A következő címkéjű bejegyzések mutatása: busz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: busz. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. április 6., kedd

Nehogy már olvasni kelljen

Nekem meg nehogy már írni kelljen...

Igazából Én nőttem nagyra.

Jacko sapi. Kellett valami a nap ellen.

A híres glazed buns with strawberry jam egyik darabja.

Ez pedig most húsvétkor a süti. Rafal egyszer csak megjelent és ezt hozta nekem. Nagyon durván finom. A barna az asszem sűrített tej forralva, a sárga meg citromos-narancsos.


Igazából nincs újabb képem, de hamarosan majd lesz. Addig is mindenkinek kitartást, bármit is csinál.

2010. március 5., péntek

Sűrített hűtő

Figyelem! Az alant olvasható bejegyzés idióta képekkel van tarkítva.

Nem is tudom hol kezdjem. Kezdem megint az időjárással. Borzasztó. Simán csak sírva lehet fakadni tőle, reggel úgy kelek, hogy kihörgök két deka homokot a torkomból és csak azután indulhat a nap.
A homokos idő (lol) homokkal jár, amit persze el kell takarítani. Kuvaitban persze meg kell takarítani a járdákat meg néha az utcákat is: leginkább ott ahol járkálás van ( ez mondjuk enyhe csúsztatás, mert a járda amit a képen mosnak, ott éppen soha senki nem mászkál). Egy sereg indiai, és mehet a móka. Szerintem ez pazarlás.


Aztán jó hír: végre van világítás a vadi új sportpályákon:) Sajnos a homok miatt nem lehet rajta megállni, de legalább viccesebb rajta focizni.

Iskolában nincs semmi, azon kívül, hogy állítólag a szövegértés nehézségében utolértük a második csoportot, ami meg is látszik rajtunk. Mindenki ül mint egy hülye és kb. halvány lila fingunk nincs a szövegről amikor először látjuk meg őket... kéne tanulni picit...

Aztán jöjjön a hűtő história. Vicces dolog ez. Először úgy voltam vele hogy minek nekem hűtő? Aztán kezdtem rájönni, hogy basszus jó dolog a hűtő. Tudok olyan dolgokat venni amiket szeretek és hiány van itt belőle (például sajt. Semmi sajt nincs mert drága) meg az 50 fokban jól fog esni majd a hideg víz. Sőt már most is jólesik.

Szóval elhatároztam hogy veszek egy hűtőt. Egy pici kellett, és a legolcsóbb. 22KD azaz durván 15 rudi. Otthon is megnéztem, ilyen hűtő otthon 20 rudi. Nem mintha haza akarnám vinni.
Aztán ott van még a szúq dzsuma, a pénteki piac. Remélve hogy ott olcsóbb, és valljuk be nekem nem kell hűtőből új csak pici és működő, eldöntöttem hogy megnézem ott is, és utána döntök. Ma elmentünk.

Megyünk bankot rabolni, muhahaha

Együtt utaztunk a japánokkal, a törökökkel, és Beqaval a grúz gyerekkel. Ők a Hard Rock Caffeba mentek: biztos jó lehet ott kólát inni és a fiúkkal dumálni. Aztán kiderült, hogy mi meg rossz buszra szálltunk fel de mióta fél Kuvaitot átgyalogoltunk Rafallal, nem ijedünk meg semmitől. Elsétáltunk a szúq dzsumába. És milyen jól tettük hogy sétáltunk. Olyan dologba botlottunk amiről az agyam alsó bugyraiban nagyon sokat olvastam, nagyon sok képet láttam, sőt, abszolút biztos vagyok benne, hogy versenyeztem is ilyennel. Persze csak a képernyőn. Közelebb érve jöttek is a pontos adatok. Nem másba mint egy Porsche 356 Speedsterbe botlottunk. Nem volt rossz állapotban, csupán poros volt. Ha ez eredeti és költenének rá egy keveset akkor egy nagyon ritka, gyönyörű autó lehetne. És persze ehhez külön, temperált garázs illik. Jah igen, mert annyit ér.

Hűtőőőőőőőőőőőt akaroook wroááá

Porsche 356 Speedster. Attól tartok ez egy replika...

