Végre Kuvait! (videóval)

A blog címe azt sugallja, hogy itt kőkeményen Kuvaitról van szó, ám aki erre téved az hirtelen több anyagot talál Jordániáról és Ománról. Ezen most változtatunk. Rengeteg minden van amit el akarok nektek mesélni, de egyenlőre csak a ma fénypontjával fogok foglalkozni.

Ma hafla volt (parti). Nah nem kell semmi durvára számítani, csak meghívtak bennünket valami ceremóniára, amin előadott pár ember pár verset, dalt, illetve recitáltak a Koránból, majd pedig a prominens embereket megajándékozták, illetve a markaz lugat tanulóit, azaz minket.

Még üresen

Facebookon hívtak meg minket, jó előre kellett jelentkezni, leadni a nevünket. Ez meg is történt, de komolyan nem számítottunk semmi komolyra. Ehhez képest eltátottuk a szánkat. Mondjuk voltak vicces dolgok is:)

Az egész ceremónia 6:40-re volt meghirdetve a kaffeteriába, azaz közvetlen a Magrhib ima idő után. Ez annyit tesz hogy az egész kaffeteriába ekkor akarnak menni az emberek kajálni... ami szerintem kellemetlen egy ilyen rendezvénynél, de hát csak így lehetett megoldani. Se gond. Természetesen mi kajáltunk a cucc előtt, mert nem akartuk hogy nagy tömegben kelljen.

Már tele

Szégyen szemre a Markaz lugatosok közül nagyon kevesen jöttek el, el sem tudom képzelni hogy mit csináltak... No comment.

A szakan lakók közül sokan telefont, turmixgépet, vasalót, nyomtatót kaptak. Jó ajándékok ezek, legalább tudnak vele mit csinálni. Látszott hogy örülnek.
Utánuk jöttünk mi. Mi kaptunk egy sahádát, szépen bekeretezve, egy kuvaiti zászlót, valami füzet szerűséget illetve valaki a Koránt kapta, valaki pedig (mint például Én) egy könyvgyűjteményt... aminek az a címe hogy The decision is yours. Kommentekbe várom a véleményeteket hogy miről is szólhat.

Ezeket kaptam. Köszönöm szépen:)

Aranyos kis szösszenet volt. Igazából elcsodálkoztunk, hogy ennyire rákészültek, de hát mulatságos, illetve kedves volt. Csak azt tudom mondani hogy köszönöm Kuvait, illete kuvaiti egyetem!

A végén meg felzabáltuk Rafal sütijét. Jó lett. Lehet le kell öblítenem egy kis whiskyvel, mert Én benyomtam 4-et ezekből, és nem picik:)

Művész úr az utolsó simításokat végzi. A szobájáról is csináltam végre képet, de nem mutathatom meg. De hogy el tudjátok képzelni: olyan mint az asztala :D:D. Remélem ezért nem öl meg.

Ez egyszerűen pazar volt.

Omán: hatodik-hetedik nap

KÉPGALÉRIA

A galériában 118 kép van. (Oo)

Az utolsó két nap ugyan sok mindent csináltunk, de úgy gondoltam hogy belesűrítem egy bejegyzésbe, mert már kezdett terjengős lenni az Omán akta.

A hatodik napon (nem a Schwarci film) Surból indultunk el egy egészen hosszú kis part menti útra, ami egészen a fővárosig, Maszkatig tartott.
Surból nem indultunk valami korán, mivel nem terveztük túlságosan szigorúra a hátralévő két napot.


