Majdnem lett egy repjegyem

Mai nap sikerült szert tennem arra a papírra amivel kiválthatom a repjegyem, illetve az útlevelemre, ami nagyon vicces.

Az útlevelembe ugyanis kaptam még egy plecsnit ami kemény 1 hónapra még meghosszabbítja a tartózkodási engedélyem, illetve egy ahhoz tartozó bélyeget. Üres útlevelem volt egy éve, de most már gyakorlatilag vadászni kell benne a helyet... mindegy nekem tetszik.
A másik vicces, hogy a biometrikus azonosító a hátuljában van, azonban a hátulját teljesen átlyuggatták, gondolom amikor mindenféle papírt csatoltak hozzá. Kíváncsi vagyok, ez befolyásolja-e a működését.

Iskola után kupaktanács, kis szundi meg a többi fontos dolog amit itt csinálnom kell...

Öt órakor aztán indulás be a városba, ahova kb a fél markaz lugat jött. Tele a busz, már az is mókás volt. Körülbelül 8 emberrel volt több a megengedettnél a buszban, de sok jó ember kis helyen is elfér.

Beérünk a városba, buszból ki, irány a Kuwait Airways irodája. Itt sorszámhúzás, és várakozás. Egy órát vártunk mire sorra kerültünk.

Japók, Grúz, iroda

The Pole

242. 20-an voltak előttem, ami egy órát jelentett. Elképesztő sok pasziánsszal.

Természetesen indiai csávesz fogadott, Engem is, meg az utánam jövő Rafalt is. Nah innentől volt érdekes. Mondom jegyet szeretnék Augusztus 11-re Magyarországra, Budapestre, Frankfurton keresztül. Ok, akkor az most Bucharest vagy Budapest? Budapest. Ok. Mikor szeretne visszajönni? Soha. Csak oda jegyet szeretnék.
Aha
Jó, van hely, minden. Kérem adjon nekem egy telefonszámot. Olyanom nincs. Akkor adja meg nekem egy haverjának a telefonszámát. Mondom olyanom sincs. Akkor egy iroda telefonszámot. Olyanom sincs. Iskolában tanulok. Oda tudom adni a magyarországi mobilszámomat. Az nem jó. És ekkor már az indiai munkás akinek az a feladata, hogy engem kiszolgáljon, hogy mosolyogjon, hogy megoldja a problémámat elkezdett fennhangon beszélni velem (félig üvöltve), hogy márpedig a rendszer egy számot akar és ha nem adok neki telefonszámot akkor Ő nem tud nekem foglalni és nem lesz jegyem. (Itt meg kell jegyezem hogy amikor durván egy héttel ezelőtt foglaltunk egy másik időpontra jegyet, akkor minden további nélkül elfogadták a magyarországi számomat.)

Mondtam neki, hogy vegyen vissza és akkor ha szám kell akkor íme mondok egyet: 2-222-222. Megfelel?

Nah ne szórakozz velem, normális szám kell! De mi a tökömnek kell normális szám? NINCS ,NEM ÉRTED MEG? Írj be találomra valamit... Aztán felülkerekedtem ezen (közben hallom hogy Rafal már szintén üvöltve mondja, hogy nekem csak egy jegy kell) és mondtam, hogy jó adok egy számot. És bediktáltam a magyarországi számom előhívószám nélkül...
Visszakérdezett, hogy akkor ez mobil vagy otthoni? Mondom ez otthoni... nagyon otthoni. Idióta.

Ott vagyok, görnyedek, és próbálom nem megmondani hogy Haseem kuss és dolgozz.

Remek. Intéz, sokáig intéz, nyomtat, cseveg, látszólag még egy pasziánszt is végigtolt... Miután a később a pulthoz kerülő Rafal is mellettem áll, mert végzett, megkérdeztem, hogy van-e valami probléma. Erre megint ideges lett, és elkezdte mondani, hogy csinálja, azon dolgozik hogy legyen jegyem a +20kg csomaggal és ha nem akarom akkor abba is hagyhatja. Én már röhögtem, aztán mondtam hogy dolgozzon csak nyugodtan...

