerikaiak (Moom the skates are rubbish!)
Ki akartam próbálni hogy megy-e a hokimegállás: amikor a két korit párhuzamosan elfordítom és farolok. Nos mondhatjuk azt hogy siker volt, de a saját korimban ez jóval magabiztosabban és jobban megy (Csopak, jég, hoki, rémlik?). Szóval megcsináltam. Ennek fura eredménye lett. Artur az orosz srác rögtön jött hogy hogyan csináltam, mutassam meg neki. Aztán jöttek az arab kisgyerekek akiknek az volt az első kérdésük hogy Te pro vagy? Mondom nem. Mindegy, csináld meg nekünk ezt a megállást, MOST!

Szóval élveztem, jó volt:)

Aztán vissza a szakanba ahol 1 órás pihenőt rendeltem magamnak, majd pedig az oroszok keltettek hogy hajrá, menni kell, mert ugye meghívtak bennünket. A meghívás elég fura volt. Egy indiai srác hívott bennünket, aki nagyon vallásos volt, és nem átallott hit téríteni. Kaptam is kis muszlim csomagot, mindenféle könyvvel, hogy így ez meg az...
Voltak olyanok akiket már korábban meghívott egy rendezvényre, de mi Rafallal újak voltunk. Facebookon ment a diskurzus a meghívottak között. Itt kialakult egy kis kérdez-felelek, mert a pár ember ki volt akadva hogy baromira nincs kedvük a muszlim maszlagot hallgatni, meg hogy mennyire király az, meg hogy ha megtérnek akkor azt fogják csinálni amit isten mond nekik. Én úgy voltam vele, hogy ha ez lesz akkor mosolygok egyet, meg különben is azt hallottam hogy jó lesz a kaja.

Lementünk a portára gyülekezni. Két kuvaiti jött értünk, fehér dishdáshában, ahogy kell. Mivel megyünk? Hát mivel mással mint két teljesen lesötétített, fekete, bazinagy amerikai terepjáróval. 1 terepjáróba 8-an fértünk el(!!) úgy hogy nem kellett összehúznunk magunkat. De olyan szinten nem, hogy hárman egymás mellett tespedtünk egy sorban, úgy hogy a vállunk közel sem volt egymáshoz.
Elindultunk. Kicsit siettünk, ami úgy nézett ki hogy a két hatalmas lesötétített, fekete terepjáró (komolyan inkább tank) a belső sávban, konvojban 160-nal takarította az utat. Kicsit filmszerű érzésem volt.
Kb 20 percet utaztunk, amikor is megálltunk egy mecsetnél. Itt vagyunk? Nem, csak imádkoznunk kell. Jaa OK. Persze a képmutatók is bementek imádkozni, ha már mindenki imádkozik, mi addig kint maradtunk és beszélgettünk.

Végeztek, beültünk a terepjárókba és mentünk kb 200 métert egy házig. Végül is a kényelem a legfontosabb. A ház hatalmas volt, tipikus kuvaiti kastély szerű ház, ami egy nonprofit társulat, a TIES otthona volt. Lementünk az alagsorban, ahol a már megszokott nagy tér várt minket, fotelekkel. Leültünk és meghallgattuk az előadást. Elvileg Kuwait történelme lett volna az előadás témája, de a láthatóan igen tanult, és normális előadónk inkább választotta a nemzetközi kapcsolatok, az IQ illetve az EQ fogalmának magyarázatát. Végezetül arra jutott hogy a barátság a világban az egyik legfontosabb, és hogy Ő a barátainak köszönhet sok mindent.

Meg is ajándékoztak minket. Kapott mindenki egy kuvaiti, tradicionális hajómakettet (az olaj előtt hajóépítésből éltek leginkább). Nagyon pofás, szerintem hatalmas ajándék. Arról nem beszélve hogy magamtól eszem ágába sem jutott volna ilyen emléket venni Kuvaitról.
Aztán jött a kaja. Hál istennek nem csak Én vagyok ennyire egyszerű gyerek: az oroszok szabályosan gyermeki izgalommal jöttek oda hozzám hogy hurrá, most jön a kaja.
Szokásos kuvaiti vacsora volt, de valami olyan finom hogy elképesztő. Komolyan mondom nagyon finom. Finom rizs, finom csirke, finom marha gombás mártásban. rengeteg volt, de mindent felfaltunk. Jó volt.

