A következő címkéjű bejegyzések mutatása: avenues. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: avenues. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. március 20., szombat

Ez+az (UPD.)

Megint nagyon rég írtam ide. Egyszerűen nem jó ez a hetente frissítem dolog, mert túlságosan ellaposodik a blog: elhagynak az emberek, illetve Én is eltunyulok. Nem jó, nem jó...

Megpróbálok jobban rákoncentrálni, de addig is jöjjön egy kis elemzés. Elemzésem alapja az előző bejegyzés lesz (annyira nehéz szó ez a bejegyzés hogy mindig nehezemre esik leírni... sokkal inkább akarnék posztot írni... de akkor Dév beszólna:D). Nos az angol írás sok mindenkinek tetszett, a célomat elértem vele. Most ahogy nézem, több mint 200 %-os olvasógyarapodást hozott. Az oldalon töltött idő is megnőtt, a mutatók egyértelműen felfelé mennek. Lett Moszkvában 2 rendszeres olvasóm illetve Nigériában is akadt pár. Hmm...
Ami rendkívül érdekes még hogy eddig mindenki magas ívből tett arra a három gombra ami a bejegyzések alatt van, de most ennél az írásnál soha nem látott számban értékelték a bejegyzést az emberek. Gratulálok. Mondjuk sok a nem tetszik pipa de hát ez van.

Mostanság nem lesz több angol bejegyzés, csak ki akartam próbálni.

Semmi izgi nem történik amúgy. Elvagyunk. A hét első felében jó volt az idő aztán fokozatosan váltott át szarra. Szó szerint. Ugyanis homokos minden, kapar a torkod miatta, és centi vastagon áll a homok mindenemen. Úgy vagyok vele hogy már többen túlélték ezt, akkor miért ne Én legyek az aki szintén túléli?

Jó hírek is vannak:) Felszereltek pár napja több helyre a szakanon belül egy jelerősítőt. Ez azt jelenti hogy fullos internet van a szobámban ami nagyon hasznos. Most nem ecsetelném, hogy miért:)
Ám itt valamit valamiért alapon mennek a dolgok, úgyhogy internetet kaptunk, de elvették a meleg vizünket. Nem nagy ügy. Fürdünk hideg vízben. Jelzem, ez bizonyos népcsoportoknál még inkább visszaveti a higiéniát.

Aztán hírt kaptunk arról hogy jön az emír és hogy nagy ünnepség lesz a stadionban (itt az is van a campuson). Király, ezt meg kell nézni. A végzősöket búcsúztatták. Körülbelül ugyanaz volt mint nálunk, csak kuvaiti kiadásba, és nagyobb flanccal. Nekem tetszett.

Stadionba bemenet hatalmas tömeg, Shuwaikhban még sohase volt ennyi ember, a bejáratnál TV társaságok, sok autó, sok katona, rendőr. Belépéskor fémdetektor: kipakolok, keresztül megyek rajta, becsipogok, jalla, menjen tovább. Rafal keresztülmegy rajta, becsipog, jalla menjen tovább. Jah mondom, ez kemény de már igazán hozzászokhattam volna, hiszen a reptéren is így megy:)
Ingyen kóla megragad, keressünk helyet. Artúr, Merih, Hassan, Rafal és Én mentünk. Nálunk lazább emberek ott nem voltak (szőkébbek sem). Leültünk aztán néztünk. Bámulatos volt, láttuk messziről az egyik fő emberkét aki nem is az emír, de nagyjából ugyanolyan fontos. Jól meg volt csinálva, kuwaiti volt és tetszett. Semmi nagy durranás de azért tegye fel mindenki a kérdést, hogy nálunk melyik egyetemen van ekkora felhajtás? Van pénz, nagyon látszik.
Jöjjön pár kép:

Ááá nem volt ám meleg

Szerintem korrektül összehozták

Volt ám diszkóhangulat... És olyan pömpörömpömm zenét nyomtak a karok bemutatásánál amitől mindenkinek felállt a szőr a hátán. Király volt:D

A méltóságok nekünk háttal voltak. Az a kocsisor pedig nekik van, hogy ne kelljen annyit sétálni. Páncélozott volt a legtöbb ha jól láttam.

Hülyék

Jó a parti?? Hell yeah!!!

Másnap megbeszéltük hogy elmegyünk vásárolni. Elmentünk Avenuesbe. Éhesek voltunk, és eldöntöttük hogy most kipróbálunk valami normálisabbat. Néztük hogy hova üljünk be: Jhonny Rocket, Buffalo, Chillies, TGI Fridays... Arra jutottunk, hogy mindegyik ugyanazt azt az amerikai cuccot árulja, max más néven, meg máshogy néz ki, de ugyanaz. Úgyhogy TGI Fridays lett belőle. Rafal Steaket evett, én meg egy sajtos csirke szerűséget. Mondanom sem kell hogy isteni volt, egyszerűen visszagondolok és folyik a nyálam illetve mosoly ül az arcomra, ellenben még ilyen drágán nem ettünk itt Kuvaitban. Fejenként 7KD-t hagytunk ott... Meg is érte meg nem is.

Utána beszabadultunk egy-két jó helyre. Láttam jó cuccokat, de egyrészt nagyon drágák voltak, másrészt itt még mindig tél van (kint 40 fok) és még a "téli" kollekció van kirakva. Két dolgot vettem, egy sapkát mert félek a napszúrástól, illetve egy elmebeteg, polgárpukkasztó piros kis gatyát. Királyság:)

Utána CarreFour ahol webkamerát vettem, illetve kaját, napkrémet, poharat meg egyéb dolgokat. Webkamera azért kellett, mert a régi nem indul el az új rendszeren... Nem szerencsés, ellenben a gépem még soha nem volt ilyen gyors, mint a Win7-tel. Ámen.

Mi van még?

Jah igen, írtunk Jaqúbnál. Vicces volt. Bementem, két oldalas teszt, első oldal hallás után ikszelni hogy mi a jó és mi a nem jó. Megvan. Második oldal: random szavak hiányoznak. Puff. Gőzöm nem volt róla, hogy mit csináljak vele. Magamba roskadva olvasgattam, ide oda írkáltam pár szót, hátha az jó lesz. Aztán felnéztem: mindenki izzad, vagy allahhoz imádkozik hogy segítsen, vagy készül harakirit elkövetni... pusztító látvány. Mindenki szenved. Ezt amúgy Jaqúb is észrevette, és kérdezte, hogy ez ennyire nehéz? Ááá neeem... csak gőzünk nincs róla. Akkor megoldjuk együtt:).