Két perc múlva ott volt a jegyem, (amit senki nem kapott meg, és úgy tűnt, hogy Én megkapom) erre jött a válasz, hogy lehalt a "pluszkilótnyomtató nyomtató", és menjek vissza Vasárnap. Most mondjam azt hogy meg sem lepődtem? Mindegy, van foglalásom, megvan a papírom, most már csak a nyomtatót kell megrugdosni. Hatalmas vicc. Az ilyen alkalmazottat meg ott helyben ki kell rúgni. Kinek képzeled magadat Haseem?

Computer says nooo (KATT!)

Leléptünk, már nagyon korgott a gyomrunk, indulás a Kuwaitanaba. Közben méltatlankodás, mesélés, hogy mi volt. Elégedetlenek voltunk. Amikor először voltunk itt, akkor kellemes tapasztalatunk volt, de most ez rossz volt. Mondjuk megint csak nem csodálkozom. Nem a kedvencem a Kuwait Airways. A repülőik régiek és kevés a hely bennük, a szolgáltatás egy vicc...

Kuwaitánában már ismernek, mi vagyunk a habibik, király. Három shawormát toltunk be mindketten. Egyenként olyan 300 Ft-ba kerülnek és olyan isteniek hogy ilyen nem létezik. Feltett szándékom otthon is reprodukálni habár nehéz lesz. A csirke nem baj, viszont a fűszerek nehezek, az egyik durván ismeretlen hozzávaló pedig egy krém szósz ami savanyú és enyhén hagymás is és nem tudom mi az de kell, mert alap hozzávaló. Ami pedig talán a legdurvább, legnehezebbnek tűnő cucc az maga a tészta. Ott pörgeti előtted, ott süti előtted, nem ám készen veszi a hűtőből. Nehéz lesz ezt reprodukálni, de majd ráállítom a nagyit. Örülni fog nekem:D

EPIC!

Utána séta vissza a Mubarakiyya részre. Nekem édesség kell. Be is ugrottunk a kedven halwásomhoz, aki már messziről integetett, dumáltunk, hogy vagy, most is fél kilót veszel? Szokásos jöhet? Kis számolás után mondtam hogy jah, jöhet a szokásos, fél kiló. Természetesen kaptunk kóstolót is, barátnak (törzsvásárlónak) mindent.

Aztán haza.

Elvagyunk

Nos nem kell félteni minket, elvagyunk.

Az idő egész kellemes, 50 fok körül mozog mindig, de nincs pára ami elviselhetővé teszi az egészet. Néha büdös van, rohad a tenger, de ha elfújja a szél akkor arra se lehet panaszunk. Nem fürdök benne, ha fizetnének sem tenném be a lábam ebbe a tengerbe ami itt van. Az meg hogy strandoljak... nonszensz.

Az iskola dübörög, minden nap tanítás, be is járok rendesen, ma például Yaqúbon kellett előadnom magamat. A törzsi felépítést választottam: készültem rá, sokat foglalkoztam vele, majdnem kívülről megtanultam mit fogok mondani, hogyan fogom mondani.
Persze nem úgy alakulnak a dolgok ahogy akarom... például nulla cukortartalommal éltem már fél napja amikor kimentem a tábla elé, ami azért volt vicces, mert néha elkezdett összemenni a látótér (azóta már ettem Anyu, nem kell aggódni).

Szóval minden jól ment, bár néha nehezemre esett kiolvasni a saját arab írásom... a legvégén amikor a szolgákat mutattam be és elemeztem akkor megemlítettem hogy afrikából, bizáncból meg persze Franciaországból valók. Perzsát akartam mondani, de valahogy franciák lettek. Nekem fel se tűnt. Rafal félig vigyorgó "franciák?" kérdésére pedig teljesen elfogadhatónak tűnt a "hát Ők is oda valók" válasz.
Adelbek már inkább volt racionalista... végül is egy-két francia lehetett ott:D

Yaqúb órái elmennek valahogy, bár nem sokat értek. Megcsinálok mindent, Rafal "segít" a teszteknél, szóval talán nincs akkora probléma...
Ellenben Ibrahimnál bukni fogok. Mindent megteszek amit csak lehet (mármint hogy ne bukjak), de ez kegyetlen, pedig a vicces az hogy az Ő óráján majdnem mindent értek. Ám valahogy a gyomrom nem tudja bevenni az arabul arab nyelvtant tanítunk dolgok, habár próbálkozik. Én is! Alapvető hiányosságaim vannak a nyelvtan területén, de ehhez már hozzászoktam. Se magyarban, se angolban, se németben nem volt ez másképp. Természetes nyelvtan rezisztenciával születtem.