Aztán haza, kis dumálás még Rafallal aztán alvás.

Másnap este pedig olvasás közben kopognak az ajtómon. Merih és Hassan, a két török srác volt az. Bálint öltözz aztán menjünk meccset nézni! Micsoda? Meccs!! Több se kellett, felöltöztem és mentem. Jött Rafal is. 4-en mentünk a mubarakiyyához közel lévő török helyhez, ahol már ki volt készítve a TV meg minden.
Bevallom, először nem volt sok kedvem menni, fontolgattam hogy nem is megyek. Aztán szerencsére nem tettem ilyet. És milyen szerencse!
Ugyanis baromira jól éreztem magam. Galatasaray a Fenerbahce ellen, a Fenerbahce nyert, habár Én a GS-nek drukkoltam. Jól éreztem magam, a srácokkal is dumáltunk, a focimeccs is király volt főleg egy olyan társaságban ahol érzed, hogy mindenki feszülten nézi a TV-t hogy mikor lesz helyzet.
A kajáról nem is beszélve. Kebabot ettem és ilyen török sajtos akármit. El sem tudjátok képzelni hogy milyen jó volt, és hogy mennyire sokat ettem. Nem olvasnak, de ezúton is köszönöm a meghívást. Nagyon jól éreztem magam.

Azóta semmi érdekes nem történt. Majd ha lesz még valami akkor megírom:)

2009. november 22., vasárnap

Vasárnap van, teszteltem+bejrút

Mindig elcsodálkozok amikor ilyenkor felkelek a suli után, hogy jééé még csak Vasárnap van. Bezzeg Én már voltam suliban, bezzeg Én már csináltam sok mindent: írtam egy tesztet, megkergettem Alit, meg az alváson is túl vagyok. De haladjunk szépen sorjában:

Ma volt az eget rengetően nagy teszt, felfoghatjuk ZH-nak is. Kb 5 oldal volt, szövegértés, nyelvtan, levélírás.
Háááát hazudnék ha azt mondanám hogy tanultam rá, de mindenesetre azért itt az arab környezet meg az hogy naponta leülök a könyv-papír-füzet elé, és mímelek valami tanulás szerűt az meghozta a gyümölcsét.
A szövegértésem hihetetlenül javult, a leírtakat, a szöveget, mindent 100%-san megértettem, a kérdésekre remekül tudtam válaszolni. Emlékszem amikor a placement test volt, hát ott, akkor ezt tolják elém, akkor elsírom magam a tehetetlenségemben, de itt éreztem hogy wáó, ez meglepően könnyű. Szóval szövegértés kipipálva. Ezután jött a feketeleves.

Nyelvtani átalakítós-sikítós-ragos-babos feladatok: nem szeretem őket. Rájöttem hogy a többesszámokat felszínesen vágom, főleg leírni nem tudom őket :D (Walid letiltom a hozzászólásodat ha olyan:D). Meg hát azok a fránya ragok. Komolyan mondom elkezdtem az ujjamon számolni a rohadt alakokat meg hogy most melyik tum,tunna, vagy mi a tököm kell oda mögé. Idegesítő.... és nagyon fontos, szóval erre ráfekszünk.
Persze nem vagyok meglepve, Harságinál is Én voltam angolon az akinek soha, segg fingja nem volt arról hogy milyen nyelvtani szabályok vannak, és miért ezt használjuk. Azért használom mert passzol oda, kész.

Aztán jött a levél/esszé. Ne tessék hasra esni, egy kb 70 szavas kis cuccot írtam, arról hogy hogyan jöttem kuwaitba, és milyen itt eddig, hol lakom, mit tanulok...

Az egészből a tanulság az az hogy fejlődöm, ha csiga lassan is. Megpróbálom felgyorsítani.

