Elutaztam.

És tudjátok hova? Haza. És baromi jó itthon, nagyon élvezem. Egy ideig itt leszek most, konkrétan itthon töltöm a két szemeszter közötti szünetem.

Szóval most a blog egy kicsit szünetelni fog, de ígérem nem fogom elhanyagolni, és ha lehet akkor még nagyobb vehemenciával vetem bele magam a blogírásba amikor majd visszatérek kuwaitba.

Addig is, mindenki legyen jó:)

Mert érdekes

Ez a bejegyzés most teljesen más mint az eddigiek. Nem leszek benne.

Az előző bejegyzésben elmeséltem egy Irak közeli élményt, ám szaktársam Reni most per pillanat ott tartózkodik a családjánál. Létrehozott egy blogot amiben elmeséli mi történik vele és képekkel is illusztrálja.

Kedves Reni, veszem a bátorságot és kirakom ide a blogod elérhetőségét. Aki kíváncsi rá, nyomon követheti itt:
http://egyhonapirakban2010-rena.blogspot.com/

Jó nap - Iraq special

KÉPGALÉRIA Jan. 18.
Több kép a galériában.

Tegnap nagyon jó napom volt. Igazából semmi érdekes nem történt, de nagyon jól éreztem magam, olyan furán és érdekesen, de hatalmas élmény volt. Számomra legalábbis. Megpróbálom szavakba önteni.

Nos mint tudtuk, Reni elutazik Irakba, a családjához. Meghívott engem hogy kísérjem el a határig. Örültem hogy elhívott, kíváncsi is voltam, meg bármi jobb mint a szakanban lenni.

Tegnap (Hétfő) reggel 11-re itt is voltak értem és mint kiderült jött velünk az új srác, egy brazil fiú. Alexnek hívják, ugyanúgy van itt mint a két magyar korábbról, azaz 1 hónapig látogatja a Mubarak kórházat. Jó fej. Az autóban volt még Reni is, meg Achmed is, szintén doktorjelölt.


Reni mivel irakba megy, egyedül: nem nézhetett ki európaiul. Beöltözött, mindenhol takarva volt, feketében, és természetesen higabot is vett fel. Fantasztikusan borzalmas volt. Reni úgy nézett ki mint egy 80 éves banya. Szegény... (megengedem hogy kommentelj egy bazd+-et :D)

Az autóban dumáltunk meg hülyültünk, meg Achmed folyamatosan fel akarta hívni Reni nagybátyját vagy az apját aki a határon túl volt. Ezzel eddig nincs is baj, de a vezető is Ő volt, a kuwaiti forgalomban. Ő azt mondja jó vezető, Én ezt nem tudom ennyi idő alatt megítélni, de szerintem veszélyes volt. Achmed, tessék jobban figyelni.
Hamarosan kiértünk Kuwait Cityből, és az autópályán, a semmi közepén találtuk magunkat. Komolyan nincs semmi, 3 sávos autópálya, póznák oldalt, Burger King az iraqi határtól 70 kilométerre, és fekvőrendőr az autópályán, mert hogy checkpoint... Ez azért durva, de elnézzük. Vezetőnk természetesen megint nem figyelt, de a fekvőrendőrt nem kaptuk be kiló-negyvennel, hálistennek.


Ahogy közeledtünk Irak felé annyira volt lepusztultabb a környék. Több pózna lett, és feltűntek farmok, ahol fákat, illetve gyümölcsöt-zöldséget termesztenek. Ezek aranyosak. Egy kis zöld a sivatagban. Eszembe jutott, hogy most mit is csinálok. Egy autóban ülök és éppen az iraki határ felé robogok a sivatagban, ami meglepően közel van.
Jobb oldalt olajkút: 1 darab, nem lángol, de mögötte valami igen. Érdekes látvány volt az is. Bal oldalt szitává lőtt, szétrobbantott, üres, romos épületek. Némelyikre még a vezetékpózna is rádőlt. Nem tudom hogy miért hagyták ezt úgy, mindenesetre ilyet is ritkán lát az ember. Legalábbis Én.