Innen levezetve sejthetik kedves olvasóim, hogy angolul sem mond semmit egy-egy nyelvtani magyarázat. Ennek ellenére Rafallal már leültünk párszor hogy pótoljuk eme hiányosságokat, de mint kiderült ez még neki is igen nehéz. Szenvedve tanul az ember.

Ibrahim rendes ember, de bogaras, és kiállhatatlan. Ma különösen kihúzta a gyufát amikor szopatott minket az utolsó percekig... Már nem tanított semmit, amikor mindenki elkezdett felállni, a kuvaiti srácok már az ajtóban jártak amikor kedves tanár úr mondta, hogy mit képzelünk, üljünk vissza mert még a neveket olvassa. Addig nem volt hajlandó folytatni amíg mindenki vissza nem ült a helyére. Mint az oviban. Persze mentek különböző nyelveken a káromkodások. Egyszerűen egy vicc, úgy kezelnek minket mintha kisgyerekek lennénk, és vicces az egész.

Mondjuk mi sem vagyunk semmik... Ibrahim mondja, hogy akkor most példákat szeretne egy adott nyelvtani jelenségre. Koreaiak beleadtak apait-anyait: "Zayed naponta háromszor maszturbál." Húúúúúúú hát ez tiltott, meg rossz az iszlámban... OK akkor legyen "Zayed naponta háromszor fingik". Kész. Mi már a könnyeinket törölgettük.
Akkor rendőri felépítés/rendfenntartás: "tudjátok honnan jön a rendőr szó? Onnan hogy mindenféle ilyen kitűzőik/plecsnijeik voltak a rendfenntartók ruháin." Én: "az akkor a badge lesz." Rafal: "igen, ők a badger-ök"... És elkezdtük ütni magunkat hogy ne röhögjünk hangosan:D

Mai napi termés Ibrahimtól: ha rosszak vagyunk akkor ír egy papírt és elküldi a nagykövetségnek. Erre az egyik kuvaiti srác benyögte, hogy melyik nagykövetségnek?:D Ibrahimot megfogták, mi meg röhögtünk:D

Nah mindegy, szóval vicces, semmi nem történik, a kedvünk a béka segge alatt és csúszik tovább... Mindenki menne innen már, de még durván két hétig itt leszünk, nagyon úgy tűnik. A harmadik szemeszterben tanulok, magamhoz képest elképesztően sokat, de a tanítás is egy vicc. Baromira nem vagyunk ugyanazon a szinten... Yaqúbon talán nem lesz gond, de Ibrahimnál kapálódzok mint az állat. Maximum lesz egy failem. Már nem érdekel.

A videó:)

ISTikamet ISTanbul illetve cześć!

KÉPGALÉRIA

Azaz úti cél Isztambul illetve csá! Nagyjából így fordíthatnám a címben szereplő két kifejezést. A lengyel köszönés Ewa-nak míg a török (és gondolom mindenki kitalálja hogy melyik melyik...) Hassannak és Merihnek szól. De haladjunk sorjában.

Talán úgy két hete lehetett, amikor a törökök Facebookon konkrétan összecsődítették a fél markaz lugatot, hogy menjünk el egy közös vacsira valahova. Nah ebből az lett, hogy majdnem mindegyik fiú eljött, szám szerint 17, ám a lányok közül nem szerethetik sokan a törököket, mert csupán 4-en jöttek el.

Már az odamenetel is elég érdekes volt: ritkán menetel 17 (leginkább fehér) ember együtt Kuvait utcáin. A busz amit leintettünk (itt ugyebár le kell inteni, és vagy megáll vagy nem... Tegnap például csak lassított, úgyhogy futásból ugrottam a buszra) üres volt, így mondhatjuk azt is, hogy saját buszunk is volt:)

Jól sikerült az este, ettünk sokat, hülyültünk, sok fényképet csináltunk, jól elcsaptuk az időt. Arra amire ki lett találva ez az összejövetel arra nagyon jól szolgált.

Azt hiszem Vasárnap volt. Vasárnap férfiember nem borotválkozik.

