Majdnem lett egy repjegyem

Mai nap sikerült szert tennem arra a papírra amivel kiválthatom a repjegyem, illetve az útlevelemre, ami nagyon vicces.

Az útlevelembe ugyanis kaptam még egy plecsnit ami kemény 1 hónapra még meghosszabbítja a tartózkodási engedélyem, illetve egy ahhoz tartozó bélyeget. Üres útlevelem volt egy éve, de most már gyakorlatilag vadászni kell benne a helyet... mindegy nekem tetszik.
A másik vicces, hogy a biometrikus azonosító a hátuljában van, azonban a hátulját teljesen átlyuggatták, gondolom amikor mindenféle papírt csatoltak hozzá. Kíváncsi vagyok, ez befolyásolja-e a működését.

Iskola után kupaktanács, kis szundi meg a többi fontos dolog amit itt csinálnom kell...

Öt órakor aztán indulás be a városba, ahova kb a fél markaz lugat jött. Tele a busz, már az is mókás volt. Körülbelül 8 emberrel volt több a megengedettnél a buszban, de sok jó ember kis helyen is elfér.

Beérünk a városba, buszból ki, irány a Kuwait Airways irodája. Itt sorszámhúzás, és várakozás. Egy órát vártunk mire sorra kerültünk.

Japók, Grúz, iroda

The Pole

242. 20-an voltak előttem, ami egy órát jelentett. Elképesztő sok pasziánsszal.

Természetesen indiai csávesz fogadott, Engem is, meg az utánam jövő Rafalt is. Nah innentől volt érdekes. Mondom jegyet szeretnék Augusztus 11-re Magyarországra, Budapestre, Frankfurton keresztül. Ok, akkor az most Bucharest vagy Budapest? Budapest. Ok. Mikor szeretne visszajönni? Soha. Csak oda jegyet szeretnék.
Aha
Jó, van hely, minden. Kérem adjon nekem egy telefonszámot. Olyanom nincs. Akkor adja meg nekem egy haverjának a telefonszámát. Mondom olyanom sincs. Akkor egy iroda telefonszámot. Olyanom sincs. Iskolában tanulok. Oda tudom adni a magyarországi mobilszámomat. Az nem jó. És ekkor már az indiai munkás akinek az a feladata, hogy engem kiszolgáljon, hogy mosolyogjon, hogy megoldja a problémámat elkezdett fennhangon beszélni velem (félig üvöltve), hogy márpedig a rendszer egy számot akar és ha nem adok neki telefonszámot akkor Ő nem tud nekem foglalni és nem lesz jegyem. (Itt meg kell jegyezem hogy amikor durván egy héttel ezelőtt foglaltunk egy másik időpontra jegyet, akkor minden további nélkül elfogadták a magyarországi számomat.)

Mondtam neki, hogy vegyen vissza és akkor ha szám kell akkor íme mondok egyet: 2-222-222. Megfelel?

Nah ne szórakozz velem, normális szám kell! De mi a tökömnek kell normális szám? NINCS ,NEM ÉRTED MEG? Írj be találomra valamit... Aztán felülkerekedtem ezen (közben hallom hogy Rafal már szintén üvöltve mondja, hogy nekem csak egy jegy kell) és mondtam, hogy jó adok egy számot. És bediktáltam a magyarországi számom előhívószám nélkül...
Visszakérdezett, hogy akkor ez mobil vagy otthoni? Mondom ez otthoni... nagyon otthoni. Idióta.

Ott vagyok, görnyedek, és próbálom nem megmondani hogy Haseem kuss és dolgozz.

Remek. Intéz, sokáig intéz, nyomtat, cseveg, látszólag még egy pasziánszt is végigtolt... Miután a később a pulthoz kerülő Rafal is mellettem áll, mert végzett, megkérdeztem, hogy van-e valami probléma. Erre megint ideges lett, és elkezdte mondani, hogy csinálja, azon dolgozik hogy legyen jegyem a +20kg csomaggal és ha nem akarom akkor abba is hagyhatja. Én már röhögtem, aztán mondtam hogy dolgozzon csak nyugodtan...

Két perc múlva ott volt a jegyem, (amit senki nem kapott meg, és úgy tűnt, hogy Én megkapom) erre jött a válasz, hogy lehalt a "pluszkilótnyomtató nyomtató", és menjek vissza Vasárnap. Most mondjam azt hogy meg sem lepődtem? Mindegy, van foglalásom, megvan a papírom, most már csak a nyomtatót kell megrugdosni. Hatalmas vicc. Az ilyen alkalmazottat meg ott helyben ki kell rúgni. Kinek képzeled magadat Haseem?

Computer says nooo (KATT!)

Leléptünk, már nagyon korgott a gyomrunk, indulás a Kuwaitanaba. Közben méltatlankodás, mesélés, hogy mi volt. Elégedetlenek voltunk. Amikor először voltunk itt, akkor kellemes tapasztalatunk volt, de most ez rossz volt. Mondjuk megint csak nem csodálkozom. Nem a kedvencem a Kuwait Airways. A repülőik régiek és kevés a hely bennük, a szolgáltatás egy vicc...

Kuwaitánában már ismernek, mi vagyunk a habibik, király. Három shawormát toltunk be mindketten. Egyenként olyan 300 Ft-ba kerülnek és olyan isteniek hogy ilyen nem létezik. Feltett szándékom otthon is reprodukálni habár nehéz lesz. A csirke nem baj, viszont a fűszerek nehezek, az egyik durván ismeretlen hozzávaló pedig egy krém szósz ami savanyú és enyhén hagymás is és nem tudom mi az de kell, mert alap hozzávaló. Ami pedig talán a legdurvább, legnehezebbnek tűnő cucc az maga a tészta. Ott pörgeti előtted, ott süti előtted, nem ám készen veszi a hűtőből. Nehéz lesz ezt reprodukálni, de majd ráállítom a nagyit. Örülni fog nekem:D

EPIC!

Utána séta vissza a Mubarakiyya részre. Nekem édesség kell. Be is ugrottunk a kedven halwásomhoz, aki már messziről integetett, dumáltunk, hogy vagy, most is fél kilót veszel? Szokásos jöhet? Kis számolás után mondtam hogy jah, jöhet a szokásos, fél kiló. Természetesen kaptunk kóstolót is, barátnak (törzsvásárlónak) mindent.