Lassan megérkeztünk, a Kuwait Citytől cirka 90 km-re lévő határhoz. Begurultunk a határátkelőhöz, ahol volt pár rendőr... Itt a brazil sráccal fényképezőgép elő, és nagyon óvatosan csináltunk fényképet. Megkérdeztük, hogy át lehet-e menni, vagy hogy mennek itt a dolgok. A határőr felhívta a figyelmünket hogy csak busszal. Ott áll a parkolóban, tessék odamenni, ingyenes, felszállnak és átjönnek. Wáó. Ennyi. Karnyújtásnyira Iraktól. Ez volt az a pillanat amikor úgy voltam vele hogy furán érzem magam.


Visszakanyarodtunk a parkolóba ami nem volt messze. Az egész olyan üresnek, kihaltnak hatott attól függetlenül hogy voltak autók,meg voltak emberek is. A parkolóban, Achmed lebeszélte a sofőrrel a dolgokat, elbúcsúztunk Renitől akin látszott hogy nagyon izgul és kész. Busz elindul, el a határ felé, mi meg megcélozzuk gyalog a kis élelmiszerboltot ami a határ mellett van. Reninek integetek, Nővéremnek meg írok egy SMS-t hogy éppen sétafikálok a párszáz méterre lévő iraki határ felé. A koncepció a következő volt: megvárjuk amíg Reni a túloldalról hangot ad. Addig meg reggelizünk. Vettünk, fagyit, csokit, sajtos cuccot. Jól betömtük, és közben dumáltunk mindenféléről.

Reni a buszonMár csak a katonai szerkó kellene és mehetnék jenki katonának

Mögöttem a határ

Komolyan nem gondoltam volna pár évvel ezelőtt, hogy a kis Bálintka egy kuwaitival és egy brazil sráccal fog az iraki határon egy lepukkant élelmiszerbolt elött reggelizni, és az élet nagy dolgairól beszélni. Valahogy kétlem hogy ez normális lenne. És abban is biztos vagyok ezek az élmények hatalmasak. Hány olyan embert ismersz Kedves Olvasóm aki ilyen dolgokat csinál? (lehet kommentelni)

Körülbelül egy óra reggelizés után úgy döntöttünk hogy menjünk hazafelé. Reni átért, jól van (azt hiszem).

Nagyjából 10 perce mentünk az autópályán amikor oldalt megláttunk egy adag tevét. Szabadon. Mi sem természetesebb mint hogy félreállunk a leállósávba és becaplatunk a sivatagba megsimogatni a tevéket. Volt tevepásztor is egy szudáni arc, aki kedves volt, mondott pár dolgot a tevékről, meg megengedte hogy megüljük a vezértevét. Nekem nem volt túl sok kedvem ehhez. Aztán el kellett futnia mert 6-8 teve elkezdett elmászni az autópályára. Egy ideig egyedül voltunk 3 tevével, néha beszartunk amikor elkezdtek felénk ügetni, de összességében nagyon jó fejek, sokat hülyültünk:)

A szudáni pásztorral
(több kép a galériában)

Szudáni pásztor visszajött de nem járt sikerrel. Ötlet: gyere velünk, autóval vagyunk és összeszedjük a tevéket. Három sávos autópályán néha kamionok, autók suhantak ám szerencsére nem volt nagy a forgalom. Tevéből viszont rengeteg lófrált az utakon. Nagyon vicces volt. Ilyet is ritkán látok. Olyan tipikusan klisés volt az egész. Autópályáról tereltem vissza tevéket a sivatagba. Pipa:)


hazafelé menet Alex bealudt, Achmeddel ketten dumáltunk mindenféléről. Autókról, kuwaitról meg egyéb témákról. Az Avenuesba mentünk ami nem volt érdekes, baromira untam már. Órákat és napszemüvegeket néztünk mert a brazil gyerek azt akar venni. Éhesek voltunk és fáradtak. Nah az éhséget egy méregdrága étteremben hagytuk ott. Egy régi '40-es évekbeli amerikai étteremben: Jhonny Rocket (ha ez mond valamit). Hihetetlenül finom volt, egyszer ki kellett próbálni, de az árait nem lehet finanszírozni az ösztöndíjból.