Út közben azért megálltunk két wádinál is, amik gyönyörűek voltak. Az egyik a wádi kiwi a másik pedig a wádi sáb volt. Nos a wádi kiwinél építkeztek és el is töprengtünk hogy bemenjünk-e. Miközben töprengtünk megmászta az autót egy kecske, mert úgy könnyebb volt elérni a fán lévő zöldet. Itt nevettünk egyet, aztán megpróbáltunk bemenni. Egy ideig sikerült, aztán fel kellett adnunk, mert nem fértünk el, illetve kegyetlenül gyilkoltuk szegény Nissant. Amúgy a képek össze vissza vannak, de ez az a hely ahol utat próbálnak építeni a wádi belsejébe. Sok sikert.
A második a wádi sáb volt. Itt is bementünk, ez tele volt vízzel. Leparkoltunk, majd átvittek a túlsó oldalra, ahol be lehetett sétálni. Sétáltunk is egy darabig, de aztán feladtuk mert annyira durván meleg volt, hogy majdnem beszédültünk a vízbe. Rafalnak ez sikerült is, vett egy fürdőt ott helyben.

Utána indulás Maszkatba. Út közben még eszünkbe jutott, hogy esetleg be kéne térni egy másik természeti csodához, a beomlott barlanghoz, de annyira kevés volt a benzinünk hogy úgy döntöttünk hogy nem. És milyen jól döntöttünk. Rafal benzinkímélő vezetésének hála éppen hogy csak eljutottunk egy Shell benzinkúthoz, ahol utoljára Ománban tele tankoltuk az autót. A benzin meglepően drága amúgy: Shell Super benzint tankoltunk (mert miért ne) 55 litert 2900 Forintért :D.

Innen Én vezettem, mert közeledett Maszkat, és városban nyerő vagyok. Maszkatba megérkezni a szárazföld felül nem annyira kellemes érzés. Először olyan mintha egy külszíni bányában autóznánk, aztán átváltozik lassan "külvárosi" környékké. Megjegyzem kevés olyan külvárosban jártam ahol hegy előtted, mögötted, és oldalt is. De gyönyörű volt. Utána tovább a belváros felé, majd pedig megérkeztünk a Cornichehoz, ami tulajdonképpen a part. Ez nagyon szép. Van vámos, teherkikötő része (mi itt laktunk) meg van gyönyörű szultános-kormány negyede is. Van két nagy erőd, ám ezekbe nem mehettünk be mivel még mindig a katonaság használja őket. Fotózni kívülről lehetett őket.


Amikor odaérkeztünk akkor a piacot néztük meg, meg úgy generál bóklásztunk a városban. Utána autóba ültünk, és jó arab módján elkezdtünk kocsival várost nézni. Én vezettem. Időközben sikerült egy célt is kitűzni: találni egy fagyizót. A fagyizót valami hídról láttuk meg, ahonnan csak trükkösen tudtunk eljutni hozzá. A végén sikerült eljutni a fagyizóhoz, de annyi közlekedési szabályt keféltem meg hogy az félelmetes: itt ez természetes. Volt olyan amikor Rafal mondta hogy rossz irányba jöttünk, a hídra kellett volna visszamennünk. Én mondtam mi akadálya? Rafal lemondóan szólt, hogy innen nincs az az isten hogy átmész az itt lévő hídra. Fogadjunk? Áttoltam az autót, aztán mentünk. Végül is meglett a fagyizó.


Másnap a Saultan Qaboos nagy mecsetben jártunk, ahol egészen mostanáig a világ legnagyobb kézzel szőtt szőnyege volt, de az irániak beelőzték Ománt... Itt fontos megjegyezni hogy plafon felé nézős, viccelődni akaró Jézus segíts ábrázat egy mecsetben erősen tiltva van. Próbáltuk, ránk szóltak:D

Ezután megnéztünk egy múzeumot ami nagyjából bemutatta Omán történelmét. Képek és magyarázatok voltak, és nagyon igényesen volt az egész kialakítva. Itt sokat nézelődtünk, mert komolyan profi volt, és lekötött minket. Ománnak közel sincs annyi pénze mint Kuvaitnak, de ez a tárlat is milliószor igényesebben volt megcsinálva mint a kuvaiti hasonló.


