ISTikamet ISTanbul illetve cześć!

KÉPGALÉRIA

Azaz úti cél Isztambul illetve csá! Nagyjából így fordíthatnám a címben szereplő két kifejezést. A lengyel köszönés Ewa-nak míg a török (és gondolom mindenki kitalálja hogy melyik melyik...) Hassannak és Merihnek szól. De haladjunk sorjában.

Talán úgy két hete lehetett, amikor a törökök Facebookon konkrétan összecsődítették a fél markaz lugatot, hogy menjünk el egy közös vacsira valahova. Nah ebből az lett, hogy majdnem mindegyik fiú eljött, szám szerint 17, ám a lányok közül nem szerethetik sokan a törököket, mert csupán 4-en jöttek el.

Már az odamenetel is elég érdekes volt: ritkán menetel 17 (leginkább fehér) ember együtt Kuvait utcáin. A busz amit leintettünk (itt ugyebár le kell inteni, és vagy megáll vagy nem... Tegnap például csak lassított, úgyhogy futásból ugrottam a buszra) üres volt, így mondhatjuk azt is, hogy saját buszunk is volt:)

Jól sikerült az este, ettünk sokat, hülyültünk, sok fényképet csináltunk, jól elcsaptuk az időt. Arra amire ki lett találva ez az összejövetel arra nagyon jól szolgált.

Azt hiszem Vasárnap volt. Vasárnap férfiember nem borotválkozik.

Elvoltunk:)

A következő dolog már Hassan indulása volt pár nappal később. Nah ez ha lehet akkor még jobbra sikerült. Ülök a szobámban kb este 10-kor amikor Hassan kopog, hogy végső búcsú, megy el. Hajnal kettőkor indul a gépe. Kaptam tőle ilyen török unaloműző gyöngyöt, meg kézfogás-ölelés. Nem megy nekem ez az ölelgetés, nem hiába, vannak akik hozzá vannak szokva, vannak akik nem.
Nah de hát nincs jobb dolgom, megyek segítek, meg még lógok itt Veled amíg el nem mész. Átmentünk a 4-es épületbe és nem csak nekem volt ugyanez a gondolatom. Ugyanis jöttek az oroszok, koreaiak, indonézek, kirgizek, lengyel, törökök... Aki csak megtudta hogy Hassan most megy el, az ment és kísérte.

Természetesen Hassannak sok cucca volt, de egyet sem engedtünk neki cipelni, levittük a buszba, bepakoltunk. Ekkor nem hogy elbúcsúztunk volna, hanem mindenki be a buszba, megyünk a reptérre is vele:)
Hatalmas volt. Ott helyben találtunk ki mindent, ott helyben döntöttük el, hogy megyünk vele a reptérre. A buszvezetőnk új volt és nagyon meg volt illetődve. Volt velünk egy dzsibuti gyerek, aki behangolta csuma hangerőn a buszban a kuvaiti raprádiót, így majd 20-an kísértük Hassant, miközben ordított a zene.

Ha ez még nem lett volna elég, borzoltuk egy kicsit a vezetőnk idegeit is, azzal, hogy az indulási oldalon nem lehet megállni huzamosabb ideig, de mi megálltunk, kiszálltunk mind a 20-an és egyenként elköszöntünk Hassantól. Hassan már láthatóan küszködött az érzéseivel, mi meg a búcsúzás után, miután Ő a csomagjaival szépen elindult, "sorfalat" álltunk a reptér bejáratánál, és háromra 20 fiú ordította, hogy ISTIKAMET ISTANBUL! Nagyon jó volt, képzelem Hassannak milyen jó lehetett:) Egy pár pillanatra megállt az indulási oldal, mindenki felénk fordult... volt aki mosolygott, meg volt olyan aki csak nézett, hogy most ez mi?

Később kiderült hogy Hassannak overbook-olták (ezt magyarul hogy mondod?) a helyét, és még két napot (!!) töltött a reptéri hotelben, Kuvaitban... Felettébb kellemetlen.

Merih is elment, bár Ő sajnos hétköznap délelőtt ment el, ami miatt nem tudtuk kikísérni, ám Tőle is rendesen elbúcsúztunk.

