2010. június 28., hétfő

Taj Mahal

KÉPGALÉRIA
A galériában 86 kép van. KATT a többi képért!!!!

Kora reggel keltem, hogy a napfelkeltét azt a Taj Mahaltól nézzem végig, hogy ne legyenek sokan illetve, hogy lássam így:)

Mint ahogy máshol is, itt is érvényesül a papírforma. Az odavezető út koszos, rendetlen meg minden indiai baja megvan, ellenben ha megveszed a jegyet, belépsz (és mint mindenhol itt is fegyveres őrök motoznak át) és egy teljesen más világban találod magad. Tilos a köpés, tilos a szemetelés, tilos minden ami oly természetesnek tűnik a falakon kívül.

Én a nyugati kapun mentem be. Amikor a riksa kirakott akkor nem akartam elhinni, hogy itt vagyunk, mert még kb. a koszban és a városban voltunk. Aztán mondta, hogy beljebb kell mennem, de oda nem tud elvinni. Ha az ember azt hiszi hogy a Taj Mahal kint van a susnyásban, akkor most elmondom, hogy nem, nincs.


Szóval bementem, viszonylag nagy belső udvar, majd pedig a főkapu. A főkapun keresztül már átjött a Taj Mahal sziluettje. Nem volt semmi:) Innentől kezdve meg már egyértelmű merre mentem. A Taj előtti vizes részen éppen hogy csak egy kevés víz volt, hogy legyen tükörképe a palotának.


A Taj Mahal nagyon fehér, és hatalmas. Kb ennyit tudok róla mondani. Oldalt van két épület, amiből csak a bal oldali a mecset, a jobb oldali csak simán egy ugyanolyan épület, hogy megmaradjon a komplexum szimmetriája. Csodálatos, de igazából tényleg csak ennyi. A partról látni a Yamuna folyót (most inkább valami patak) és a Taj Mahal tövéből látni az ugyancsak fehérlő Agra Fortot ahol korábban voltam. Tessék megnézni a képeket:)

Utána vissza Delhibe az egyik legkényelmetlenebb vonatúton amit Indiában elszenvedtem. Majd még lesz folytatás, vagy egy másik bejegyzés. Az utolsó képeken egy kis Delhi látható, kora reggel, bóklásztam még egy kicsit mielőtt kimentem volna a reptérre. Van két videóm is, lehet azokat majd később feldobom.

7 megjegyzés:

  1. irigykedem! de csak a taj miatt :)

    VálaszTörlés
  2. Hova tüntek az olvasók meg a kommentelők? :)

    VálaszTörlés
  3. Nem tudom, pedig életre szóló élmény Ázsiában körbeszaglászni.

    VálaszTörlés
  4. Igaz az, hogy a taj oszlopai a szélén kifele dőlnek?
    volt itt valami idegenvezetés?

    VálaszTörlés
  5. Én voltam az idegenvezető. Erről nem tudok. Nem vettem észre különösebben... ha kifelé is dőlnek akkor csak messziről és nagyon jó szemmel lehet. Nem feltünő

    VálaszTörlés