A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kuvait. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kuvait. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. június 6., vasárnap

A történet+ előzmények

Mióta nem írtam annyi minden nem történt. Ománból visszatérve gyakorlatilag semmi nem változott.

Az idő kezdetben nagyon rossz volt a folyamatos homokviharokkal, de egy idő után átment a most is tapasztalható időjárásba: többségében tiszta, kék égbolt, és tűző nap. Napközben simán van 50 fok, estére leszokott menni 37-40 környékére. Hiába, itt minden betonból van. Kilépek és sugárzik minden a hőtől.

Voltunk kuvaiti Hard Rock Caffeban, ami egy hatalmas csalódás volt: természetesen nincs alkohol a koktélokban, de lehetne így is élvezhető, extra édes koktélokat keverni, mint ahogy azt a már szinte kult helyekké vált arab coffee shopokban szokás. De neeeem. Itt kapunk hangzatos, szépen kinéző koktélokat, horror árért. Mondanom sem kell, hogy a kicsit tudatosabb lengyelek illetve az egyetlen magyar azonnal kiakadt... Sajnos mi nem tudtunk elájulni attól, hogy a Hard Rock Caffeban vagyunk.
Rövid időn belül az egész csapat (egy grúz srác, törökök, meg egy tajwani lány) átvonult a Marina Mallba, ahol a Jhonny Rocketsben ettünk és shakeztünk. Még ez is drága, de a HRC-hez képest tiszta gazdaságos, illetve milliószor jobb dolgok vannak benne. Arról meg ne is beszéljünk, hogy mindenki csak toporgott, hogy mégis hova menjünk, aztán a végén Én döntöttem, ám a többiek is mondták hogy király:)

Mit lehet még mondani? Jah igen. Megvolt a két vizsgám. Badr-nál vizsgáztam először ami egy vicc volt: sulim volt előtte, így már egy csöppet át voltam fagyva és a vizsgateremben kb 17 fok volt (kint legalább 40): mindenki fázott. Ez azt eredményezte, hogy szinte vacogtam, illetve elfelejtettem olvasni:D Szánalmasan ment, nem tudom mi volt akkor (lehet a 3 óra alvás se segített).

Aztán tegnap megcsináltam a Jaqúb vizsgát. Előre szólt hogy mire lehet számítani. Volt szövegértés, amivel most egy kicsit megszenvedtem, de szoktak menni, volt 20 kifejezés amikkel mondatot kellett írni, volt nyelvtan, meg volt egy ugyancsak értelmezés feladat. Készültem rá, szerintem jól sikerült.

És akkor jöjjön a történet maga...

Szóval itt van ez a szünet. Egy hónapja még csak közeledett és mivel kicsit több mint két hétről van szó, ezért biztos voltam benne, hogy valahova el kell, hogy húzzam a belem, mert itt a seggvakargatáson kívül semmit nem fogok tudni kezdeni. Kuvait csodálatos, Kuvait mindenható, de azért ha az egyetemi élet is meghal, illetve mindenki elutazik, akkor már gyomorforgatóan rossz itt minden.

Hova menjünk? Nos, ugyan felmerült, hogy veszek haza, Pestre egy jegyet és akkor Balatonozok, meg minden ilyesmit csinálok két hétig, ám úgy voltam vele, hogy Augusztus valamikor végleg hazamegyek és onnantól egy jó ideig otthon leszek... míg most Kuvait szponzorálásával inkább világot látnék.
Ha világot látunk akkor milyen világot akarok Én látni? Arabot? Persze majd még egy arab államot meg akarok járni, amikor így is túl sokban voltam már az elmúlt hónapokban.

Szíria kiesik, mert kb ugyanaz mint Jordánia (jött az ellenválasz hogy Szíria jobb, és jött utána az is hogy "szerintem, mert még soha nem voltam Jordániában") Nos Én nem voltam Szíriában, de valahogy nem is vonzz.
Dubai, Emirátusok, Bahrein? Nah hagyjatok békén... Kuvaitban élek, majd ha két anyám lesz akkor megyek "világot látni" ilyen helyre.
Egyiptom-Kairó? Nem rossz, nem rossz. Ha minden borul, akkor ez egy nagyon jó választás lehetett volna.
Libanon-Bejrút? Nos, szívem rejtett vágyává vált már egy ideje, hogy Bejrútba eljussak és mint ilyen el is fogok jutni, mert addig nem hagy majd nyugodni. Erős verseny lett volna Kairó és Bejrút között...