Aztán haza.

Omán: ötödik nap

KÉPGALÉRIA
A galériában 40 kép van

A hegymászás utáni napot nem kell túlragoznom. Igazából csak pár fontos dolog volt kijelölve. Ezek között szerepelt a Nizwában való bóklászás, a Surba való kocsikázás (hosszú út) illetve a Ras alJinzben a teknőcök megnézése.
Itt felmerült hogy esetleg sátorozunk... természetesen erősen vétóztam az ötletet.

Reggel Nizwában az izomlázat nem éreztük, de mindegyikünk leégett valahol... nekem a lábamat sikerült megsütnöm, ami vicces, mert bekentem, de mégsem hatott. Fránya hegyi nap:D
Szóval Nizwában megnéztük a Nizwa Fortot, ami már a sokadik erődítmény így annyira sok időt nem töltöttünk benne. Arról nem i beszélve hogy megint hülye turisták voltunk, mert csak 3 embert lehetett látni Nizwa belvárosában bóklászni: két lengyelt és egy magyart...

Elképesztő meleg volt, így hamar úgy döntöttünk hogy menekülünk és irány Sur. Rafal vezetett, ezáltal nekem lehetőségem nyílt elfogyasztani a sörtartalékok megmaradt részét. Az számomra ezután teleportálássá vált. Bealudtam, majd felkeltem Surban.

Surban kocsikáztunk egy picit, megnéztük autóval a várost, majd a belvárosban kiszálltunk. Hiba volt: olyan páratartalom ütött meg minket, hogy azonnal elkezdtünk levegőért kapdosni. Egy idő után sikerült... Brutálisan izzadtunk, a sós vizet pedig harapni lehetett a levegőben. Nem is csoda, mert volt vagy 50 fok.

Itt kajáltunk, meg tátogtunk egy picit. Körbekérdeztünk szállás ügyben is, elég kecsegtető ajánlatot kaptunk.

Ám kezdett esteledni, szóval el teknőcöket nézni. Ras al Jinzbe mentünk, ez kb. 60 kilóméterre van Surtól.
Itt egy vadonatúj épület várt minket, és rengeteg óvintézkedés, mert a part ugye el van zárva, ugyanis a teknősöket nem szabad bántani.

Befizettünk, majd 2 kis csoport indult el, 2 idegenvezetővel. Milliószor ki lettünk oktatva, hogy mit nem szabad, és mit szabad csinálni. Jah azt elfelejtettem mondani hogy vaksötét volt, csak néhány zseblámpával lehetett világítani, de ezekkel is vigyázni kellett, mert ha belevilágítottál a teknős szemébe akkor megijedt, illetve megvakul. Azért jöttek a hülyeségek: elég nagyon ahhoz hogy megüljük őket és versenyezzünk:D.
Nem lehetett fényképeket készíteni ezért az internetről szedtem le pár képet, de megismertem a sziklákat is illetve a csávót aki a vezetőnk volt, szóval jó képek:)
Ezek a teknősök átlag 1 méteresek, és egész évben jönnek ide költeni. Még kisteknőst is láttunk evickélni a vízig. Aranyosak voltak. Szeretem a teknősöket.

Cirka másfél óra múlva véget ért a teknős nézés. Nagy élmény volt, kár hogy nem lehetett képeket csinálni. Surban alvás, aztán másnap pedig út a fővárosba, Maszkatba (Muscat).

Omán: negyedik nap

KÉPGALÉRIA
A galéria 70 képet tartalmaz.

Ez egy fárasztó nap volt.

Elöző nap éjszaka megérkeztünk Nizwába, ahol elköltöttünk egy kellemes vacsorát és néztük ahogy a mecset mögött lenyugszik a nap. Még sétálunk egy picit a legforgalmasabb belső részén Nizwának (nekem nagyon tetszett) de aztán nem kellett sok hogy hullaként másszunk vissza a szállásra, és jóformán azonnal álomba szenderüljünk.

Másnap reggel nagyon korán keltünk. Hatkor már haptákban álltunk, és el is indultunk meghódítani a Jebel Shamsot (Naphegy). Én vezettem, megkértek rá. Az autóval viszonylag könnyen megközelíthető helyre mentünk először, az úgynevezett basecampbe. Nos azt kell tudni hogy fent nem látsz mást csak és kizárólag terepjárót. Nem véletlenül. Nem volt nehéz felküzdeni a Sunnyt, de azért voltak érdekes pillanatok, meg úgy egyébként sem erre találták ki az autót. Volt egy hely ahol vissza kellett ereszkednem, mert nem volt elég lendület...
Visszafele meg a fékeket eszi meg az ilyen hely így arra is kellett vigyázni.

Ilyennel kellett volna menni

Felértünk rendben, az első utunk a "Grand Canyonhoz" vezetett. Durva látvány. Hegyek, gyönyörűek, és tiszteletet parancsolóak. Ide még az autó is elvitt minket. Itt kérdezgettünk egy két dolgot az egyik camp tulajdonostól, illetve elvégeztük ügyes-bajos dolgainkat és elindultunk a kinézett túraútvonal kezdetéhez.


Felcuccoltunk, mindenkinél volt legalább 3 liter víz (elég hamar elfogyott) és reggel 10 órakor elindultunk a kijelölt útvonal mentén.

Amit 10 perc alatt elvesztettünk. Remek. Térképen benéztük hogy melyik lehet a Jebel Shamsz ezek után, utána pedig benéztük a tájat is, és felfedeztük hogy irgalmatlan messze, egy bazi nagy hegyen van valami bütyök, annak kell lennie a csúcsnak.
Szóval elindultunk. Mivel nem kijelölt úton mentünk ezért érdekes volt a szemünk után menni. Hegyre fel, hegyről le... Ez sokszor veszélyes, de inkább rendkívül megterhelő volt.