Jövő héten intézem a hurugiyyát (a kilépőt), beszélek majd a tanárokkal is hogy nem leszek itt egy darabig. Remélem nem lesz belőle probléma. Most meg hamarosan megjön a pizzám. Sütöttem magamnak :D:D

Majd még jelentkezek!

UPDATE:

Btw, megvan Omanba is repjegyem:)

2010. február 22., hétfő

"Első nap"

Sikerült kicsit későn lefeküdni 21.-én hála pár dolognak, és azért egy kicsit megint hozzá kell szoknom ehhez a két órához. Nincs ezzel gond, de este meg reggel nagyon érződik.
Nem tudom, hogy csináltam de sikerült cirka 4 órát aludnom, majd felkelni negyed 8-kor, bebattyogni a suliba és rendesen végigcsinálni.

Most hazudtam. Fogalmam sincs hogy mi van az órarendemmel. Adtak egyet, de körülbelül 5x átmagyarázták a kinyomtatott rendet, meg amúgy is dolgom volt. 11-kor beszéltük meg Rafallal, hogy elmegyünk Khaldiyyába, és felvesszük a pénzünket... szóval gőzöm sincs hogy normálisan voltam-e iskolában vagy sem. Elvileg igen, gyakorlatilag meg majd ha kapom az ívet hogy nem voltam akkor nem.

Reggel suliban (álmos, rövid haj...)

A suliról amúgy annyit, hogy teljesen kiment a fejemből minden. Ott karattyol a tanár, és kb. semmit nem értek meg belőle. Eléggé kiábrándító. Remélem hamarosan elmúlik és visszatérünk ahhoz az áldásos állapothoz amikor ha figyeltem akkor a nagyját megértettem annak amit mondott. Renivel is találkoztam, minden testrésze megvan ha jól láttam, látszólag semmi baja. Meg is ajándékoztunk egymást: Tőlem kapott majd 1 kiló csokit, Én meg nem is gondoltam volna, de kaptam egy imaszőnyeget Bagdadból, illetve egy csomag képeslapot. Nem gyenge, nagyon szépen köszönöm:)

Ezek után mentünk pénzt kiverni az egyetemből. Legalábbis arra számítottunk, hogy ki kell verni belőlük, de olyan simán, olajozottan ment minden, hogy meglepődtünk. 60 ropogós kuvaiti dinárt kaptunk a kezünkbe. Hát ezek után kell csinálni valamit vele...

Szerintetek milyen szín lesz nyáron a divat?


Már megint a rossz helyen... (Hófehérke és az X nazgul)

The Avenues. Mi kell? Nos, benéztünk pár helyre, de egyenlőre egyikünknek sem volt valami sok kedve ruhát vagy egyéb ilyen cuccot vásárolni, arról nem is beszélve, hogy az igazi leárazások elvileg még hátravannak. (érdekesség: nem kellett alkudoznom a taxissal... annyiért vitt el minket amennyit mondtam neki. Fehér holló)

Bementünk az IKEA-ba is, ami nagyon vicces volt. Bementünk, jó bent vagyunk: lehet kajálni, meg fizetni. OK, hol vannak a bútorok meg a többi cucc? Nem most komolyan, ez nem vicces. Minden van, hot dog, röskveska puding, meg jörkapukka krémleves. Az IKEA profilt váltott... Aztán benyitottam egy szervízajtón. Kajak azt hittem hogy a bangladeshiek fognak ott cigizni, és a felmosórongyra támaszkodni. De nem, az IKEA sok kis izéje, meg a puffok meg minden egyéb tárult elénk. Ennél idiótább megoldást még nem láttam. Nem mondok semmit, de kétszer jártunk fel alá és valószínűleg mi voltunk full idióták, hogy nem találtuk meg a bejáratot.

Aztán kajáltunk az Au bon Pain-ben (Péjn:D), kellemes volt. Aztán irány a helyi tesco (CarreFour), lecsekkolni minden hülyeséget. Nah hát itt sokat ökörködtünk (mondjuk korántsem annyit mint az IKEAban). Vettem fogkefét, a régi kezd elhalni, vettem szőlőt mert megkívántam, vettem tisztítószert, meg bagettet... blablabla

Rafallal gondoltuk hogy olasz bérgyilkosoknak öltözünk

Én inkább sikerültem drogbárónak

Rafal még vett pár dolgot, amin sokat röhögtünk, szívattam egy picit:D Ezek után haza, baromira elfáradtunk.

Aztán kicsit kevesebb mint egy óra után hívott Reni, hogy most, ma mennek lőni menjünk velük. Király:) Megyünk. Achmed, egy holland srác, Reni, Rafal és Én mentünk. A lőtér a Kuvaiti Lövőklub vagy micsoda. Nagyon jó, nagyon hosszú az út oda, kint van a francban. megérkezünk, és hát fordultunk is vissza. Ugyanis valami nemzeti lövőverseny volt...

Bementünk a városba és ettünk... Állítólag valami jó helyen voltunk de annyira nem estem tőle hasra. Mindegy, itthon várt a jó kis bagettem egy kis hazaival:)

Nem hittem volna hogy ennyire mozgalmas lesz az úgymond "első" napom, de kellemesre sikeredett. Arról nem beszélve hogy amikor felkelek akkor bőven 20 fok felett van a hőmérséklet, nyitott ablaknál alszom, délután pedig simán 29-30-nál vagyunk. Ez azért kellemes:)

u.i.: amikor hazajöttünk az avenuesből akkor szóltak hogy levelem érkezett. Hirtelen nem tudtam mi van, de aztán eszembe jutott. A liftben nyitottam ki, és zenélt. Hihetetlenül feldobott, így megkésve is hatalmasat dobott a kedvemen. Millió puszi érte:)

2010. január 19., kedd

Jó nap - Iraq special

KÉPGALÉRIA Jan. 18.
Több kép a galériában.