Aztán ma ami még említésre méltó az az, hogy megkaptam az iqámát, ami a tartózkodási engedélyem. 1 évre szól, yeeehaaaaw, most már semmi problémám nem lehet, insallah. Egy teljes oldalon egy szép nagy ragasztott cucc van, a másik oldalon meg 10 dínár értékű pecsét meg egyéb cucc, ami nem is fontos :)

A másik fontos dolog hogy 95% már hogy megyek Libanonba pár napra, leginkább bulizni, de ha már ott vagyunk akkor megnézzük Bejrútot is.
4 ember mondott igent, azaz Rafal, Yani, Artur és Én lennénk az alap csapat de mivel tegnap sikeresen eltoltuk az indulást ezért még lehet hogy csatlakozik pár ember. Fasza lesz ide érzem.
Akkor elmesélem:

Még korábban Rafallal kitaláltuk hogy nagyon király lenne elmenni, valahova, leginkább Karácsonyozni, mert haza ugyebár nem mehetünk, mivel karácsonykor meg utána még egy hónapig tanítás van. Az első úti cél Bahrein volt. Gondoltuk autót bérelünk, meg minden és leugrunk egy picit. Igen ám de rájöttünk hogy ez nem akkor poén, mert Bahrein tulajdonképpen ugyanaz mint Kuwait, csak elszórva lehet kapni piát-legálisan. Mi lenne ha bejrútba mennénk? OKÉÉÉ:)
Ha valakinek még kellene pár dolog: google képek

Elkezdtük szervezni, mindent megnéztük. Repjegy olcsó, szállásra a legolcsóbbat válasszuk: konkrétan egy félig szétlőtt szállodára esett a választásunk, de a szobák jól néztek ki(csak a folyósokon robbant bomba) és úgyis csak pár óra alvásra meg a cuccaink tárolására kell... élet? Hát a kaját meg a piát azt egyszerűen meg lehet oldani, mert eszünk kebabot, de az éjszakai élet húzos lesz. Mindegy, fel vagyunk rá készülve, mindenen spórolunk, ezen nem fogunk.

Nééézd Nagyi, ilyen brutál fickók vigyáznának ránk, és ígérem nem barátkozok Hezbollah bácsikkal:

Aztán átbeszéltük a többiekkel, tegnap meg elmentünk egy jegyirodába megvenni a jegyeket, de probléma merült fel mert a jegyirodák többért akarják adni a jegyet a tervezettnél: mivel csak nekem van dombornyomott kártyám, csak Én tudnám megvenni a jegyeket, de nálam nincs annyi pénz. most az lesz hogy elmegyünk a bankba, mindenki odaadja a pénzét, feltoljuk a számlámra, és fizetünk (Anyu, kedves pénzügyi tanácsadóm, erről még azért Veled beszélnék).
Aztán a következő probléma hogy Oroszország nem tagja az Európai Uniónak (no shit...) és Bulgáriát sem akarták annak nézni. Ez azért fontos mert hirtelen nem tudtuk hogy hogyé van oda a vízum.
Aztán felmerült egy másik probléma is. Karácsonykor mennénk. 25-26-27. Ez mit jelent? Nem lesz nyitva semmi, nem lesznek partik? Hááát akkor tökön szúrjuk magunkat, de itthon, meg a haveroknak azt mondjuk hogy fasza volt.

OK, ezek éppen elég problémát jelentettek, szóval átraktuk az időpontot Január 7-10-ig. Újévkor nem tudunk menni, mert más sem hülye, az újév baromi drága, és már semmi hely nincs.

Szóval most így módosultak a tervek. A január első felében indulás most annyival jobb, hogy az eredetinél megint olcsóbb a repjegy, és a szállás, illetve biztosan vannak partik.Szóval szerintem dobni fogjuk a szétlőtt szállodát és nézünk valami 4-5 csillagost. Hogy miért? Mert megtehetjük. Mert megpróbálom beosztani a pénzemet, és már mielőtt kijöttem az lebegett a szemem előtt hogy Én utazni akarok, és élményeket gyűjteni. Hála a Magyar és a Kuvaiti államnak ez sikerül, mindezt az ösztöndíjból. KÖSZÖNÖM:) És ebben az a legszebb hogy a maradék pénzemből még Egyiptom is bele fog férni 1 hétre, látni a piramisokat, meg Kairót.


Mit írhatnék még? Óóó rengeteg dolgot de nem tudok mindent leírni, meg nem is nagyon akarok.