A puhány testem nem volt ahhoz hozzászokva hogy egy hegyre ne a felvonón ülve menjek fel. Elképesztően fárasztó volt. Mondjuk a hegy a segítségünkre volt, mert 2000 métertől egészen a csúcsig azaz 3000 méterig (igen, idáig felmásztunk) légkondizva volt az egész hegy, szóval ilyen szempontból jó volt.
A hegyen azonban nem csak természetes légkondi van, hanem szolárium is. Ez másnap nagyon fáj. Szerencsére Én bekentem magam elég rendesen, de a lábam még így is megpirult egy picit. A zokni nyoma még most is látszik:D

Szóval sokszor ott tartottunk hogy nem tudjuk a rendes utat és rengetegszer vissza akartunk fordulni, de minduntalan úgy döntöttünk hogy nem. Ezt a napot arra szántuk hogy túrázzunk és nem másra. Még belefér hogy továbbmenjünk.

Találtunk is egy utat, egy rendes kocsik által használt utat, ami úgy nézett ki hogy jó irányba megy. Igazából katonai jelöletlen terepjárók mentek rajta, és kiderítettük hogy ez egy lezárt terület... Ezen mentünk felfelé. Nah itt is felmerült hogy basszus meg fogok halni annyira nincs levegő meg felfele is kell menni... pár alkalommal meg akartunk állni. De a cél ott lebegett a szemünk előtt, illetve az út vége felé már megláttuk Jeruzsálemet is, így végképp nem volt megállás. Még lőni sem kezdtek el.

Aztán a vége felé láttunk egy vizes kocsit feljönni. Több se kellett, futottunk utána, felkapaszkodtunk és úgy utaztunk tovább. Aztán megálltunk és megvártuk míg Ewa beszáll a kabinba XD.
Egy ideig mentünk így, aztán az autó simán csak lefulladt mert nem bírt el minket... De a céltól nem voltunk messze. Felértünk. 3000 méterre. Jeruzsálemről kiderült hogy egy hiper titkos katonai bugyor amiért most Én le leszek lőve.

Innen nagyot ugorhattam volna

Itt ámultunk, bámultunk, fényképeztünk, és beszélgettünk a két nagyon rendes arab fickóval. Meséltek egy csomó mindent, természetesen nekünk is el kellett valahogy mondani hogy kik vagyunk illetve mit keres velünk ez a csaj. Vicces volt.

Visszafele is vittek minket, jó móka volt, aztán elkalauzoltak bennünket egy wadihoz ahol leereszkedtünk a kocsiig. Természetesen ez sokkal gyorsabban ment mint a felfele mászás. Visszafele is Én vezettem, aztán pedig megálltunk újra feltölteni az elveszett energiát. Mashawwit ettünk: nagyon jól esett, de gondolom a képeken is lehet majd látni.


A következő napon elindulunk Sur-ba, ami egy 400 kilóméteres út, teknősöket nézni ahogy tojást fektetnek, illetve a kis teknőcöket nézni ahogy kievickélnek a tengerhez.

Jordánia: Aqaba--> Amman, Citadella

Már visszaértem Kuvaitba, de a maradék képet feltöltöm. Igazán sokat nem tudok mesélni, mert nem lehet. Meg kell élni. Sajnos Jordániából nem tudtam úgy frissíteni a blogot ahogy terveztem, de az ilyen előfordul.

Ez a bejegyzés először egy kis aqabai lazulást fog bemutatni aztán egy kis ammani mulatságot, meg városnézést, meg miegymást. Aqabában a Mövenpick strandján süttettük a hasunkat... Ma a markaz lugatban mindenki mondta hogy jól lesültem:)
Ammanban a citadellán voltunk, voltunk fagyizni, kajálni, meg Marwan egyeteménél is (sok sok lány volt). Jó volt:) De jöjjenek a képek!

Aqaba-Mövenpick galéria

Walid szép új papucsa. Mi a gond vele?

Isteni volt a tengerpart. A tenger hideg volt, de azért lubickoltunk eleget benne. Mögöttem, a háttérben, Izrael.

Nagyon jó volt:)

Látszik hogy nincs kultúrája az alkoholnak: mi ez? Gyerek korsó?

Úristen milyen királyakat ettünk itt.

Amman-Citadella galéria

Majdnem kevés lett:)

Walid és Said, Én meg fényképezek: Amman fölött.

Zsúfolt, nem?

XD

Szépek vagyunk:D no comment...

Gondolom aki elsőre látja ezt a blogot az felteszi a kérdést hogy hogy kerülnek ekkora idióták ide?:)

Tőlem Amman bőven megkapta a Like-Love plecsnit.

Első nap
Második nap
Harmadik nap

Jordánia: 2. nap Buszút, Aqaba

Reggel 9kor indult a buszunk Aqabába. Aqaba cirka 300 km-re van Ammantól. Egy emeletes busszal mentünk ami halálosan unalmas volt. 4 és fél órás buszút alatt mindent megbeszéltünk amit csak lehetett.

Amikor odaértünk akkor Walid apja már várt minket. Walid apja beszél magyarul, de az arab jobban megy neki. Walid magyarul beszélt Vele. A busz után rögtön mentünk egy bár szerűségbe ahol meghívtak minket sörre, meg kajára. A kaját más étteremből hozták, mert a bárnak nem volt saját konyhája. A közelben volt kínai meg libanoni is. Kínait választottuk. Baromi jó választás volt, mert nagyon finomakat ettünk ott.
Walid apja törzsvendég ott, illetve mindenkit jól ismer így nagyon jó dolgunk volt:) Folyt a sör, és hozták a kaját, mi meg csak ültünk ott Waliddal és módszeresen pusztítottunk.

Megbeszéltük a teendőket, meg hogy mit akarunk csinálni. Volt egy privát taxisunk is, aki mindenhova fuvarozott minket, természetesen ezért se kellett fizetnünk, mondván már el van intézve.
Kaja után irány a nagymama kérója ahol lakni fogunk. Ez elég messze volt a belvárostól... kb 3 perc taxival:)
Útközben megálltunk mindenfélét venni... literes Chivas Regal (szintén óriási, és rengeteg köszönet a meghívásért) illetve kekszet, meg csokit vettünk:)

A nagymama kérója elvileg ilyen nyaraló szerűség lenne, ám ebben is van több szoba, sok ággyal, illetve újszerű volt az egész. Lőttem pár képet itt, de azt csak később fogjátok látni, mert még nem sikerült válogatni őket.
Nagyon kényelmes és nagyon felszerelt kis lakást kaptunk, ami csak a mienk volt. Király!