Tegnap nagyon jó napom volt. Igazából semmi érdekes nem történt, de nagyon jól éreztem magam, olyan furán és érdekesen, de hatalmas élmény volt. Számomra legalábbis. Megpróbálom szavakba önteni.

Nos mint tudtuk, Reni elutazik Irakba, a családjához. Meghívott engem hogy kísérjem el a határig. Örültem hogy elhívott, kíváncsi is voltam, meg bármi jobb mint a szakanban lenni.

Tegnap (Hétfő) reggel 11-re itt is voltak értem és mint kiderült jött velünk az új srác, egy brazil fiú. Alexnek hívják, ugyanúgy van itt mint a két magyar korábbról, azaz 1 hónapig látogatja a Mubarak kórházat. Jó fej. Az autóban volt még Reni is, meg Achmed is, szintén doktorjelölt.


Reni mivel irakba megy, egyedül: nem nézhetett ki európaiul. Beöltözött, mindenhol takarva volt, feketében, és természetesen higabot is vett fel. Fantasztikusan borzalmas volt. Reni úgy nézett ki mint egy 80 éves banya. Szegény... (megengedem hogy kommentelj egy bazd+-et :D)

Az autóban dumáltunk meg hülyültünk, meg Achmed folyamatosan fel akarta hívni Reni nagybátyját vagy az apját aki a határon túl volt. Ezzel eddig nincs is baj, de a vezető is Ő volt, a kuwaiti forgalomban. Ő azt mondja jó vezető, Én ezt nem tudom ennyi idő alatt megítélni, de szerintem veszélyes volt. Achmed, tessék jobban figyelni.
Hamarosan kiértünk Kuwait Cityből, és az autópályán, a semmi közepén találtuk magunkat. Komolyan nincs semmi, 3 sávos autópálya, póznák oldalt, Burger King az iraqi határtól 70 kilométerre, és fekvőrendőr az autópályán, mert hogy checkpoint... Ez azért durva, de elnézzük. Vezetőnk természetesen megint nem figyelt, de a fekvőrendőrt nem kaptuk be kiló-negyvennel, hálistennek.


Ahogy közeledtünk Irak felé annyira volt lepusztultabb a környék. Több pózna lett, és feltűntek farmok, ahol fákat, illetve gyümölcsöt-zöldséget termesztenek. Ezek aranyosak. Egy kis zöld a sivatagban. Eszembe jutott, hogy most mit is csinálok. Egy autóban ülök és éppen az iraki határ felé robogok a sivatagban, ami meglepően közel van.
Jobb oldalt olajkút: 1 darab, nem lángol, de mögötte valami igen. Érdekes látvány volt az is. Bal oldalt szitává lőtt, szétrobbantott, üres, romos épületek. Némelyikre még a vezetékpózna is rádőlt. Nem tudom hogy miért hagyták ezt úgy, mindenesetre ilyet is ritkán lát az ember. Legalábbis Én.

Lassan megérkeztünk, a Kuwait Citytől cirka 90 km-re lévő határhoz. Begurultunk a határátkelőhöz, ahol volt pár rendőr... Itt a brazil sráccal fényképezőgép elő, és nagyon óvatosan csináltunk fényképet. Megkérdeztük, hogy át lehet-e menni, vagy hogy mennek itt a dolgok. A határőr felhívta a figyelmünket hogy csak busszal. Ott áll a parkolóban, tessék odamenni, ingyenes, felszállnak és átjönnek. Wáó. Ennyi. Karnyújtásnyira Iraktól. Ez volt az a pillanat amikor úgy voltam vele hogy furán érzem magam.


Visszakanyarodtunk a parkolóba ami nem volt messze. Az egész olyan üresnek, kihaltnak hatott attól függetlenül hogy voltak autók,meg voltak emberek is. A parkolóban, Achmed lebeszélte a sofőrrel a dolgokat, elbúcsúztunk Renitől akin látszott hogy nagyon izgul és kész. Busz elindul, el a határ felé, mi meg megcélozzuk gyalog a kis élelmiszerboltot ami a határ mellett van. Reninek integetek, Nővéremnek meg írok egy SMS-t hogy éppen sétafikálok a párszáz méterre lévő iraki határ felé. A koncepció a következő volt: megvárjuk amíg Reni a túloldalról hangot ad. Addig meg reggelizünk. Vettünk, fagyit, csokit, sajtos cuccot. Jól betömtük, és közben dumáltunk mindenféléről.


Reni a buszonMár csak a katonai szerkó kellene és mehetnék jenki katonának

Mögöttem a határ
Komolyan nem gondoltam volna pár évvel ezelőtt, hogy a kis Bálintka egy kuwaitival és egy brazil sráccal fog az iraki határon egy lepukkant élelmiszerbolt elött reggelizni, és az élet nagy dolgairól beszélni. Valahogy kétlem hogy ez normális lenne. És abban is biztos vagyok ezek az élmények hatalmasak. Hány olyan embert ismersz Kedves Olvasóm aki ilyen dolgokat csinál? (lehet kommentelni)

Körülbelül egy óra reggelizés után úgy döntöttünk hogy menjünk hazafelé. Reni átért, jól van (azt hiszem).

Nagyjából 10 perce mentünk az autópályán amikor oldalt megláttunk egy adag tevét. Szabadon. Mi sem természetesebb mint hogy félreállunk a leállósávba és becaplatunk a sivatagba megsimogatni a tevéket. Volt tevepásztor is egy szudáni arc, aki kedves volt, mondott pár dolgot a tevékről, meg megengedte hogy megüljük a vezértevét. Nekem nem volt túl sok kedvem ehhez. Aztán el kellett futnia mert 6-8 teve elkezdett elmászni az autópályára. Egy ideig egyedül voltunk 3 tevével, néha beszartunk amikor elkezdtek felénk ügetni, de összességében nagyon jó fejek, sokat hülyültünk:)

A szudáni pásztorral
(több kép a galériában)

Szudáni pásztor visszajött de nem járt sikerrel. Ötlet: gyere velünk, autóval vagyunk és összeszedjük a tevéket. Három sávos autópályán néha kamionok, autók suhantak ám szerencsére nem volt nagy a forgalom. Tevéből viszont rengeteg lófrált az utakon. Nagyon vicces volt. Ilyet is ritkán látok. Olyan tipikusan klisés volt az egész. Autópályáról tereltem vissza tevéket a sivatagba. Pipa:)


hazafelé menet Alex bealudt, Achmeddel ketten dumáltunk mindenféléről. Autókról, kuwaitról meg egyéb témákról. Az Avenuesba mentünk ami nem volt érdekes, baromira untam már. Órákat és napszemüvegeket néztünk mert a brazil gyerek azt akar venni. Éhesek voltunk és fáradtak. Nah az éhséget egy méregdrága étteremben hagytuk ott. Egy régi '40-es évekbeli amerikai étteremben: Jhonny Rocket (ha ez mond valamit). Hihetetlenül finom volt, egyszer ki kellett próbálni, de az árait nem lehet finanszírozni az ösztöndíjból.