2009. november 17., kedd

Rövidke dolgok

Ugyan régen írtam már, de semmi baj nincs, csak belerázódtam a dolgokba és most már nincs annyi érdekes dolog amit leírhatnék. Apró életörömök vannak, van amikor sok, van amikor kevés, de azokkal meg az a legnagyobb baj, hogy mire odajutnék hogy postoljam őket elfelejtem őket.
Hmm... rossz kifejezés, nem elfelejtem őket, hanem éppen ellenkezőleg, inkább elraktározom magamban... ez viszont azt eredményezi hogy nem mindig tudok róluk beszámolni.

Most jöjjenek az észrevételek, dolgok amik mostanság történtek:

1.
Mostanság kísérletezek az "életemmel"... nem kell megijedni, a napi ciklusokat próbálom belőni. Ugyanis kialakult egy olyan ciklus hogy kb éjjel kettőkor fekszem, reggel hétkor felkelek, és délután megint alszom egy jó 3 órát, így teljessé téve az igényeimet. Most ki akarom próbálni azt hogy milyen visszaállni az európaiasabb ritmusra...
Amúgy nem vagyok beteg vagy ilyesmi, itt ez a szokásos. MINDENKI alszik délután, este megy inkább az élet. Ez ilyenkor "télen" megmagyarázhatatlan, mert 20 fok (vagy több) van kint, ami elég kellemes, de amint eljő a tavasz rögtön érthetővé fog válni. Theoék egészen elképesztő szintre fejlesztettés ezt az egészet: éjjel 1kor fekszenek, hajnal 4-fél 5ig alszanak, felkelnek, edzenek, filmet néznek, majd suli, majd haza és átalusszák a délutánt...

2.
Rafallal a lengyel sráccal rengeteget lógok együtt. Nagyon jó arc. Majdnem napi rutinná vált az hogy este fél 7 körül sétálunk a kajáldába, aztán meg vissza, utána egy kis csocsó aztán még valami hülyülés.
Csocsóban is Ő a partnerem.

3.
Apropó csocsó: mostanság keményen izzadunk a sikerért, ugyanis miután tönkrevertük a kezdő ligát, hírünk ment a szakanban, és elkezdtek szállingózni az irániak, a bahreiniek, burkina fassoiak... Hát a mérlegünk valami hihetetlenül leromlott. Nyugodtan mondhatjuk hogy az elején konkrétan szarrá vertek bennünket. Aztán jött egy Iráni páros akikkel ugyan megizzadtunk, de úgy elküldtük őket gyufáért ahogy az illik.
Rájöttünk hogy ha fejlődni akarunk, akkor velük kell játszani. Nem vagyunk profik, de ha így haladunk, akkor egy jobb napon igen nagyon durván elverünk majd mindenkit.

4.
Fociról írtam hogy fáj a lábam... nah hát azóta se lett számottevően jobb, ugyanis még mindig orrba szájba focizunk.
A gond ott van hogy az ingerek nem szűnnek miután befejeztük a focit: pár nappal korábban, reggel már megszólalt az órám és ideje volt felkelni, de tudjátok ilyenkor az ember annyira kába hogy képes visszaaludni pár percre is, természetesen nagyon felszínesen és ilyenkor álmodik is.
Egy ilyen volt velem amikor valószínűleg fociról álmodtam és álmomban rúgtam egyet: a probléma ezzel az hogy igaziból is rúgtam egyet, méghozzá izomból a falat. Kb. üvöltöttem, azóta kicsit zöld az egyik lábujjam körömágya...

5.
Jóformán 1 hónapja nem volt csótányom, erre az utóbbi két napban elkefélték a statisztikát. Kettő is jött egymás után. Az egyik a táskámba ment, reggel vettem észre. Természetesen addig nem nyugodtam amíg elő nem került és papucs általi halálra nem ítéltem.... késtem miatta az óráról.
A másik tündér pedig az ágyamban volt. Nagyon kellemes ám baromi gyors csótányokat hajkurászni... és utána még kellemesebb belefeküdni az ágyba... (Bálint, csukott szájjal kell aludni)