Végezetül eszembe jutott olyan is hogy elmegyek Dél Afrikába, úgyis most kezdődik a VB meg minden... Ezzel csak az a bajom, hogy ott az olyan embereket mint Én reggelire eszik meg, így ódzkodtam az ötlettől.

És végül is meglett az úti cél: India, azon belül is Delhi. Egy ideig gondolkodtam azon hogy Mumbai vagy Delhi legyen, de Delhiben maradtam. Teljesen más kategória mint itt a közel kelet (tán azért mert nem a közel keleten van?). Egy más világ, a csodálatos India és hát persze olcsón meg lehet úszni.
Ha megnézem azt hogy Magyarhonból hogy tudnék idejönni akkor sírógörcsöt kapok, mert enyhén drága. Így viszont mondhatni budget nyaralásra megyek. Hozzátartozik, hogy nem gondolkodhatnék ilyeneken ha a MÖB illetve Kuvait nem segíti céljaim. Megint csak köszönöm.

Az egész úgy kezdődött, hogy basszus nem lehet vízum nélkül beutazni, és nincs is olyan, hogy a reptéren beleütnek egy pecsétet az útleveledbe és aztán mész isten hírével. Előre meg kell csináltatni.
Felkerestem a nagykövetséget, ahol szembesültem azzal, hogy eltarthat 20 napig is a folyamat, ami kellemetlen, mivel jegyet sem veszek addig amíg nincs vízumom, illetve kb. ez a határidő: ha tovább húzzák akkor nem megyek sehova, nem hogy Indiába. A másik mellbevágó dolog az a pénzmennyiség, amit legombolnak az emberről egy ilyen vízum megcsinálása címén. Kicsit már Indiában éreztem magam: valószínű, hogy baksist is fizettem...
Itt merült fel bennem, mégsem Indiába kellene mennem, mert lehet, hogy most kidobok egy valag pénzt az ablakon, de semmi sem fog belőle összejönni. Áh próbáljuk meg: aki mer az nyer.

Innentől kezdve várakozás, várakozás... elvileg telefonálnak, ha kész lesz. Két hét telt el, nem telefonáltak. Nah mondom, biztos ami biztos menjünk, aztán nézzük meg. Mit ad isten, ott volt az útlevelem vízumostul, mindenestül együtt. Annyira örültem, hogy minden bánatom elfeledtem.

Azóta az események felgyorsultak, megvettem a repjegyet, Manamán(Manamana:D:D ) (Bahrein) keresztül megyek, illetve a szállást is lefoglaltam. Amikor foglaltam a szállást akkor lehetett küldetni emlékeztetőt. Nos, azt hiszem elírtam a telefonszámot, mert nem kaptam emlékeztetőt... Valaki otthon nagyot néz, hogy bizonyos Balint Schandl Delhiben foglalt hotelt... :D:D

Van térképem, van könyvem, van egy valag címem, van egy valag adatom. Az elmúlt két napban olyan hihetetlen mennyiségű anyagot olvastam Indiáról, Delhiről, arról, hogy hova akarok, hova illene elmenni, hogy mire kell vigyázni, hogy mégis hogy kell ott viselkedni... embertelen. És még rengeteg van.

Most kezdődik a monszun szezon, szóval lehet lesz egy kis problémám az esővel, illetve a szúnyogokkal. Malária meg Dengi vírus van ott dögivel. Vigyázni kell, nagyon mást nem tudsz csinálni.