Záróakkordként pedig ez a csoda állt a parkolóban. McLaren Mercedes SLR cabrio. Elképesztően jól nézett ki, csináltam is róla 1 jó fényképeket és sok rosszat. Jah és rossz helyen parkolt, de Ő megteheti. Olvadoztunk tőle...


Nos ennyi volt az Én kis kalandom hétfőn. Mint ahogy az elején is írtam, lehet hogy semmi különleges nem történt, de Én valami hihetetlenül élveztem és nagyon örültem hogy elmehettem. Reméljük a második félévben majd egy babiloni kiruccanás is lesz belőle és akkor valóban át is lépem a határt, de ezek csak tervek-álmok egyenlőre.

2010. január 14., csütörtök

Csakúgy

Nem is néztem, hogy az elöző bejegyzésem volt a 80. Ez meg a 81. Kíváncsi vagyok hogy mi lesz a 100. bejegyzésem. Vagy valami banális hülyeségről fogok írni ami a szakanban történt, vagy pedig valami kalandról. Nem tudom még.

Apropó, körülbelül két hete feljött az üzengetős emberke, hogy kell neki a személyi számom. Ok, lementem, megadtam a musrifnak, nagyon szépen megköszönte.
Aztán nemrég megint feljött, hogy van-e fénymásolatom róla. Minek az? Mert a szám kellene...elvesztettük a múltkorit, de hozott ceruzát meg tollat hogy felírja. Mondom még mindig nincs fénymásolatom, de itt van írja fel. Mondanom sem kell hogy nagyon nehezen sikerült felírni azt a pár számot, de sikerült.

Másnap rendes voltam, elmentem aztán lefénymásoltam nekik a személyim mert képesek és gondot csinálnak belőle. Elképesztő...

Most meg itt ülök a közös részen és indiai/pakisztáni arcok sürögnek-forognak körülöttem. Mindegyik kezében van egy törlőkendő, és amit találnak azt megtisztítanak. Nem tudom, hogy egy székhez miért kell két ember, de bánom is Én van belőlük elég. Nagyon viccesek.

Múltkor az egyik körülbelül 20 percen át takarította a liftben a tükröt. Aranyos volt, mert csak egy kendője van ami félig vizes félig száraz, félig koszos... őőőő szóval értitek. És itt kente a mocskot a tükrön. Ha tudtam volna precízen mondani indiaiul vagy bangladeshiül hogy ennél szebb nem lesz akkor mondtam volna...

Aztán ott van a higiénia. Nagyon sokszor hiányzik. És leginkább a liftben jön elő. A 10.-en lakok így meglehetősen sokat liftezek. Nah most a lift kb 1m x 1m-es, és simán belefér 4-5 ember. Kuss van, majd Bálintka a 2. emeletnél szépen lassan felkapcsolja a ventilátort. Ilyenkor mindig egy kicsit zavarban vagyok, mert úgy érzem magam mintha 2 afgán és 2 nigériai között az európai hangosan megjegyezte volna hogy "büdösek vagytok". Ez mondjuk így van, de eszem ágában sincs ilyet mondani vagy fintorogni vagy ilyesmi.

Aztán ott vannak az arabok. Szaudi, kuwaiti, bahreini. Leginkább rájuk vonatkozik, de természetesen találkoztam már más nemzetiségűekkel is akik valami elképesztő módon igényesek. Köztük Én vagyok a kicsit slamposabb. Mondjuk ugyanott vagyunk mint az előző liftes szituban, itt is felkapcsoljuk a ventilátort mert nem kapunk levegőt a parfümtől. Azzal fürdenek.
Mondanom sem kell hogy ez a kellemesebb nem pedig amikor a hagyma, az izzadtság, meg a "fasírt" jön ki a nyakadon meg a hónod alól.

Aztán suli: már nincs. Tegnap volt az utolsó. Fogalmazást írtam, 136 szó lett, nem izzadtam rajta annyit mint gondoltam volna, de így sem volt egyszerű. Szépen leírtam, leellenőriztettem másokkal is, megbeszéltük a hibáimat, tehát akkor órán odaadom a tanárnak.
Elaludtam basszus... No mindegy, a mű készen van, majd odaadom a vizsga napján. Ez van.

Tegnap voltunk Rafallal Avenuesban, kicsit pénzt költeni. Jó volt, vettem 3 pólót. Tetszenek:)

Megyek tanulok egy két szót, rámfér:D


2009. december 26., szombat

Nem hittem volna...

...hogy ennyire jól sikerül majd a Karácsony.

GALÉRIA

Legutolsó posztomnál ott tartottam, hogy 24.-e van, voltam suliban, aztán neteztem egy picit, majd természetesen a természet győzött és beájultam az ágyba. Hála az égnek sikerült időben felkelnem, így összepakoltam és 6 óra környékén elindultam Keifanba, ahol a kávézó volt. A taxiban rajtam kívül ült még valaki, de meglepve tapasztaltam, hogy bekapcsolódtam a beszélgetésbe, habár csak konyhanyelven(otthon ezért megfognak vágni, mert baromira nem beszélek jól, csak egymás után csapom a szavakat).