6.
Tegnap este a technika soha nem látott szintre ugrott a 10. emeleten. Kb. 12 ember volt a közös részen (ami még a 10.en is ritka dolog) és millió laptop villogott. Hülyegyerekek mit csináltak? Természetesen Trackmania Nation-t játszottak lanban. Azt a nemzetközi káromkodás áradatot fel kellett volna venni. És közben nézők is jöttek, hatalmas volt. Komolyan, mindenki ül valamilyen pózban, és vagy játszik vagy drukkol vagy mittomén mit csinál. Király volt.
ÉS MINDENKI a 10. emeletre jár mert nagyon jó kis helyet csináltunk belőle. Csak azért mert mindenki mindenkivel haverságban van, a lakók segítenek a másiknak, meg megkínáljuk egymást, meg minden egyéb... A többiek irigyelnek minket, mert náluk nem ilyen aktív az élet a közös részen.

7.
Arturt, az egyik orosz gyereket most már komolyan meg fogom verni:) Szegénykém olyan mint egy búgócsiga és mindig engem talál meg amikor baszogathatnékja van. Ma a suliban például süppedtünk a fotelben amikor hátrafeszítette a karjaim. Nah több se kellett, megkergettem szemtől szembe már nem volt akkora gyerek... Jó csak játék, de ha rossz passzban kap el akkor lehet behúzok egyet neki.

8.
Az oroszokkal, kazahokkal mondjuk nagyon jól elvagyok. Arturt is bírom, csak néha igazán csinálhatna magával valamit...
Múltkor vettek 6 kiló halat kb 1500 forintért... Este vették ugye, és másnap már nem árulhatják azt a halat ami ott van, szal inkább olcsón szabadulnak meg tőle mint hogy kidobják: jól teszik.
Kb. egy fél cápát zabáltunk fel. És nagyon finom volt. Köszönöm:)


Majd ha eszembe jut valami még akkor írok. Addig is legyetek jók!

TESSÉK KOMMENTELNI, meg nyomkodni azokat a gombokat amiket nemrég raktam be! Jó érzés kommenteket olvasni, legyen az bármilyen. A véleményeket is várom ezekről a vélemény dobozokról, itt a post alatt. Változtassam meg? vagy más ötlet?

2009. november 13., péntek

Mubarakiyya szöveg+képek

KÉPGALÉRIA

Tudom hogy régen nem írtam, de annyira sok minden nem történik ám velem mint gondolnátok.
Elmesélem a tegnapi napomat...

Csütörtök, szokásos suli, de most csak 1 óra Yaqub. Aztán 1 óra várakozás, ahol az egyetlen kínai sráccal, Kaname (japán) és egy Tajwani lánnyal beszélgettem. Kínai srác nem tudta hogy hol van Magyarország... Igazából nem lepődtem meg, mert tényleg sok kis foltocska van szétszórva ott európában. Van az az Angla, a jókocsikat gyártó tudod, a franzőzök a békájukkal, meg valami temperamentumos déli nép a többi nem is fontos.

Most nem volt rossz, mert Badr bejött órára. Talán az első alkalom. De fel is készített bennünket, mert mondta hogy valami nagy projectet akar velünk csináltatni. Ez abból áll, hogy 4 emberes csapatokat kell alakítani és különböző témákat kitalálni. 1 csapat 1 témát ölel fel, és 1 témában 25 kérdést kell feltennünk kuwaiti embereknek. Összegzést is kell írni erről, természetesen arabul, és ha lehet akkor nyelvjárást kell használni. Jaa 100 szavas lehdzse szótárat kell összeírni. Persze azon kívül amit eddig vettünk.

Ezek után vissza a szakanba aludni egy keveset. Majd másfél óra után Rafal hívására ébredtem, mennek kajálni és utána mennek a city centerbe vásárolni, megyek? Mondom megyek, fél óra és ott vagyok. Kicsit késtem... de mondták hogy nem baj mert jó volt nézni a csajokat a kaffeteria előtt...
Irány Keifan, a lányszakan, de természetesen nem oda mentünk be hanem a city center nevű marketbe. Itt vettünk mindenfélét, láttam beszorult-ordító-síró gyereket, meg mindent amit akartam. Volt hajdú sajt magyarisztánból, de nem vettem mert nincs hűtőm. Mondjuk baromira megkívántam a sajtot...