A piac mellett van egy nagy bevásárlóközpont. Először gyorsan körbenéztünk a piacon, vannak kicsi hűtők, mindegyik használt és 10-12 KD között mozognak. Kettő említésre méltó volt, az egyiknek nem volt dugasz a vezetéke végén, de mondta a csávó hogy nem probléma megoldja. Hááát nincs túl sok bizodalmam...

De erről később, ugyanis úgy döntöttünk hogy előbb eszünk valamit és elintézzük a bevásárlást és nekem is lesz időm gondolkodni. Hardees swiss 'n mushroom-ot ettem életemben először. Nem dobtam el az agyam, a sima sajtburger jobb. Ugyanilyet ettem a jhonny rocketben, ám gondolom mondanom sem kell melyik volt a jobb.

Utána be a szupermarketbe (be szép magyar ez is). Maga a hely jó volt mert sok minden volt, volt választék, és olcsó is volt, de basszus egymás szájába értek az emberek. Főként indiaiak. Komolyan vigyázni kellett hogy ne menjél keresztül egy-egy kisgyereken, vagy anyukán. Itt bevásároltunk és mivel mondtam Rafalnak, hogy megveszem a hűtőt ezért vérszemet kapott és elkezdett hűtőbe való cuccokat venni. Nos nekem sem kellett kétszer mondani: kosárban landolt egy adag feta sajt, és egy adag normál sajt (majd kiderül mennyire normál). Illetve bagett, vaj és egy adag holland karamellás keksz is. Mert megérdemlem.

Rafallal arra gondoltunk hogy be fogunk szarni a röhögéstől ha nem lesznek ott már a hűtők...:D
Visszamentünk, ott voltak. Azért még körbenéztünk, megnéztük a vezetéket, hogy mennyire koszos, illetve beledugtam mindegyikbe a fejem hogy kiderüljön pozitív-e az emberi hulla szagra. Amelyik az volt azt kilőttük.
Maradt egy LG, ami alap állapotban 27KD a boltban, ez egy picit használt volt de korrekt. 8-ért akartam elhozni, azonban csak 10-ért sikerült. baromi rosszul éreztem magam, mert semmi papír semmi garancia nélkül kiadtam 10KD (6860 Forint) egy hűtőért. Mondta a csávó hogy 1 hét garanciát ad rá, visszavihetem.
És vigyem el kipróbálni. Van külön ilyen kipróbáló rész. Elvitték a cuccomat, fél KD-ért kipróbálhattam volna hogy működik-e. Ne szopassatok már, hogyan fogom Én megtudni azt hogy működik-e? Nem. Menjünk majd otthon leanyázom az égieket is a helyükről, vagy a fülemig fog érni a mosoly.

Taxiba, itthon kipróbál. Működik:) már fagyos a fagyasztó, hideg a kolbász, hideg a feta, a sajt. Hihetetlen boldog vagyok vele. Jó üzletet csináltam. A januári minhámból még maradt kemény 14KD ami gondolom kitart még egy darabig. A februárit meg még fel se vettem, nehogy elköltsem. Szóval új kis hasznos dologgal bővült a szobám.

2009. október 13., kedd

Mintha csak otthon lettem volna...

Ma elvoltunk az egészségügyi centrumban, tartózkodási engedélyt, illetve személyit csináltatni. Vagyis az első lépéseket tettük meg ezek felé. A történet úgy néz ki hogy beül egy buszba az összes diák akinek dolga van, és elmegyünk valami centrumban ahol sok sok papírt kell kitölteni, fülkéről fülkére menni. Utána vérvétel, megint egy kis sorbanállás, majd még több sorbanállás és végül röntgen. És vége.