Odaértem, a kávézóban volt bőven hely, ám sajnos nem foteles részen, de ez kicsit sem tudott zavarni. Odamentem a pulthoz, rendeltem: Decaf english breakfast tea(oppá) és ribizlis sajttorta. Mindkettő isteni volt. Megkérdeztem az internetet is, és kiderült hogy nekem adják oda a legutolsó internet jegyet, amivel 1 órán keresztül használhatom a netet. Akkora mázlim volt ezzel hogy el se hiszitek. Az utolsót hoztam el...

Felmentem, skype bekapcs és már hívtam is Esztert. Azonnal reagált, tökéletes képminőség, tökéletes hang, semmi akadozás és egyszer sem szakadt meg. Nem volt egy erős net (125kb/sec), de könyörgöm ENNYI a minimum ahhoz hogy normálisan tudd használni az alapvető szolgáltatásokat. Ennél kisebb sebességnél inkább szenvedés minden... 21. század KUWAIT SZAKAN FFS!!

Időközben megérkezett Reni is, de Én még beszéltem (boccs). Anyuékat nagyon jó volt normálisan látni, mindenki egyben: Papa, Mama, Nővérkém, Apu, Anyu. Király volt, nagyon élveztem, ha csak 1 órán át tartott is. Aztán lejárt a net, és elraktam a laptopot. Renivel dumáltam, és még ajándékot is kaptam Tőle: egy bugyuta fejű tevét:D:D Nagyon jól néz ki:)
Köszönöm, jó volt. Mivel Reninek vissza kellett mennie, nem maradtunk sokáig, fél 10-re vissza is ért a börtönbe, Én meg fogtam egy taxit haza.

Otthon rendeltem magamnak kaját, aztán elkezdtem nézni egy filmet. Majd 11 környékén hívott Rafal hogy fent vagyok-e még. Mondom persze. Akkor jön és hoz puppyseed kalácsot (BEJGLÍÍÍÍ). Ok. Nah hát mondanom sem kell hogy baromira jó ötlet volt, mert széthülyültük az agyunkat, ettünk, meg beszélgettünk, meg minden csináltunk. Szóval baromira nem voltam egyedül, és nagyon jól éreztem magam.

Igen tisztában vagyok vele hogy fundamentalistává válok... (most minek borotválkozzak?:D)

A bejgli érdekes dolog itt, mert tele van mákkal: tiltott. Ezen kívül jól át volt itatva rummal: tiltott. Szal mondhatjuk, hogy olyan csúnyán megkeféltük a törvényeket, ahogy azt normál ember nem szokta... Tömény droggal tömtük a fejünket... haráám. Jól esett. Rafallal még az asztalba is belevágtunk amikor a bejglit szeltük:D No comment.

Boldog Karácsonyt:)))

Aztán 3 körül el is mentünk aludni. Másnap délután 3-kor sikerült is felkelni, lementem Rafalhoz, hogy akkor beszéljük meg a dolgokat. Megbeszéltük, Megyünk az Au bon Pain-be (azaz a péjnbe, mint fájdalomba: vicces volt). Ez egy Kávézó és sütöde az Avenues nevű mallban. Rafal, Ewa, Yani, Reni és Én. Többen nem is kellettünk. Itt ittunk, ettünk, hülyültünk, neteztünk. Ingyenes volt a net, és megállapítottam hogy lassabb mint a szakanban. Nem tudom hogy csinálják... Jól éreztem magam itt, és sikerült is eldumálni egy csomó időt. Aztán vissza a szakanba, majd netezés, meg hülyülés...

Nahh itt van Renike is, hogy teljes legyen a világ, de akkor már felrakom Ewat is...


Összegzésképpen elmondhatom hogy rosszabbra számítottam. Arra hogy jobban megvisel, és jobban magamba roskadok, ám a helyzet az hogy épp ellenkezőleg: az elmúlt pár hétben most érzem magam a legjobban.

Btw., Lilla mondta, hogy elvileg meghívtak a nagykövetségre szilveszteri partira. 15KD a beugró. Ezzel alapvető gondom az, hogy per pillanat 10 KD-m sincs. Ha kapok ösztöndíjat addig, akkor elképzelhető hogy benézek, ha nem akkor nem.

Jah és ittlétem alatt először berágtam a müezzinre. Ma valaki direkt szívatta a népet. Az Én hibám hogy mostanság többet meghallok (úristen asszimilálnak), de az már nem hogy ma majdnem mindegyik kb. 10 percesre sikeredett, és már-már azt hittem hogy soha nem ér véget. Arról nem is beszélve hogy valaki randomra bekiabálja hogy Allah...Ahkbar.

2009. november 5., csütörtök

Pedal to the metal

51. bejegyzésem ez a mai... csak most vettem észre.

KÉPGALÉRIA


Tegnap sikeresen elköltöttünk egy kis pénzt az Avenuesban. Vettem majdnem mindent ami kellett.
A kaja, pia, csoki meg egyebek mellett, megleptem magam egy vízforralóval, és egy bögrével.

Most mondjátok azt hogy nem állat:Tegnap ebben nagyjából kimerült az esti program... mindenki megrohamozta a boltokat, meg a Carre Four-t és bevásárolt. Van aki laptopot vett, van aki minden mást. Én személy szerint a digitális fényképezőket néztem, mert szemezek nagyon egy új darabbal... A régi nagy, lassú és hamar lemerül... de még sokat fogok aludni a dologra úgy gondolom.

Még valamit érdemes megemlíteni: mielőtt vásároltunk volna, ettünk. Nah ezt úgy képzeljétek el hogy Én Subwayből hoztam kaját (ugyanaz, csak nincs egy csomó felvágott...) Theoék pedig valami eszméletlen durva KFC (dazsaazs kíntáákíí) pakkot zabáltak fel. Komolyan mondom durva volt. Egy bazi nagy bödönben rengeteg hús... meg krumpli, meg másfél liter kóla, meg még az anyám kínja mi... Egy kisebb afrikai ország egyhavi kajamennyiségét zabálták fel...

Ma nem volt semmi érdekes... volt kemény 1 órám, ugyanis Badr nem nagyon jár be csütörtökönként... Kuwaiti, lehet Én sem járnék be...