Elvoltunk:)

A következő dolog már Hassan indulása volt pár nappal később. Nah ez ha lehet akkor még jobbra sikerült. Ülök a szobámban kb este 10-kor amikor Hassan kopog, hogy végső búcsú, megy el. Hajnal kettőkor indul a gépe. Kaptam tőle ilyen török unaloműző gyöngyöt, meg kézfogás-ölelés. Nem megy nekem ez az ölelgetés, nem hiába, vannak akik hozzá vannak szokva, vannak akik nem.
Nah de hát nincs jobb dolgom, megyek segítek, meg még lógok itt Veled amíg el nem mész. Átmentünk a 4-es épületbe és nem csak nekem volt ugyanez a gondolatom. Ugyanis jöttek az oroszok, koreaiak, indonézek, kirgizek, lengyel, törökök... Aki csak megtudta hogy Hassan most megy el, az ment és kísérte.

Természetesen Hassannak sok cucca volt, de egyet sem engedtünk neki cipelni, levittük a buszba, bepakoltunk. Ekkor nem hogy elbúcsúztunk volna, hanem mindenki be a buszba, megyünk a reptérre is vele:)
Hatalmas volt. Ott helyben találtunk ki mindent, ott helyben döntöttük el, hogy megyünk vele a reptérre. A buszvezetőnk új volt és nagyon meg volt illetődve. Volt velünk egy dzsibuti gyerek, aki behangolta csuma hangerőn a buszban a kuvaiti raprádiót, így majd 20-an kísértük Hassant, miközben ordított a zene.

Ha ez még nem lett volna elég, borzoltuk egy kicsit a vezetőnk idegeit is, azzal, hogy az indulási oldalon nem lehet megállni huzamosabb ideig, de mi megálltunk, kiszálltunk mind a 20-an és egyenként elköszöntünk Hassantól. Hassan már láthatóan küszködött az érzéseivel, mi meg a búcsúzás után, miután Ő a csomagjaival szépen elindult, "sorfalat" álltunk a reptér bejáratánál, és háromra 20 fiú ordította, hogy ISTIKAMET ISTANBUL! Nagyon jó volt, képzelem Hassannak milyen jó lehetett:) Egy pár pillanatra megállt az indulási oldal, mindenki felénk fordult... volt aki mosolygott, meg volt olyan aki csak nézett, hogy most ez mi?

Később kiderült hogy Hassannak overbook-olták (ezt magyarul hogy mondod?) a helyét, és még két napot (!!) töltött a reptéri hotelben, Kuvaitban... Felettébb kellemetlen.

Merih is elment, bár Ő sajnos hétköznap délelőtt ment el, ami miatt nem tudtuk kikísérni, ám Tőle is rendesen elbúcsúztunk.

A következő indulónk Ewa volt, a lengyel lány. Vele nem vettünk részt "búcsúbuliban", csak elmentünk csavarogni, meg enni aztán elköszöntünk egymástól. Megyek majd Lengyelországba biztosan, illetve jön majd biztosan Magyarországra is.

Aztán legyen egy még aktuálisabb dolog is itt a blogon... Hazaindulás! Ilyen se volt még itt. Ugye amikor először mentem haza akkor nem igazán gondolkoztam, vagy írtam arról hogy hazamegyek.

Nos Augusztus 11.-től kezdődik a csodálatos Ramadan, aminek az az egyik tulajdonsága, hogy az emberek vegetálnak, meg levegőt vesznek egész nap: azaz nem csinálnak semmit. Nah most baromira nincs kedvem itt ragadni akkor... (arról nem beszélve hogy kaját se kapnánk normálisan). Pár nappal ezelőtt még az volt a csodálatos hír, hogy augusztus 10.-én lesz majd az utolsó vizsgánk, és akkor utána lehet majd intézni a dolgokat és menni haza. Gondolom mindenki látja a problémát.

Már azon is gondolkoztam hogy előbb is hazamegyek, nem éri meg nekem ez... Így sincs semmi amit itt csinálni lehet, miért is maradjak, amikor még szívatni is akarnak egy kicsit utána.
Aztán a hét közepén sikerült annyit elérni hogy a vizsgák befejeződnek 5.-én és nekünk nem fog kelleni semmilyen különleges papír, hogy elmenjünk, illetve azoknak akik maradnak, elintézik, hogy az egész tartózkodási engedély törlés, repjegyfoglalás már meglegyen mire megírjuk a végső vizsgát. Így elvileg csak fel kell markolni a sahadát (bizonyhitványt) és lehet menni isten hírével...

Ez eddig mind szép és jó, ám problémák hadával állunk szemben: a repjegy foglalás csak 1 napig érvényes, illetve ahhoz hogy kézbe kapd magát a jegyet, ahhoz kell hogy legyen a kezedben sahada. Amúgy a sahada mindenható, mivel jelen állás szerint a tartózkodási engedély megszüntetéséhez is az kell. Még egyenlőre ezek nem tisztázottak, de remélhetőleg az lesz pár napon belül.

Ha minden jól alakul és nagyon pozitív akarok lenni akkor azt mondom hogy 8.-án már otthon vagyok (vagy éppen haza tartok). Ha viszont nagyon negatívan akarom szemlélni a dolgokat akkor nem kizárt az augusztus 20.-a után való indulás (sőőt még később). Bele se akarok gondolni mert csak rossz kedvem lesz.

Utolsónak pedig egy keveset az időjárásról. Nyár van és nagyon durva. Beköszöntött a napközbeni 48-52 fok (több nem nagyon lesz). Ez olyan meleg, amiben pusztulás van. Valóban a pofádba nyomják hajszárítót, nem is, a HŐLÉGFÚVÓT és maxra kapcsolva perzselik le a szőrt az arcodról. De ha ez nem lenne elég akkor kb 5 perc séta után nem tudsz megállni egy helyben, ugyanis a cipőd-papucsod-bármid annyira átforrósodik, hogy ha várni is kell akkor is helyben lépkedsz, nehogy leégjen a talpad.

Ez megy már egy ideje. Lehet erre még egy lapáttal rakni: ehhez a meleghez nem is kell más mint hogy benézzen Kuvaitba a jó öreg páratartalom bácsi. Szemét egy alak Ő... nem is gondolkozott sokat mennyire tekerje fel a páratartalmat, rögtön 87%-kal kezdtünk. Ehhez az értékhez már kopoltyúk kellenek, mert több a víz a levegőben mint normál oxigén.

Nem kell sok, elég kb 2 perc, hogy a saját izzadságodban fürödj meg, ami hihetetlen jó érzés (nem, nem az.). És ugye Kuvaitban minden 15 fokra van légkondizva, ami miatt minden alkalommal csak találgathatod, hogy mikor fogsz tüdőgyuszit kapni egy séta után.

Slusszpoén: a légkondim az előtérbe, a szőnyegre vezeti már a páravízet, mert nem tud vele mit kezdeni... Már nem lepődtem meg, csak mondom.

Taj Mahal

KÉPGALÉRIA
A galériában 86 kép van. KATT a többi képért!!!!

Kora reggel keltem, hogy a napfelkeltét azt a Taj Mahaltól nézzem végig, hogy ne legyenek sokan illetve, hogy lássam így:)

Mint ahogy máshol is, itt is érvényesül a papírforma. Az odavezető út koszos, rendetlen meg minden indiai baja megvan, ellenben ha megveszed a jegyet, belépsz (és mint mindenhol itt is fegyveres őrök motoznak át) és egy teljesen más világban találod magad. Tilos a köpés, tilos a szemetelés, tilos minden ami oly természetesnek tűnik a falakon kívül.

Én a nyugati kapun mentem be. Amikor a riksa kirakott akkor nem akartam elhinni, hogy itt vagyunk, mert még kb. a koszban és a városban voltunk. Aztán mondta, hogy beljebb kell mennem, de oda nem tud elvinni. Ha az ember azt hiszi hogy a Taj Mahal kint van a susnyásban, akkor most elmondom, hogy nem, nincs.


Szóval bementem, viszonylag nagy belső udvar, majd pedig a főkapu. A főkapun keresztül már átjött a Taj Mahal sziluettje. Nem volt semmi:) Innentől kezdve meg már egyértelmű merre mentem. A Taj előtti vizes részen éppen hogy csak egy kevés víz volt, hogy legyen tükörképe a palotának.


A Taj Mahal nagyon fehér, és hatalmas. Kb ennyit tudok róla mondani. Oldalt van két épület, amiből csak a bal oldali a mecset, a jobb oldali csak simán egy ugyanolyan épület, hogy megmaradjon a komplexum szimmetriája. Csodálatos, de igazából tényleg csak ennyi. A partról látni a Yamuna folyót (most inkább valami patak) és a Taj Mahal tövéből látni az ugyancsak fehérlő Agra Fortot ahol korábban voltam. Tessék megnézni a képeket:)

Utána vissza Delhibe az egyik legkényelmetlenebb vonatúton amit Indiában elszenvedtem. Majd még lesz folytatás, vagy egy másik bejegyzés. Az utolsó képeken egy kis Delhi látható, kora reggel, bóklásztam még egy kicsit mielőtt kimentem volna a reptérre. Van két videóm is, lehet azokat majd később feldobom.

Agra Fort, Fatehpur Sikri

KÉPGALÉRIA
A galériában 112 kép van.

Sawai Madhpourból vonattal mentem tovább Agrába. Fura volt hogy kb. bagóba került a jegy, gondoltam is, hogy nem lesz valami jó utam.

Nos sleeper classon utaztam, ami a legalja az indiai vonatutazásnak, de hálaistennek sok hely volt. Ezt úgy kell elképzelni hogy mindenhol ágyak vannak, ám nappal fel kell hajtani őket hogy ne zavarja az ülő utasokat. Mivel nem voltunk sokan (és ez tényleg sokat számít) nagyon kényelmesen utaztunk, az első órában még aludtam is nagyot.

Utastársaim. Jó fejek voltak, segítettek:)

Első óra? Miért hány órát vonatoztál kedves Bálint? 226 kilométert kellett megtennie a vonatnak, ami egészen pontosan hét és fél órában telt. Jól olvastad, 7,5 óra. gyakorlatilag az egész napom ráment... Ez egy csütörtöki nap volt.

Este értem Agrába. Felkutattam a hotelt, majd utána elmentem csattogni Agrába. Vicces hely. Ugyanolyan mint a többi...

Másnap Péntek lévén nem volt nyitva a Taj Mahal, szóval maximum csak messziről lehetett bámulni. Akkora hova? A terv az volt, hogy kora reggel kelek, és az első buszok egyikét elérem Fatehpur Sikri-be.

Fatehpur Sikri egy olyan város amit a Akbar uralkodó építtetett egy jóslat valóra válása miatt. Megépítette a város, a palotát, meg mindent, élt itt 4 évet, majd elköltözött mert annyira unalmas volt. Másfél óra volt a buszút oda, szerencsére oda-vissza volt ülőhelyem. Baromi meleg volt, és a busz szakadt roncs volt, ennek ellenére az odautat nyugodtan nevezhetem teleportnak mert átaludtam.

Fatehpur Sikribe érve gyakorlatilag a város közepére rakott le minket a busz. Közel volt a mecset, illetve a palota ahova menni akartam. Fent volt egy dombon és ahhoz hogy oda feljussak át kellett verekednem magam a bazáron, a tömegen és egy nagy adag nyomortelepen. Volt egy csávó aki követett, meg mindig mondta hogy hova menjek. Már kicsit járatosabb voltam, illetve pontosan tudtam hogy hova megyek, mert látótávolságban volt a célom. Ugyanakkor itt volt az első eset amikor egy kis hányingerem lett a bazár utáni nyomorteleptől.

Igen, abban ott fürödtek.

Később megállapítottam, hogy Én a hátsó bejárton mentem fel, ahol ugye a nyomor van, meg a kosz... nah, ez volt eddig az egyik legdurvább. Konkrétan a rajtam lévő ing árából itt az egész kerület egy hónapig jól lakik.
A hozzám szegődött csávót észre se vettem, de lökte a rizsát. Felőlem azt csinál amit akar.

A hozzám szegődött csávó. Az átlag indiai méret látható a képen. Lehet ezért bámult mindenki?

A mecset ugyanolyan volt mint a többi mecset. Ám a közepén volt egy fehér mészkőből faragott síremlék ahova nagyon sokan járnak, ugyanis szerencsét hoz. Mondanom sem kell hogy ez gyönyörű volt. A képeken talán látszik, de úgy volt megcsinálva, hogy aki bent volt az látott mindenkit aki kint volt, de aki kint volt, az nem nagyon látott be.

Aztán át a palotába. Természetesen kis-millióan mondták hogy guideot fizessek, csak kétszáz rupia, meg szar lesz vezető nélkül. Természetesen nem mondtam semmit, csak megvettem a jegyet, aztán mentem be. Nagyon jó hely ez a palota, nem is csoda, hogy felkerült az Unesco világörökség listára. Gyakorlatilag nem használták soha.