Itt még bedobtunk egy kis whiskyt aztán mentem aludni picit. Estére kicsit korábban bementünk a belvárosba pár képet lőni, megnézni egy kicsit jobban a város. Vagyis bóklászni.
Átnéztünk Eilatba is, mármint tényleg csak néztünk, nem mentünk... mert ugye az már Izrael. Hát közel van.

Ezek után be a Friends nevű bárba, ahol megint csak kaja meg sör, meg vizipipa. Jó volt nagyon:) Megbeszéltük hogy holnap 9kor jön értünk a taxis gyerek és akkor megyünk Petrába.

Első nap

Nehogy már olvasni kelljen

Nekem meg nehogy már írni kelljen...

Igazából Én nőttem nagyra.

Jacko sapi. Kellett valami a nap ellen.

A híres glazed buns with strawberry jam egyik darabja.

Ez pedig most húsvétkor a süti. Rafal egyszer csak megjelent és ezt hozta nekem. Nagyon durván finom. A barna az asszem sűrített tej forralva, a sárga meg citromos-narancsos.

Igazából nincs újabb képem, de hamarosan majd lesz. Addig is mindenkinek kitartást, bármit is csinál.

Nem lehet minden nap írni

Nem lehet, mert annyi dolog nem történik, az olvasókat meg baromira nem akarom azzal untatni hogy mi mindent nem csinálok, meg mi minden nem történik.

Habár most egy picit rossz vagyok, mert a szombat-vasárnapom meglepően jól sikerült.

Péntek este kezdődött azzal, hogy lent voltunk kosarazni, ami nem tartott sokáig, meg nem ment annyira jól de azért élveztem. Első alkalom a hátam óta. Jól esett.
Aztán még aznap este, minden idők legnagyobb homokviharját láttam itt Kuvaitban. A korábbi poszt azzal foglalkozik, tényleg brutális. A homok nem jó móka. Csípi a szemed, kaparja a torkod, és MINDENED homokos lesz.

Szóval kosár közben realizáltam, hogy a következő napon korcsolyázás lesz a szakan szervezésében. Ezt nem hagyhattam ki. Fél KD az egész, busz oda, busz vissza, belépő. Ott béreltem most egy hokikorit.
Jöttek az oroszok, Adelbek, Adelet, a koreaiak, indonézek, sőt mikor odaértünk akkor örömmel konstatáltam hogy ott volt Reni is. Szóval sokan voltunk. Az oroszok és Theo tud előre menni, aztán ennyi. Hátramenni, meg megállni csak Én tudtam. A korcsolya nyomta a talpam, de legalább tartotta a bokám. Ellenben éle nem volt. Így amikor kanyarodni akartam akkor volt olyan hogy elkezdett oldalra menni a kori ami eléggé félelmetes. Ilyet még nem is nagyon tapasztaltam koris pályafutásom alatt.
Előre koszorúban akarsz kanyarodni, viszonylag nagy sebesség mellett, és annyit érzel hogy oldalra is csúszol. Durva.

Voltak kis arab gyerekek, meg voltak amerikaiak (Moom the skates are rubbish!)
Ki akartam próbálni hogy megy-e a hokimegállás: amikor a két korit párhuzamosan elfordítom és farolok. Nos mondhatjuk azt hogy siker volt, de a saját korimban ez jóval magabiztosabban és jobban megy (Csopak, jég, hoki, rémlik?). Szóval megcsináltam. Ennek fura eredménye lett. Artur az orosz srác rögtön jött hogy hogyan csináltam, mutassam meg neki. Aztán jöttek az arab kisgyerekek akiknek az volt az első kérdésük hogy Te pro vagy? Mondom nem. Mindegy, csináld meg nekünk ezt a megállást, MOST!

Szóval élveztem, jó volt:)

Aztán vissza a szakanba ahol 1 órás pihenőt rendeltem magamnak, majd pedig az oroszok keltettek hogy hajrá, menni kell, mert ugye meghívtak bennünket. A meghívás elég fura volt. Egy indiai srác hívott bennünket, aki nagyon vallásos volt, és nem átallott hit téríteni. Kaptam is kis muszlim csomagot, mindenféle könyvvel, hogy így ez meg az...
Voltak olyanok akiket már korábban meghívott egy rendezvényre, de mi Rafallal újak voltunk. Facebookon ment a diskurzus a meghívottak között. Itt kialakult egy kis kérdez-felelek, mert a pár ember ki volt akadva hogy baromira nincs kedvük a muszlim maszlagot hallgatni, meg hogy mennyire király az, meg hogy ha megtérnek akkor azt fogják csinálni amit isten mond nekik. Én úgy voltam vele, hogy ha ez lesz akkor mosolygok egyet, meg különben is azt hallottam hogy jó lesz a kaja.

Lementünk a portára gyülekezni. Két kuvaiti jött értünk, fehér dishdáshában, ahogy kell. Mivel megyünk? Hát mivel mással mint két teljesen lesötétített, fekete, bazinagy amerikai terepjáróval. 1 terepjáróba 8-an fértünk el(!!) úgy hogy nem kellett összehúznunk magunkat. De olyan szinten nem, hogy hárman egymás mellett tespedtünk egy sorban, úgy hogy a vállunk közel sem volt egymáshoz.
Elindultunk. Kicsit siettünk, ami úgy nézett ki hogy a két hatalmas lesötétített, fekete terepjáró (komolyan inkább tank) a belső sávban, konvojban 160-nal takarította az utat. Kicsit filmszerű érzésem volt.
Kb 20 percet utaztunk, amikor is megálltunk egy mecsetnél. Itt vagyunk? Nem, csak imádkoznunk kell. Jaa OK. Persze a képmutatók is bementek imádkozni, ha már mindenki imádkozik, mi addig kint maradtunk és beszélgettünk.