Délután jött az ötlet hogy elmegyünk a BookFair nevezetű rendezvényre. Ezt úgy képzeljétek el mint a Hungexpót, csak kb 20x kisebb (kisebb!!!!) és csak könyvek vannak benne. Nahh itt voltunk ma, és töltöttünk el egy kis időt. Itt vettem 4 "könyvet". A jó ezekben az hogy fele angolul fele arabul van. Nekem még nehezek, de ha ezeken átrágom magam akkor nagyon prőő leszek:)


Képek:

Eszternek írom éppen a válasz SMS-t hogy szar ügy hogy nálatok már mínuszok vannak és kell a téligumi...:) (jaaa enyhén elaludt fejem és hajam van)


Zsákos Frodó apja is megtalált, mondtam neki hogy a srác elugrott Mordorba, majd jön.


A többi képet a galériában találjatok. Most mennem kell mert megjött a megrendelt kajám, és utána meg szét kell vernem pár arcot csocsóban.

2009. október 30., péntek

Ügyintézéseim...

Most péntek van ugyan, de minden amit leírok az csütörtökön történt.

Ugyebár reggel el kellett mennünk Khaldiyya campusra a "diákigazolványainkért". Nem tudom hogy ezzel hogy vagyok beljebb, de legalább nem fognak megakasztani az ellenőrök semelyik campuson sem, mivel már van ilyenem.

Ahhoz képest hogy mennyire bágyadt volt mindenki, és hogy mennyire nem akartunk khaldiyyába menni, nagyon jól szórakoztunk. Mi fiuk hátul, lányok elöl. A lányok most kevesen voltak, kb 5-6 lány. Természetesen majdnem mindegyik abayában, csadorban feszített...
Már nemis tudom miről beszéltünk amikor felmerült hogy ezeket nindzsának hívjuk. Nah innentől kezdve előjött a fáradtság, meg az unalom és ezt a két dolgot vegyítve a hülyeségünkkel irgalmatlanul röhögtünk, és állathangokat adtunk ki, meg ilyenek. A velünk ülő pár ghánai, vagy elefántcsontparti srác (nemtom, a lényeg hogy Afrikaiak) a végén már nem tudták abbahagyni a röhögést, miattunk:D Természetesen a lányok is észrevették, mert néhány nindzsa néha hátrafordult... ilyenkor mindig kicsit elült a röhögés meg a beszélgetés, de amint visszafordultak kitörtünk:D:D Hatalmas volt:)

Megérkeztünk, megtaláltuk az irodát és hihetetlenül gyorsan ment az ügyintézés, elégedett voltam.


Majd miután mindenki pénzhiányban szenved, gondoltuk kicsit dörömbölünk az ösztöndíj miatt. Ez meg is történt, egy jó kis épületbe mentünk, ahol természetesen kiakasztottuk a liftet... Szóltak hogy esetleg Vasárnap nézzünk vissza. Meglesz.

Aztán vissza Shuwaikhba. Nah itt meg megkérdeztük MohSul-t hogy mi a tökömet kezdjünk az orvosi cuccokkal... Elmondta, jó menjünk. Aztán a Japánok elmondták hogy elöszőr az X-ray papírt kell kikérni de azt csak délután lehet, aztán meg a vérvétel eredményét, ami meg csak délelött... Nah mindegy.. Tudja valaki az utat? Tudták. Akkor menjünk, lesz ami lesz.

Buszt nem kaptunk (gondolom a lányok kapnak majd), taxit most nem engedhetjük meg magunknak... akkor sétálunk. Igen ám de nincs járda. Jó hát magas ívből, akkor az úttesten sétálunk. Úgyhogy több ember, az úttesten sétálva közelítette meg azt a tetves kórházat. Nincs messze, de azért soknak tűnt, főleg hogy milyen úton kellett másznunk. Megérkeztünk, megtaláltuk a fülkét, másodiknak Én kértem a papírom. Nem akarta megtalálni. Mondtam neki hogy keresd még ott lesz az... végülis meglett, Ok, akkor irány a vérvétel eredményének kiderítése.
Visszaséta, ez is kegyetlen, papír kérés, kicsi várakozás, majd ezt is megkaptuk, beváltva az X-Ray papírt. Királyság. Nem hittük volna hogy siker mindkettőt elcsípni, de sikerült. Büszkék voltunk magunkra.

Kb fél 2re vissza is értünk a szakanba, ahol MohSulnak kell odaadni ezt a papírfecnit... Természetesn MohSul már nem volt, vége a munkaidőnek, majd Vasárnap. OK, akkor majd akkor, de legalább már nem kell sokat szarakodni, ezen is túl vagyok. Utána majd jönnek a vicces dolgok.

Ezekután kaja, majd elmentem Janival az Avenuesba. Vennem kellett szappant, mosóport, fogkrémet. Meg is vettem, maradt kemény 200 filsem. Annyi pénzem maradt hogy tudok venni két kólát. De nem izgat, mert most egyrészt nem kell, másrészt ha Vasárnap valóban megkapjuk a pénzünket, akkor baromira gazdag leszek:D Simán helyreáll a költségvetés ahogy néztem, és ha minden igaz akkor még a dollárokhoz sem kell tobbet hozzányúlnom:)

Nah végülis ennyi. Gyorsan feldobom a blogot, mert hamarosan megyek focizni.

Srácoknak üzenem, hogy ha egyszer hazamegyek akkor készüljenek fel hogy Velem többet nem lehet majd csocsózni. Még nem vagyok pró, de jól mutatja a dolgok állását, hogy mikor idejöttem akkor még lassan ment minden, pár napja viszont tönkrevertünk egy Bahreini párost, akik nem voltak rosszak:)

És Walid ígérem hogy fogunk arabul csevegni, mikor hazamegyek (bár gyanítom Hannával jobban megértetem magam).

2009. október 17., szombat

Whisky, Whisky, Dicksons, Szuq, Whisky

Szóval írok is valamit. vagy legalábbis megpróbálom. Nem ígérem hogy hosszú leszek, vagy élvezetes, mert az mostanában nem megy...