Utána pedig ellátogattunk az olaj múzeumba. Ingyenes volt, mi hárman voltunk az egyetlenek, és akkora király interaktív játékok voltak, amilyeneket ritkán lát az ember. Átmentem gyerekbe és megnyomkodtam mindent:)


Ezután olyan 4 óra fele elmentünk strandot vadászni. Maszkattól nem messze van egy luxus szálloda komplexum, ahova természetesen nem mehettünk, de azért megnéztük. Elképesztő.
Ám gyorsan találtunk egy normálisan felszerelt strandot, ahol kis belépő kifizetése után eltöltöttünk egy valag időt. Konkrétan estig ott voltunk. Nos a tenger... khhm pisi meleg volt. Ez nem is csoda hisz árnyékban 47 C fokot olvastunk le és ennek fényében a víz is elég meleg volt.

Este pedig oda jutottunk hogy nem kellene itt hagyni egy liter vodkát. Nos az eredmény a következő napon látható is volt...

Még van: 1 liter vodka.

Hova lett??

Nagy nehezen felkeltünk, a bibi csak ott volt hogy még erőteljesen rosszul voltunk és mi ott vagyunk a hotelben, az autó meg velünk... Sebaj, levegőztünk egyet, aztán ki ha nem Én, elvezettem a 20 kilométerre lévő reptérig.

Áááá tényleg minden rendben:D

Leadtuk a kocsit, becsekkoltunk és aludtunk hazáig. Kényelmes utam voltam, csak néha keltettek fel hogy leszállunk, felszállunk üljön normálisan (mert feküdtem...).

Összességében Omán gyönyörű ország, megérte elmenni. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, rengeteget hülyültünk, és sok szépet láttam. Az olaj nem fertőzte meg ezt az országot, jelen vannak a régi értékek, ugyanúgy mint az újak. Szerettem.

Omán: ötödik nap

KÉPGALÉRIA
A galériában 40 kép van

A hegymászás utáni napot nem kell túlragoznom. Igazából csak pár fontos dolog volt kijelölve. Ezek között szerepelt a Nizwában való bóklászás, a Surba való kocsikázás (hosszú út) illetve a Ras alJinzben a teknőcök megnézése.
Itt felmerült hogy esetleg sátorozunk... természetesen erősen vétóztam az ötletet.

Reggel Nizwában az izomlázat nem éreztük, de mindegyikünk leégett valahol... nekem a lábamat sikerült megsütnöm, ami vicces, mert bekentem, de mégsem hatott. Fránya hegyi nap:D
Szóval Nizwában megnéztük a Nizwa Fortot, ami már a sokadik erődítmény így annyira sok időt nem töltöttünk benne. Arról nem i beszélve hogy megint hülye turisták voltunk, mert csak 3 embert lehetett látni Nizwa belvárosában bóklászni: két lengyelt és egy magyart...

Elképesztő meleg volt, így hamar úgy döntöttünk hogy menekülünk és irány Sur. Rafal vezetett, ezáltal nekem lehetőségem nyílt elfogyasztani a sörtartalékok megmaradt részét. Az számomra ezután teleportálássá vált. Bealudtam, majd felkeltem Surban.

Surban kocsikáztunk egy picit, megnéztük autóval a várost, majd a belvárosban kiszálltunk. Hiba volt: olyan páratartalom ütött meg minket, hogy azonnal elkezdtünk levegőért kapdosni. Egy idő után sikerült... Brutálisan izzadtunk, a sós vizet pedig harapni lehetett a levegőben. Nem is csoda, mert volt vagy 50 fok.

Itt kajáltunk, meg tátogtunk egy picit. Körbekérdeztünk szállás ügyben is, elég kecsegtető ajánlatot kaptunk.

Ám kezdett esteledni, szóval el teknőcöket nézni. Ras al Jinzbe mentünk, ez kb. 60 kilóméterre van Surtól.
Itt egy vadonatúj épület várt minket, és rengeteg óvintézkedés, mert a part ugye el van zárva, ugyanis a teknősöket nem szabad bántani.