Aztán haza, mosolyogtunk a lányszakan kameráinak (nah ha letoltam volna a nadrágom akkor még jobban szórakoztunk volna:D), majd még fixáltam egy kicsit az esti pipázáson, de igazából nem nagyon sikerült érdemben sokat szervezni.

Otthon Rafallal menni akartunk még egy óra alvásért amikor Takuye felhívott hogy szeretne velünk beszélni a Projectről. összenéztünk Rafallal: MOST? ok, kap 10 percet, elvégre biztosan fontos mondanivalója van még azon a napon amikor megkaptuk a házifeladatot. Végülis nem rossz hogy két japánnak társultunk össze, mert nagyon dolgoznak:) Amúgy jó arcok bírom őket. Ma délután is össze vissza hülyültünk velük.

Aztán Rafallal elindultunk, elvileg az volt hogy ketten mentünk, mert Janit nem tudtam elérni, Theoék meg nem tudom hol voltak. Azért küldtem egy SMS-t hog ymegyünk pipázni, ha van kedvetek akkor csatlakozzatok.
Nem kellett sok, Theoék és az oroszok is visszajeleztek hogy természetesen jönnek. Reniék is jöttek, de csak ketten: Reni és Sali és kilenckor már el kellett menniük haza... ami elég szívás. Mi még maradtunk bő két órát... de majd a végén.

Szóval Én lepődtem meg a legjobban hogy a végére 12 ember gyűlt össze. NAGGYON JÓ volt. Mindenféléről beszéltünk, majdnem mindenki vízipipázott, ittunk juiceokat és hatalmasakat röhögtünk. Nagyon jól éreztem magam.
Az oroszokkal sokat beszélgettünk különböző dolgokról, van már egy meghívásom Moszkvába is, mondták hogy szállásom van, programot Ők csinálnak, a többit meg majd megoldom, de menjek mindenképpen:)
Beszélgettünk hogy hova fogunk utazgatni, beszélgettünk piákról, nőkről, szokásokról különböző országokban...

Most jöjjenek a képek:

A csapat Theoék nélkül. Sajnos nem tudták megoldani hogy hozzánk üljenek mert annyira nem volt hely (LOL) de miután a lányok elmentek csatlakoztak.

Theoék. Theo mint Eminem, Wang, Aran', Warda (És Adelek csodálkozó feje is belekerült):

Elvan a gyerek:
Kenan, Adelbek, Bálint

Rafallal a lengyel sráccal
Poland, Hungary, Russia, Kirgizistan (Dél Korea elöttünk volt):

Nahh ennyi volt a móka mára, zárul Bálintka mesetára....
nemrég volt itt Kenan, és mondta hogy menjek halat, meg rákot enni, mert sikerült több mint 6 kilót venni, és nem tudnak vele mit csinálni. (kb 1000 forintért)

2009. november 4., szerda

Jó nap/napok

Amilyen eseménydús és borúsak voltak az elmúlt napok, olyan felhőtlenre és jóra sikeredett azóta a többi napom. Azért az elmúltakban is voltak szépségek.

Kezdjük ott, hogy végre valóban beindult a focizás. Eddig csak olyan néha menjünk le aztán nyomjuk dolog volt, most viszont minden másnap este sikerül egyet focizni. Nagyon nagyon királyak:) Egyrészt irgalmatlanul megmozgat, olyan helyeken is, ahol már rég nem voltam megmozgatva: ugye a sok kontrázás, meg egyebek igénybeveszi a lábat. Javul a technikám...őőő... vagyis inkább kifejlődik a technikám, és ami a legfontosabb, tágul a tüdőm, érzem hogy egyre többet tudok, egyre inkább változok durecell nyuszivá, ami végülis a fő cél. A fő cél hogy ne álljak le, hanem körbe-körbe, keresztül kasul futkorásszak.
Nahh most hétfőn sikerült este 10-től éjfélig játszani... Másnap az első lépéseim olyanok voltak a fürdő felé mintha beszartam volna. AdelBek kazah, Kenan orosz, Artur orosz, Jani bolgár, Theo, Wang, Yusuf, meg sokszor kirgiz arcok, meg arab, meg ghánai arcok is jönnek. Nem tudom elmondani hogy mennyire élvezem... És ennek van oka is.
Sokszor tudom tartani a lépést, tehát nem fáradok el, meg ilyenek, de ugye van még mit fejlődni. A másik hogy MINDENKInél minimum 1 fejjel de inkább másfél fejjel magasabb vagyok, ezek mellett kb 2x szélesebb is. Ezek az adottságok azt eredményezik hogy jóformán gyorsabban sprintelek mindenkinél, meg amikor jön Adelbek (van rajta izom, meg nem annyira pici) és el akar lökni a labdától akkor egyszerűen lepattan rólam:)
Kenan, az orosz srác (nahh Ő duracellnyuszi, és ezért is baromijó) hozza a labdát, és simán elugrik előlem:D
Élvezem nah, és baromi jó csapat szokott összejönni.

