Május 2. Az esőnap és pici PS

Kilátás a szobámból. Nem egy szép kép, csak gondoltam játszok picit.


És ezt műveltem vele:

Jólvan, nem csak Én vagyok elborult

Ma sikerült 4 óra alvás után 7 óra 40 perckor felkelni, hogy akkor megyünk iskolába. Kimászok az ágyból, hulla kóma, mindig az az első hogy elhúzom a függönyt, kinézek, megnézem mi a helyzet.

Általában napsütés van, de ha nincs akkor is nagyon világos van... olyan tompa fény szokott lenni, amikor a nap átsüt a felhőkön. Nos, most volt egy kis bibi az idővel.

Zuhogott az eső. De olyan szinten zuhogott hogy ihaj-csuhaj:D Konkrétan kaptam a természettől egy ingyenes ablakmosást... Az utcán hömpölygött a víz, az autók kerekének a negyede a víz alatt. Kuwait nem igazán van felkészülve a nagy esőkre. Belerogytam a székembe és bambultam ki.

Anyukám, meg még páran tudják, hogy nem vagyok egy nagy esőpárti, konkrétan ilyenkor szoktam azt mondani hogy nem megyek iskolába, sőt sehová. Ez leginkább azért van, mert ha esik akkor alig kapok levegőt (valamiért), főleg itt. Illetve eső plusz BKV mindig rosszullétet eredményez. Arról már nem is szeretnék beszélni hogy itt Kuvaitban, nem hogy esernyőm, de egy megveszekedett esőkabátom sincs, mert minek? (nem, nem fogok venni)

Szóval ültem még egy picit, majd megszületett a döntés. Nyasgem, esik az eső, sajnos nem tudok iskolába menni. Vissza kicsit aludni.

Ám a slusszpoén mégsem ez. 11-kor már rendben felkeltem (azóta is fáj a fejem) és ugye elkezdődik az élet. Nos, nyitom az ajtómat, és hallom hogy a szomszédom is nyitja. Kilépek, Theo is kilép, egymásra nézünk majd jön a kérdés: voltál suliban?
Nem, esett az eső. Nézem Theot, majd szinte együtt elkezdünk röhögni.

Átkopogunk Wanghoz: voltál suliban? Nem, esett az eső. Itt megint kacagunk. Aztán meglátjuk Yusufot aki tegnap ért vissza Saud Arábiából:
"Vicceltek? Esett az eső..."

Feltettük a kérdést, hogy vajon mennyien lehettek a markaz lugatban...
Amúgy tényleg nem lehettek sokan a fiúk közül mert az út a markaz lugatig jóformán csak gumicsizmában volt járható.

Még most is ezen röhögök.

A csütörtök

Amit pénteken írok meg mert olyan fáradt és frusztrált voltam már tegnap este amikor hazaérkeztem.

Csütörtök reggel iskola, két óra Jaqub. Hazabattyogok, minden szép és minden rendben van. Már az jár az eszembe, hogy délután a Lengyelekkel megyek bevásárolni, utána meg Salmiyába, a Marinába egy kávé mellett megbeszélni az ománi kiruccanást.

Megérkezek a koleszhez, éppen mennék be amikor elém ugrik a biztonsági őr (aki pár nappal korábban üvöltve szedett le a csokiautomatáról ami lenyúlta a pénzem. A csokiautomatát se kell félteni, mert hatalmas: meg se moccant pedig nekimentem párszor...), hogy téged hívnak Bálintnak?
Igen.
Akkor menj fel Mr Nagibhoz, mert szeretne veled beszélni.
Rohanok.