Záróakkordként pedig ez a csoda állt a parkolóban. McLaren Mercedes SLR cabrio. Elképesztően jól nézett ki, csináltam is róla 1 jó fényképeket és sok rosszat. Jah és rossz helyen parkolt, de Ő megteheti. Olvadoztunk tőle...


Nos ennyi volt az Én kis kalandom hétfőn. Mint ahogy az elején is írtam, lehet hogy semmi különleges nem történt, de Én valami hihetetlenül élveztem és nagyon örültem hogy elmehettem. Reméljük a második félévben majd egy babiloni kiruccanás is lesz belőle és akkor valóban át is lépem a határt, de ezek csak tervek-álmok egyenlőre.

Csakúgy

Nem is néztem, hogy az elöző bejegyzésem volt a 80. Ez meg a 81. Kíváncsi vagyok hogy mi lesz a 100. bejegyzésem. Vagy valami banális hülyeségről fogok írni ami a szakanban történt, vagy pedig valami kalandról. Nem tudom még.

Apropó, körülbelül két hete feljött az üzengetős emberke, hogy kell neki a személyi számom. Ok, lementem, megadtam a musrifnak, nagyon szépen megköszönte.
Aztán nemrég megint feljött, hogy van-e fénymásolatom róla. Minek az? Mert a szám kellene...elvesztettük a múltkorit, de hozott ceruzát meg tollat hogy felírja. Mondom még mindig nincs fénymásolatom, de itt van írja fel. Mondanom sem kell hogy nagyon nehezen sikerült felírni azt a pár számot, de sikerült.

Másnap rendes voltam, elmentem aztán lefénymásoltam nekik a személyim mert képesek és gondot csinálnak belőle. Elképesztő...

Most meg itt ülök a közös részen és indiai/pakisztáni arcok sürögnek-forognak körülöttem. Mindegyik kezében van egy törlőkendő, és amit találnak azt megtisztítanak. Nem tudom, hogy egy székhez miért kell két ember, de bánom is Én van belőlük elég. Nagyon viccesek.

Múltkor az egyik körülbelül 20 percen át takarította a liftben a tükröt. Aranyos volt, mert csak egy kendője van ami félig vizes félig száraz, félig koszos... őőőő szóval értitek. És itt kente a mocskot a tükrön. Ha tudtam volna precízen mondani indiaiul vagy bangladeshiül hogy ennél szebb nem lesz akkor mondtam volna...

Aztán ott van a higiénia. Nagyon sokszor hiányzik. És leginkább a liftben jön elő. A 10.-en lakok így meglehetősen sokat liftezek. Nah most a lift kb 1m x 1m-es, és simán belefér 4-5 ember. Kuss van, majd Bálintka a 2. emeletnél szépen lassan felkapcsolja a ventilátort. Ilyenkor mindig egy kicsit zavarban vagyok, mert úgy érzem magam mintha 2 afgán és 2 nigériai között az európai hangosan megjegyezte volna hogy "büdösek vagytok". Ez mondjuk így van, de eszem ágában sincs ilyet mondani vagy fintorogni vagy ilyesmi.

Aztán ott vannak az arabok. Szaudi, kuwaiti, bahreini. Leginkább rájuk vonatkozik, de természetesen találkoztam már más nemzetiségűekkel is akik valami elképesztő módon igényesek. Köztük Én vagyok a kicsit slamposabb. Mondjuk ugyanott vagyunk mint az előző liftes szituban, itt is felkapcsoljuk a ventilátort mert nem kapunk levegőt a parfümtől. Azzal fürdenek.
Mondanom sem kell hogy ez a kellemesebb nem pedig amikor a hagyma, az izzadtság, meg a "fasírt" jön ki a nyakadon meg a hónod alól.