A következő indulónk Ewa volt, a lengyel lány. Vele nem vettünk részt "búcsúbuliban", csak elmentünk csavarogni, meg enni aztán elköszöntünk egymástól. Megyek majd Lengyelországba biztosan, illetve jön majd biztosan Magyarországra is.

Aztán legyen egy még aktuálisabb dolog is itt a blogon... Hazaindulás! Ilyen se volt még itt. Ugye amikor először mentem haza akkor nem igazán gondolkoztam, vagy írtam arról hogy hazamegyek.

Nos Augusztus 11.-től kezdődik a csodálatos Ramadan, aminek az az egyik tulajdonsága, hogy az emberek vegetálnak, meg levegőt vesznek egész nap: azaz nem csinálnak semmit. Nah most baromira nincs kedvem itt ragadni akkor... (arról nem beszélve hogy kaját se kapnánk normálisan). Pár nappal ezelőtt még az volt a csodálatos hír, hogy augusztus 10.-én lesz majd az utolsó vizsgánk, és akkor utána lehet majd intézni a dolgokat és menni haza. Gondolom mindenki látja a problémát.

Már azon is gondolkoztam hogy előbb is hazamegyek, nem éri meg nekem ez... Így sincs semmi amit itt csinálni lehet, miért is maradjak, amikor még szívatni is akarnak egy kicsit utána.
Aztán a hét közepén sikerült annyit elérni hogy a vizsgák befejeződnek 5.-én és nekünk nem fog kelleni semmilyen különleges papír, hogy elmenjünk, illetve azoknak akik maradnak, elintézik, hogy az egész tartózkodási engedély törlés, repjegyfoglalás már meglegyen mire megírjuk a végső vizsgát. Így elvileg csak fel kell markolni a sahadát (bizonyhitványt) és lehet menni isten hírével...

Ez eddig mind szép és jó, ám problémák hadával állunk szemben: a repjegy foglalás csak 1 napig érvényes, illetve ahhoz hogy kézbe kapd magát a jegyet, ahhoz kell hogy legyen a kezedben sahada. Amúgy a sahada mindenható, mivel jelen állás szerint a tartózkodási engedély megszüntetéséhez is az kell. Még egyenlőre ezek nem tisztázottak, de remélhetőleg az lesz pár napon belül.

Ha minden jól alakul és nagyon pozitív akarok lenni akkor azt mondom hogy 8.-án már otthon vagyok (vagy éppen haza tartok). Ha viszont nagyon negatívan akarom szemlélni a dolgokat akkor nem kizárt az augusztus 20.-a után való indulás (sőőt még később). Bele se akarok gondolni mert csak rossz kedvem lesz.

Utolsónak pedig egy keveset az időjárásról. Nyár van és nagyon durva. Beköszöntött a napközbeni 48-52 fok (több nem nagyon lesz). Ez olyan meleg, amiben pusztulás van. Valóban a pofádba nyomják hajszárítót, nem is, a HŐLÉGFÚVÓT és maxra kapcsolva perzselik le a szőrt az arcodról. De ha ez nem lenne elég akkor kb 5 perc séta után nem tudsz megállni egy helyben, ugyanis a cipőd-papucsod-bármid annyira átforrósodik, hogy ha várni is kell akkor is helyben lépkedsz, nehogy leégjen a talpad.

Ez megy már egy ideje. Lehet erre még egy lapáttal rakni: ehhez a meleghez nem is kell más mint hogy benézzen Kuvaitba a jó öreg páratartalom bácsi. Szemét egy alak Ő... nem is gondolkozott sokat mennyire tekerje fel a páratartalmat, rögtön 87%-kal kezdtünk. Ehhez az értékhez már kopoltyúk kellenek, mert több a víz a levegőben mint normál oxigén.

Nem kell sok, elég kb 2 perc, hogy a saját izzadságodban fürödj meg, ami hihetetlen jó érzés (nem, nem az.). És ugye Kuvaitban minden 15 fokra van légkondizva, ami miatt minden alkalommal csak találgathatod, hogy mikor fogsz tüdőgyuszit kapni egy séta után.

Slusszpoén: a légkondim az előtérbe, a szőnyegre vezeti már a páravízet, mert nem tud vele mit kezdeni... Már nem lepődtem meg, csak mondom.