Mr Nagib kicsit mogorva kinézetű, ám szerintem kedves ember. Semmi bajom nincs Vele, segíteni akar. Itt kiderül, hogy Én vagyok az aki Jordániába akar menni. Nincsen semmi baj, csak az, hogy nem tudlak elengedni anélkül, hogy a markaz lugatból ne mondanák azt hogy oké, elengedünk. Beszélnem kell Mr Ibrahimmal.
Nos ez nem lehet probléma, gondoltam Én. Visszacaplatok a markaz lugatba: mondanom sem kell hogy picit meleg van, a farmer most igazán nem kellemes választás. Felmegyek a legfelső szintre, Ibrahimhoz. Ibrahim fogad, kedves, nyájasan kérdezi hogy honnan is jöttem meg hogy milyen a tanulás. Aztán a tárgyra tér.
Te vagy az aki Jordániába akar menni?
Igen
Hát ez bizony hatalmas probléma (szó szerint így mondta [nem... nem magyarul]).
Világosítson fel.
Ez bizony illegális. (Illegális. Mintha éppen egy üveg whiskyvel a kezemben hugyoznék a főtéren, miközben egy abayás nővel smárolnék, aki disznókolbász darabokat süt nekem.) Mert ugyebár tudjuk (a markaz lugat) hogy 1-2 napra nemvagy itt, de ennél többre nem engedhetünk el, ugyanis az már illegális. Persze szemet hunyhatunk afelett hogy nem vagy itt, ugyanis mint észrevetted nem vezetünk semmilyen papírt és így nem tudjuk kontrollálni azt, hogy ki mit csinál. (persze hogy nem tudják kontrollálni, több diák van aki simán kihagy heteket is akár.)
Így papírt nem tudunk adni, meg semmi nem tudunk csinálni, mert nem akarjuk hogy ránk szálljon a felelősség, de ha saját magad vállalod akkor mi nem fogunk megszólni érte. Beszéld meg Nagibbal, hogy ez van. Még valami: Én (Ibrahim) nem akarok beszélni Nagibbal, mert Én csak azt tudom neki mondani hogy ne engedjen el. Szóval kerüld ki, hogy engem felhívjon.

Remegtem, de nem is az idegességtől, hanem inkább a tehetetlenségtől. Attól, hogy milyen alapon zárnak be, hogy milyen alapon jön ahhoz mondjuk egy sima titkárnő, hogy így szívasson. A markaz lugatot megértem valahol, de akkor is a titkárnő ebbe ne szóljon bele.

Vissza a szakanban, ahol bemegyek Nagibhoz. Nagib ékes egyiptomi nyelven beszél, látom a hieroglifákat ahogy jönnek ki a száján. Sok mindent nem értek meg abból amit mond. Elmondom neki, hogy beszéltem Ibrahimmal aki azt mondta hogy Ők nem szólnak semmi, ez az Én felelősségem. Persze játszottam a szavakkal, senkinek sem kell pontosan tudnia hogy mit mondtak. Ügyeltem arra, hogy minden igaz legyen amit mondok, ám az nem hazugság hogy nem mondok el mindent.
Nagy hümmögések közepette eljutottunk odáig hogy mikor van vizsgád? Mondom Április 4.-én szóval nem ütközik.És ez volt az a pont hogy bekapcsolódott a titkárnő is. Ugyanis Nagib a titkárnőt hívta fel. Először megszólal: Kérem Mr Ibrahimot. Ekkor majdnem kikaptam a kagylót a kezéből úgy mondtam hogy Ibrahim nem tanít engem, Jaqúb tanít. Jaaaa akkor Jaqubot kérem. HUHH. Jaqúb nincs bent.
Hümmögés, menjek vissza beszélni Ibrahimmal és vigyek papírt arról, hogy nekem Április 4-én van vizsgám. De Ibrahim nem fog adni...

Visszamentem, felmentem Ibrahimhoz, és mondtam neki, hogy figyelj, annyit kéne csinálni hogy felhívod a titkárnőt és elmondod neki hogy Április 4.-én van vizsgám. Jó jó, meglett, lementem a titkárnőhöz. Titkárnő mondja, hogy beszélt Ibrahimmal, de meg kell kérdezni Jaqúbot. Felhívja, aztán mondja nekem hogy Jaqúb nem tud arról hogy Te elmész. Mondom persze hogy nem tud róla mert még nem beszéltem vele. De még van hetem, gondoltam ráér. Amúgy köszi hogy most elmondtad, mert olyan mintha a háta mögött szervezkednék...
Mindegy, a lényeg hogy Jaqúb a legnagyobb arc, mert azt mondta hogy nincs probléma, meg fogja írni a tesztet, mehet. Okés akkor titkárnő akinek a kezében már egy ideje gyakorlatilag összpontosult minden döntés joga, felhívja Nagibot hogy minden meg van oldva.