A tervek szerint Delhiben lesz a főhadiszállás, gyalog, riksával illetve vonattal fogok közlekedni. Agrába akarok elmenni ahol a Taj Mahal is van, Jaipurba ami egy nagyon szép, régi uralkodói város, illetve akarok menni tigriseket nézni, meg elefánton lovagolni. (Mekkora hülyeség ez? nem elefántolni kellene egy elefánton? Vagy megülni egy elefántot? Nem tudom... Valaki segítsen).

Delhivel nem lesz gondom, mégis csak egy város, ám az agglomerációt, a szomszédos "megyéket" is érdemes lenne meglátogatni ha lesz időm. Fel kell készülni. Most olvasok olvasok olvasok. És tervezek.

Már vettem egy kis könyvet, amibe mindent fel fogok jegyezni (lehet hiba volt XD) illetve beszereztem lakatot a poggyászomra, meg egy nyakba akasztható kis táskát, ami vízálló és baromi könnyű. Ez azért kell mert a zsebeimben nem lesz semmi, illetve ezt el tudom rakni a pólóm alá, így talán nem fognak tudni fontos dolgokat ellopni tőlem.

Mit mondjak... egyesek azt mondják, hogy nagyon bátor vagyok, hogy ezt így bevállalom, Én egyenlőre azt mondom hogy hülye vagyok... ám a kettő között sokszor csupán leheletnyi a különbség. Azt tudom, hogy világot fogok látni, ez egy cél, álom volt és afelől sincs kétségem , hogy az eddigi egyik legkeményebb utazásaim egyike lesz. Érzem, megéri:)

Lesz még egy későbbi bejegyzés is a témával kapcsolatban. Addig stay tuned.

Szerintetek jól döntöttem? Tippek, tanácsok? Véleményt kérek írni!

2010. május 31., hétfő

Végre Kuvait! (videóval)

A blog címe azt sugallja, hogy itt kőkeményen Kuvaitról van szó, ám aki erre téved az hirtelen több anyagot talál Jordániáról és Ománról. Ezen most változtatunk. Rengeteg minden van amit el akarok nektek mesélni, de egyenlőre csak a ma fénypontjával fogok foglalkozni.

Ma hafla volt (parti). Nah nem kell semmi durvára számítani, csak meghívtak bennünket valami ceremóniára, amin előadott pár ember pár verset, dalt, illetve recitáltak a Koránból, majd pedig a prominens embereket megajándékozták, illetve a markaz lugat tanulóit, azaz minket.

Még üresen

Facebookon hívtak meg minket, jó előre kellett jelentkezni, leadni a nevünket. Ez meg is történt, de komolyan nem számítottunk semmi komolyra. Ehhez képest eltátottuk a szánkat. Mondjuk voltak vicces dolgok is:)

Az egész ceremónia 6:40-re volt meghirdetve a kaffeteriába, azaz közvetlen a Magrhib ima idő után. Ez annyit tesz hogy az egész kaffeteriába ekkor akarnak menni az emberek kajálni... ami szerintem kellemetlen egy ilyen rendezvénynél, de hát csak így lehetett megoldani. Se gond. Természetesen mi kajáltunk a cucc előtt, mert nem akartuk hogy nagy tömegben kelljen.

Már tele

Szégyen szemre a Markaz lugatosok közül nagyon kevesen jöttek el, el sem tudom képzelni hogy mit csináltak... No comment.



A szakan lakók közül sokan telefont, turmixgépet, vasalót, nyomtatót kaptak. Jó ajándékok ezek, legalább tudnak vele mit csinálni. Látszott hogy örülnek.
Utánuk jöttünk mi. Mi kaptunk egy sahádát, szépen bekeretezve, egy kuvaiti zászlót, valami füzet szerűséget illetve valaki a Koránt kapta, valaki pedig (mint például Én) egy könyvgyűjteményt... aminek az a címe hogy The decision is yours. Kommentekbe várom a véleményeteket hogy miről is szólhat.

Ezeket kaptam. Köszönöm szépen:)

Aranyos kis szösszenet volt. Igazából elcsodálkoztunk, hogy ennyire rákészültek, de hát mulatságos, illetve kedves volt. Csak azt tudom mondani hogy köszönöm Kuvait, illete kuvaiti egyetem!