Aztán suli: már nincs. Tegnap volt az utolsó. Fogalmazást írtam, 136 szó lett, nem izzadtam rajta annyit mint gondoltam volna, de így sem volt egyszerű. Szépen leírtam, leellenőriztettem másokkal is, megbeszéltük a hibáimat, tehát akkor órán odaadom a tanárnak.
Elaludtam basszus... No mindegy, a mű készen van, majd odaadom a vizsga napján. Ez van.

Tegnap voltunk Rafallal Avenuesban, kicsit pénzt költeni. Jó volt, vettem 3 pólót. Tetszenek:)

Megyek tanulok egy két szót, rámfér:D

Sivatagi BBQ

KÉPGALÉRIA Jan. 8.
Blogba ki nem tett képek is vannak a galériában.

Nagyon régen készült már az utolsó bejegyzés. Ahhoz képest, hogy októberben például napi szinten voltak új bejegyzések, most nagyon ritkán írok. Elmúlt az a lelkesedés ami kezdetben volt, hogy be akarok mutatni mindent, illetve most már nincs is annyi új dolog amit be lehetne mutatni.

Arról meg rég letettem hogy percről percre írjak le napokat, mert semmi értelme. Tisztelt Olvasó sem élvezné és Én sem. Az érdekesebb pillanatokat akarom csak megragadni. Többen kérdezték hogy miért hanyagolom a blogot. Nem hanyagolom. Vagyis ha hanyagolom is, azt nem direkt csinálom.

Valahol ott hagytam abba az előző posztot, hogy elkaptam egy jó kis taknyot, illetve prezentáltam, majd a két BBQ meghívást is elmeséltem. Az egyik BBQ partit (a magyar, sivatagosat) már letudtam, így azzal folytatom.


Már említettem hogy Péter, egy itt élő egyetemi fizikatanár hívott el egy magyar sütögetésre, avagy BBQ partira. Lévén ez az első ilyesfajta élményem, megpróbálom részletesebben elmesélni. Reggel hétkor kelés (Én hibám, nagyon taknyos voltam), ablak elhúz, és miután elkészítettem a teámat, lehuppantam és élveztem kicsit a tengert, a napot, a flamingókat. A távolban a szokásos 4 kémény most nem is füstölt annyira. Mögötte meg a pusztaság. Még nem is gondoltam volna hogy később ezeket a kéményeket a másik oldalról fogom bambulni, a sivatagból... vagyis inkább annak kezdetéről.

Péter 9:15-re itt volt értem, egy szerintem igencsak jól sikerült Mitsubishi Pajeroval. Bármennyit is próbálta degradálni nekem nagyon bejött az autó. Irány az egyik Sultan Center (helyi spar), hogy bevásároljunk. Itt sokat kóvályogtunk, mert hát ugye amikor két férfiember vásárol élelmiszert az soha nem egyszerű. Állítom, hogy a nők mindenben sokkal többet tökölnek, ám véleményem szerint a férfiak nem élelmiszer vásárlásra teremtett, habár Én élvezni szoktam.
Vettünk husikát: marhassaslik amitől nagyon tartottam de később ez bizonyult a legjobbnak, illetve libanoni húsos valamit ami kicsit csípős volt. Kenyér, Én vettem iráni kenyeret (IMHO a legjobb itt), ubit illetve kólát. Borunk az már volt:)

Ezután találkoztunk a parkolóban a többi magyarral. Itt élőkről van szó, kialakult már a hagyománya ezeknek a sivatagi sütögetéseknek. Az egyik félmagyar pár (a férj libanoni) akkora platós dzsippel jött hogy az amúgy nem kicsi Pajero matchboxnak tűnt mellette. Elképesztő volt. Végül Reniék is befutottak így elindultunk.