Végeztek, beültünk a terepjárókba és mentünk kb 200 métert egy házig. Végül is a kényelem a legfontosabb. A ház hatalmas volt, tipikus kuvaiti kastély szerű ház, ami egy nonprofit társulat, a TIES otthona volt. Lementünk az alagsorban, ahol a már megszokott nagy tér várt minket, fotelekkel. Leültünk és meghallgattuk az előadást. Elvileg Kuwait történelme lett volna az előadás témája, de a láthatóan igen tanult, és normális előadónk inkább választotta a nemzetközi kapcsolatok, az IQ illetve az EQ fogalmának magyarázatát. Végezetül arra jutott hogy a barátság a világban az egyik legfontosabb, és hogy Ő a barátainak köszönhet sok mindent.

Meg is ajándékoztak minket. Kapott mindenki egy kuvaiti, tradicionális hajómakettet (az olaj előtt hajóépítésből éltek leginkább). Nagyon pofás, szerintem hatalmas ajándék. Arról nem beszélve hogy magamtól eszem ágába sem jutott volna ilyen emléket venni Kuvaitról.
Aztán jött a kaja. Hál istennek nem csak Én vagyok ennyire egyszerű gyerek: az oroszok szabályosan gyermeki izgalommal jöttek oda hozzám hogy hurrá, most jön a kaja.
Szokásos kuvaiti vacsora volt, de valami olyan finom hogy elképesztő. Komolyan mondom nagyon finom. Finom rizs, finom csirke, finom marha gombás mártásban. rengeteg volt, de mindent felfaltunk. Jó volt.

Aztán haza, kis dumálás még Rafallal aztán alvás.

Másnap este pedig olvasás közben kopognak az ajtómon. Merih és Hassan, a két török srác volt az. Bálint öltözz aztán menjünk meccset nézni! Micsoda? Meccs!! Több se kellett, felöltöztem és mentem. Jött Rafal is. 4-en mentünk a mubarakiyyához közel lévő török helyhez, ahol már ki volt készítve a TV meg minden.
Bevallom, először nem volt sok kedvem menni, fontolgattam hogy nem is megyek. Aztán szerencsére nem tettem ilyet. És milyen szerencse!
Ugyanis baromira jól éreztem magam. Galatasaray a Fenerbahce ellen, a Fenerbahce nyert, habár Én a GS-nek drukkoltam. Jól éreztem magam, a srácokkal is dumáltunk, a focimeccs is király volt főleg egy olyan társaságban ahol érzed, hogy mindenki feszülten nézi a TV-t hogy mikor lesz helyzet.
A kajáról nem is beszélve. Kebabot ettem és ilyen török sajtos akármit. El sem tudjátok képzelni hogy milyen jó volt, és hogy mennyire sokat ettem. Nem olvasnak, de ezúton is köszönöm a meghívást. Nagyon jól éreztem magam.

Azóta semmi érdekes nem történt. Majd ha lesz még valami akkor megírom:)

A csütörtök

Amit pénteken írok meg mert olyan fáradt és frusztrált voltam már tegnap este amikor hazaérkeztem.

Csütörtök reggel iskola, két óra Jaqub. Hazabattyogok, minden szép és minden rendben van. Már az jár az eszembe, hogy délután a Lengyelekkel megyek bevásárolni, utána meg Salmiyába, a Marinába egy kávé mellett megbeszélni az ománi kiruccanást.

Megérkezek a koleszhez, éppen mennék be amikor elém ugrik a biztonsági őr (aki pár nappal korábban üvöltve szedett le a csokiautomatáról ami lenyúlta a pénzem. A csokiautomatát se kell félteni, mert hatalmas: meg se moccant pedig nekimentem párszor...), hogy téged hívnak Bálintnak?
Igen.
Akkor menj fel Mr Nagibhoz, mert szeretne veled beszélni.
Rohanok.

Mr Nagib kicsit mogorva kinézetű, ám szerintem kedves ember. Semmi bajom nincs Vele, segíteni akar. Itt kiderül, hogy Én vagyok az aki Jordániába akar menni. Nincsen semmi baj, csak az, hogy nem tudlak elengedni anélkül, hogy a markaz lugatból ne mondanák azt hogy oké, elengedünk. Beszélnem kell Mr Ibrahimmal.
Nos ez nem lehet probléma, gondoltam Én. Visszacaplatok a markaz lugatba: mondanom sem kell hogy picit meleg van, a farmer most igazán nem kellemes választás. Felmegyek a legfelső szintre, Ibrahimhoz. Ibrahim fogad, kedves, nyájasan kérdezi hogy honnan is jöttem meg hogy milyen a tanulás. Aztán a tárgyra tér.
Te vagy az aki Jordániába akar menni?
Igen
Hát ez bizony hatalmas probléma (szó szerint így mondta [nem... nem magyarul]).
Világosítson fel.
Ez bizony illegális. (Illegális. Mintha éppen egy üveg whiskyvel a kezemben hugyoznék a főtéren, miközben egy abayás nővel smárolnék, aki disznókolbász darabokat süt nekem.) Mert ugyebár tudjuk (a markaz lugat) hogy 1-2 napra nemvagy itt, de ennél többre nem engedhetünk el, ugyanis az már illegális. Persze szemet hunyhatunk afelett hogy nem vagy itt, ugyanis mint észrevetted nem vezetünk semmilyen papírt és így nem tudjuk kontrollálni azt, hogy ki mit csinál. (persze hogy nem tudják kontrollálni, több diák van aki simán kihagy heteket is akár.)
Így papírt nem tudunk adni, meg semmi nem tudunk csinálni, mert nem akarjuk hogy ránk szálljon a felelősség, de ha saját magad vállalod akkor mi nem fogunk megszólni érte. Beszéld meg Nagibbal, hogy ez van. Még valami: Én (Ibrahim) nem akarok beszélni Nagibbal, mert Én csak azt tudom neki mondani hogy ne engedjen el. Szóval kerüld ki, hogy engem felhívjon.

Remegtem, de nem is az idegességtől, hanem inkább a tehetetlenségtől. Attól, hogy milyen alapon zárnak be, hogy milyen alapon jön ahhoz mondjuk egy sima titkárnő, hogy így szívasson. A markaz lugatot megértem valahol, de akkor is a titkárnő ebbe ne szóljon bele.

