Angol tanár-Farszi

Nah hát a tegnap este több volt mint érdekes. Ali jött, dumáltunk, és ugye felborította a virágcserepet. Azt elfelejtettem mondani hogy miután a helyére visszarakta a virágot, meg a cserepet, a kiborult földdel már nem foglalkozott. Ehelyett fogott egy újságot, szétszedte, és leterítette a földre, hogy ne legyen szem elött...:D:D:D Ha rágondolok akkor még mindig röhögök.

Nah, itt ekkor megbeszéltük hogy este elmegyünk valahova. Mondtam hogy nincs pénzem, így ha lehet akkor olcsón szeretném megúszni a dolgokat.

Hatra értünk jött egy haverja, valami nissan terepjáróval, aztán persze a szokásos módon elindultunk. Üvöltő zene, és ahol lehet nyélgáz. Ali már sikítozott de szegény terepjáró nem egy fürge jószág... mindenesetre nem írom le mennyivel kerülgette az arc a forgalmat:) Én persze élveztem. (már várom Anyu levelét dorgáló levelét:D)

Elmentünk Salmiyába kellett telefont vennie a vezetőnek. Ez is annyira jellemző hogy felmentünk a bevásárlóközpont emeletére, és legalább 20 darab telefonbolt van. Egymás hegyén hátán. Nem értem. 1, esetleg 2 nem elég? Persze mondjuk jó hogy van választék. Itt bóklásztunk egyet, aztán mentünk tovább, és szóltunk hogy kajáljunk már valamit mert meghalok az éhségtől.

Itt jönnek a kuwaiti szokások: Elmentünk egy olyan helyre, ahol sok parkoló van, és sok étterem is. Vagy inkább hívjük őket büféknek, mert beülni nem lehet (vagy maximum 5 embernek) hanem a lényeg az hogy kint áll két manus, és kimennek az autóban ülőkhöz felvenni a rendelést, utána visszamennek, majd kihozzák a kaját. Ez úgy történt hogy megálltunk a parkoló bejáratában, és odakurjantott a vezető hogy é, renedlnénk kaját. És a manus meg elkezdett jönni. Én meg megkérdeztem, hogy akkor most szegénykém tényleg el fog idáig cancukálni? (át kellett kelnie a 4 sávos úton és átsétálni a parkolón: mindezt konyharuhában)
Erre jött a válasz: Eljön ez messzebb is. És már nyomta a gyerek a gázt, és elmentünk a parkoló másik végébe, mindezt csak Értem:) Szegény csóka meg jött utánunk. És egy szót sem szólt. Felvettük a rendelést és beszélgettünk. Arabul beszéltem, már amennyi jött. Természetesen segítettek, de menni fog ez még jobban is. Mondjuk tényleg az lesz, hogy dialektusban jobban fogok tudni mint irodalmiban.

Az Iráni arc meghívott (Kia, de nem fogok így hívni) nagyon kedves volt. Tele voltam. Ekkor mutatott még valamit: ha befejezted a kaját, akkor simán hajítsd el a kajásdobozt, meg mindent. Ki a földre. Nekem ez furcsa, mert nem erre neveltek, de itt valamilyen szinten érthető. Kezdjük ott hogy nincs szemetes úton útfélen, mint otthon. A másik hogy jönnek a vendégmunkások és mint a szorgos kis hangyák eltakarítják. (Ali földjét is eltakarították mire felkeltem)

Kocsiba bee, egyesbe bee... Szóval elindultunk. Fogalmam sem volt hogy hova. Majd félreálltunk egy lakótelep szerű helyen ahol már várt minket két srác egy autóban. Az egyik egy vékony volt, a másik meg egy hatalmas szőrös Iráni. Brutál nagy volt. Olyan Bud Spencert képzeljetek el. Ezek megdumálták hogy mit fogunk csinálni, persze Irániul, aztán uzsgyi. Jah és feltűnően udvariasak voltak.

Aztán elmondták hogy megyünk pipázni, meg kajálni/inni, meg játszani. Mondom OK. És jöttek a vicces dolgok: Megkért Kia hogy adjam ki magam angol tanárnak, aki itt Shuwaikhban tanít, mert meg Kia meg akarja szivatni egy kicsit a két haverját... hát mondom jó:D

Nah innentől volt érdekes:) Aliék szakadtak a röhögéstől, Én meg adtam a tanárt. Persze gőzöm sem volt a vizsgákról meg ilyen apró dolgokról, de hát szépen beszéltem hozzájuk:)
Persze jöttek a kérdések hogy tanítanál-e engem? meg ilyenek. Mondták, hogy ilyenkor bújjak ki a felelősség alól, tehát hogy nem tudom őket tanítani meg ilyenek.

Deni, Dév, meg mindenki akit érdekel: itt minimum elkérnek egy óráért (50 perc) 15 KD-t. Ha jól számolom akkor az cirka 11 ezer Forint/50 perc.

Semmi nagyon komoly átkúrás nem volt a dologban, de jót mulattunk. Nagyon jó arcok, nagyon rendesek voltak. Meghívtak mindenre, durván elvertek Pro Evo. Soccerben, meg ilyenek, de nem izgat annyira:)

Ezután még haza is vittek. Jól éreztem magam, beszélgettünk egy csomó mindenről, meg kimozdultam.

Nem vittem fényképezőt. Gondolkoztam rajta, de olyan ormótlan volt az oldalzsebes gatyámban is, hogy inkább nem vittem. Kár mert egy csomó képet lehetett volna csinálni, de ez elmaradt. majd máskor.