Ketten Péterre a Pajeroban követtük a többieket. A kuwaiti autókban 1 nagyon idegesítő van, és ezt már több embertől halottam: 120-nál elkezd picsogni, hogy túl gyorsan mész. Olyan mint amikor nem kötöd be magad vagy amikor nehezet raksz az anyósülésre és attól indul be. Halálos és nem lehet kikapcsolni egyszerűen.
Beszélgettünk, hogy mit csinál itt pontosan, hogyan is éri ez meg, miket kell fizetni. Hozzá lehet szokni, arról nem beszélve, hogy a dolgok elviselését nagyban segíti az, hogy az itteni munkájával a többszörösét keresi az otthoni kollégáinak. Csak az autót nézve megérted: 3.8-as benzines motor, és az égadta világon semmit nem kell fizetni utána. A benzin 50 forint literenként...

Megkerültük a kis öblöt. Most már az ablakomból látható 4 kémény mögött vagyunk, és megyünk még egy kicsit. Sátrakat lát az ember, az autópályán homokátfúvások. Ha nem lenne használva akkor el is tűnne a homok alatt az aszfalt. Egyszer csak letérünk az autópályáról és a semmibe megyünk. Azaz a sivatagba. Itt a személyautók ugyan még bírják a gyűrődést, de ehhez már igazán terepjáró kell. Teljesen normális ez itt. Budapesten a 10. kerületben minek neked a terepjáró?


Megérkezünk, kiszállunk. Nagyon fúj a szél, nem lesz ez így jó. Annyira fúj a szél, hogy minden magyar kicsit átmegy kínaivá, hamarosan már minden szavam után roszog a fogam közt a homok: nem kellemes.
Aztán a szervező (nagydzsipp) megkerüli a sziklát, és szól nekünk hogy ott sokkal jobb. És valóban. Ott kevésbé fúj a szél. Amúgy egy idő után ha nem is múlt el, de enyhült és azt kell mondanom hogy egész nap kellemes idő volt. Pulcsiban voltam, kicsit beteg is voltam, meg azért 19-20 fokban nem éreztem azt hogy nekem pólóban kell lennem, de jó volt ez így. A fejem megégett. Lebarnultam:)

Mindenki elhelyezkedett, elővettük a húsokat, és mindenki elkezdett sütögetni. 9-10 terepjáróval voltunk kint. Előkerültek a borocskák, a házi páleszek, meg a többi szeszfajta. Én Péter borát fogyasztottam, házi vörös volt. Baromi rég ittam bort, és vöröst amúgy sem szoktam, szóval nem tudtam megítélni hogy milyen. Jólesett, kicsit alkohol:) Harááám.

Saslik OMNOMNOMNOM

A husika nagyon jóra sikeredett. A saslik valami isteni finom volt. Komolyan. Kívül ropogósra sült, belül meg omlós volt. Én nem ezt vártam, de kellemesen csalódtam. Péterrel beszéltem, beszéltem két itt élő lánnyal is, akik egyetértenek abban hogy rengeteg képmutató van. Aztán mennyire kicsi a világ, összefutottam egy itt élő távközlésben dolgozó arccal aki az Egressyben tanult. Vele is beszéltem, főleg az olajról, meg arról hogy mennyire elpocsékolják azt (főleg Ő volt kicsit csalódottan dühös emiatt)

Ugyanis miközben beszéltünk, körülbelül 30 darab quados szaladgált elöttünk fel alá. Égették a benzint, hülyültek. És nem ezek a kis otthon kapható full műanyag dísztárgyak... nem hanem a rendes hajtható quadok. Aztán volt feltupírozott Wrangler ami baromi jól nézett ki, főleg ahogy meggyürkőzött a dombokkal, meg különféle egyéb terepjárók. Az egyik legérdekesebb az egy GMC Suburban volt, méghozzá a régi fajta. Hatalmas amerikai dögöt képzeljetek el amelyik kb. 60-nal száguld lefelé a homokos dombon... lóg ki belőle az arab, ordít hogy mekkora királyság, a vezető meg néha belekormányoz hogy kilinccsel előre menjen a hatalmas dög. Tetszett.