Visszamegyek, benézek Nagibhoz, aki az mondja hogy vége, rendben van minden. Gondolom ez azt jelenti hogy akkor kapom a kilépő papírt. Most már csak a nagykövetséget kell valahogy felhívnom majd hogy megyek el. Meg még párszor megkérdeznem, hogy tényleg készül-e az a tetves papír.

Leizzadtam. Nagyon rosszul éreztem magam emiatt az egész miatt. De egyenlőre elgördítettem minden akadályt.

Délután mentem Polékkal Keifanba vásárolni, aztán vissza és fogtunk egy taxit amivel berobogtunk a Marina Mallba. Kellemes idő, kopogó szem.

Közel fél 5 volt mire eljutottunk oda hogy kajálni kell. Fél nyolckor keltem és az egyetlen dolog amit fogyasztottam és még tartotta bennem a dolgokat az egy 0.33l ice tea volt. Az is csak azért mert annyira cukros volt, hogy nem ájultam el. Isten áldja.
Szóval kaja. Mindegyikünk teleette magát:)

Ezután ki a kávézókhoz ami a vízparton van, konkrétan a jachtkikötőben. Kávé rendel, leül, és jó három órán keresztül beszéltük Ománt. Sok minden világossá vált, majd ha közeledünk az utazáshoz, és meglesz a viszonylag véglegesített terv akkor leírom egy bejegyzésben hogy mit is akarunk.
Annyi biztos hogy autót bérelünk, hegyet mászunk, világörökség része erődöket nézünk, barlangba megyünk, vízesést nézünk, óriásteknősök partraszállását, sokat fogunk fürödni, és baromi jó lesz. Hála istennek a dolgok nagy részében egyetértünk, de persze mindenkinek lesz valami kellemetlen. Például elvileg fogunk sátorban is aludni... ám fiatalok vagyunk, miénk a világ, látni kell, tapasztalni, kalandot átélni. Jó lesz, nagyon várom:)

Aztán hazafelé sikerült bevásárolnom 12 darab Krispy Kreme fánkot, ami egy állat. Rafallal 2 napig ettük, és már rosszul voltunk tőle. Egy dologra azonban jó volt: látni sem akarok fánkot egy darabig.

Ma nem volt semmi, esett az eső, nincs jó idő.

Autópálya

Kétszázzal száguldunk az autópályán reggel fél hétkor, a vízcseppek felfelé menetelnek az ablakon a menetszéltől, mint hangyák nyár végén. Én vezetek, mindenki más kapaszkodik. Épületek suhannak tovább, az eső megver mindenkit. Levillognak néha, aztán mi is elhúzunk pár közlekedő mellett. Majd észreveszem a negyedik kollégiumi épületet. Egy pillanat alatt semmivé foszlott a visszapillantó tükörben.
A tizedik emeleten állok, az ablak előtt egy boxerban. Törölgetem a szemeim ahogy bámulok ki az ablakon és nézem ahogy száguldunk.

Valahogy ilyen érzésem volt amikor ma reggel felkeltem és kibámultam az ablakon. Apokaliptikus hangulat, a fák mintha magvakat csipegetnének a földről, és esik az eső. Esik? Vízszintesen vágja az étert.
Az egész épület remegett, kíváncsian figyeltem hogy mikor kezdünk el mi is hajladozni a buta szél parancsaira.

Meglepően éberen léptem ki a szobámból hogy elinduljak a fürdő felé, kis boxeralsó, amsterdamos füvezős béka volt az alvótársam, csak hogy polgárt pukkasszunk.

Jelenésem volt fél nyolckor a recepción: Artúr szólt hogy a vezető elintézi nekünk a kórházat, meg a személyit. Szóltam Rafalnak is aki azt válaszolta hogy ott lesz. Nem erre a válaszra számítottam. Csont fél nyolcra leértem, Rafal akkor lépett be az ajtón, amin süvítve tolakodott utána a szél.

Elégedett fejet vágott, majd elmondta hogy kezdte azt hinni hogy átvágtam. Mielőtt még nagyon belegondoltam volna abba, hogy lehet az oroszok meg velem játszottak, megjelent a boszniai srác, ugyanazzal a céllal. Rendben, helyben vagyunk. Lassan szállingóztak az emberek, készen arra hogy vérvizsgálatot csináljanak és utána leadják a személyi igénylést.