Aztán, újabb hír hogy ha minden jól megy akkor jövő héttől nem kell buszozni a kaffeteriaig. Ugyanis a melletünk lévő Students Affairs épület felső szintjét már egy ideje alakítják, és ott lesz az új kaffeteria. Ez annyit jelent hogy egy kajálást meg lehet majd úszni 10 perc alatt is, nem kell hozzá majd 1 óra, arról nem beszélve hogy akkor megyek le teázni vagy kávézni amikor akarok, szóval YEAH!

Újabb taggal gazdagodott a 10. emelet. Ez már megtörtént múlt héten, de most írom csak le... Szóval jött Hasszan Elefántcsontpartról. Hatalmas arc. Kb. mindig mosolyog, mindig segít, és a nyelvjárás mellett tökéletesen beszél fuszhában is. Sokszor vagyunk a közös részen, és sokat röhögünk. Nem akarom elkiabálni, de szerintem az egyik legjobb szint a mienk... (nem csak azért mert alig vannak csótányok)

Van egy Bahreini srác is, Őt is Yusufnak hívják. Múltkor volt egy beszélgetésem vele hogy európai kultúra kontra arab kultúra. Nah hát végülis arra jutottunk hogy nincs jobb, mindenkinek más van, mindenki máshogy látja a másikat. Érthető voltam? Például képtelen megérteni hogy európában miért isznak alkoholt. Azzal érvelt hogy ha alkoholt iszol akkor buta, kiszámíthatatlan, és romlott leszel. Ebben igaza is van, csak éppen azt nem sikerült megértetnem vele hogy ha iszol akkor nem feltétlenül kell csatak részegre innod magad. Meg a keresztények... nah itt már hatáskörön kívűl voltam mert sokat sajnos nem értek a dologhoz, de: a keresztények isznak, és a keresztények romlottak meg. Nincs ezzel semmi baj, de már arab országokban is jelen vannak és egyiptomban, sziríában meg a többi helyen azért van alkohol, mert a keresztény befolyás megrontja a légkört. Nah erre nem tudtam mit mondani. Isten elfordult a keresztényektől, és inkább az arabokba vetette hitét. Jó, igazából nekem így is jó, a lényeg az hogy kilyukadtunk oda hogy más-más világ a kettő. Ez van. A beszélgetés amúgy nagyon óvatosan ment, mindketten kihangsúlyoztuk hogy nem akarjuk megbántani a másikat, szimplán csak gondolkodunk és összevetjük egymás gondolatmenetét. Nem mintha besértődtem volna egy gyalázáson...

Ma megkaptam az ösztöndíjam. 110 dínár, nem tudom hogy mások, vagy az elöző ösztöndíjasok honnan vették a 210 dínárt, de nem is érdekel. Ez a 110 Bőven elég, sőt rengeteg pénz. Főleg hogy hamarosan megint megdobnak 60 dínárral. Elképesztő. Khaldiyyát is kezdem már megismerni, legalábbis már tudom hogy a pénz hol van... Rengeteg lány van itt is, csak itt mindenhol vannak, míg Shuwaikhban jóformán csak a kaffeteria elött szoktak üldögélni. Majd róluk is írok, de ennek a külön fejezetet szentelnék, ugyanis a mit lehet mit nem kis szösszenetben szeretném kifejteni. Ha minden klappol akkor hétvégén jön:)

Apropó Shuwaikh Kaffeteria: Már fel sem tűnnek a Porsche Cayenne-ek vagy a "sima" porschék, vagy bömösök, AMG mercik, meg egyéb ilyen konzervdobozok, de ma azért kellemes látvány fogadott: A bejáratnál állt egy szürke Lamborghini Gallardo. Ugyan nekem nem a kedvencem, a nagyobb testvér Murcialago nekem jöbban bejön, de valami gyönyörű volt így is. Azért durván van mit tejbe aprítaniuk az itt élőknek, és ez látszik is rajtuk (ezt is majd hétvégén taglalom, főleg a lányokon látszik).