Vissza a szakanban, ahol bemegyek Nagibhoz. Nagib ékes egyiptomi nyelven beszél, látom a hieroglifákat ahogy jönnek ki a száján. Sok mindent nem értek meg abból amit mond. Elmondom neki, hogy beszéltem Ibrahimmal aki azt mondta hogy Ők nem szólnak semmi, ez az Én felelősségem. Persze játszottam a szavakkal, senkinek sem kell pontosan tudnia hogy mit mondtak. Ügyeltem arra, hogy minden igaz legyen amit mondok, ám az nem hazugság hogy nem mondok el mindent.
Nagy hümmögések közepette eljutottunk odáig hogy mikor van vizsgád? Mondom Április 4.-én szóval nem ütközik.És ez volt az a pont hogy bekapcsolódott a titkárnő is. Ugyanis Nagib a titkárnőt hívta fel. Először megszólal: Kérem Mr Ibrahimot. Ekkor majdnem kikaptam a kagylót a kezéből úgy mondtam hogy Ibrahim nem tanít engem, Jaqúb tanít. Jaaaa akkor Jaqubot kérem. HUHH. Jaqúb nincs bent.
Hümmögés, menjek vissza beszélni Ibrahimmal és vigyek papírt arról, hogy nekem Április 4-én van vizsgám. De Ibrahim nem fog adni...

Visszamentem, felmentem Ibrahimhoz, és mondtam neki, hogy figyelj, annyit kéne csinálni hogy felhívod a titkárnőt és elmondod neki hogy Április 4.-én van vizsgám. Jó jó, meglett, lementem a titkárnőhöz. Titkárnő mondja, hogy beszélt Ibrahimmal, de meg kell kérdezni Jaqúbot. Felhívja, aztán mondja nekem hogy Jaqúb nem tud arról hogy Te elmész. Mondom persze hogy nem tud róla mert még nem beszéltem vele. De még van hetem, gondoltam ráér. Amúgy köszi hogy most elmondtad, mert olyan mintha a háta mögött szervezkednék...
Mindegy, a lényeg hogy Jaqúb a legnagyobb arc, mert azt mondta hogy nincs probléma, meg fogja írni a tesztet, mehet. Okés akkor titkárnő akinek a kezében már egy ideje gyakorlatilag összpontosult minden döntés joga, felhívja Nagibot hogy minden meg van oldva.

Visszamegyek, benézek Nagibhoz, aki az mondja hogy vége, rendben van minden. Gondolom ez azt jelenti hogy akkor kapom a kilépő papírt. Most már csak a nagykövetséget kell valahogy felhívnom majd hogy megyek el. Meg még párszor megkérdeznem, hogy tényleg készül-e az a tetves papír.

Leizzadtam. Nagyon rosszul éreztem magam emiatt az egész miatt. De egyenlőre elgördítettem minden akadályt.

Délután mentem Polékkal Keifanba vásárolni, aztán vissza és fogtunk egy taxit amivel berobogtunk a Marina Mallba. Kellemes idő, kopogó szem.

Közel fél 5 volt mire eljutottunk oda hogy kajálni kell. Fél nyolckor keltem és az egyetlen dolog amit fogyasztottam és még tartotta bennem a dolgokat az egy 0.33l ice tea volt. Az is csak azért mert annyira cukros volt, hogy nem ájultam el. Isten áldja.
Szóval kaja. Mindegyikünk teleette magát:)

Ezután ki a kávézókhoz ami a vízparton van, konkrétan a jachtkikötőben. Kávé rendel, leül, és jó három órán keresztül beszéltük Ománt. Sok minden világossá vált, majd ha közeledünk az utazáshoz, és meglesz a viszonylag véglegesített terv akkor leírom egy bejegyzésben hogy mit is akarunk.
Annyi biztos hogy autót bérelünk, hegyet mászunk, világörökség része erődöket nézünk, barlangba megyünk, vízesést nézünk, óriásteknősök partraszállását, sokat fogunk fürödni, és baromi jó lesz. Hála istennek a dolgok nagy részében egyetértünk, de persze mindenkinek lesz valami kellemetlen. Például elvileg fogunk sátorban is aludni... ám fiatalok vagyunk, miénk a világ, látni kell, tapasztalni, kalandot átélni. Jó lesz, nagyon várom:)

Aztán hazafelé sikerült bevásárolnom 12 darab Krispy Kreme fánkot, ami egy állat. Rafallal 2 napig ettük, és már rosszul voltunk tőle. Egy dologra azonban jó volt: látni sem akarok fánkot egy darabig.

Ma nem volt semmi, esett az eső, nincs jó idő.

Ez+az (UPD.)

Megint nagyon rég írtam ide. Egyszerűen nem jó ez a hetente frissítem dolog, mert túlságosan ellaposodik a blog: elhagynak az emberek, illetve Én is eltunyulok. Nem jó, nem jó...

Megpróbálok jobban rákoncentrálni, de addig is jöjjön egy kis elemzés. Elemzésem alapja az előző bejegyzés lesz (annyira nehéz szó ez a bejegyzés hogy mindig nehezemre esik leírni... sokkal inkább akarnék posztot írni... de akkor Dév beszólna:D). Nos az angol írás sok mindenkinek tetszett, a célomat elértem vele. Most ahogy nézem, több mint 200 %-os olvasógyarapodást hozott. Az oldalon töltött idő is megnőtt, a mutatók egyértelműen felfelé mennek. Lett Moszkvában 2 rendszeres olvasóm illetve Nigériában is akadt pár. Hmm...
Ami rendkívül érdekes még hogy eddig mindenki magas ívből tett arra a három gombra ami a bejegyzések alatt van, de most ennél az írásnál soha nem látott számban értékelték a bejegyzést az emberek. Gratulálok. Mondjuk sok a nem tetszik pipa de hát ez van.

Mostanság nem lesz több angol bejegyzés, csak ki akartam próbálni.

Semmi izgi nem történik amúgy. Elvagyunk. A hét első felében jó volt az idő aztán fokozatosan váltott át szarra. Szó szerint. Ugyanis homokos minden, kapar a torkod miatta, és centi vastagon áll a homok mindenemen. Úgy vagyok vele hogy már többen túlélték ezt, akkor miért ne Én legyek az aki szintén túléli?