Nos akkor itt megállnék egy picit.
Kezdjük azzal hogy SENKI nem mondja, hogy mit is kell intézni, neked kell rájönnöd, hogy merre vannak a dolgok, mit kell csinálni. Nem vagyok egy elveszett ember, de egy minimális tájékoztatást elvárnék. Előző ösztöndíjasok, itteni haverok, köszönöm. Remélem engem is majd elolvas egy jövőbeni ösztöndíjas és fogok tudni neki segíteni.

A következő dolog az a fényképek. Összeszámoltam: most tartunk a 16. leadott igazolványképnél. Körülbelül 6000-7000 forint értékben költöttem igazolványképre. Valamelyik arab ezekkel tapétáz. Nem akarok belegondolni hogy mi van akkor amikor valakinek meg is tetszünk. Kér még? Biztos vagyok benne, hogy még kelleni fog, mert ide érzem hogy a sarokba nem jutott elég. Amúgy nagyon vicces hogy majdnem minden igazolvány meg egyéb helyen más a fejem, meg a hajam.

A harmadik pedig maga a vércsoportvizsgálat és kórházi ügyintézés. Egyszer már végigültünk egy ilyen vizsgálatot, körülbelül ugyanazt a papírt kaptuk meg kitöltve mint amit most megint ki kell töltetni. Nem mintha nem akarnék vérvizsgálatot mert miért ne? Csak valahogy nem hiszem el hogy ez nincs meg valakinél, nem tartja egy mappában az éppen aktuális ösztöndíjasok űrlapjait, hogy utána ezzel ne kelljen foglalkozni. Nekem ez magas.

Nos odáig sikerült jutni, hogy mi ketten Rafallal mehettünk a dolgunkra, mert a Főatyaúristen nem volt még akkor bent hogy kitöltse a papírjainkat. Ez azonban nem az Ő hibája hanem teljesen egészében a miénk, ugyanis nem mentünk el hozzá (és most már végkép nem tudom ki az) kitöltetni a papírokat. Mondjuk nem sikerült megálmodnom hogy mit is kell ezzel csinálni, de majd talán megjelenik mint a csodaszarvas. Insaallah.

Én elmentem iskolába, kemény 40 percre, Rafal meg vissza aludni. Aztán suli vége, nincs semmi, bejelentették hogy Vasárnap nem lesz suli (Reni Te orákulum:D) mert muszlim újév lesz. Én meg mondtam hogy nekünk meg teljes hétvége lesz a vasárnappal...

Hazafele már salak-piros lett minden: értsd azt ezalatt hogy egy enyhe homokvihar jött, és olyan idő lett amiben inkább alszol mint hogy bármi mást csinálj. Én mondtam hogy elmegyek valami kaját szerválni, aztán megyek. HIBA VOLT.

Visszafelé csónakot kellett volna bérelnem, de csak a cipőm volt. Vártam egy picit, hogy elálljon, de nem akart. Gondoltam erőt veszek magamon és hazafutok. 300-400 méter körülbelül. Gondoltam hogy majd ha futok és átugrom a pocsolyákat akkor nem lesz gond. Ekkor jött a bibi. Az ugrálós dolog 10 méterig működött, utána nem volt mit átugrani. Egy egybefüggő nagy tócsa volt minden és eszméletlenül zuhogott az eső.

Éreztem ahogy bokáig lépek a vízbe, a barna cipőm eltűnt a vízben. Ez van. Nem tudtam erre koncentrálni. Teljes erőmből sprinteltem, a végén azt hittem lebabázok, már remegtem annyira kimerültem. Egy hatalmas vízi szörny lépett be a koliba: Én. Konkrétan bőrig áztam. És nem a "kicsit megáztam de azt mondom hogy bőrig áztam" elcsépelt jelentésre gondolok... bőrig-bőrig. Az alsógatyámból két kézzel csavartam ki a vizet. A cipőm 4x nehezebb lett, és sokkal sötétebb színű. Nem is a szobámban vetkőztem le, hanem mentem a konyhába és rögtön pakoltam a cuccokat a szárítóba...

Kuvaitban bőrig áztam. Aggódtam a szobám miatt is, de hál istennek semmi nem jött be. KOPP KOPP.