Vannak rossz dolgok is, de most túlnyomóan jó kedvem van. Otthon lévők: Nekem durván haldolklik a Thinkpad egerem jobb klikkje. Elég idegesítő hogy néha egyáltalán nem regál a kattintásra, máskor meg tökjó. Nálatok is van ilyen?

Aztán: Ricsi??? Valamit írjál nekem, élsz még? Pöt? Pöt egyáltalán tudja hogy van egy blogom? A többiekről hálisten kapok infókat, de azért MINDEN érdekel:)



2009. október 12., hétfő

Fel fogom gyújtani a konyhát

Ma ideges lettem, itt létem óta másodszor. Persze hamar elmúlt, meg nem nagyon tudok ellene mit csinálni de majdnem szétrobbant a fejem. A Kaffeteriaból olyannyira kezd elegem lenni hogy az valami fantasztikus. Monoton, szar a kaja, keveset adnak a smucig egyiptomiak, és rohadékok is. De most nem emiatt húztam fel magam.
Tegnap be akartam váltani kupont italra. Gondoltam simán fog menni. Két nappal ezelőtti kuponok, most már ideje lenne beváltani őket. Odamegyek, majd a gyerek mondja hogy nem lehet beváltani. Jöjjek vissza holnap. Valszeg ott volt a mudír (főnök) vagy mittomén és elhajtott. De később láttam hogy másoknak meg sikerült váltani. Nahh itt (tegnap este) már egy kicsit fészkelődtem. Holnap, azaz ma, visszamentem, kaját kértem és odaadtam neki a jegyet, hogy váltsak. Erre visszadobta a két korábbi jegyemet, hogy ezeket már nem lehet mert lejártak. Nah itt elkezdtem remegni. Elmondtam neki hogy márpedig addig nem megyek el amíg nem váltja fel. Mondja khalas (vége). Erre fogtam és fennhangon (félig ordítva) közöltem vele hogy ne szarakodjon, adjon nekem italt, és már itt sem vagyok és különben is a kispajtása mondta (aki melette állt) nekem tegnap hogy jöjjek vissz ama és akkor fazsa lesz. Nem lehet. Kezdtem lenyugodni, beletörődni hogy ezzel nem érek el sokat. Elküldtem a jóbüdöskanyjába magyarul aztán elvánszorogtam. Egyszerűen hihetetlen. Komolyan mondom olyan érzésem volt mint otthon az eltén amikor valami az Ő hülyeségük miatt nem sikerül, vagy kiszúrnak velem. Olyan bemegyek aztán felborítok mindent érzés.

Nah mindegy, nem érdekel. Ma este nem eszek itthon, kimegyek valahova, shisázok is egyet.

De van jó dolog is. Tegnap megjöttek ugye az oroszok. Nahh netezés után, este be is mutatkoztunk egymásnak, és nagyon szimpatikusak voltak. 3-an vannak és mindhárman muszlimok. Természetesen mű-muszlimok (most komolyan mi a tököm értelme van az egész vallásnak ha mű? Akkor nem mindegy mi a vallásod?), ami azt jelenti hogy nem ortodoxok. Még nincsenek itt egy napja de már hiányzik nekik a pia, kell nekik a nő, és láncdohányosok. Olyan igazi fasza gyerekeknek tűnnek, de most komolyan. Beszélgettem velük, sok mindenről, persze Ők oroszul tolják, mert ugyebár a kazahok is tudnak oroszul, szóval nagyon könnyű. Aztán dumáltunk itt a lehetőségekről, és arra jutottunk hogy: idézem az orosz gyereket: "is everything prohibited in this rotten country??". Nem tudnék jobban egyetérteni. Azt hiszem sokat fogunk együtt lógni.

Szóval ennyi. Most mást nem nagyon tudok írni.