Szerdán keveset aludtam, későn feküdtem, korán keltem, forgolódtam. Ez hangyányit megalapozta a csütörtöki napomat. Az iskola borzasztónak tűnt, bár Theo megröhögtetett (első sorban ültünk, mert késtünk). Utána kaja, majd elmentünk az Avenuesban és vettünk egy- egy Dumbellt (súlyzót) Legalább most már kezdem érezni az izmaim helyét. Sajnos nincs hova eljárni szóval most csak ilyen koca-gyúrás lesz, a futás mellett. Elfogyni talán nem fogok, mert azért jól táplálnak, de szándékomban áll kondit szerezni, a súlyzó pedig remélhetőleg rendben tartja a még megmaradt izmaim.
Szóval hamar letudtuk a plázát (hamarosan újra megyek) és belezúgtam az ágyba. Talán ha mésfél órát aludtam éjszaka... szóval jólesett.
Közben hívott Reni, hogy rossz híre van, mennem kell a konzulátusra. Naaaa neeeee. Nincs kedvem ott mosolyogni, meg mesélni.

Telt az idő és hirtelen egy taxiban találtam magam amivel az USA embassy főbejáratához vitettem magam (itt van a közelben a magyar) és megkérdeztem tőle merre visz az út budára.

Aztán meglett a nagykövetség. Bent, rögtön le kellett mennem az alagsorba, persze közben megdícsérték az öltözékem (Én voltam az egyik legkulturáltabban felöltözött egyén). Az előadást Dr Varró József tartotta, egy vezető rovos a szakmájában, amit intervenciós radiológiának hívnak. Vicces volt. Egy csövet dugdosnak a csávókba aztán kész. Érdekes volt, de még mindig nem tudtam hogy mit csinálok itt. Komolyan mondom a magyarok között idegennek éreztem magam. Magyarul beszélő emberrel már régóta nem találkoztam, főleg nem ennyivel. A nyelvet se nagyon alkalmazom.
Ám az előadás után kisebb fogadást rendeztek. Kis sütikével (persze kimaradt a tetves vacsora, szóval éhes voltam) elkezdtem betolni pár pogácsát, és töltettem magamnak Whiskyt. Elsőre nem akartam elhinni, de ott volt. ÉS NAGYON JÓL ESETT. Ezek után jöttek a beszélgető partnerek: Fodor Barnabás (Fodor t. úr fia) Ágai zsolt konzul helyettes, Várkonyi Péter aneszteziológus... blablabla. Fogyott a whisky nagyon, de jajjj jólesett, meg az a sok kis péksüti is.
Beszélgettünk, meg meséltünk, és közben ittunk-ettünk. Jó kedvem lett. Élveztem. Aztán vége lett. Nahh a lányokat hazavitte a sofőr, engem meg Várkonyi Péter. Tudom nem akkora nagy szám de egy 250 lovas SAAB 93-mal mentünk. Nah azért préselt az ülésbe rendesen, és ott is jókat beszélgettünk. Szóval a végére még egy kis európaiassabb gyorsulást is kaptam... már kezdtem hozzászokni ezekhez a nagy amerikai hodályokhoz... Majd írok róluk, mert érdekesek, de még gyűjtöm a tapasztalatot.

Ennyi volt kb az este. Másnap pedig mosás, meg kicsit rendet raktam, aztán pedig a többiek kitalálták hogy menjünk el a pénteki piacra (szuq dzsuma).
Nah ez a piac nagyon hasonlít ahhoz ami otthon nálunk van, csak azzal a különbséggel hogy ez nagyobb, keletiesebb cuccok kaphatók, és a termékek túlnyomó része használt/lopott/rossz. Láttam 2 literes vízforralót 1 dínárért. Az volt a bajom vele hogy baromi koszos, és baromi undorítóan nézett ki. Tudom hogy ki kell mosni, meg ilyenek, de azért ilyet csak akkor veszek ha szép állapotban van. Nembaj, addig használom Theóét. Nem is kell.
Az egyik indonéz gyerek vett két darab Casio órát 5 dínárért, és mutatta hogy nézd olyan mint az enyém, csak az övé még világítani is tud, az enyém meg nem. Mondom: jah király :). Örült neki, nahh.

Mai nap pedig megint korán keltünk, majd reggeli után irány a Dicksons House! Költői kérdések sora hangzott el: Ma hadza? What the fuck is Dicksons House? Who the hell is Dickson?
Két busszal mentünk, természetesen lányok-fiúk külön. Pff... Jó nem mintha buszozni akarnék velük. Aztán megérkeztünk egy pici verandás helyre, ami a dicksons house volt. Benne CSAK képek és néhány arab írás. Jó voltam érdekes képek is, de hát... jajj. Volt idegenvezetőnk is, aki elvileg angolul beszélt, gyakorlatilag nem értettem belőle gyakorlatilag semmit.
Hoztam brossúrát. Ezek szerint ez a ház egy nagyon régi építmény, és reprezentálja az angol birodalom koloniális építészetét amit a melegebb éghajlatú kolóniákon alkalmaztak. Szuper. Aztán itt élt egy faszi 1930 körül akit Dicksonnak hívtak és felújítatta akkor a házat, és benne is élt, míg az elődei csak irodának használták. Aztán volt egy "csaj" is. Um Saud. A csaj/nő kifejezés elég enyhe, ugyanis valami hihetetlenül rodna volt szegénykém. Hatalmas, ronda fejjel, buta szemöldökkel... Olyan igazi angol hölgy a rondábbik fajtából. Tudjátok... sziget, ronda nők: jó nem lehet:D (boccs Olivér).
Az egyik képen egy csomó teve között volt látható a hölgy, és mondtam az egyik japó csajnak hogy képzled el ha a tevék beszélni tudtak volna: "úristen mi ez itt?? meneküljünk mielött ránk ül". Szegény Japán csaj a könnyeit törölgette, és kérlelt hogy hagyjam abba.

Aztán haza. Mosok, tanulok, szarakodom a géppel. Este meg nem tudom mi lesz. Túl sok kedvem nincs elmenni, de lehet mégis majd megyünk valahova.

Remélem elég betűt írtam.

Jah és nincs MSN se SKYPE-om. De dolgozok a problémán...

2009. október 3., szombat

Tegnapi bejegyzés, ma

Tegnap nem volt internet, szóval nem jól imádkoztam...