És mi a vége az egésznek? fél órával visszaérkezés után enyhe szellő fúj, az eső nem esik, és süt a nap. Nem káromkodtam, nem voltam ideges, egészen jól viseltem a dolgokat.

Remélem nem untattalak kedves Olvasó, de most betűnapom volt. Alkotni mindig kell, és ha már itt tartunk, megyek is kreálok még valamit.

Már Én is kínomban röhögök

Beáztam. Először kicsit bosszankodtam, majd egyszerűen kiröhögtem a saját helyzetem, majd visszabújtam az ágyamba és visszaaludtam...

Tegnap ugye írtam hogy egy ideje már esik az eső, és hogy Theo szobája megadta magát, és beázott. Ez önmagában vicces és szomorú egyben. Vicces mert tényleg csak röhögni tudsz a szituáción hogy Kuvaitban beázott a lakhelyed, és persze lakhely alatt eddig nem egy sátor szintjét képzeltük. Szomorú pedig hogy ilyen előfordulhat.

Tegnap este amikor nyugovóra tértem azt vettem észre hogy az eső nagyon durván rákezdett, és süvítő szél kíséretében bombázták a felhők Kuvaitot. Ekkorra még semmi probléma nem történt. Lefeküdtem aludni és úgy gondoltam hogy semmi kellemetlenség nem érhet, persze a lelkem mélyén már tudtam hogy reggelre ez gáz lesz.
Az első jel az volt hogy a csukott ablakon simán befújt a szél, de ami a viccesebb az az hogy a víz is bejött a tömítések (azok helyén) mentén, és alul a sínben egyszerűen állt (és még most is) a víz.Reggel nyolckor valami felébresztett. Csöpögés. Több se kellett, nem akartam hogy mindenem elázzon, vagy tönkremenjen valami. Felkeltem, felkapcsoltam a villanyt, és körbenéztem. 4 helyen eresztett (most már csak 3 helyen csöpög) a mennyezet. A bőröndöm, és ezzel együtt az összes ruhám mellett egy pöttyben, ami hál istennek nem volt rossz helyen, és annyira nem is gázos... szóval nem kellett vele semmit sem csinálni. Aztán az előtérbe mentem...

Itt már jobban jött az eső. Pont oda ahol a cipőim vannak. A futócipőm és a barna megúszta egy két csöppel, de a kék camel egyik párjában fél centi tócsa volt... Itt eleresztettem egy emberes magyar mondatot, majd kiöntöttem a vizet belőle. A hasított bőr eszméletlen jól szívja a vizet... a k...
Most szárad, de szerintem kelleni fog neki egy kis idő: jó nehéz.Kb. ennyit tudtam tenni, mást nem nagyon. Máshol nem eresztett annyira, csak ezen a két helyen de ott több lukból. Visszamentem az ágyba, ahol észrevettem, hogy az ágyam felett is van egy panel (konkrétan a fejem fölött) aminek a fele teljesen át van ázva: tudjátok mint amikor belemártod a kekszet a teába. Ha több eső esik vagy valahogyan még kap vizet akkor rám fog szakadni. Már alig várom.
Amikor felkeltem és kimentem a folyosóra, nem lepődtem meg. Beázások mindenhol. És itt már volt olyan panel ami nem bírta és leszakadt. Ugyanolyan mint az Én félig átázottam. A WC-ben konkrétan nem bírta az álmennyezet és félig lejött. Nagyon vicces.
Este hallani lehetett ahogy a vízcseppek koppannak az álmennyezeten, és utána toccsannak a szobádban valahol. VÉGIG. Csoda hogy nem hugyoztam be.

Olyan mintha nem lenne tetőnk, hanem csak az álmennyezet. Egyszerűen kínomban már csak röhögni tudtam... mintha kempingeznénk.

Erre csak egyet tudok mondani: Dinamitot neki.

EID MUBARAK!