Jó hírek is vannak:) Felszereltek pár napja több helyre a szakanon belül egy jelerősítőt. Ez azt jelenti hogy fullos internet van a szobámban ami nagyon hasznos. Most nem ecsetelném, hogy miért:)
Ám itt valamit valamiért alapon mennek a dolgok, úgyhogy internetet kaptunk, de elvették a meleg vizünket. Nem nagy ügy. Fürdünk hideg vízben. Jelzem, ez bizonyos népcsoportoknál még inkább visszaveti a higiéniát.

Aztán hírt kaptunk arról hogy jön az emír és hogy nagy ünnepség lesz a stadionban (itt az is van a campuson). Király, ezt meg kell nézni. A végzősöket búcsúztatták. Körülbelül ugyanaz volt mint nálunk, csak kuvaiti kiadásba, és nagyobb flanccal. Nekem tetszett.

Stadionba bemenet hatalmas tömeg, Shuwaikhban még sohase volt ennyi ember, a bejáratnál TV társaságok, sok autó, sok katona, rendőr. Belépéskor fémdetektor: kipakolok, keresztül megyek rajta, becsipogok, jalla, menjen tovább. Rafal keresztülmegy rajta, becsipog, jalla menjen tovább. Jah mondom, ez kemény de már igazán hozzászokhattam volna, hiszen a reptéren is így megy:)
Ingyen kóla megragad, keressünk helyet. Artúr, Merih, Hassan, Rafal és Én mentünk. Nálunk lazább emberek ott nem voltak (szőkébbek sem). Leültünk aztán néztünk. Bámulatos volt, láttuk messziről az egyik fő emberkét aki nem is az emír, de nagyjából ugyanolyan fontos. Jól meg volt csinálva, kuwaiti volt és tetszett. Semmi nagy durranás de azért tegye fel mindenki a kérdést, hogy nálunk melyik egyetemen van ekkora felhajtás? Van pénz, nagyon látszik.
Jöjjön pár kép:

Ááá nem volt ám meleg

Szerintem korrektül összehozták

Volt ám diszkóhangulat... És olyan pömpörömpömm zenét nyomtak a karok bemutatásánál amitől mindenkinek felállt a szőr a hátán. Király volt:D

A méltóságok nekünk háttal voltak. Az a kocsisor pedig nekik van, hogy ne kelljen annyit sétálni. Páncélozott volt a legtöbb ha jól láttam.

Hülyék

Jó a parti?? Hell yeah!!!

Másnap megbeszéltük hogy elmegyünk vásárolni. Elmentünk Avenuesbe. Éhesek voltunk, és eldöntöttük hogy most kipróbálunk valami normálisabbat. Néztük hogy hova üljünk be: Jhonny Rocket, Buffalo, Chillies, TGI Fridays... Arra jutottunk, hogy mindegyik ugyanazt azt az amerikai cuccot árulja, max más néven, meg máshogy néz ki, de ugyanaz. Úgyhogy TGI Fridays lett belőle. Rafal Steaket evett, én meg egy sajtos csirke szerűséget. Mondanom sem kell hogy isteni volt, egyszerűen visszagondolok és folyik a nyálam illetve mosoly ül az arcomra, ellenben még ilyen drágán nem ettünk itt Kuvaitban. Fejenként 7KD-t hagytunk ott... Meg is érte meg nem is.

Utána beszabadultunk egy-két jó helyre. Láttam jó cuccokat, de egyrészt nagyon drágák voltak, másrészt itt még mindig tél van (kint 40 fok) és még a "téli" kollekció van kirakva. Két dolgot vettem, egy sapkát mert félek a napszúrástól, illetve egy elmebeteg, polgárpukkasztó piros kis gatyát. Királyság:)

Utána CarreFour ahol webkamerát vettem, illetve kaját, napkrémet, poharat meg egyéb dolgokat. Webkamera azért kellett, mert a régi nem indul el az új rendszeren... Nem szerencsés, ellenben a gépem még soha nem volt ilyen gyors, mint a Win7-tel. Ámen.

Mi van még?

Jah igen, írtunk Jaqúbnál. Vicces volt. Bementem, két oldalas teszt, első oldal hallás után ikszelni hogy mi a jó és mi a nem jó. Megvan. Második oldal: random szavak hiányoznak. Puff. Gőzöm nem volt róla, hogy mit csináljak vele. Magamba roskadva olvasgattam, ide oda írkáltam pár szót, hátha az jó lesz. Aztán felnéztem: mindenki izzad, vagy allahhoz imádkozik hogy segítsen, vagy készül harakirit elkövetni... pusztító látvány. Mindenki szenved. Ezt amúgy Jaqúb is észrevette, és kérdezte, hogy ez ennyire nehéz? Ááá neeem... csak gőzünk nincs róla. Akkor megoldjuk együtt:).

Jövő héten intézem a hurugiyyát (a kilépőt), beszélek majd a tanárokkal is hogy nem leszek itt egy darabig. Remélem nem lesz belőle probléma. Most meg hamarosan megjön a pizzám. Sütöttem magamnak :D:D

Majd még jelentkezek!

UPDATE:

Btw, megvan Omanba is repjegyem:)

Treat for Men

I have decided that I'll try to share this post with more people, so I've taken a big breath and typed it in english. Im a bit rusty, so please do not get too hard on me for the mistakes I've done. (altough please draw my attention to them)

If we take a good look at a real men, we can immediately deduct the fact, that they really love their stomach. Well, if not for hunger, then just for the sheer pleasure of it: we eat. And not just anything.

Rafal loves good, quality food while me, the always hungry hungarian, as I came to be known after the endless whining for food, can eat almost everything. Especially when the food meets the standards of a Pole.

For a kick off lets begin with a rather muscular breakfast... My little sandwich featured a thick layer of butter (unsalted) some meat and a freshly opened full cream feta cheese. I realized that I probably like the chunkier one better. The bread is ciabatta with olive chunks baked into it.

I must say that it didn't go well with my oversweetened tea, but it gave me the morning rush.

After that, came the rather late lunch. We had pizza. Home made dough with some spices, home made pizza sauce which lacked the worcester sauce and the honey. The chef (Rafal) said, that it would have been much more better if we got those. Anyway, we used a bit of an Erős Pista (word by word: Strong Steve) in it, which turned out to be an excellent choice.