Befizettünk, majd 2 kis csoport indult el, 2 idegenvezetővel. Milliószor ki lettünk oktatva, hogy mit nem szabad, és mit szabad csinálni. Jah azt elfelejtettem mondani hogy vaksötét volt, csak néhány zseblámpával lehetett világítani, de ezekkel is vigyázni kellett, mert ha belevilágítottál a teknős szemébe akkor megijedt, illetve megvakul. Azért jöttek a hülyeségek: elég nagyon ahhoz hogy megüljük őket és versenyezzünk:D.
Nem lehetett fényképeket készíteni ezért az internetről szedtem le pár képet, de megismertem a sziklákat is illetve a csávót aki a vezetőnk volt, szóval jó képek:)
Ezek a teknősök átlag 1 méteresek, és egész évben jönnek ide költeni. Még kisteknőst is láttunk evickélni a vízig. Aranyosak voltak. Szeretem a teknősöket.

Cirka másfél óra múlva véget ért a teknős nézés. Nagy élmény volt, kár hogy nem lehetett képeket csinálni. Surban alvás, aztán másnap pedig út a fővárosba, Maszkatba (Muscat).

Omán: negyedik nap

KÉPGALÉRIA
A galéria 70 képet tartalmaz.

Ez egy fárasztó nap volt.

Elöző nap éjszaka megérkeztünk Nizwába, ahol elköltöttünk egy kellemes vacsorát és néztük ahogy a mecset mögött lenyugszik a nap. Még sétálunk egy picit a legforgalmasabb belső részén Nizwának (nekem nagyon tetszett) de aztán nem kellett sok hogy hullaként másszunk vissza a szállásra, és jóformán azonnal álomba szenderüljünk.

Másnap reggel nagyon korán keltünk. Hatkor már haptákban álltunk, és el is indultunk meghódítani a Jebel Shamsot (Naphegy). Én vezettem, megkértek rá. Az autóval viszonylag könnyen megközelíthető helyre mentünk először, az úgynevezett basecampbe. Nos azt kell tudni hogy fent nem látsz mást csak és kizárólag terepjárót. Nem véletlenül. Nem volt nehéz felküzdeni a Sunnyt, de azért voltak érdekes pillanatok, meg úgy egyébként sem erre találták ki az autót. Volt egy hely ahol vissza kellett ereszkednem, mert nem volt elég lendület...
Visszafele meg a fékeket eszi meg az ilyen hely így arra is kellett vigyázni.

Ilyennel kellett volna menni

Felértünk rendben, az első utunk a "Grand Canyonhoz" vezetett. Durva látvány. Hegyek, gyönyörűek, és tiszteletet parancsolóak. Ide még az autó is elvitt minket. Itt kérdezgettünk egy két dolgot az egyik camp tulajdonostól, illetve elvégeztük ügyes-bajos dolgainkat és elindultunk a kinézett túraútvonal kezdetéhez.


Felcuccoltunk, mindenkinél volt legalább 3 liter víz (elég hamar elfogyott) és reggel 10 órakor elindultunk a kijelölt útvonal mentén.

Amit 10 perc alatt elvesztettünk. Remek. Térképen benéztük hogy melyik lehet a Jebel Shamsz ezek után, utána pedig benéztük a tájat is, és felfedeztük hogy irgalmatlan messze, egy bazi nagy hegyen van valami bütyök, annak kell lennie a csúcsnak.
Szóval elindultunk. Mivel nem kijelölt úton mentünk ezért érdekes volt a szemünk után menni. Hegyre fel, hegyről le... Ez sokszor veszélyes, de inkább rendkívül megterhelő volt.


A puhány testem nem volt ahhoz hozzászokva hogy egy hegyre ne a felvonón ülve menjek fel. Elképesztően fárasztó volt. Mondjuk a hegy a segítségünkre volt, mert 2000 métertől egészen a csúcsig azaz 3000 méterig (igen, idáig felmásztunk) légkondizva volt az egész hegy, szóval ilyen szempontból jó volt.
A hegyen azonban nem csak természetes légkondi van, hanem szolárium is. Ez másnap nagyon fáj. Szerencsére Én bekentem magam elég rendesen, de a lábam még így is megpirult egy picit. A zokni nyoma még most is látszik:D

Szóval sokszor ott tartottunk hogy nem tudjuk a rendes utat és rengetegszer vissza akartunk fordulni, de minduntalan úgy döntöttünk hogy nem. Ezt a napot arra szántuk hogy túrázzunk és nem másra. Még belefér hogy továbbmenjünk.

