KÉPGALÉRIA
A galéria 70 képet tartalmaz.
Ez egy fárasztó nap volt.
Elöző nap éjszaka megérkeztünk Nizwába, ahol elköltöttünk egy kellemes vacsorát és néztük ahogy a mecset mögött lenyugszik a nap. Még sétálunk egy picit a legforgalmasabb belső részén Nizwának (nekem nagyon tetszett) de aztán nem kellett sok hogy hullaként másszunk vissza a szállásra, és jóformán azonnal álomba szenderüljünk.
Másnap reggel nagyon korán keltünk. Hatkor már haptákban álltunk, és el is indultunk meghódítani a Jebel Shamsot (Naphegy). Én vezettem, megkértek rá. Az autóval viszonylag könnyen megközelíthető helyre mentünk először, az úgynevezett basecampbe. Nos azt kell tudni hogy fent nem látsz mást csak és kizárólag terepjárót. Nem véletlenül. Nem volt nehéz felküzdeni a Sunnyt, de azért voltak érdekes pillanatok, meg úgy egyébként sem erre találták ki az autót. Volt egy hely ahol vissza kellett ereszkednem, mert nem volt elég lendület...
Visszafele meg a fékeket eszi meg az ilyen hely így arra is kellett vigyázni.
Ilyennel kellett volna menni
Felértünk rendben, az első utunk a "Grand Canyonhoz" vezetett. Durva látvány. Hegyek, gyönyörűek, és tiszteletet parancsolóak. Ide még az autó is elvitt minket. Itt kérdezgettünk egy két dolgot az egyik camp tulajdonostól, illetve elvégeztük ügyes-bajos dolgainkat és elindultunk a kinézett túraútvonal kezdetéhez.
Felcuccoltunk, mindenkinél volt legalább 3 liter víz (elég hamar elfogyott) és reggel 10 órakor elindultunk a kijelölt útvonal mentén.
Amit 10 perc alatt elvesztettünk. Remek. Térképen benéztük hogy melyik lehet a Jebel Shamsz ezek után, utána pedig benéztük a tájat is, és felfedeztük hogy irgalmatlan messze, egy bazi nagy hegyen van valami bütyök, annak kell lennie a csúcsnak.
Szóval elindultunk. Mivel nem kijelölt úton mentünk ezért érdekes volt a szemünk után menni. Hegyre fel, hegyről le... Ez sokszor veszélyes, de inkább rendkívül megterhelő volt.
A puhány testem nem volt ahhoz hozzászokva hogy egy hegyre ne a felvonón ülve menjek fel. Elképesztően fárasztó volt. Mondjuk a hegy a segítségünkre volt, mert 2000 métertől egészen a csúcsig azaz 3000 méterig (igen, idáig felmásztunk) légkondizva volt az egész hegy, szóval ilyen szempontból jó volt.
A hegyen azonban nem csak természetes légkondi van, hanem szolárium is. Ez másnap nagyon fáj. Szerencsére Én bekentem magam elég rendesen, de a lábam még így is megpirult egy picit. A zokni nyoma még most is látszik:D
Szóval sokszor ott tartottunk hogy nem tudjuk a rendes utat és rengetegszer vissza akartunk fordulni, de minduntalan úgy döntöttünk hogy nem. Ezt a napot arra szántuk hogy túrázzunk és nem másra. Még belefér hogy továbbmenjünk.
Találtunk is egy utat, egy rendes kocsik által használt utat, ami úgy nézett ki hogy jó irányba megy. Igazából katonai jelöletlen terepjárók mentek rajta, és kiderítettük hogy ez egy lezárt terület... Ezen mentünk felfelé. Nah itt is felmerült hogy basszus meg fogok halni annyira nincs levegő meg felfele is kell menni... pár alkalommal meg akartunk állni. De a cél ott lebegett a szemünk előtt, illetve az út vége felé már megláttuk Jeruzsálemet is, így végképp nem volt megállás. Még lőni sem kezdtek el.
Aztán a vége felé láttunk egy vizes kocsit feljönni. Több se kellett, futottunk utána, felkapaszkodtunk és úgy utaztunk tovább. Aztán megálltunk és megvártuk míg Ewa beszáll a kabinba XD.
Egy ideig mentünk így, aztán az autó simán csak lefulladt mert nem bírt el minket... De a céltól nem voltunk messze. Felértünk. 3000 méterre. Jeruzsálemről kiderült hogy egy hiper titkos katonai bugyor amiért most Én le leszek lőve.
Innen nagyot ugorhattam volna
Elöző nap éjszaka megérkeztünk Nizwába, ahol elköltöttünk egy kellemes vacsorát és néztük ahogy a mecset mögött lenyugszik a nap. Még sétálunk egy picit a legforgalmasabb belső részén Nizwának (nekem nagyon tetszett) de aztán nem kellett sok hogy hullaként másszunk vissza a szállásra, és jóformán azonnal álomba szenderüljünk.