A mecsetben lévő fehér mészkő sír és annak kidolgozása. Hihetetlen

Itt nagyon viccel volt: kb 20 perc után jött egy guide, aki elkezdte mondani a történelmet, meg mutatni mindent. Mondtam neki hogy nem akarok guideot, meg nem jöjjön velem... De Ő jön, mert Én nem hiszem el, de Ő itt dolgozik. Aha. Megyek a saját utamon, a csávó nagyjából jön velem, magyaráz. Majd megérkezünk egy nagy placcra, ahol Én elkezdek az ellenkező irányba menni mint amit Ő mond. Mondja, hogy az nem jó erre kell mennem. Erre leülök egy padra és csak gyönyörködök, meg nézem a palota fő részét-udvarát. Erre megszólal, hogy jah le akarok ülni! Persze ülj csak le nyugodtan... Csupán annyit válaszolok, hogy persze hogy leülök mert azt csinálok amit akarok.
Jó akkor adjak neki pénzt hogy körbevitt. Mondom Te hülye vagy, nem kértem, Te jöttél magadtól... Miután megint mondta, de úgy tettem mintha ott sem lett volna elviharzott. Többször mondtam neki, hogy nem kell guide, hagyjon magamra, ám Ő csak követett. Így járt.

Az ominózus leülök mert Én azt akarom.

Mögöttem a híres Panch Mahal. Ott híres:)

Utána vissza Agrába. Kicsit hosszabb útnak tűnt, főleg hogy a vonat is jött, és meg kellett várnunk míg elmegy előttünk: olyan mint otthon, addig tart hogy bealszol mire jön...
Az út nagy részét egy muszlim lánnyal társalogva töltöttem. Ő ült mellém, mert már máshol nem volt hely, aztán beszédbe elegyedtünk.

Szemetelnek mindenhova...

Zsúfoltság

Agrában pedig az Agra fortba mentem el. Természetesen ez is világörökség. Hatalmas, talán nagyobb mint a Red Fort Delhiben, illetve csodaszép fehér mészkővel van díszítve egy csomó helyen.

Agra Fort bejárat

Az uralkodó az alap vörös mészkőből épült erődöt csinosítgatta a kedvenc fehér mészkővel.

A háttérben lévő csodáról majd holnap bővebben:)

Ranthambore

KÉPGALÉRIA
A galériában 75 kép van.

Másnap, miután megszabadultam az idióta hotel managertől elindultam, hogy egy kis vonatozás után Sawai-Martenpurban kössek ki ahonnan tuktukkal menjek tovább Ranthamboreba.

Itt sem különbözött semmi attól amit eddig láttam, de itt nem volt olyan tömény. Ranthambore kicsi kis falunak számított a Ranthambore Természetvédelmi Park mellett. El kell áruljam, hogy ez a hely jött be a legjobban olyan szempontból hogy nyugodtabb volt, nem volt annyi szemét, nem volt annyi ember, és nem akart engem annyi ember bámulni. Persze itt is voltak érdekes dolgok, de azért a tömeg számít.
Illetve szép tiszta levegőt lehetett szívni.

Tigris szafarira mentem. Kora reggel. Jó volt, gyönyörű volt. Itt komolyan nem tudok mit mondani, a képeket tessék nézegetni, mert azok beszélnek helyettem. Annyi még tudni kell, hogy az állatok nagyon közvetlenek voltak, nagyon közel merészkedtek, és viccesek is voltak.


A másik fontos tudnivaló és gyanítom, hogy a képeken nem tűnik fel annyira, de a Tó amit fényképeztem az hemzsegett a krokodiloktól. Tigrist sajnos nem láttam, de így is bőven megérte ez az egész.

Az új barátaim...

Az utolsó képek azok a faluban történt grasszálásomból vannak. Mint mondtam ez már nem volt rossz. Este pedig egy fiatal ír párral vacsoráztam akik tanárok Írországban, és mivel nyáron nincs tanítás, ezért gondolták körbeutazzák itt a környéket: India, Vietnam, Burma...

Swastika. Nem, itt nincsenek nácik... (jól is néznénk ki...)

A szent állat. Rafal azt mondta, hogy szent csontváz. Képzelem mi járhat a boci fejében... jobb lenne inkább felhizlalva megdögölni nem?