Achmeddel ülünk a kavicson

Batman is így tolja Gothamben

Hülyegyerek

Aztán bóklásztam a sivatagban, merengtem meg néztem a tájat: tele volt töltényhüvellyel. Haza is hoztam egyet, poén:) Vannak lőterek, el lehet ütni az időt...

Igen ott a semmi közepén az a gyerek Én vagyok

Summa summarum élveztem a dolgot, a kaja nagyon jó volt, megismertem új embereket, voltam a sivatagban... habár nem a belsejében, de így is elég ízelítőt kaptam belőle. KÖSZÖNÖM SZÉPEN a meghívást Péter!


Ezt a bejegyzést még Mariam BBQ-ja előtt kezdtem el, de most utána fogom befejezni. Nos nemrég értem haza. Nem BBQ volt (de ezt sejtettük), hanem egy sima vacsora, ami megint igencsak kellemesre sikeredett. Képeket arról most nem fogok posztolni, mert nem igazán csináltam, meg arról már láttatok. Örültem ennek is, tele vagyok:)

u.i.: Kész vagyok Badr vizsgájával, ma reggel Én voltam az első aki megcsinálta, azt mondják jó lett. Nem lett hosszú, de szerintem pont ezért volt jó. Képzeljétek el a szegény kínai lányt, aki kb. 15 percen át beszélt. A végén már komolyan látványosan untuk.

Majd még leszek

Megfázás és usztaz Bálint

Tegnap sikerült olyan szintre fejlesztenem a torokfájásom, hogy amikor megszólaltam akkor remegtek az ablakok a Markaz Lugatban. Komolyan mint amikor Pablo Francisco utánozza a filmelőzeteseket kommentáló faszi hangját. Élveztem, de fájt.

Sok sok mézes teával később, ma úgy keltem, hogy oké nincs baj, mert ez egy hatalmas megfázás. Egyszerűen nagyon útálom, de mostmár a fejem is nehéz a takonytól, meg folyamatosan prüszkölök... Igen a baromi meleg kuvaitban sikerült megfáznom.
A szakanban, főleg a 10. emeleten baromira meleg van, van olyan hogy ülünk egy helyben és izzadunk. Annyira nagy baj nincs ezzel, mivel kényelmesen lehet járkálni pólóban és kisgatyában, de ekkor jön a negatív oldala is, hogy ha megfúj a szél akkor már gáz van. És sokszor megfúj a szél. Az arabok szeretnek kereszthuzatot csinálni. Hihetetlen, hogy mennyire vigyáznod kell neked arra hogy Őnekik ne okozz kellemetlenséget, megszólnak ha valami nem tetszik nekik, de amikor Ők csinálnak hülyeséget akkor az meg van bocsájtva...

Szal megfáztam. Lépjünk is tovább, majd kialszom.

Ma előadásom volt, király volt élveztem. Egy végtelenül egyszerű előadást csináltam a magyar nyelvről. Leírtam pár okosságot (hányan beszélik, nagyon nehéz nyelv, finn nyelvrokonság...blabla) és magyar mondatokat is írtam, csak hogy szemléltessem hogy mégis milyen a nyelv. A végére szúrtam egy olyat hogy ne akarjátok megtanulni:)


Nem. Nem a bolíviai zászlót szúrtam be magyarnak, csak a vetítőnek volt egy csöpp májbetegsége...

Aztán van két meghívásom is:) Az egyik az a kuvaiti lány meghívása. Tudjátok akinél múltkor is voltunk mert megnyertünk egy vetélkedőt. Nah most a vetélkedő leegyszerűsödött arra, hogy aki befáradt az órára az meg lett hívva. Vicces volt:) Mindegy, legalább megyek egyet BBQ-ra.