Szóval nyolcra kellett haptákba állni, ami azt jelentette hogy hétkor kelek (nagyon durván korán van), elügettem kajálni, aztán vissza (jah egyedül voltam a buszon ami vicces volt...csak engem furikáztak: felszálltam, jóreggelt!, JALLA! és tényleg elindult, csak velem) a koli elé.
Nahh itt szembesültünk azzal hogy fel kell menni MohamedSultánhoz (tudjátok akinek magyaráztam miért nincs vízumom), adott mindenkinek pappírt, aztán mentünk. Nekem is olyat adtak, mint a többieknek, és a többi fülkénél sem volt semmi bajuk azzal hogy nekem nincs bent az útlevelemben a VISA. Majd holnap elregélem a magyaroknak, hogy ugyanmár ilyenkor most mivan?:)
Szóval amikor megérkeztünk és megláttam a helyet és hogy mennyit kell várni akkor egy kicsit otthoni érzésem lett. Mondjuk itt nagyiparban nyomják mert annyi indiai van mint a nyü. Afrikaiból is vannak elegen, és szegényeken baromira látszik, hogy a legtöbb az a dzsungelből teleportált ide.
Nah itt fel kellett hasznélni a 4 darab fényképem, ami Kuvaiti szabvány volt úgyhogy nem volt semmi baj, meg ott helyben is lefotóztak. Nahh az vicces volt. Nem akarom tudni hogy nézek ki. Hátulról ordították hogy Báálint smile, meg bogo (indonézul a szeretlek) majdnem röhögtem. Volt olyan akit újra kellett fényképezni mert egy ostoba indiai belemászott a képbe: Csak hogy el tudjátok képzelni, ügyintézők ülnek a pult mögött, és mindegyiknek van kinnt egy fényképezője, amivel kifele kattint. Nahmost ha fellöknek vagy valami akkor nem sikerül a kép... vagy mögötted, Abu a pakisztáni hegesztőmunkás túrja az orrát a képen.
Mindezek végeztével, irány a vérvétel. Yusufot csesztettük hogy nagyon fog fájni, meg hogy jajjj mennyire borzasztó. Ő ment be elsőnek és mivel nyitott ajtónál történik az egész, ezért halottuk ahogy Yusuf konkrétan üvölt, meg jajjgat. Egymásra néztünk kinnt a koreaiakkal meg az oroszokkal és sírtunk a röhögéstől, meg mi is elkezdtünk jajjgatni, hangosan:D:D Hatalmas volt. Kiszóltak hogy maradjunk már csöndben, de hát tudjátok ha a hülye srácok összejönnek akkor mi lesz...
Aztán Én is sorra kerültem. Nézem, hogy majdnem mindenki kapott az ujjába is valami szurit. Pfff. Sorra kerültem, az egyik néni valami csinált az egyik papírommal, meg felírta az adataimat, aztán odamondta a másiknak hogy Hungarijja. Az hátrafordult, és meggyőzödött róla hogy Mádzsárisztánhoz mik vannak írva. Ekkor jön a döbbenet: Kis hazánk egy végtelenül domesztikált, teljesen humánus környezet ahol nagyon durván nincs fertőzés, meg beteg emberek. Szóval Én ugrottam egy posztot. Bezzeg a japánokat akik Tokióból jöttek azokat szopatták rendesen: Malária, meg minden anyám kínja. Sima vérvétel, kb 5 perc után letéptem a rám ragasztott pamacsot is, mert korlátozott a mozgásban.
Ezután jöhet a röntgen. Nahh itt elkezdődtek a szopatások: a japánok menjenek előre, Ők már úgyis hozzávannak szokva a sugárzáshoz... Hihetetlenül sokat álltunk sorba, egy kis helyen, sokan. Volt mögöttem egy Apuka, kb 150 kiló, egyiptomból aki mindig olyan közel jött hogy volt egy érzésem, hamarosan lesmárol. A végén úgy lökdöstem arébb. Persze a honnan jöttem-hungary-yes im hungry too-very funny dolgot eljátszottuk. Hungary Észak európában van? kicsit gondolkodtam aztán azt mondtam igen... Most nem mindegy? Neki úgyis minden északon van, nem fogom ezen törni magam. Persze 'zmeg csak másszál már ki a képemből.

Miután az X-ray is megvolt, irány a szakan, kajálni. Persze felismertek, messziről köszöntek, rögtön beváltották a kuponjaimat. Sőt most rizst ettem csirkével, és nem mondom hogy szuper volt, de jólesett. Rögtön szebb az élet nem?

Most írom ezt a cuccot, aztán feltöltöm, majd tanulok. este meg megyek el. Reni hívott.

Btw., a szakanba érve a mushrif (főnök) persze hogy behajtotta az elfeledett 10 dínárt, úgyhogy kezdek nagyon szűkén lenni a pénznek. Jó mondjuk az első hónapban sok olyan dologra ment el pénz ami a továbbiakban már nem fog pénzt emészteni.

Nahh ennyi.