Nálunk már második napja tombol a szünet, baromira örülünk neki (szarkasztikus fej). Az hagyján hogy lehangolóan unalmas minden, de olyan időnk van ami rá is tesz egy lapáttal.
Nem, nincs hideg... mert a 18 fokot nem nevezném hidegnek, de 3. napja folyamatosan esik az eső. Szürke minden, és esik. Úgy képzeljétek el, hogy most már el sem húzom a függönyöm, és amikor felkelek, felnézek és konstatálom hogy még mindig Kuwaitban vagyok ahol tél van, és visszaalszom úgy 3-4 órát. Durva.
Megint elmondom hogy mindenki ennyit alszik, elképesztő. Arról nem is beszélve hogy inkább este élünk... Most például az eső sok mindent hazavág például a szakant is. Konkrétan tele vannak a folyósok vödrökkel meg az alsó részek. Baromi mulatságos ha nem veled tol ki az eső:
voltam szegény Theo szobájában, azaz a mellettem lévő szobában. Amikor beléptem akkor feltűnt hogy át van rendezve a szoba, meg olyan nyirkos érzésem van... Aztán Wang, aki szintén ott volt, felhívta a figyelmem hogy 3 helyen ázik Theo szobája. Nekem ennyi elég volt. Elöszőr elkezdtem sírni a röhögéstől, de úgy hogy kínjában már Theo is nevetett, Wang is fetrengett, aztán sűrűn bocsánatot kértem Theotól hogy ez tényleg borzasztó de nagyon vicces:) Végül sikerült belegondolni a dolgokba és rohantam a saját szobámba, ahol alapos körülnézés után nem találtam beázást. Remélem így is marad insallah.
Nem semmi mi? Oké hogy nincsenek nagyon berendezkedve a hetes esőkre, de ez azért egy vicc.

És akkor az Eid. Elvileg ma, azt hiszem péntek van, ma van a hivatalos Eid ünnepség. Ilyenkor ünnepelnek az arabok, kecskét, bárnyt vágnak le. Kb ez a legfontosabb. Én azt nem értem miért kellett ezt ennyire elhúzni. Ha mondjuk 1 héttel előbb van akkor az idő is jó, és akkor lehetett volna jobban élvezni. Mondjuk megint Én vagyok naiv, hogy úgy gondolom a jó idő az számít. Nekünk ez az ünnepség azt jelenti hogy tegnap meg ma nem volt nyitva semmi (tudomásom szerint) és az emberek sem nagyon dolgoznak.

A nem dolgozás nagyon vicces mert az emeletünk már úgy nézki mintha bombát robbantottak volna. Pontosítok: a jordán srácok robbantották. A padlószőnyegen széttaposott krémes süti, és az ömlő narancslé az mindennapos látvány. A süti érdekes élmény volt, mivel hullakómásan másztam ki a fürdőbe, és tudjátok mennyire bizarr az az érzés amikor belelépsz valami krémesbe... IGEN!, nekem is ez volt az első gondolatom, de azért csak nem jutunk el odáig hogy a folyosóra szarunk. Nah mindegy, nem nagy ügy, mosdóban szépen lejött.

Apropó mosdó, és WC...említettem már hogy ide is vonatkozik a nem dolgozunk rész? Képzeljétek el. Wc papír már nincs, holnap nem tudom mivel fogja 10 ember kitörölni a fenekét. Én már voltam lennt többször hogy nincs kleenex (ez a neve) de azóta is csak jön. Vicces lesz:)

Amúgy minden a legnagyobb rendben, csak halálra unjuk magunkat... Komolyan. Ha lenne pofánk akkor szerintem mindenki simán átaludná az egész napot. De sajnos van bennünk még valami emberi, hogy felkelünk és csinálunk valami értelmeset, meg amúgy sem tud az ember egész nap aludni, nem?
Csocsó orrba szájba, alvás, evés, hülyülés, netezés (jaaah hát erről az ólvasóim már tudnak hogy mennyire nem lehet élvezni), és ha már nagyon nincs mit csinálni akkor tanulunk is valamit.