Találtunk is egy utat, egy rendes kocsik által használt utat, ami úgy nézett ki hogy jó irányba megy. Igazából katonai jelöletlen terepjárók mentek rajta, és kiderítettük hogy ez egy lezárt terület... Ezen mentünk felfelé. Nah itt is felmerült hogy basszus meg fogok halni annyira nincs levegő meg felfele is kell menni... pár alkalommal meg akartunk állni. De a cél ott lebegett a szemünk előtt, illetve az út vége felé már megláttuk Jeruzsálemet is, így végképp nem volt megállás. Még lőni sem kezdtek el.

Aztán a vége felé láttunk egy vizes kocsit feljönni. Több se kellett, futottunk utána, felkapaszkodtunk és úgy utaztunk tovább. Aztán megálltunk és megvártuk míg Ewa beszáll a kabinba XD.
Egy ideig mentünk így, aztán az autó simán csak lefulladt mert nem bírt el minket... De a céltól nem voltunk messze. Felértünk. 3000 méterre. Jeruzsálemről kiderült hogy egy hiper titkos katonai bugyor amiért most Én le leszek lőve.

Innen nagyot ugorhattam volna

Itt ámultunk, bámultunk, fényképeztünk, és beszélgettünk a két nagyon rendes arab fickóval. Meséltek egy csomó mindent, természetesen nekünk is el kellett valahogy mondani hogy kik vagyunk illetve mit keres velünk ez a csaj. Vicces volt.

Visszafele is vittek minket, jó móka volt, aztán elkalauzoltak bennünket egy wadihoz ahol leereszkedtünk a kocsiig. Természetesen ez sokkal gyorsabban ment mint a felfele mászás. Visszafele is Én vezettem, aztán pedig megálltunk újra feltölteni az elveszett energiát. Mashawwit ettünk: nagyon jól esett, de gondolom a képeken is lehet majd látni.


A következő napon elindulunk Sur-ba, ami egy 400 kilóméteres út, teknősöket nézni ahogy tojást fektetnek, illetve a kis teknőcöket nézni ahogy kievickélnek a tengerhez.

Otthonra:

Kell homok a monszunba?

Omán: harmadik nap

KÉPGALÉRIA
A galériában 58 kép van.

Ezen a napon keltünk a wádiban ugyebár, szóval ezt most ki is hagynám. A reggeli fürdés és a többi után még punnyadtun kegy kicsit a tó partján aztán szépen lassan el is indultunk kifelé.

Első utunk Bahla felé vezetett ahol megnéztük a Jebreen erődöt. Ez az erőd hatalmas, a Unesco világörökségi listáján is fent van. Szépen fel volt újítva, de az igazat megvallva az első erőd amiben voltunk az sokkal érdekesebb volt. Biztos az újdonság varázsa. Arról nem is beszélve hogy majdnem bealudtunk a nem alvás miatt...

Utána pedig elmentünk egy Miszfat nevű helyre, ahol csináltunk kegy kis kirándulást. Ez annyiból állt hogy szerettük volna megtalálni a szállást ami elvileg turistáknak van kialakítva... de hegymászás és irgalmatlan gyaloglás után sem sikerült meglelnünk. Mi vagyunk a bénák ez van.

Ez a Miszfat nevű hely amúgy lenyűgöző volt. Alig lehetett látni a pálmafáktól, a bokroktól és minden mástól. Nagyon tetszett. És az egész hely tele volt kis csatornákkal (falaj) amikben szüntelenül csordogált a víz. Nagyon tetszett. Kár hogy nem tudtunk ott aludni...

Miszfat után elmentünk az Al Hoota Cavebe. Itt nem lehetett képeket csinálni, bazinagy volt, de ami a legfontosabb, hogy a páratartalom az csillió százalék volt. A barlang tényleg nagyon nagy, és az egészet a víz mosta ki. És az esős évszakban mindig le van zárva, ugyanis az egészet elönti az esővíz.