KÉPGALÉRIA


Tegnap este elvoltam futni egyet az éjszakába. Kb. 9 órakor mentem ki. Nálunk fél hatkor már sötét van, és ugyan sejtettem hogy kemény lesz, de azért meg kellett tapasztalnom hogy mégis milyen. A beton még mindig izzott, a levegő még mindig nagyon forró volt. Nem akarok hülyeséget mondani, de szerintem bőven volt még 30 fok, főleg azokon a helyeken ahol végeláthatatlan parkolók és betontömbök álltak (márpedig Kuwait gyakorlatilag ez). Félúton a tengerparton futottam, ami még rátett egy lapáttal, mert olyan érzésem volt hogy úristen, levegő helyett valami sós vízpermetet tüdőzök folyamatosan. Megerőltető volt, de biztos vagyok benne hogy csinálni fogom, mert jólesett, és itt baromi gyorsan el lehet hízni. Erről később mesélek.

Másnap, azaz ma megint sikerült orbitálisan nagyon aludnom, de szerintem ez a futásnak volt köszönhető. Miután rendbe raktam magam elmentem a konyhába, ahol a mosógép meg a szárító is van, és elkezdtem tanulmányozni. Tegnap este már tanulmányoztam, mert volt annyi eszem hogy rákeressek és letöltsem a használati utasítást. Nah ma meg is nyomkodtam rajta mindent. Hamar kiderült, hogy amíg Én aludtam addig a két kis koreai mosott már egy adagot, úgyhogy az ismereteim mellé még jöttek az Ő segítségük és így már nagyjából megvan mit kell csinálni. Holnap mosok.

Elmentünk kajálni, persze már úgy hogy útra készen álltunk. Megkajáltunk (nekem már baromira kezd elegem lenni a rizsből. Egyszerűen kezd herótom lenni tőle. Rizs délben-este…) majd utána irány a main gate, menjünk el valahova. Mire kiértünk a kapuhoz a kis barátaim már tudnák hogy menjünk a The Avenues-ba. Mondom menjünk. Fogalmam sincs mi az. Erre fogtunk egy taxit, ami hármunknak összesen került 1.5KD-ba ami eléggé megérte. A taxis pedig elvitt minket a The Avenues Mall-ba.

Kicsit volt ám csak durva. Képzeljétek el a Westend cityt ha kb 10x szélesebb lenne hosszában és kb 5x hosszabb lenne. Mondanom sem kell hogy ez a hely meg volt pakolva minden olyannal ami nekünk nem kell, ami nekünk túl drága. Mondjuk változó volt a felhozatal, mert egy csomó helyen számoltam át az árakat, és arra jutottam hogy nem drágábbak itt a cuccok mint otthon. Csak hát meg kell tudni választani, hogy mit is akarsz vásárolni: luxust, vagy normális dolgokat.
Voltunk az X-cite nevű boltban, ami a helyi media markt. lehet itt kapni mindent. Volt amit furcsa mód olcsónak találtam (PS3 nem tudom otthon mennyi, de itt átszámítva 65 rudi), viszont amit nézegettem (független iPhone 3Gs, DSLR gépek) azok drágák. A csávó mondta, hogy ezekből még lejön a discount, és végül úgy számoltam át és úgy volt drága. Vagyis inkább nem találtam olyannak az árat hogy egyáltalán megérje belegondolni is hogy vegyek-e ilyet itt kint. Szóval marad a régi, ami tökéletes lesz. Majd otthon. Mire hazamegyek úgyis pro leszek, mert elhoztam a Petinek a könyvét… ha már elfelejtettem visszaadni akkor legyen hasznos. Szóval inkább csak nézegettünk.

Egy baromi nagy bóklászás, és közben beszélgetés lett az egészből. Beültünk Starbucks-ba, ahol egy Caramel Frappuccinot ittam. Mivel most vagyok életemben elöszőr Starbucksban, név alapján választottam, anélkül hogy tudtam volna miaz. És kaptam egy jeges kávét sok sok karamellel. Érdekes volt. Elöszőr rossznak találtam, de minnél többször kortyoltam, annál jobban ízlett. Még később kitérek erre, de itt is azt éreztem, hogy Kuwait jól él. Látszik is rajtuk. Látszik hogy jól élnek mert annyira durván el vannak hízva hogy hihetetlen. Tele volt a plaza ilyen 15 éves forma gyerekekkel akikről lerítt hogy szülők tele vannak pénzzel, és ehhez mérten a legújabb cuccokban mászkál de megvan kb 150 kiló. Durva volt néhányat látni. Mindig Carlin jut eszembe amikor mondja hogy giant americans just lumbering through the mall. Ugyanez van a lányoknál is. Rengeteg dagadék van. Amerikai beütés…

Aztán bementünk a helyi Tescoba. CarreFour-nak hívják, én most találkozom vele elsőre, de kaptam az információt hogy a cseheknél is van. Amúgy francia brancs. Szóval bementünk, mert kellett egy két cucc. Vettünk csokit, cukrot, vettem 12 darab füzetet (így adták és occsó volt:D), vettem egy crox szerű papucsot szinte ingyen (olyan is) aminek élből vágtam egy lukat az elejére a nagylábujjamnak mert a 46-os kicsit nyomta… Jah amúgy nem hittem volna de a svájci bicska baromi hasznos. Nélküle most nem lenne áramom. Ugyanis meg kellett kicsit kozmetikáznom az átalakítót, hogy beleférjenek a dugaszok… Aztán vettem illatosítót, egy adag tollat (szintén olcsón 12 kék toll, 4 különböző színű, és 3 ilyen vastag filc 1kd), meg egy adag törlőkendőt.

Ebben a mallban is megerősítést nyert az amerikanizálódás. MINDENBŐL van king size, extra large, big packet stb stb… Kabírun dzsiddan kiadások.
Ezek után pedig kajáltunk. A Hardees-ban ettem. Persze hogy nem king size cuccot, de megkérdezték. Ezek nem olcsók, de néha belefér. Azonban itt is látni hogy a kuwaitiak kétpofára tömik magukba a junk foodot. Nem mintha nem lenne jó, de most például Én is érzem hogy megmozdulni nem tudok.

Holnap ha lesz internet akkor írok egy kis evalvációt, így az első benyomások, érdekességek, és a többiről. Csak drukkoljatok hogy most legyen net…