Then came the topping which was only vegetables: onion, pepper, mushroom, olives. As a finishing touch it got some feta cheese and then the mozzarella. All in all, we can say that we had a vegie pizza. There were some meat at the supermarket, but they looked ugly, and ironically we've just simply ran out of money: we almost couldn't buy the blender.

They do get along with each other, since Erős Pista is halal.

This is it

Chewbie is a must have accessory for making pizza

Despite the fact that it was a vegetarian pizza, it was awesome. Here we have some omnomnom pictures...

Those who comment on the resemblances between us and Chewbie will be moderated:)

Still left...

Hardcore OMNOMONOM

Rafal: WTF? GTFO. Me: IMHO good pizza.

Look, its gone!

Since we are men, and men are incapable of doing so many things at once (to be honest, Rafal did all the cooking, so big up for him:D) we didn't have dessert. Tough we've discussed that after the pizza: a pana cotta would have been the perfect choice, and since both of them are from Italy they would go well togheter.

I've attached a picture from an earlier pana cotta feast.


Well, I can only hope that my post made you hungry Dear Reader, and made you want a pizza:)
Please do post your opinion!

A hét

Fúú nagyon régen írtam már.
Ennek két oka volt. Az egyik az hogy baromira nem volt miről írni, a másik és talán fontosabb oka pedig az volt hogy el voltam foglalva. És tényleg el voltam foglalva. Mentem ide-oda, tanultam, kosaraztunk meg ilyenek...

De szépen sorjában. Az elmúlt hét egyik hőse és főszereplője természetesen a hűtő. Amióta megvan azóta van hideg piám, van sajtom, meg a többi finomság. Arról meg nem is beszélek hogy utat nyitott a főzőcskézésnek is, így pana cottát (olasz főzött krém), pirogit (lengyel tortellini) és az egyik kedvencemet glazed buns-t eper lekvárral töltve. Gyakorlatilag nagymama buktája, eper lekvárral, és a tetején cukormázzal. Ezt mind Rafal csinálta, de mivel a hűtővel Én rendelkezem ezért részesedést nyertem a kajából is. Tiszta nyereség. És baromi jó volt:)

A hideg pia meg azért kell mert itt már kis gatyában és ingben mászkálunk, de még így is szakad rólunk a víz. Brutálisan meleg van. Reggel háromnegyed nyolckor amikor caplatok az iskola felé akkor jéghideg kólát iszok...
A másik probléma, hogy még mindig nem fúj hideg levegőt a légkondi, de erre még visszatérek:)

Aztán ott van a sport. Nos az oroszok focilabdáját lenyúlták, úgyhogy dühükben most vettek egy kosárlabdát. Nem kellett sok, hívtak, mentem. És eszméletlen királyakat játszunk. Mondjuk hihetetlen béna kosárra dobó vagyok, 10-ből 1 ha bemegy akkor örülök. Mindegy, gyakorlat teszi a mestert. Ám itt is van vicces dolog. Emlékeztek még arra hogy kemény "homokviharok" voltak? Nos a járdát és az úttestet takarítják, ott ahol nem is járnak, ám a pályákat nem. Ez azt jelenti, hogy centi vastag finom homokréteg van a pályán. Jó kis műanyag pálya, Dani mondta hogy az vicces, mert ha taknyolok akkor az szedi le a bőrt. Nah hát ez nem. Itt esel és csúszol még 3 métert. Ugyanez van megállásnál. Az arabok ordítoznak egymással hogy mi volt már ez, de biztosíthatok mindenki, hogy nem lehet hamar megállni: blokkolsz és még csúszol 1 métert legalább.
Viszont a legviccesebbet még így se mondtam. Legutóbb azért nem mentem ki, mert nem akartam sok port inhalálni. Nah hát már teljesen mindegy. 8 ember van a pályán, vagy esetleg 10, úgy felvertük a port hogy mindenki hörgött. Mindenkinek roszogott a foga, és mindenkinek volt valami baja. Mondtam is a srácoknak, hogy ha más bajunk nem is lesz ettől, holnap tutira mindenki rottyant egy homokozót...

Amúgy sikeresen meghúztam a hátamat 2 napja, azóta voltaren meg valami rózsaszín pirulával élek... Semmi komoly, csak kellemetlen. Majd el fog múlni, de addig rossz.

Amúgy érdekes ez a hátfájás is, mert levegővételnél is fáj, de amikor Theoék mondták hogy mennek jégkorizni Yusuffal és a japánokkal, akkor egyszerűen nem tudtam ellenállni. Elmentem. És milyen jól tettem! Akkor arra az időre kicsit elmúlt a hátfájás, kicsit kevésbé görcsöltem és baromi jól éreztem magam. Bent pulcsi és 15 fok lehetett, kint meg 30...
A jégpályán majdnem egyedül voltunk, pár kisgyerek bukdácsolt. Amikor odamentünk akkor mondták, hogy Takuye, az egyik japán srác elég jól tud mert náluk gyakran fagy. Nah mondom, királyság. Akkor mindenki tud valamilyen szinten.

Kaname és Wang hiányzik a képről

Hát nem. Theo és Én voltunk azok akik nem használtak palánkot. Theo csak egyenesen tudott menni, Én meg mindenhogy:) Hiába, nagypapa jól megtanított azért. Jól éreztem magam:)

A fogpasztareklám mindenit! (és igen, nem erősségem heti többször borotválkozni)


A távolban pár magas épület... a csótányfejű az egyik kedvencem

Liberation tower. Majd ide is felmászunk

Ma meg voltunk megint a szúq dzsumában, meg a lulu centerben (sima bevásárlóközpont). Most jött Ewa és egy boszniai lány. Természetesen muszlim, hijabbal a fején, de jó fej volt.

A hétvégén tanulás és jordánia meg oman tervezés lesz. Nem sok érdekes de megvagyok. Majd megpróbálok sűrűbben frissíteni, de nem mindig jön össze. Pedig lenne mit mesélni, bár sokszor olyanok amiket nem nagyon akarok leírni, mert még valakik félreérthetik.

BTW, most már holokausztot sem lehet tagadni. Mondjuk Én azt nem értem, hogy ki tagadná? Valaki világosítson már föl.