Ezután az utunk a híres Nizwába vezetett. Nem is kellett sokat autókázni, és megérkeztünk. Nizwa az eddigiekhez képest nagy városnak számított. Tetszett is. Itt hamar meg is találtuk a szállásunkat. Koszos volt és lelakott, sok sok csótánnyal de volt benne ágy (amit megosztottam Rafallal) szóval egy szavam nem volt. Lehetett aludni.
Nizwában bedobtunk egy nagy adag kaját, illetve sétáltunk egy kicsit a belvárosban. Nizwa még később is előjön, mert itt két éjszakát is eltöltöttünk... de az már egy következő bejegyzés.

Omán: második nap (videóval)

KÉPGALÉRIA
A galériában 36 kép van.

Nah a második napot azt rögtön az első befejezésével fogom kezdeni:)
Ittunk bort, ezt írtam, de most képek is vannak. Megtaláltam őket:D


Szóval az első éjszakát Rustaqban töltöttük egy turista szállóban. Jó volt, fáradtak voltunk, a bor is segített. Másnap nagyon sokáig aludtunk, de megegyeztünk hogy kellett ez mert mindegyikünk hulla volt.
Igazából nem is terveztünk mást erre a napra, mint pár sír megtekintését, illetve elmenni a Wadi Dumba és azt felfedezni. Az már csak később derült ki hogy ott is akarunk aludni egy rohadt sátorban... Rafal és Ewa nagy természetkedvelők, illetve kedvelik azt ha kényelmetlenül lehetnek valahol, szóval győztek így a sátorozás maradt.

Rákészültünk a dolgokra, vettünk húsit, meg öngyulladós grillt meg vizet meg mindent amivel lehet valamit kezdeni a természet lány ölén.
Az úton Rafal vezetett, nekem pedig sikerült megfeleznem a sör készletemet. Kellemes volt:)


Miután megérkeztünk leparkoltuk az autót a folyómederbe (vicces, mert ha esik akkor megy az autónk a vízzel:D), felcuccoltunk és bementünk a wádiba. Sokáig nem másztunk, mert kezdett esteledni és sátrat kellett verni, de találtunk magunknak egy jó kis helyet ahol fürödhetünk és igazából a sátor helye sem volt rossz. Közel s távol nem volt senki, semmi hang, semmi fény. És ezzel szoptunk is eleget.

Engem az zavart a legjobban hogy nem volt fény, így semmit nem tudtunk csinálni. Próbáltunk tüzet rakni, de mivel sziklák között voltunk ez se ment annyira jól. Megállapítottuk hogy hihetetlenül felkészületlenek vagyunk erre, illetve bénák is. Egy túlélő gyakorlaton valószínűleg elvéreznénk...
Aztán a sütés. Nah ez igazából a sütő hibája volt, de akkora epic fail feliratot táblát lehetett volna kitűzni amekkorát nem sajnálunk. Az öngyulladó sütő nem akart begyulladni. Konkrétan nem működött rajta az a funkció mint ami a vízipipa kokszon van hogy egy kicsit melegíted és begyullad. Fasza. Hála Rafal kitartó fújásának (és szénmonoxid lélegzésének) valami életet leheltünk a cuccba, így tudtunk csinálni pár húsit, de borzasztó volt.


Az egyetlen nagyon jó dolog az maga a környezet volt, illetve a fürdés a kis "medencénkben". Az égre és a medence vizére is bőven használható a kristálytiszta jelző.

Volt egy 3 személyes sátorunk, amit a kavicsokra fektettünk le. Mondanom sem kell hogy levegő nem volt benne, elférni elfértünk de az is vicces volt, mert lejtett az egész sátor. Rafal és Én nem aludtunk. Vártunk. Vártuk hogy felkeljen a nap és végre lehessen mit csinálni.

Reggel fél hatkor már kint voltunk a sátorból. Hihetetlen jó volt. Ritkán kezdődik ilyen korán egy nap, de ez most jó volt. Már alig vártam hogy mehessünk fürdeni.