Történnek apró dolgok, például ilyen az hogy eltűnt a szárító az emeletünkről. Valószínűleg a bekapcsológombot kell megjavítani rajta, mert beesett, és nem akart működni. Szerintem 2 hónapig nem lesz szárítónk, pedig kb 10 perces munka lenne megcsinálni a megfelelő cuccokkal. Ez az esemény természetesen különféle egyéb dolgokhoz vezetett, például a felfedezéshez, hogy mekkora idióta emberek laknak itt. Megmostam a ruháim, gondoltam leugrok egy emeletet és megszárítom ott a ruháim. Lementem foglalt. Ok, akkor megyünk még egy emeletet: kinyitom az ajtót és a konyha helyén egy úszómedence volt. Egy idősebb bangladeshi arcot képzeljetek el aki a mushrifnak dolgozik. Kb 40-50 éves lehet és itt lakik a szakanban. Nah most nem értem, hogy mi a abban a nehéz hogy a mosógépnek van egy kimenő csöve amit a hozzá kialakított lefolyóba kell dugni? Alapból is ott van, de ha elmozdul a mosógép (egybe van a centrivel, ami azért megmozgatja:D) akkor kijön. Természetesen nem mentem be, de az arc ott mutogatta hogy nézzem meg milyen a hely... pedig Ő csak mosni akar. Valszeg honvágya van, ahol a folyóban szokta mosni a ruháit. Idióta.
És ilyen többször is előfordult már... Komolyan emberek körül sem néznek és csak néznek mint jani a moziban hogy jaaaajj ez meg mitől van.

Aztán a konyhás egyiptomiakkal megint volt bajom. nem is rossz. 2 hónap (TÉÉÉÉNYLEG 2 HÓNAPJA VAGYOK MÁÁÁÁR ITT:D) alatt kétszer konfrontálódtunk. Most majdnem eljutottam oda, hogy átmászok a pult mögé és kajak meggyepálom az arcot. Persze józan ész győzött, már megint. Reméljük így is marad. Mindenki rühelli az egyiptomi konyhás arcokat, és tényleg van is okunk rá. Szívatnak, nem akarnak normálisan kaját adni, meg váltani, feltartanak. Számukra nagyon vicces, de Én láttam itt már Afrikai srácot ordítani és kaját dobálni a pult mögé...

Amúgy történt egy csomó minden, csak nem emlékszem rájuk. Tudom hogy eddig kicsit negatív a blog hangvétele, de egyrészt a kedvem is ilyen, másrészt már komolyan ki kellett ezeket írnom. Az idő is szar, az is befolyásol.

Szóval történt más dolog is, és volt természetesen jó is, meg olyan normálisak. Kijavították a tesztet, hát az lett amire számítottam (ilyen is ritkán van). Nyelvtannál nagyon kegyetlenül elvéreztem, a többi egész jó lett. 82%. Ez semmit nem jelent mert nagyon egyszerű volt a teszt. Ennél komolyabbat is megtudtunk volna csinálni, de rávilágított arra hogy a nyelvtan gázos.

Aztán szerdán miután fél órát vártunk az Afaqban, hogy legyen valami előadás, vagy tanítás vagy valami, úgy gondoltuk Rafallal, Ewaval (a két lengyel) hogy lelépünk és elmegyünk vásárolni, meg pizzázni. Annyi hülyeséget mint amennyit együtt alkottunk már régen csináltunk. Nagyon élveztem, beszélgettünk egy csomó mindenről. Mindketten 25 évesek, a lány ha hazamegy akkor valószínűleg férjhez is megy, szóval komoly emberek. De azért rengeteget hülyültünk. Pizzázás után (amerikai pizzéria, hehh kösz, olasz természetesen jobb, de olyan itt nincs) a beszélgetésünket kihallgatta egy arc aki félelmetes volt, mert értette amit beszélünk (angolul csevegtünk) és 1 foga volt. Ezen kívül rögtön át akart konvertálni minket muszlimmá. Hehe, most őszintén, nem mindegy? Ugyanolyan muszlim lennék mint amilyen keresztény.

Nah most már abbahagyom mert ezt sem fogja már a közönség jó része elolvasni. Nem lett volna értelme két részre szétszakítani csak azért hogy a szemnek ne tűnjön olyan soknak. Akit érdekel az eljutott eddig az utolsó sorig. A többieket... hát sajnálom. Nincs kép, nincs semmi. Majd máskor.

Próbálok itt az emberekkel beszélni, és utolérni mindenkit amikor csak lehet, de sajnos nem egyszerű Veletek beszélni, és mostanság a kommentek is hiányoznak. Elég gyenge az az indok hogy nincs mit kommentelnem. Mindig van (ugye Dév?:D), akármit.

Nah pá