Ezután jött Péter (itt élő magyar fizikus) hívása, hogy pénteken lesz BBQ parti a sivatagban és hogy menjünk, minél többen, annál jobb. Mondom OK, király. Már megbeszéltük az időpontot de megszakadt a hívás. Azóta nem hívott vissza, szóval a bejegyzés után Én fogom visszahívni.

A következő program meg az idei kalligráfia és Islamic Arts Convetion. Két hétig lesznek itt, el akarok nézni. Mondjuk nem áll szándékomban 25 000 KD-ért A4-es papíron lévő arab szöveget venni, de meg akarom nézni. Ha már Keszthelyen nem sikerült akkor Kuwaitban sikerülni fog.

Más dolgok nincsenek. A koreai srácok üvöltöznek a konyhásokkal, hamarosan verekedés is lesz. Most már velük fogok járni a konyhára, hátha látok is valamit:)
És Theo felhívta a figyelmem hogy meghalt a SIM kártyánk. Aki olvassa ezt és el akar érni telefonon (Anyu, Eszter) annak mondom hogy nem kell aggódni, veszek egy másikat. 100 fils volt a kártyán, szóval nem nagy ügy. Nem vagyok miatta ideges... Theonak 6 KD volt rajta...

Majd még jelentkezem

MIvel kezdjem?

Mivel hogy valamivel el kell kezdeni.

2010. Megint egy újabb év. És megint legalább 1 hónapig azt akarom majd írni hogy 2009.

Furcsa volt ez a szilveszter, mert mint ahogy már Bence is megírta, Én is hülyén éreztem magam hogy akiket ismerek, akik otthon vannak, azoknak csak két órával később jött el az újév. Én már réges-rég halálra untam magam amikor ott visszaszámoltak.

Azóta sok minden nem történt. Sikerült megfáznom valahol, aminek egyelőre 1 tünete van, még pedig az, hogy baromira fáj a torkom. Semmi egyéb. Viszont tegnap reggel beszélni nem tudtam, olyan szinten ment el a hangom, és azóta ugyan javult egy kicsit, ám ha nyelni kell akkor piszkosul fáj.

Hamarosan jönnek a vizsgák, Én is elkezdtem tanulni, vagy inkább csak úgy csinálni mintha tanulnék, hátha lesz belőle valami. Két vizsga lesz, még senki sem tud ennél pontosabbat. Hogy mikor? Insaallah. Milyen? Insaallah.

Csocsózunk újra, bár a két hét kihagyás kicsit megkoptatta a reflexeket. Volt ugyan egy csocsó bajnokság de az ellenfél nem jelent meg, illetve Én lemaradtam a papírról... Pedig felírtak, de úgy néz ki túl nehéz volt a nevem... Kambodzsa pedig aláz csocsóban.

Tervezzük az utazásokat, hamarosan jegyeket is kéne venni, meg foglalni ha karunk valahova menni, de ez még mindig egy nagy köd:(

Most csak így össze vissza írok, mert nincs konkrét program, nincs konkrét kérdés amire válaszolhatnék, így be kell érnetek ezzel. Tudjátok mit? Kérdezek Én.

Melyik az az ország ami európában van és határos iránnal? És nem Törökország. Hát mi más lehetne mint Azerbajdzsán... Mert, hogy sikerült az azeri lánynak olyan képet találnia a neten ami szerint Európában van. Szerintem nem. Cáfoljon meg valaki.

Aztán prezentáció: fehér tábla, fehér táblán kék filccel írások. Vetítővászon elektromosan lejön a tábla elé, tehát a táblán lévő dolgok nem fogják befolyásolni a képet. Csávókám vetítő bekapcs, és látja hogy nem jó mert a képre ráfirkáltak filccel... Le kellett törölni. Vicces szituáció volt az egész, nah mindegy.

Csak azért írtam mert mostanság nem írtam, de hogy látom nem is hiányoltátok a friss olvasnivalót. Mostanság nincs kedvem írni, de majd ha lesz, vagy ha lesz valami új infó akkor azért írni fogok.