A végén meg felzabáltuk Rafal sütijét. Jó lett. Lehet le kell öblítenem egy kis whiskyvel, mert Én benyomtam 4-et ezekből, és nem picik:)

Művész úr az utolsó simításokat végzi. A szobájáról is csináltam végre képet, de nem mutathatom meg. De hogy el tudjátok képzelni: olyan mint az asztala :D:D. Remélem ezért nem öl meg.

Ez egyszerűen pazar volt.

2009. október 27., kedd

Tengi-lengi

Most komolyan, két, úgymond fontos dolgot csinálok az elmúlt pár napban: Tanulok meg "edzek". normálisan ugyan nem lehet itt edzeni, de azért a tőlem telhetőt megpróbálom. Ma például alig tudtam ráállni a lábamra...:)

Van egy kézi súlyzóm, mondhatni érdekes, amikor megpróbálok normálisan csinálni valamit... nem igazán érzem hogy használ, de persze sokkal többet jelent mint a semmi.

A futás meg még viccesebb: Tudjátok milyen szaunában futni? Ilyen... kezd jönni a tél, folyamatosan be van borulva, és durván párás az idő. Először még semmi bajom nem volt, de aztán már nagyon kezdtem érezni. Vicces. Kb olyan érzésem van mint amikor Songoku edz azon az állítható gravitációjú bolygón, és amikor már nagyon durván tolja akkor kiengedik, és a normál gravitációban egyszerűen istentelenül gyors. Nah, hát remélhetőleg Én is valami hasonlót művelek a tüdőmmel. Se pia, se cigifüst, Shisát is csak elvétve szívok, szal még rombolni sem tudom magam, csak építeni. és ez jó.

Aztán mivel nem tudok semmi értelmeset írni, álljon itt az hogy milyen itt 1 hónapja:

-A kaja uncsi, de eljutottam oda hog ymár várom, mert semmi másom nincs, és sokszor már farkas éhes vagyok. Napi 3x kajálás van, percre pontosan. Valószínűleg ez se tesz rosszat.

- A szobám? Kezdem imádni. Idegesít hogy nincs normális akasztó a falon, és nekem kell celluxozni, meg hogy nem tudom berakni a szekrénybe a cuccaim olyan irgalmatlanul hullaszag van bennük, de ezen kívűl semmi. Az ágyam nagy, és kényelmes, az asztalom jó, és csak ELVÉTVE van csótány. Lent voltam a lengyel csávó szobájában, az első emeleten, de ott nincs kilátás, és tele van csótánnyal. Akkor borzongtam meg amikor egy méretes darab simán oda volt celluxozva a falhoz. De ilyen átlátszó celluxszal. Aztán kegyetlenül elkezdtem rajta röhögni:D:D

(Közben most megjött Ali, itt ült mellettem. Addig baszogatta az asztal polcán lévő virágot, amíg az fejre nem esett, és ki nem borult a cserépből MINDEN. A padlószőnyegre ment a föld, meg minden, megpróbálta visszalapátolni... kevés sikerrel. Elég kellemetlen, de alig bírom abbahagyni a röhögést)

-Iskola? Elég érdekes. Megy, meg nincs vele baj, de még nagyon az elején vagyok. Sokat kell még tnaulni. Főleg a szókincsemet kell javítani hogy itt jó legyek valamilyen szinten. Mondjuk ha visszakerülök Pestre, az ELTE-re akkor nagyon kellemetlen lesz hogy végződések meg minden nélkül fogom tolni a cuccot. Majd jönnek az oltások, meg hogy mekkora paraszt arabot tanultam Én. (Soha nem felejtem el amikor Walid lejobbágyarabozta Hanna dialektusát:D)

-Itteni haverok. Egy csomó van belőle. Nagyon sok, és mindenki elvan a másikkal. Nincsenek veszekedések, csak röhögünk meg ilyenek. A fiúk sokkal normálisabbak mint a lányok.

- Apropó lányok: még jófromán eggyel sem sikerült normálisan beszélgetnem, szóval elmondhatjuk hogy itt gyakorlatilag nincsenek. A Markaz Lugat felhozatal borzalmas. Egyikre se tudsz úgy ránézni hogy az kellemes élmény legyen. Borzasztó.