Másnap reggel nagyon korán keltünk. Hatkor már haptákban álltunk, és el is indultunk meghódítani a Jebel Shamsot (Naphegy). Én vezettem, megkértek rá. Az autóval viszonylag könnyen megközelíthető helyre mentünk először, az úgynevezett basecampbe. Nos azt kell tudni hogy fent nem látsz mást csak és kizárólag terepjárót. Nem véletlenül. Nem volt nehéz felküzdeni a Sunnyt, de azért voltak érdekes pillanatok, meg úgy egyébként sem erre találták ki az autót. Volt egy hely ahol vissza kellett ereszkednem, mert nem volt elég lendület...
Visszafele meg a fékeket eszi meg az ilyen hely így arra is kellett vigyázni.
Ilyennel kellett volna menni Felcuccoltunk, mindenkinél volt legalább 3 liter víz (elég hamar elfogyott) és reggel 10 órakor elindultunk a kijelölt útvonal mentén.
Amit 10 perc alatt elvesztettünk. Remek. Térképen benéztük hogy melyik lehet a Jebel Shamsz ezek után, utána pedig benéztük a tájat is, és felfedeztük hogy irgalmatlan messze, egy bazi nagy hegyen van valami bütyök, annak kell lennie a csúcsnak.
Szóval elindultunk. Mivel nem kijelölt úton mentünk ezért érdekes volt a szemünk után menni. Hegyre fel, hegyről le... Ez sokszor veszélyes, de inkább rendkívül megterhelő volt.
A puhány testem nem volt ahhoz hozzászokva hogy egy hegyre ne a felvonón ülve menjek fel. Elképesztően fárasztó volt. Mondjuk a hegy a segítségünkre volt, mert 2000 métertől egészen a csúcsig azaz 3000 méterig (igen, idáig felmásztunk) légkondizva volt az egész hegy, szóval ilyen szempontból jó volt.
A hegyen azonban nem csak természetes légkondi van, hanem szolárium is. Ez másnap nagyon fáj. Szerencsére Én bekentem magam elég rendesen, de a lábam még így is megpirult egy picit. A zokni nyoma még most is látszik:D
Szóval sokszor ott tartottunk hogy nem tudjuk a rendes utat és rengetegszer vissza akartunk fordulni, de minduntalan úgy döntöttünk hogy nem. Ezt a napot arra szántuk hogy túrázzunk és nem másra. Még belefér hogy továbbmenjünk.
Találtunk is egy utat, egy rendes kocsik által használt utat, ami úgy nézett ki hogy jó irányba megy. Igazából katonai jelöletlen terepjárók mentek rajta, és kiderítettük hogy ez egy lezárt terület... Ezen mentünk felfelé. Nah itt is felmerült hogy basszus meg fogok halni annyira nincs levegő meg felfele is kell menni... pár alkalommal meg akartunk állni. De a cél ott lebegett a szemünk előtt, illetve az út vége felé már megláttuk Jeruzsálemet is, így végképp nem volt megállás. Még lőni sem kezdtek el.
Aztán a vége felé láttunk egy vizes kocsit feljönni. Több se kellett, futottunk utána, felkapaszkodtunk és úgy utaztunk tovább. Aztán megálltunk és megvártuk míg Ewa beszáll a kabinba XD.
Egy ideig mentünk így, aztán az autó simán csak lefulladt mert nem bírt el minket... De a céltól nem voltunk messze. Felértünk. 3000 méterre. Jeruzsálemről kiderült hogy egy hiper titkos katonai bugyor amiért most Én le leszek lőve.
Innen nagyot ugorhattam volna Itt ámultunk, bámultunk, fényképeztünk, és beszélgettünk a két nagyon rendes arab fickóval. Meséltek egy csomó mindent, természetesen nekünk is el kellett valahogy mondani hogy kik vagyunk illetve mit keres velünk ez a csaj. Vicces volt.
Visszafele is vittek minket, jó móka volt, aztán elkalauzoltak bennünket egy wadihoz ahol leereszkedtünk a kocsiig. Természetesen ez sokkal gyorsabban ment mint a felfele mászás. Visszafele is Én vezettem, aztán pedig megálltunk újra feltölteni az elveszett energiát. Mashawwit ettünk: nagyon jól esett, de gondolom a képeken is lehet majd látni.
A következő napon elindulunk Sur-ba, ami egy 400 kilóméteres út, teknősöket nézni ahogy tojást fektetnek, illetve a kis teknőcöket nézni ahogy kievickélnek a tengerhez.
Visszafele is vittek minket, jó móka volt, aztán elkalauzoltak bennünket egy wadihoz ahol leereszkedtünk a kocsiig. Természetesen ez sokkal gyorsabban ment mint a felfele mászás. Visszafele is Én vezettem, aztán pedig megálltunk újra feltölteni az elveszett energiát. Mashawwit ettünk: nagyon jól esett, de gondolom a képeken is lehet majd látni.
A következő napon elindulunk Sur-ba, ami egy 400 kilóméteres út, teknősöket nézni ahogy tojást fektetnek, illetve a kis teknőcöket nézni ahogy kievickélnek a tengerhez.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése