A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alvás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alvás. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. május 18., kedd

Omán: ötödik nap

KÉPGALÉRIA
A galériában 40 kép van

A hegymászás utáni napot nem kell túlragoznom. Igazából csak pár fontos dolog volt kijelölve. Ezek között szerepelt a Nizwában való bóklászás, a Surba való kocsikázás (hosszú út) illetve a Ras alJinzben a teknőcök megnézése.
Itt felmerült hogy esetleg sátorozunk... természetesen erősen vétóztam az ötletet.

Reggel Nizwában az izomlázat nem éreztük, de mindegyikünk leégett valahol... nekem a lábamat sikerült megsütnöm, ami vicces, mert bekentem, de mégsem hatott. Fránya hegyi nap:D
Szóval Nizwában megnéztük a Nizwa Fortot, ami már a sokadik erődítmény így annyira sok időt nem töltöttünk benne. Arról nem i beszélve hogy megint hülye turisták voltunk, mert csak 3 embert lehetett látni Nizwa belvárosában bóklászni: két lengyelt és egy magyart...

Elképesztő meleg volt, így hamar úgy döntöttünk hogy menekülünk és irány Sur. Rafal vezetett, ezáltal nekem lehetőségem nyílt elfogyasztani a sörtartalékok megmaradt részét. Az számomra ezután teleportálássá vált. Bealudtam, majd felkeltem Surban.

Surban kocsikáztunk egy picit, megnéztük autóval a várost, majd a belvárosban kiszálltunk. Hiba volt: olyan páratartalom ütött meg minket, hogy azonnal elkezdtünk levegőért kapdosni. Egy idő után sikerült... Brutálisan izzadtunk, a sós vizet pedig harapni lehetett a levegőben. Nem is csoda, mert volt vagy 50 fok.

Itt kajáltunk, meg tátogtunk egy picit. Körbekérdeztünk szállás ügyben is, elég kecsegtető ajánlatot kaptunk.

Ám kezdett esteledni, szóval el teknőcöket nézni. Ras al Jinzbe mentünk, ez kb. 60 kilóméterre van Surtól.
Itt egy vadonatúj épület várt minket, és rengeteg óvintézkedés, mert a part ugye el van zárva, ugyanis a teknősöket nem szabad bántani.

Befizettünk, majd 2 kis csoport indult el, 2 idegenvezetővel. Milliószor ki lettünk oktatva, hogy mit nem szabad, és mit szabad csinálni. Jah azt elfelejtettem mondani hogy vaksötét volt, csak néhány zseblámpával lehetett világítani, de ezekkel is vigyázni kellett, mert ha belevilágítottál a teknős szemébe akkor megijedt, illetve megvakul. Azért jöttek a hülyeségek: elég nagyon ahhoz hogy megüljük őket és versenyezzünk:D.
Nem lehetett fényképeket készíteni ezért az internetről szedtem le pár képet, de megismertem a sziklákat is illetve a csávót aki a vezetőnk volt, szóval jó képek:)
Ezek a teknősök átlag 1 méteresek, és egész évben jönnek ide költeni. Még kisteknőst is láttunk evickélni a vízig. Aranyosak voltak. Szeretem a teknősöket.

Cirka másfél óra múlva véget ért a teknős nézés. Nagy élmény volt, kár hogy nem lehetett képeket csinálni. Surban alvás, aztán másnap pedig út a fővárosba, Maszkatba (Muscat).

2009. november 28., szombat

Már Én is kínomban röhögök

Beáztam. Először kicsit bosszankodtam, majd egyszerűen kiröhögtem a saját helyzetem, majd visszabújtam az ágyamba és visszaaludtam...

Tegnap ugye írtam hogy egy ideje már esik az eső, és hogy Theo szobája megadta magát, és beázott. Ez önmagában vicces és szomorú egyben. Vicces mert tényleg csak röhögni tudsz a szituáción hogy Kuvaitban beázott a lakhelyed, és persze lakhely alatt eddig nem egy sátor szintjét képzeltük. Szomorú pedig hogy ilyen előfordulhat.

Tegnap este amikor nyugovóra tértem azt vettem észre hogy az eső nagyon durván rákezdett, és süvítő szél kíséretében bombázták a felhők Kuvaitot. Ekkorra még semmi probléma nem történt. Lefeküdtem aludni és úgy gondoltam hogy semmi kellemetlenség nem érhet, persze a lelkem mélyén már tudtam hogy reggelre ez gáz lesz.
Az első jel az volt hogy a csukott ablakon simán befújt a szél, de ami a viccesebb az az hogy a víz is bejött a tömítések (azok helyén) mentén, és alul a sínben egyszerűen állt (és még most is) a víz.Reggel nyolckor valami felébresztett. Csöpögés. Több se kellett, nem akartam hogy mindenem elázzon, vagy tönkremenjen valami. Felkeltem, felkapcsoltam a villanyt, és körbenéztem. 4 helyen eresztett (most már csak 3 helyen csöpög) a mennyezet. A bőröndöm, és ezzel együtt az összes ruhám mellett egy pöttyben, ami hál istennek nem volt rossz helyen, és annyira nem is gázos... szóval nem kellett vele semmit sem csinálni. Aztán az előtérbe mentem...