- Sok korlátozás van, nincs pia, 9 körül eltűnnek a lányok, éjfélkor meg már mindenki... ez még furcsa, d emár nem szokatlan. Kezdek belerázódni a dolgokba. Arról nem is beszélve hogy itt már 2 órával előrébb van, szóval ha hazamegyek akkor vicces lesz amikor Bálintka este 9kor már hullafáradt és menni akar aludni, meg amúgy sincs semmi. (jaaa hogy sör meg kolbász a hűtőben?aaawwwww)

Összegzés:
Szóval azt kell mondjam, hogy nem a legkellemesebb környezet, sőt az idióta törvények meg az idióta iszlám csak rosszabbá teszi az egészet, de ez van. Nem hittem volna, hogy ennyire jól fogom bírni, ám mégis. Még nincs honvágyam, bár a pókereket nem hagynám ki...

Nah majd ha lesz valami akkor még írok. majd még jelentkezem.


2009. október 19., hétfő

Benne leszek a TV-ben!

Sajnos, most bötűk lesznek.

Ma sok érdekes dolog nem történt. Megvolt az első, szétszedett csoportban lévő órám. Ez azt jelenti, hogy kezdő, illetve haladó csoport volt.
Nah most nagyon korán kezdtünk, 8 órakor. Főleg hogy még este a srácokkal beszélgettünk egy csomót, főleg az ázsiai országokról.

Szóval első kezdő óra. Ok kezdő. De majdnem lefordultam a székről amikor elkezdtük a betűket venni... A végére meg oda jutottunk hogy gyakoroljuk az írást, ami abból állt, hogy mindenkinek fel kellett írnia a táblára arab mondatot. Nah nekem azt sikerült felírnom hogy nem aludtam jól előző este, mert kevés időm volt:) Nagyjából jól írtam. Reni is cifrát írt, magyarázni is kellett szegény tanárnak.

Ezek után Badarral (vagy Budúr, a bánat tudja) nyelvjárást tanultunk. Utána jött másfél óra szünet amit egy gyors alvásra fordítottam, mert hulla voltam. majd vissza kellett mennem, mert az Afaq (tudjátok a suliújság) irodájában volt valami rendezvény.
Nah mire Én odaértem, a lányok már ott voltak (szegények nem mentek haza, a srácok meg vagy aludtak, vagy kajáltak, vagy mittomén)
De nem csak a lányok, hanem kamerák, újságírok, és főmudírok, akik jöttek sajtótájékoztatot tartani, meg üdvözölni minket itt a Kuwaiti Egyetemen. Végül is csak majdnem egy hónapja vagyok már itt.

Ekkor volt az hogy a kamera természetsen körbejárt, és nálam egy REC gomb is elsütésre került. Persze ez nem jelenti azt hogy benne is leszek a tévében, de elképzelhető. Este 9kor (nálatok 8) a Raiaiaiaiaia (??) nevű tévében. Volt kávé, kaja, meg hallgattuk az okosokat:)

Ezek után jöttek kuwaiti lányok- nem szépek-és velük csevegtünk. Ővelük lehet majd hétfőnként csevegni, nagyjából irodalmi nyelven. Én megpróbálok ott lenni, és rajtuk is kipróbálni az újonnan tanultakat. Ennyi. Nagyjából kis is merültek az eddigi dolgok.

Este lehet megyek salmiyába, de még nem tudom. El kéne menni, de még nem vagyok biztos benne hogy lesz kedvem.


És a végére jöjjön egy rossz hír:
Felhívott Reni, hogy beszélt Ágai Zsolt úrral, aki állítólag nem volt éppen meggyőző a tartózkodási engedélyünkkel kapcsolatban. Reni úgy fogalmazott hogy senki nem tud semmit és senki nem is csinál semmit, és elképzelhető hogy diplomáciai gondok lehetnek belőle. Hát úgy vagyok vele hogy ezt el tudom képzelni de persze nem akarom hogy megtörténjen.