Itt már jobban jött az eső. Pont oda ahol a cipőim vannak. A futócipőm és a barna megúszta egy két csöppel, de a kék camel egyik párjában fél centi tócsa volt... Itt eleresztettem egy emberes magyar mondatot, majd kiöntöttem a vizet belőle. A hasított bőr eszméletlen jól szívja a vizet... a k...
Most szárad, de szerintem kelleni fog neki egy kis idő: jó nehéz.Kb. ennyit tudtam tenni, mást nem nagyon. Máshol nem eresztett annyira, csak ezen a két helyen de ott több lukból. Visszamentem az ágyba, ahol észrevettem, hogy az ágyam felett is van egy panel (konkrétan a fejem fölött) aminek a fele teljesen át van ázva: tudjátok mint amikor belemártod a kekszet a teába. Ha több eső esik vagy valahogyan még kap vizet akkor rám fog szakadni. Már alig várom.
Amikor felkeltem és kimentem a folyosóra, nem lepődtem meg. Beázások mindenhol. És itt már volt olyan panel ami nem bírta és leszakadt. Ugyanolyan mint az Én félig átázottam. A WC-ben konkrétan nem bírta az álmennyezet és félig lejött. Nagyon vicces.
Este hallani lehetett ahogy a vízcseppek koppannak az álmennyezeten, és utána toccsannak a szobádban valahol. VÉGIG. Csoda hogy nem hugyoztam be.

Olyan mintha nem lenne tetőnk, hanem csak az álmennyezet. Egyszerűen kínomban már csak röhögni tudtam... mintha kempingeznénk.

Erre csak egyet tudok mondani: Dinamitot neki.

2009. október 22., csütörtök

Megjött a tél+Bili

Ma a hőmérséklet állítom nem volt 30 fölött, 25-28 lehetett, estére buta szél kezdett el fújni, és mindezt tetézte hogy nem igazán láttuk a napot.

Meleg ugyan nem volt, de pusztulás az annál inkább. Ugyanis olyan pára ült le kuwaitra, és ezt főleg itt a partnál érezni, hogy levegőt alig kaptunk... és mindenki brutálisan nyomott volt, de erről később mesélek.

Ma reggeli program az volt hogy korán elmegyünk Khalidiya campusra, elintézni az iskolai személyiket (nem a normális, ez csak az iskolában nyújt bizonyos előnyöket, de kötelező). Tegnap megérkezett egy lengyel fiú és egy lány.
Reggel amikor sétáltunk a kajáldához akkor találkoztunk vele. Emlékeztek még Bilire? Nah, hát nem tehetek róla, de Ő jutott eszembe. Nagyon magas (végre valaki magasabb mint Én), szőkés haj, pocak, és kis vállak. Egy mappa volt a kezében, és barna zoknira húzott fel egy kb 50-es méretű szandált. Olyan goofy style még a járása is:)
Nah, mindegy, nagyon elveszettnek tűnt, úgyhogy természetesen mindent elmondtam neki. Kb magamat láttam 4 héttel ezelőtt, csak Én jobban nézek ki:)
Elvittem pénzt beváltani, meg vásárolni pár dolgot. Én is vettem egy kis apróságot, majd megmutatom hogy mit, de a gatyát még csinálják:) Nah mit vettem?

Utána haza és akkor beütött a durvulat: kaja utána mindenki elment a szobájába. És kb MINDENKI minimum 4 órát aludt. De hogy? Egyszerűen zombivá vált mindenki. Durva volt. 500%-os páratartalom meg nap nélkül szerintem mindenki eldőlne. Nah szóval brutális volt. Vacsira ébredtünk fel, a 10. emeleten kb 6 ember egyszerre nyitotta ki az ajtaját és nézett ki buta, elaludt fejjel. Olyan feeling volt mintha a macik nem barlangban, hanem sorházban laknának, és most a nagy szundiból előjöttek volna.

Természetesen kihagytam az esti banzájt, amire amúgy se értem volna oda, mivel minimum egy fürdés meg borotválkozás (már egy ideje nem borotválkoztam... már engem is zavar:D) és a rendezvény pedig a város másik oldalán (Salmiya) van. Kössz nem.

Hallom holnap lesz a nagy nap. Olvastam Indexen hogy fél MO fél hogy nagy bzeg lesz Budapesten. Oda volt még írva hogy a budapestiek nem, de a vidékiek félnek a zavargásoktól. Most nem értem. Máshol szoktak zavarogni, nem csak Pesten? Valaki árulja már el. Ricsi, Felsőpakonyban mit zúztak szét legutóbb a huligántüntetők?
Anyuék is lezúztak Csopakra. Fú most Én is kivennék egy pár napot és odateleportálnék... (miután leírtam eszembe jutott hogy ott nem 30 fokok vannak) egy kajára meg egy sörre:) (többre is)

Hétvégén meg Holczinál lesz póker. Holczer tudsz róla?:D:D KÉPEKET!!!!!! VIDEÓ is jöhetne!!
Nekem még megvan az a kb negyed órás videó amit Dévről vettem föl és amiben magyaráz:D hatalmas:D

nahh most megyek mert le fogok merülni.
Kép nem volt, sorry, de holnap majd megpróbálok képeket felrakni, többek között arról hogy mi volt tegnap az első emeleten RM-ACM meccs alatt.